Regisztráció Blogot indítok
Adatok
thylla

0 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Rabyn a gyerekkori nyelvoktatás problémáját illetve értelmét, hasznosságát boncolgatja nekünk küldött levelében. Üdv! Mivel régen volt már post, gondoltam feldobok egy témát, ez pedig a nyelvtanítás lenne.  A lakótársam azt tanulja, hogyan kell 3-7 éveseket angol…..
thylla 2010.06.08 12:08:16
@Retexis: na ja!!

erre mondtam, h igencsak kevés magyar gyerekenek van erre lehetősége
marad a suli, nyelvtanfolyam, stb.

morden2

igen, érdekes kérdés, hogyha egy kisgyerek mellől kikerül a másik nyelvi (amelyiket biztosabban használ) segítő, akkor mit tesz. Mert addig oké, hogyha nem jut eszembe a szó, megkérdezem a másik nyelven

egyébként egyszer valaki azt mondta (nyelvtanár), hogy a kicsiknek még olyan eszköztáruk van a megértéshez és megértetéshez, gesztikulácó, stb, hogy kevésbé van szükségük valódi nyelvtudásra

mi inkább lázasan gondolkozunk a múlt idejű passzív feltételes mód helyes használatán, minthogy mutogatni kezdjünk (persze a felnőtt témák is bonyolultabbak)
thylla 2010.06.08 16:53:33
@wtamás73:

és ezt miért csináljátok? mármint hogy angolul beszélsz hozzá?
  Nagy szerencséd van ma Bence, rengeteg nénós autó van itt - kommentálta egy anyuka a kisfiának múlt csütörtökön a Markó utcában a Budaházy György tárgyalása miatti felhajtást. Nevetséges volt: 50 rendőrautó, 30 rohamosztagos és még 30 átlagrendőr, katonaféle…..
w Virágozzék száz virág 2010.04.14 07:00:00
Leonardo da Vinci egyszer kiszámolta, hogy hegy méretű kutya nem létezhet, mert a kutya vázszerkezete egy kritikus tömeg felett nem bírná el a testet, ha viszont azt is átszerkesztjük, akkor az már nem kutya. Végignézek ezen a győztes párton, és azt érzem, amit gigantikus…..
thylla 2010.04.14 15:04:55
@Cselo:

ez az elkúrták dolog csak akkor lenne teljes mértékben igaz, ha a hozott rendeleteket mindig betartanák. azaz ha a kormány hoz egy sz@r rendeletet, szépen végrehajtanánk, aztán kiderülne hogy minden elromlott...akkor igen,
de az elmúlt időszak inkább azt mutatja, hogy ha valamit változtattak volna, az is megbukott, kisiklott - persze lehet, hogy rossz lett volna, de nem derült ki, mert csak félig vitték végig. leginkább az oktatásra gondolok: el ne higyje valaki, hogy a liberális reformok szerint működik ma a magyar iskola. egy-két formai dolog, mint a szöveges értékelés, buktatás, ez van és lehet csócsálni, de sem módszertanilag, sem szerkezetileg, sem tantervileg nem alakult át az oktatás. és amíg a szülőknek az is fájdalmas, ha a gyerekükről tíz darab szám helyett ötven mondatot kell elolvasni, ami tíz percig is eltarthat, addig nincs is igény változásra. Azon pedig az iskola nem sokat tud változtatni, hogy egy gyerek anyázik és csak a képernyőt bámulja, ha azt látja otthon, hogy apám nézi a tévét és anyázza a politikusokat. Senki nem akadályozta meg, hogy az ország nagy része (50-60%) kulturáltan nevelje a gyerekét otthon.
ezzel - mielőtt ugranátok - nem a szocikat védem, mert ugyanezt mondám a fideszről is: nem minden a politikusok, a kormány dolga.
thylla 2010.04.14 15:04:55
@troll:

miért ne lehetne valakinél szempont, hogyan tekint a nőkre? dumálni könnyű, de tényleg évek óta az látszik, hogy egy párt sem bírt ezen túllépni
ismét nyakkendős parlament lesz, de nagyon-nagyon
ez már elég ciki európai szinten
 Azt már többen fejtegették, hogy a kampányban elérhető sértegetési szélsőérték valószínűleg az lehet, hogy valakit azzal vádolnak meg, hogy kóka jánoshoz bármilyen pozitív kontextusba helyezhető módon van köze. Hát mit is mondjak, nem elegáns. A szodómia, a…..
thylla 2010.04.07 13:19:15
@Egregor:

