Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tyara

11 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Ha másik lány volt a háttérben, miért nem mondta? Vagy csak magányra vágyott? Akkor miért volt mélben kedves, élőben meg nulla?„ - kicsit perverz írás következik, bár mérföldekre van még a 18-as karikától. A lány megismerkedik a baráti köréből egy új taggal,…..
A rendszerváltozás óta húsz év telt el. Sokminden megváltozott, az emberek maradtak. A felnövekvő generáció új világba lépett. Persze generációk között mindigis megvolt, örökké meglesz az a váltás, ami elkerülhetetlen. Talán mi látjuk most másképp, mert benne élünk. Vagy…..
Az első  óra volt az egyetemen, kiscsoportban, nagyjából húsz fővel. Tűkön  ülve vártuk az oktatót, mert az óra mind elnevezése, mind időpontja alapján  érdekesnek ígérkezett. Besétált közénk és leült a körberakott székek egyikére egy 60 év körüli hölgy.…..
 Az ablakon túl még alig pirkadt. A hajnal sem vette komolyan magát, csak próbálkozott, fakította az éjszaka sötétjét. Még az első villamosok is pihentek, fél óra volt az indulásig. Odakint egyvalaki szorgoskodott. A tavasz. A hajnali csöndbe néha belevegyült egy…..
 A mese szót hallván napjainkban mindenkinek egészen más jut eszébe. A tévé meséitől elindulva – szakdolgozati utóhatásként – felmerülhet Propp neve, vagy éppen Babi néni és a magyar népmesei remix, Bárány Attilával. Mesét hallgatni ma már „nem…..
Reviczky4 Hírmondó Katedrán 2010.05.10 01:36:00
 Sokszor eszembe jut, milyen szép dolog is tanárnak lenni. Néha még ma is fel-fellobban bennem egy pillanatra, hogy lehetnék oktató. Tudjátok, azoknak a régi koroknak az oktatója, akit megbecsülnek, elismernek, szeretnek. Akinek a munkája ér valamit. Aztán körülnézek a…..
Eljött hát ez a nap is... Nem a mai, a pénteki. Kezemben tartva négy példányt a rég vágyott szakdolgozatomból, besétáltam a Tanulmányi Osztályra, és a körülbelül öt adminisztrációs papír táraságában végleg könnyes búcsút vettem az iromány egyik bekötött verziójától.…..
Bizonyára nem írok túl nagy újdonságot, ha azt mondom: a magyarországi felsőoktatás  - szerintem - igazságtalan. Írásom keretén belül én most arra vállalkozom, hogy saját szemszögemből – hiszen nincs lehetőségem egyszerre részt venni az összes egyetem és főiskola…..
Tyara 2010.03.19 23:37:39
Ezúton kérek elnézést minden költségtérítésestől akit esetleg megsértettem, akinek nem inge, ne vegye magára.
Azt viszont tartom, hogy a bejegyzés írója sürgősen öltözködjön...

@Macskaszem: Igazad van, de tudod, ha azt látom immár hatodik féléve, hogy a költséges sír, mert nem kap ezt, nem kap azt, nem kerülhet át államira... Ám de órán nem jelenik meg, vagy ha mégis, ül és néz ki a fejéből, internetezik, majd jegyzetet kéreget, aminek a felét elhagyja....
Ez továbbra is az akinek nem inge kategória... És elnézést, hogy elhamarkodottam ítélkeztem, nem volt célom általánosítani, de sikerült, sajnos...
Tyara 2010.03.20 15:26:26
@szupermenbéla: Nagyon sajnálom, hogy beletiportam a kis lelkedbe a hatalmas arcommal. Nem tudom, hogy merészelt olyan ostobaság eszembe jutni, hogy ne az kiabáljon a leghangosabban, aki egyébként csak kiabálni tud, de a kisujját sem mozdítja. Nekem ez logikusnak tűnt. Bár jobban belegondolva, ha neked ez ennyire fáj, lehet, hogy van benne valami...
Tyara 2010.03.20 15:31:18
@orsi_avril:
"Nem érzem azt, hogy az 1 millió és néhány ezer forintomért én kielégítő képzést kaptam volna.
Te semmit sem fizettél és mégis kaptál. "

