Regisztráció Blogot indítok
Adatok
krumpedli

2 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hű, volt itt anyósom három napig, és miután elaludt a Lány, felvettem a szűk farmeromat és a csizmámat és átmentünk a férjemmel kettesben a tőlünk öt percnyire található étterembe és ettem egy mézes-kacsamelles-karamellizált-körtés salátát és ittam egy dl rozét, hát…..
krumpedli 2013.10.06 09:18:15
Épp most olvastam ezt a bejegyzésedet: isolde.blog.hu/2013/06/18/foleg_szoptatas

Szó szerint ugyanezt érzem most, kivéve, hogy nekem anyósom nem nézi szerencsére párás tekintettel ahogy szoptatok. Úgyhogy életmentő volt ez a poszt (hogy nem csak én vagyok így ezzel a dologgal), bár te már ezen szerencsésen túl vagy, ahogy látom. Legalább nekem is van remény.:) Hm, szerintem végigolvasom a blogodat...
Zenóbia Krumplilángos 2013.02.26 17:09:16
Ha ti is otthon vagytok szabin egy napsütéses hétköznapon, és a férjetek is otthon van veletek, aki nem mellesleg négy éve mondogatja, hogy süssél már nekem krumplilángost légyszi, ami az első három évben légyszi, a negyedikben meg süssél már nekem krumplilángost különben…..
krumpedli 2013.02.26 18:23:22
Zenóbia Boldog Harmadikat Z.! 2013.02.18 09:58:00
Zenóbia három éves ma, és arra jutottam, hogy örülök, hogy létezem ebben a formában is. Meg arra is, hogy Zenóbia három éves korára jutott el odáig, hogy igazán megtalálta önmagát, így ez most már akár ünnepelhető is, meg amúgy is, miért ne? Úgyhogy mivel láttam már…..
Ezzel el is érkeztünk az eddigi legnagyobb kihíváshoz. A környezet…Azt hiszem, a fogyással kapcsolatos terveknek igen nagy részben a fogyni vágyó környezete vet véget. Például jóindulatból, udvariasságból („Nem értem, miért akarsz fogyni, olyan jól nézel ki”)…..
krumpedli 2011.09.15 09:36:43
Hosszú leszek...:)
Azt hiszem, mindenki aki fogyókúrázik, hasonló dolgokat él át. Szerintem azok is, akik esetleg sokkal nagyobb súlyfelesleggel küzdenek, tehát mondjuk a közvélekedés szerint is fogyniuk kellene, mégis megkapják ugyanezeket.
Az én környezetem 99%-a is ellenzi általában még azt is, ha odafigyelek az étkezésre (vagyis pl. teljes kiőrlésű pékáru, vagy köretként zöldség , stb evését, a sportról ne is beszéljünk). Szerencsére a férjem minden "hóbortomban" támogat, ő sosem szól bele semmi ilyesmibe, és ő is szeret - elmondása szerint legalábbis - 7 kilóval többel is (most 154 cm vagyok és 48 kg, a csúcs az 55 kg volt). Ő pl. imád futni, én utálok, de szorgosan járunk együtt azért. Ő biciklizni utál ;), így én csak nyáron a munkába menet bringázom. A másik támogató emberem a legjobb barátnőm, vele egy cipőben járunk, úgyhogy ő tökéletesen meg is ért, és vele alaposan ki lehet tárgyalni a környezet romboló hatásait is.:)
Apukám az, akit azt hiszem abszolút nem érdekel, h fogyózom-e épp vagy sem, soha nem beszélgetünk erről, se anno a hízásomat, se a fogyásomat nem kommentálta soha (pedig szeret.:)). Anyukám már beleszól, de ő amúgy is mindenbe beleszól, de mégiscsak az anyukám, akivel könnyebben megértetem, hogy figyu, most ez van, értsd meg, én ezt szeretném, kész, ő elfogadja a dolgaimat egy-egy ilyen beszélgetés után.
Mindenki más - ha valahogy kiderül, hogy diétázom mondjuk, mert én is titkolom többnyire - szörnyülködik, és "neked minek" vagy "de hát így is nagyon vékony vagy" szokásos szöveget nyomják.
Aztán vannak azok akik elfogadják a fogyózás tényét, ott a célom ( "hova akarsz már annyira lefogyni" általában a szörnyülködés tárgya (44-45 kg szeretnék lenni, de ez csak hagyján, nem dőlök a kardomba, ha ez nem jön össze, elég lesz ha izmos, formás és lapos hasú leszek :)). Szóval ez a 45 kg általában vörös posztó, h "tejóég, az nagyon kevés!". Hát ugye mihez képest. Azt figyeltem meg, hogy ahogy valaki kiejti a száján, hogy 40valahány kg, az emberek sipákolnak, mindegy, hogy 49-et, vagy 41-et mondott az illető. Talán ez abból indulhat ki, hogy az átlag nő mondjuk 165 cm magas és 50-60 kg körül van? vagyis SZÁMUKRA a 40 valahány már csontkollekciót jelent. Csak azt felejtik el, h én 10 cm-vel kisebb vagyok ennél az átlagnál...Vagyis ami neki normális, az nekem nagyon sok.
A férjem családjával már nehezebb az ügy, ott mindenki testesebb az átlagnál (kivéve a férjemet - aki nem nagy evő, + járunk futni, és az apukáját - aki kemény fizikai munkát végez), nekik ez teljesen elképzelhetetlen, h sportolás mondjuk, vagy h ne egyenek a sütiből, pogácsából, vagy h vasárnap nem rántott hús az ebéd.:)Én ott tényleg egy csenevésznek számítok, meg is kapom mindig, hogy "miért kínzom magamat" (természetesen nem kínzom magamat:)), és hogy "még 10 kg simán rádférne" (tejóég!!), és hogy "mindenki aki vékony az éhezik".
Én is azt a stratégiát választottam, hogy nem szólok róla, egyszerűen csak azt eszem meg, ami nekem belefér. Ez valóban nehéz ügy pl. egy munkahelyi szülinapozáson. Általában az olyan kijelentések, hogy "bocs, de én nem eszem cukrot", vagy "nem eszem liszteset" beválnak hosszú távon. legalábbis azt vettem észre, hogy a környezet is megszokja egy idő után ha kitartunk. az egyik barátnőmmel pl. a múltkor protein szeleteket nézegettünk, és már ő kereste nekem a cukormenteset! :) Pedig előtte nem sokkal fejetette ki, hogy szerinte a 45 kg nagyon kevés, addig nem kellene lefogynom, stb.
Szóval a sok rizsának végülis az első mondatod a lényege, vagyis agyban dől el. Ha ott eldöntötted, h márpedig ezt csinálod, akkor ugyan rettentő idegesítő a környezet hozzállása, de ki lehet bírni, és ellen lehet állni.:)
Bocs a sok szövegelésért, órákig tudok erről a témáról beszélni.:)
Sosem viseltem könnyen a változásokat. Ha van egy kialakult, kényelmes életritmusom, és nincs kényszerítő erő a változtatásra, hát foggal-körömmel kapaszkodom a már megszokott dolgaimhoz. Az új dolgokat nehezen szokom meg, nehezen teszem belsővé. Teszem azt, ha beteg vagyok, a…..
krumplipogi Utazós zene 2010.02.26 14:30:00
Hangosan, kocsiban.....
            ..