"A társadalom alapegysége a család. Ahol ez működik (jellemzően az iszlám országok és a távol-kelet),.."

na most nekem nagy családom van, sok gyerek
ezáltal a szülők egyike - azaz én -hosszú évekre "be vagyok zárva" a házba, mivel egész ember kell ennyiünk ellátásához, dolgozni nem tudom, mikor fogok.
lehet, hogy a "liberalizmus" átka, de talán azért is van másképp Európában, mert a nők más feladatokat is szeretnének ellátni, ha már kimehetnek az utcára, és tanulnak is. A férfiak meg nem jelentkeznek, hogy majd ők elgardíroznak három- négy gyereket, vagy pedig jobban kell az ő fizetésük.
thylla 2010.04.07 13:26:53
@Egregor:
Az, hogy vannak tisztességes vörös hajúak is, nos, az nekik pech egy idő után, mert a nagy többség bizony egy kalap alá fogja őket automatikusan venni a bűnöző vörös hajúakkal.

na ezt hívják előítéletnek
azaz már előre ítélek egy vörös hajúról, a többi tapasztalatom alapján
a tűz példád marhaság

vegyük a kutyákat, evolúciós szempontból ragadozó, területvédő, de szociális az emberrel. Féljek egy szembejövő kutyától vagy ne? akinek jó emlékei vannak a kutyákról, nem fél - de lehet h megszívja, aki meg alapból utálja őket, az fél, pedig lehet h normális kutya.
mi lesz a tuti általánosítás?
thylla 2010.04.07 13:32:33
@Samuzia:
"A zöld érdekeket a többség akarata, és a társadalom bizonyos rétegeinek kárára erőszakosan ráhúzzák."

hát ez nem kellemes, felénk példul a társadalom többsége kidobálja az autógumit a patakba, a sittet az erdőszélre, a fáradtolajat gödrökbe önti, tarvágásban vágja saját erdőjében a fát, sz*rik rá , hogy mivel fűt majd öt év múlva, eszébe nem jut komposztálni, hadd menjen a szeméttelepre a szervesanyag, amit majd műtrágyával pótol saját földjéről......és a többi és a többi

én meg zöld szemlélettel rákényszerítem a gyerekre a rendszeres gyümölcsevést, pedig nem akarja
w Multiplayer 2010.03.26 06:00:00
Eddig a két új erő mutatkozott be az MTV interjúsorozatában. A köztévé kezdeményezése egyébként megérdemli a biccentést, annál többet csak azért nem, mert ez volna a default elvileg. Kockázatos riporteri feladat, és ahhoz képest eddig egészen ügyesen teljesítették. A…..
w Viszlát, és kösz a halakat 2010.02.23 10:30:00
Érdemes akkor lelépni, amikor még maradt valaki, aki marasztalna. Bajnai Gordonnak ez sikerült, hogy belőle volna igény többre, az látszott már akkor, amikor sokadszorra és egyértelműen közölte, hogy nincs továbbmenet. Hiszen már az is azért történt, mert minden reggel vinnyogó…..
thylla 2010.03.05 12:54:20
@pimpalini:

átolvastam, és próbáltam megérteni

számomra kissé összekeverednek a dolgok

ha ma nincs általánosan elfogadott értékrend, akkor hogyan valósul meg a közösség azonosulása az elit pozitív értékrendjével, hogyan válik követendő mintává? hiszen pont az a gond, hogy a zemberek értékei ugye nem igazán pozitívak, hiszen győzikét nézik a mindentudás egyeteme helyett.

