Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ZZZZ

0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megint új szabály a Wizznél, de még a reptéren se tudnak róla, újra kész kupleráj. Nem vesződnek többet azzal, hogy a beszállításkor a kapunál szedegetik el az utasoktól a normál méretű kézipoggyászt, ehelyett azt már az utasfelvételi pultnál le kell adni. A kézipoggyászt már pár hónapja nem lehet…..
Kíváncsiak lennénk, mi indította a Ryanairt arra, hogy vasárnap reggel tegyen komoly bejelentést - talán csak nem akartak megelőzni valakit? Ez majd kiderül, de az biztos, mi is jókora hátast dobtunk, amikor megjött a közlemény arról, hogy Budapest-Amman járatot indítanak. Kis személyes: többször…..
Fantasztikus újítás: közvetlen reptéri busz indul 200K jelzéssel a Deák térről a budapesti repülőtérre. Az azonban vicces, hogy a meghirdetett menetrend szerint csak egy hétig közlekedik majd. Ennek meg mi értelme? Úgy tűnik, egy konferencia miatt indul be a járat, de lehet, hogy…..
ZZZZ 2015.10.20 14:35:05
A Wikipédia szerint: "A zászló egy rúdra rögzített, meghatározott színezésű illetve mintájú vászondarab, mely árbocon (keresztrudas zászló) vagy rúdon leng, és a rúdra van rögzítve. A zászló alakja általában téglalap, de előfordulnak más formák is. Eredeti rendeltetése…..
A Munkáspártot soha nem lehetett szarral gurigázással vádolni, de ma valamit csúcsra járattak. Politikai és valódi hullákkal kevesen mernek kampányolni, erre talán csak az Összefogás – lásd országos lista első néhány szereplőjét – és a Fidesz – aki szellemében már…..
ZZZZ 2014.02.04 15:39:46
IS!
  Kedves Nem-Biciglisták! Kedves négykerekű, két-és négy lábon járó Embertársaim! ;-) Nektek szól ez a mostani kis szertelen szösszenet. Lépten-nyomon hallhatjuk-olvashatjuk, hogy elszemtelenedtek a kerékpárosok, túl sok van belőlük, divatoznak, hülyén öltöznek,…..
ZZZZ 2012.08.29 15:25:01
Az nemesfémek árának manipulálása régóta beszédtéma a különböző alternatív gazdsági oldalakon. A mainstream média természetesen kerüli a dolgot, hiszen a komoly kiadványok nem foglalkoznak "konspirációs-teóriákkal". Ez a hagyomány hétfőn már majdnem megdőlt.…..
Az elmúlt hetekben folyton ugyanabba a hirdetésbe botlottam a 47-es villamoson. Erre gondolok: Hogy lélekmelengető-e, azt nem tudom, szerintem a hatályos jogszabályok nem is engedélyezik ennek a szónak a használatát, de tény, hogy karácsony környékén az osztrák főváros a legjobb…..
Budapest, Oktogon, tömeg. Idős, hajlott nénike érkezik a zebrához és készül átkelni a rövid ideig nyitva tartó zöldön. Lassú, mert jobb kezében elől botja, bal kezével pedig maga mögött húzza gurulós szatyrát. Benne krumpli, savanyúság, alma, ingyenes újság, szemüveg,…..
Ratkó gyerek, vesztemre pedagógus vagyok (még). Sajnos mindig azt kellett tennem,amit a társadalom diktált, de a jelek szerint nem helyes módszerrel és nem jó eszközökkel.   Meg kellett születnem, jó tanulónak,példamutatónak kellett lennem, mert a családom szigorúan elvárta,…..
   Öreg hiba, hogy nem ott vetettük be a dalai lámát, ahol igazán szükség lett volna rá: Erdélyben. Ebben az esetben a Tibettel kapcsolatos közkeletű előítéletek miatt mindenki, határokon innen és túl, átérezhette volna az amúgy tök felszínes analógiát a tibetiek…..
ZZZZ 2010.09.22 11:08:05
ForexSuli EURHUF heti elemzés 2010.09.13 13:31:00
Ezen a héten érdemes shortolni az EURHUF devizapárt. Egy nagyobb esésre várok, majd a hét közepe, vége felé zárom is és longot nyitok az EURHUF keresztárfolyamnál. Több előrejelzést készítettem erre a devizapárra, és ezt találtam legmegfelelőbbnek, azt tudni kell, hogy a…..
ZZZZ 2010.09.20 14:38:42
@mando: a szovegben nem irtal szinteket, de az abrarol leolvashatonak veltem oket...ha nem is centizve, de indikativnak vettem. Korabbi otleteidet nem neztem...de a jovoben kovetem. Z
A Lufthansa 526 személyes Airbus A380-as repülőgépén 999 euróba, azaz kb. 290 ezer forintba került az Alpok feletti másfél órás sétarepülés, már ha első osztályon kívánta ezt valaki megtenni. Ostobán azt gondoltuk, hogy ezt csak egy vérbeli burzsuj perkálja ki, hogy elvigye a…..
ZZZZ 2010.07.30 16:39:09
A mezőn van más kutyás program is. Mint kiderül, a flyball nevű sportot gyakorolják páran. Egy kutya vezényszóra inaszakadtából végigrohan négy kapun, becsapódik egy palánkba, ami a szájába lő egy teniszlabdát, aztán fordul és visszarohan a gazdihoz. Elképesztő. Én…..
Hunvald nagyon megszívta.Egyik társa, Kardos Péter beismerő vallomást tett az ingatlanpanama -ügyben, zárolják a vagyonát (ideje volt), és most igazán szaftos részletek kerültek napvilágra az életviteléről.Egykori sofőrje kitálalt a Magyar Hírlapnak. Az interjút változtatás…..
A háromkerekű motor hosszú ideje a legnagyobb példányszámban eladott jármű Magyarországon, csak nem veszik elég komolyan. Rádaásul mindneki azt hiszi, hogy kínai tömegcikk, pedig hazai termék, és már azt is megérte, hogy a magyar valóságra tett mélylélektani hatása miatt…..
Az, hogy Szigethalmon megvertek egy mentőst, mert állítólag túl lassan hajtott, nem kivétel, hanem szép Csepel-szigeti szokás, derül ki Egy békés polgár leveléből. A Szigeten még a legbékésebb polgárok is olyanok, hogy a 16 éves sógoruk kormányzárral veri a  BMW-seket.…..
A kísérlet A labort átrendezzük 2009.04.03 22:04:09
Adottak az alanyok, a kutatócsapat és a labor. Persze ez utóbbit kicsit alakítgatni kell. Miután a fűtést nagyjából rendbe rakattuk (nagyjából, azaz amíg hideg van, most mikor 20 fok van kiderült, hogy az egyiket meg leállítani nem lehet), és a tisztaság viszonylagossága is…..
Az OT Expo felolvasóestje mindenkinek, aki lemaradt volna róla. Jó szórakozást!..
Mr. Phe, a volt elítélt osztotta meg velünk a börtönben megélt élményeit, ahol mindegy, ha már jogerősen elítéltek, vagy csak előzetesbe kerültél, egyformán szívsz, igaz, előzetesben még munkát sem vállalhatsz. Lefizetett fegyőrök, kivételezett rabok, kokózó…..
Szokj le a bagóról, dugdosd a vécépapírt, ne ülj le senki ágyára, mert pofán vernek. Ha nem vigyázol, már az első nap lelopják rólad a ruhát. Mr. Phe megfontolandó jótanácsai első bűntényes börtönbe vonulóknak: Szinte semmit ne vigyél magaddal, aminek a legkisebb értéke…..