Regisztráció Blogot indítok
Adatok
random guy

0 bejegyzést írt és 55 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ezúttal ünnepélyes esemény nélkül derültek ki a hazai csillagok...
random guy 2023.09.14 16:39:11
@tpiski: Semmi szükség a lekezelő hangnemre, főleg mert nem téged kérdeztelek - egyrészt igen, ettem máshol is, másrészt pedig akkor is releváns a kérdésem, ha nem ettem volna.
random guy 2023.09.14 22:40:22
@tpiski: Nem kaptam választ részedről az eredeti kérdésemre, csak egy lekezelő megjegyzést, hogyha én járnék ilyen helyekre, látnám, mi a különbség. Nekem pont amiatt nem egyértelmű, mert ugyanannyi emlékezetes ételt ettem és ugyanolyan jól éreztem magam a Laurelben, mint a Salt-ban (vagy a Solidban), nem érzek szakadékot a kettő között. A többi éttermet rendszerint Gourmet fesztiválon kóstoltam, az nyilván nem feltétlen mérvadó.
Libertarian Az állam ünnepére 2013.08.19 00:00:00
Nagy ünnepként, a magyar állam alapításának és alapítójának ünnepeként tartják számon augusztus 20-át. Illendő dolog hát, hogy mi is megemlékezzünk róla. Ha a fogalom kialakulásának időbeliségétől eltekintve mai terminológiával akarnánk Szent Istvánt jellemezni, talán a fasiszta diktátor lenne a…..
Mint az Index is megírta, egy fővárosi házibuliban egy 18 és egy 19 éves fiú a gyanú szerint megerőszakolt egy 15 éves lányt, aki részegen képtelen volt védekezni. Tanulságos ügy szülőnek is, gyereknek is. És újságírónak is, legalábbis Droppa Gergelynek, a Blikk…..
TComment Legyen ingyenes a BKV! 2013.07.24 06:45:00
Nem a következő kampány egyik kispártjának demagóg lózungja ez, hanem egy valós lehetőség. Máshol már meglépték. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
„Menők”, vagy „Majmok”?   Ma erről a képről szeretnék egy kicsit beszélni. Ugye manapság mi a "menő"? Manapság az a "menő", ha az egésznapod bent töltöd a WestEndben, eszel egy sajtburger menüt a mekiben, bemész a wc-be ellőni 5 képet, miközben vicsorogva feszítesz a…..
random guy 2013.07.23 09:57:03
@Átlátszó: Nem így születnek, elhiheted. Ők egy ilyen sz@r korba születtek, amikor a felnőttek "innováció" néven kifejlesztettek egy halom eszközt, amire eddig nem volt szüksége a társadalomnak, mint a közösségi oldalakat, és generációkat vettek rá okos marketinggel, hogy használják azokat. Amíg Steve Jobs el tudta adni a legújabb, kicsit nagyobb kijelzőjű Iphone-t felnőtt embereknek, sorban állással a boltok előtt, addig ne csodálkozzunk, hogy a tini korosztályt is behülyítették.

Idő kell, hogy kifejlődjön az önálló akarat, elsősorban élettapasztalat kell hozzá, ami 14 évesen hidd el, hogy nekünk se volt, annyi a különbség, hogy mi nem egy ilyen elkurvult világba születtünk, ahol mindenki információfüggő.
A mindent elrendező láthatatlan kéz olyan utópia, mint a népek örök barátsága és (ha már témánál vagyunk) a dohányzás- és alkoholmentes társadalom. De talán még mindig jobb lenne az egyre láthatatlanabb kezek, mintsem az arcunkba tolt szőrös mancsok világa felé haladni. Most…..
random guy 2013.07.11 18:41:09
@Brother Hate: Jót írsz, de ez a modoros "biznic" fogalmazás szörnyű. :)
Tessék, akik képet szerettek volna, íme. Ez vagyok én jelenleg. ..
random guy 2013.07.08 21:56:34
"Még ha ez némelyeknél ki is zárja egymást, én elsősorban szeretném azt elfogadni, hogy igen, így is jó vagyok!"

Az a probléma szerintem ezzel, hogy alapvetően a társadalom mit lát egy kövér emberben? Akarat-gyenge, lusta, sokan okosabbnak gondolják magukat a szép lányoknál előítéletességből (lehet te nem, én most általánosságban mondom), sokszor kialakulnak komplexusok is. Mondhatnád, hogy ezek előítéletek, általánosítás, de attól még alapja van, mint ahogy több általánosításnak is. Egy kívül egészséges ember belül is sokkal valószínűbb, hogy egészséges. Ettől függetlenül bárki lehet jó ember, bárhogyan is nézzen ki, de bizonyos negatív tulajdonságok korrelálnak a kövérséggel.