Hogyan fog ez megváltozni? (mindig is utálom, ha a célok megfogalmazása után csak a hogyan hiányzik, hosszú időkre) Főleg, ha alapelv az azonosulás a célokkal. Megváltoztatom a tévéműsorokat? áttematizálom a bulvársajtót? mert kinevelődhet egy elit, de hogyan jut el az értékrend a tömegekhez? és hogyan fogják ők átvenni azt?

Milyen a szép, nemes és választékos élet? Ki dönti el, milyen értékrend válhat elitté? ki dönti el, öntelt-e valaki (címkézés!!!) Feltételezzük-e, hogy létezhetnek párhuzamos, egymástól némiképp eltérő elit értékrendek, amelyek a társadalom különböző csoportjainak adnak mintát? Létezhet-e olyan értékrend, amit a közösség legnagyobb része elfogad?

"A jelenben duális párterőtér van. Duális értékmagyarázatokkal, értékteremtéssel, értékharccal. Amit egyik oldal elfogad, a másik nem." A második mondattal én nem értek egyet. Semmiféle értékharc nincs, értékteremtés meg pláne. Bármilyen kezdeményezés, felvetés jelenik meg, csak annyit nézünk, melyik oldalról érkezett, és zsigerből reagálunk. Erre a politikai "elit?" a minta, és átszűrődött a zászlók mögé is. Nem kell már végiggondolni, érveket keresni- saját magunk számára is, szakmai magyarázatot fűzni hozzá, csak bólogatni, vagy fújolni. Szánalmasak vagyunk. Az értékátadáshoz, vagy legalább megismertetéséhez elsősorban kommunikáció kell, amiben szerepet kap a másik meghallgatása, a másik érveinek értelmezése, saját véleményünk pontos megfogalmazása, jelzők, címkézések elkerülése, a másik személyes dolgai helyett a helyzetre való koncentrálás........hol van ez még???

" baloldali értékvilág nincs". szerintem sem, sőt jobboldali sem. vagy ha van, nem sok köze van a pártokhoz. Melyik biztos pártszavazó tudná ma listába szedni, milyen értékek miatt szavaz egy pártra? sokkal fontosabb, mennyiből tud majd megélni, emelik a gáz árát vagy sem... ha pedig tételezzük fel van olyan, akinek a saját értéklistája az általánosságban baloldalinak v jobboldalinak tartott értékeket tartalmazza, akkor talál-e magának megfelelő pártot? Tulképp miért kell mindent fakkokba rakni és felcímkézni?? Mi van akkor, ha valaki buddhista, hisz a házasságban, sok gyereke van, környezetvédő, nem akar sok adót fizetni, nem szereti a zsidókat, de cigánygyerekeknek szervez sportkört? na balra vagy jobbra?
Modorosblog Az absztinens szülő 2010.02.23 10:18:00
-Ancsa, hogy s mint? Sziamia - ezer éve nem láttalak, be kell a seggnek szarni! -Zolesz, el se hiszem! Szöveged a régi, hallom. Meccsoda bajszocska, megemberesedtél szépen, meg kell hagyni - látszik, jól tartanak. Konzit csinálod még? -Persze, jövő héten lesz megint egy…..
thylla 2010.02.24 08:04:44
@cantaloupe:
egyetértek veled
de ne fáradj
ez nem az a hely, nem P.
thylla 2010.02.23 14:00:19
@Thresher:
világosíts már fel, miért írnak ide általában az emberek?
meg van határozva valahol, hogy nem lehet "individuális élményeket" írni?
blogíró mit mond?
milyen kommentek jöhetnek?

de bocs, lehet, hogy valami fórummal kevertem össze.

egyébként szarul esett, amit írtál
bocs ez egy individuális érzés volt
thylla 2010.02.23 14:29:17
@Thresher:

igen, azt levettem, kösz
asszem azt nem vettem le, hogy utána csomóan lepicsázták, kurvázták stb...gecizték a szülőket
én nehezen viselem az azonnali ítélkezést
de fogom, hogy az is vicc volt

na elköszönök, ne idegeljelek tovább