Ezt őszintén nem értem, kedves csoporttárs, hogy ugyanazon szakon hogy lehet, hogy én kielégítő képzést kaptam, te pedig nem?
          A hétfő reggeli csúcsforgalomban fáradt utazók tömkelege vette igénybe a 47-es villamost. Az új hét kezdete, s az egyéb ügyes-bajos problémáik miatt gondterhelt emberek gondolataikba temetkezve bámultak maguk elé. Én az Albertfalva…..
Tyara 2010.03.19 00:33:16
A dédinagymamám úgy tíz éves lehetett, amikor megindult az első rádiós műsor Magyarországon. Alig egy negyed évszázaddal később megkezdődött a televíziós műsorszolgáltatás, a kilencvenes évek elején pedig majdnem minden családban volt már televízió, és megjelentek az…..
  Nagyon szeretünk mutogatni, arc és név nélkül. Szeretünk kritizálni, leszólni vagy épp emberesen földbe döngölni egymást, virtuálisan. Majd ha egymással végeztünk, következzenek mindazok, akik felettünk vannak. A markunkba nevetgélve, minden érzék nélkül, kőkemény,…..
  Ki vagy Te, hogy ítélkezhessek feletted? Ki vagyok Én, hogy bírálhatnálak? Jogom lenne hozzá, hogy szárnyat bontó vágyaid lelketlenül magamhoz láncoljam? Azért, mert társad lettem, csakúgy, mint Te nekem.   - Önző vagyok - mondta a fiú a kisírt szemű lánynak. -…..
Mindannyian el tudjuk képzelni azt a szituációt, amikor egy látszólag aranyos „nénike” álldogál egyedül a buszmegállóban. Nos az ember már-már elkezdi sajnálni, hogy milyen nehéz is lehet neki az élete, hiszen egyedül várakozik az amúgy is ritkán közlekedő 133-as…..
Reviczky4 Hírmondó Játék 2010.03.04 22:59:00
Nna, kitaláltam egy aprócska kis asszociációs játékot csak azért, hogy ne unatkozzatok a blogok olvasása/írása közben.A neve frappánsan: Folytasd a sort A lényege nagyon egyszerű: kommentek formájában folytatni kell a sort, oly módon, hogy az csak és kizárólag a Károlival…..
Tyara 2010.03.06 14:47:56
@Tálibmester: utazás Erasmussal
Néhány fontos és nem elhanyagolható információt jó, ha tud mindenki. A szakdolgozat végső leadási határideje a BTK-n (júniusi államvizsgázóknak) március 31. A TVSZ-ben foglaltak alapján kb. 30 oldal azaz 52 ezer karakteres dolgozatot kell írni. Egy kis segítség a munkához. …..
Csaknem három éven keresztül sikerült naivan elhinnem, hogy a "hallgató" kifejezés pozitív. Egyetemi hallgatóként, botor módon azt gondoltam, azért hallgató, mert bemegyünk az egyetemre, hallgatjuk az oktatókat, akik fejünkbe sok-sok fontos dolgot töltenek, ha hagyjuk. Most…..
Mivel a toplisták megingathatatlanul ülnek az online bulvár újságírás legolvasottabb posztjainak szánt trónon, ezért nem szeretne kis közösségi blogunk sem „uralkodó” nélkül maradni. Az alábbiakban egy összeállítást olvashattok a Károli kommunikáció szak…..
 Vagyis élj drogok nélkül, tisztán!  Kedves diáktársak, személyes tapasztalatok hatására választottam ezt a meglehetősen komoly témát, a környezetemben hozzám közel álló, jóra való, értelmes fiatalok estek áldozatául a drogok csábító világának, és egyesek ma is…..
Tyara 2010.02.26 13:08:49
@agresszívnemnyugodt: 10egy-két évesen voltak már részegek és szívtak füvet? Lehet álomvilágban élek, de azért ahogy én látom, ez még mindig inkább a 10ennégy-ötéves korosztály. Más.

Szerinted a mai világban a prevenció tájékoztató jellegű? Mert az interneten, gondolom, nem talál meg a "kisszemüveges" mindent amit akar...

Jah, és engem egy-két dolgotól eltérített a prevenció... Csakhogy halljál ilyet is
Tyara 2010.03.03 07:28:13
@agresszívnemnyugodt: attól, hogy van egy-két hülyegyerek, még ne általánosíts, szerintem.
Nem gondolnám, hogy az én világképem, meg minden ami abba belefér, az erre a blogra kívánkozik, úgyhogy a kérdésre nem válaszolok, max személyesen (ha megtalálsz).
 Kedves Olvasóim!Harmadéves újságíró palántaként kötelességemnek érzem, hogy tájékoztassalak titeket a legújabb tavaszi trendről. Megérkezett az idei év nagy szenzációja, mely nem más, mint az „üccsis doboz”. Mindezt biztos forrásból tudom. A villamoson két,…..
Kifejezetten érdekelne, hogy kik azok a végzős hallgatók, akik „továbbtanulnak” és folytatják a tanulmányaikat az úgynevezett „MA” rendszerben. Sok emberrel beszélgettem, még a felvételi határidő előtt és igen vegyes képet tapasztaltam. Miért jó ha…..
Reviczky4 Hírmondó Könyvajánló 2010.02.24 21:15:02
  Böszörményi Gyula: 9…8…7…     Böszörményi Gyula a Gergő és az álomfogók címmel megjelent meseregényével széleskörű ismertséget szerzett hazánkban. 2007-es regényében, a 9…8…7… a megszokott stílustól eltérően…..
Az interneten böngészve egyetemünk honlapját, értetlenül álltam a tény előtt, miszerint a "magyarszakosoknak" van önálló intézetük négy tanszékkel, valamint egy különálló tanszékük. Előbbi az irodalomtudományé, utóbbi a nyelvtudományé. A második emelet nagy…..
Reviczky4 Hírmondó Keres-kínál 2010.02.22 23:08:00
Újabb közösségfejlesztő szolgáltatás indul itt a blogon, ez pedig nem más, mint a keres-kínál rovat, ahol a kommentek között kereshettek, kínálhattok jegyzeteket, fénymásolatokat, eladó könyveket, kiadó albérletet, munkalehetőséget, amit csak akartok!Jó böngészést!..
"Jó napot kívánok, Behízelgőhangú Tenyérbemászóalak vagyok és azután érdeklődnék, hogy hogy vagy? Lehet, hogy nem ismersz engem, nem emlékszel rám, de egyszer láttalak ott, ahol mások is járnak és ott volt az is akit Te is ismersz és őneki nagyon tetszett, amit…..
Reviczky4 Hírmondó Ideglelés 1 2010.02.22 19:26:15
  Tizenkétezer forint… Egyetemista fejjel nézve, az önfenntartás küszöbén meglehetősen soknak tűnhet ez az összeg. Államilag támogatott hallgatóként ennyit fizetek azért, hogy a Bethlen Gábor Kollégium lakója lehessek (mindez a költségtérítéses, illetve külsős…..
Tyara 2010.02.23 09:11:32
Nosztalgikus élmény volt olvasni, már majdnem visszavágytam. De csak majdnem. :)

@Tálibmester:

Azt hiszem, te sem állnál oda ezeréves penészt vakargatni a fürdő faláról, felelősség ide vagy oda.