" Szóval de, a toleráns társadalom sokat segítene. Nem azért zavar a méretem, mert engem akadályoz, hanem azért, mert a világ nem tudja elfogadni."

Másokat okolni a saját rossz sorsunkért gyenge jellemre vall. Nem akarok durvább példákat felhozni, főleg nem sarat dobálni feleslegesen, de annyit mindenképp el kell mondanom, hogy a társadalom egyik legsúlyosabb problémája az, hogy mindig másokban keressük a hibát, magunk helyett.

Ezen muszáj lesz változtatnod, bár hiába mondom, sajnos a fél országnak ugyanúgy változtatnia kellene ezen.

Az igazi jellem abban nyilvánul meg, ha
1. belátjuk, hogy a saját életünkben a rossz dolgokért mi is hibáztathatóak vagyunk
2. miután beláttuk hibáinkat, megpróbálunk változtatni ezeken
Az évi 80 milliárd forintból gazdálkodó MTVA ma ismét kitett az esti Híradóval. Az egész Híradó megnézése semmilyen körülmények között semmilyen korosztálynak sem ajánlott, mivel minek néznék az "alternatív univerzum" híreit?Röviden összefoglalva: azzal kezdték, hogy…..
random guy 2013.07.07 20:19:22
@Kék az ég: Tehát csak mert itthon működik a pornóipar, mindenki maradjon csendben a témában, mert álszentség. Nagy szerencse, hogy ilyen intelligens érvelésed van, majdnem hülyének néztelek. :)
Ma egy poszt erejéig félreteszem a személyes történeteket, mert kíváncsi vagyok, mit gondoltok arról a brit kampányról, amely megpróbálja lebeszélni az uniós polgárokat arról, hogy a szigetországban vállaljanak munkát és persze arról is, vajon tényleg megtelt-e (ha nem is szó…..
5/2, nem túl jó arány. Videó leírása: Kíváncsiak voltunk, hogy kiszolgálnak-e egy 14 éves lányt a trafikokban. Ötből kettőben simán kapott cigit. A többi helyen nem járt sikerrel. Az új szabályozás szerint azonban be sem léphetett volna a trafikokba. ..
Rusznyák Csaba írásának szinte valamennyi állításával egyet tudok érteni, miként a Trónok harca 03x09 epizódja által keltett közfelháborodást is komikusan buta reakciónak tartom. Mégis úgy vélem, hogy az egyébiránt kiváló cikk legfontosabb tétele sajnálatos módon téves:…..
Érdekes időpontban érkezett be egy Huffington Post cikk a Facebook oldalunkra egy like-olótól, amely egy neurobiológiai előadásról szól, és arról, hogy felvetették, a radikális, fundamentalista hitet betegségnek lehetne nyilvánítani, és lehetne gyógyítani. Érdekes, mert épp az…..
A világ vasárnap este megtelt kisírt szemekkel, sokkos állapotokkal, tönkretett életekkel, válogatott káromkodásokkal, dühvel, keserűséggel, öngyilkossági hajlammal és frusztrációval, és bebizonyosodott, hogy George R. R. Martin egy perverz, szadista vadállat. Mármint ha komolyan…..
random guy 2013.06.05 11:43:48
@regapó: Megvárhatnád az évadzárót, mielőtt ilyeneket írsz. :)
Gazdpol Ne tanulj a Harvardon! 2013.06.03 08:00:00
Meglepően hangozhat, hogy kerüld el több különböző rangsor által is a világ legjobb egyetemeként értékelt Harvard bármelyik képzését is, én most mégis ezt tanácsolom. A közelmúltban ugyanis kisebb-nagyobb botrányok sora kezdte ki az egyetem közgazdasági képzésének jó…..
Ami korábban történt, az itt elolvasható, a mostani részről elöljáróban csak annyit, hogy ez a jelentőségteljes pillantások epizódja volt, Tyrion, Tywin, Cersei, Shae, Sansa, Arya, Stannis és Dany is nézett olyanokat, hogy csak lestünk, a Ser Davost alakító Liam Cunningham pedig…..
random guy 2013.05.21 18:13:32
@fran7: Butaság, ennyire sokféle női karakter szerintem még nem volt történetben, a legtöbb könyvben, filmben a nők 1, maximum 2 dimenziósak, itt pedig mindegyik más és más, saját célokkal, tervekkel, személyiséggel.