Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lakacsan

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme. Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak,…..
Lakacsan 2010.02.13 23:04:48
@vincemate:

Egyetértek, de azért gócpont mégis csak ott van. Amúgy nem csak ez a baj, hanem az emberek maguk is olyanok, hogy nem képesek a gondolkodásukat megváltoztatni. Ha mi "átlag" emberek ilyenek vagyunk akkor mit várjunk azoktól akiket mi választunk meg. Lehet hogy ez a sztori csak kitalált, de azért éreztem kényszert az írásra, mert sok ilyennel találkozom aki visszasírja 3,60-as kenyeret és 2,40-es tejet, mint inkább tegyen valamit magáért. Tudom nem könnyű, legalábbis a TV előtt ülni és nyugtatni magunkat, hogy nincs esélyünk könnyebb, mint napi 8-10 órát dolgozni. Tényleg tisztelet a kivételeknek, akiket korábban is említettem és azoknak akik önhibájukon kívül kerültek bajba, mert tudom hogy ilyenek is vannak, sőt talán nem is kevesen. A baj az, hogy már nehéz megkülönböztetni ezt is, mert mindenki ezt akarja elhitetni, de ha mélyen magába néz látja, hogy azért mindent nem tett meg.