Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bumm

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Birka nép Internetet a birkának! 2009.12.14 11:07:00
Mielőtt a lényegre térnék, elárulom, hogy ezt a posztot MS Office 2010 béta programban írom; egyrészt jövő októberig ingyér van, másrészt ugyanolyan, mint a 2007-es, csak angolul beszél. Szóval, okosodom. Okosodtam a múlt hét végén is, mert a budapesti Kossuth klubban részt…..
Bumm 2009.12.14 22:12:39
Nem tudja valaki, honnan lehetne letölteni az Aparh@nt.hu című filmet?

Én is hallgattam a MEBAL netes rádióján a polgármester előadását a Kossuth Klubból. Teljesen lenyűgözött a polgármester kreativitása. De jó lenne szaporítani az ilyen jó fejeket.
Nyilván találkoztak, hiszen Orbán (sőt: Szijjártó Péter!) azt mondta, és Orbán (sőt: Szijjártó Péter!) sosem hazudik. És mint a jobb közösségi portálokon, ha valaki megjelöl, hogy ismer, csak akkor lesztek közös ismerősök, ha ő is visszajelöl, az orosz fél is…..
Eredetileg egy olyan posztot akartam írni, amelyben bemutatom egy gázvezeték építésének nehézségeit. Azonban a héten hírt látott néhány Ukrajnát érintő hír.Ezek közül az első, amely kitűnt, az volt, hogy Julia Tyimosenko bejelentette, hogy Ukrajna gázvásárlása…..
Bumm 2009.10.12 16:00:04
@pinmik: Azt én sem írtam, hogy a bekeretezett rész nacionalista indíttatásból került volna oda, csak azt írtam, hogy a hangzása olyan.
A "fiatal állam" kifejezés pedig olyasmi, mint mikor mi a szlovákokat cukkoljuk hasonlóval. Nem az számít, hogy egy állam fiatal vagy régi, hanem a teljesítmény és a más nemzetekkel való együttműködési készség. Gondolom, ebben is egyetértünk. :D
A hozzászólásommal nem kötekedni akartam, pusztán arra gondoltam, hátha elolvassa a cikkíró a hozzászólásokat és máskor cizelláltabban fogalmaz.
Egész idáig tanácstalanul tekingettünk körbe, és sóhajtottunk nagyokat: hová lettél, mi lett veled, Rózsagyuri? És mivel igen ritkán nézünk televíziót, így nem futottunk bele a Duna tévé egy hónapja indított népmesei vetélkedőjébe, aminek főcíméből kiragadott digitális…..
Ha hétfő, akkor popipari jelentés, ezúttal egyenesen a Magyar Távirati Iroda boszorkánykonyhájából. Van itt minden, Dáridó és Jimmy, negyedik típusú találkozások, jővőbenézés és musical, fogyasszátok mértékkel. Pataky Attila, az Edda Művek alapítója, oly sok aranylemeze…..
Kérem szépen, nem csak nálunk vannak idióta szépségkirálynők, hanem az USA-ban is, ahol most éppen a 2007-es Miss Teen USA megválasztásán ügyködnek. Miss South Carolina azt a nagyon nehéz kérdést kapta, hogy vajh miért van az, hogy az amerikaiak egyötöde képtelen a…..