Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kisbér

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megdöbbent nevű olvasónk találatából kiderül, hogy ha az RTL már tényleg nem fogja alkalmazni Stohl Andrást, akkor sem kell kétségbe esnie, jósként kiváló karrier vár rá a Pax tévén. Az történt ugyanis, hogy még mielőtt a villába bekerült volna a műanyag alkatrészekből…..
Dagbytk4 Összefüggések című írása után itt a következő, amivel feldobja az unalmas hétvégét. Hasonlóan terjedelmes, mint a múltkori, és hasonlóan eredeti... - Üdvözlök mindenkit, ki érdeklődve tekint a régmúlt időkbe vesző történelmi adatok közlését célként kitűző…..
Kisbér 2010.11.11 13:16:08
A végső toplista a teljes fordulót (5 hónapot) figyelembe veszi. Ez azoknak kedvez, akik egyenletesen jó teljesítményt nyújtottak, és azoknak hátrányos, akik csak rövidebb ideig játszottak. Minden hét péntekén meg lett állapítva a sorrend, ez a heti bontás itt itt érhető el. Ez…..
Bár a galaxis állapota ezt nem egészen tükrözi, győzött az emberiség. Zandagort legnagyobb flottáját nemrég szétverték, a maradék pedig belátta, hogy a további harc esélytelen, és inkább lelécelt a hiperűrbe. Hogy Zharg'al Tanítványai hova tűntek, az egyelőre rejtély. Jól…..
Bo Heckl, lapunk elismert, Assange-díjas újságírója, szenzációs anyaghoz jutott, amit ezúton osztunk meg nagyra becsült olvasóközönségünkkel. Az alábbi fotó a Zandagort Kutató Intézet egyik új felfedezéséről készült, egy ismeretlen eredetű monolitról. Hogy a cikket miért…..
Egy nappal a szokásos időpont előtt, mert a hétvégén nem leszek gépközelben. A hét legnagyobb átalakulásai: az Exolon és a Dél Csillaga egyesülése, a Galaktikus Köztársaság bukása. Aki szeretne ezekről ódát zengeni, ne tartsa vissza magát! :-) th {text-align: left; font-size:…..
th {text-align: left; font-size: 8pt; font-family: arial; border:1px solid #646464 !important;} td {text-align: center; font-size: 8pt; font-family: arial} tr.cimsor {background: rgb(220,220,220)} tr.cimsor th {text-align: center} játékosok száma regisztráltak1 752 az elmúlt 7 napban…..
Most már nagyjából tisztázódott és elkészült a multiszűrő rendszer. Ennek írom most le az elemeit. A legfontosabb: multi az, aki egy IP-ről játszik mással akár munkatársak, akár házastársak, akár valódi multiról van szó nem lehet hitelesen igazolni, hogy indokolt az egy…..
Kisbér 2010.05.04 15:30:42
@Norris74 : Nincs azzal semmi gond, ha a segítesz pár alkalommal valakinek. Még én is azt mondom, hogy valszeg egyszerűbb belépni és megcsinálni valakinek a dolgot, mint végigszívni msn-en a magyarázást. Hozzáteszem kicsit később, több bolygónál már ez sem gond, hiszen 1 bolygó 1 gazdaság... Ahhoz, hogy rendbe tedd valakinek a gazdaságát csak akkor kell belépni hozzá, ha egybolygós az illető...

Akkor van gond, ha mindenki tudja mindenkinek a jelszavát és ráadásul a rendszer engedi, hogy legálisan lépj be a másikhoz.

Mert így kvázi 1 ember elég online ahhoz, hogy egész szövit vezessél. Ami ugye durva visszaélésekhez vezethet.

Régi szisztéma szerint pár ilyen visszaélés:

Példa1:
Éjjel 2-kor elfoglalsz egy zsíros bolygót, majd terveid szerint azt odaadod egy gyenge játékosnak a szöviből, aki eldobja a régi bolygóját, így megkapja a teljes védelmet a zsíros bolygóra. Ha tudod a kódját a szövi tagjainak, akkor ezt egyedül meg tudod tenni. Ha nem tudod, akkor fel kell kelteni telefonon (már ha megadta a telefonját), aminek valszeg nem fog örülni. Legalábbis hosszútávon biztosan nem :)

Példa2:
Van egy haverod, aki játszik ugyan, de nem igazán aktív. 2-3 naponta lép csak be. Mivel neked van időd, ezért naponta 2-3 alkalommal belépsz hozzá "rendbe tenni" az account-ját. Ezzel nyilván jóval fejlettebb lesz, mint ha önerőből tette volna mindezt. Még akkor is, ha ügyes az illető...

Példa3:
Háború van egy másik szövivel. A sok flotta miatt nem teheted azt meg, hogy 1 ember vigye a teljes flottát, ezért nyilván szét lesznek szórva a flották felhasználók között. Ez ugye azt feltételezi, hogy ha jól akarsz szerepelni a háborúban akkor az összes account-al online kell lenni. Pl flottákat átadni, hajókat fellőni, hajókat levinni, flottákat egyesíteni, bolygókat mozgatni a bolygólimit miatt, stb, stb.

Ezt ha tudod mindenkinek a kódját, akkor meg tudod csinálni 1 emberként is.

---

Véleményem szerint - és természetesen mindenki azt gondol amit akar - ezek mind-mind kimerítik a "multizás" fogalmát. Illetve inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem multizik az illető, csupán visszaél az account-ok publikálásával. Nekem ez nem fér bele, hiszen a tisztességesen játszókkal (1 ember 1 jelszót ismer) szemben hatalmas előnyben vannak azok, akik használják a fent említett dolgokat...

Van, akinek beleférnek ezek a dolgok...

Csak ugye miután 4. alkalommal ébresztenek hajnal 4-kor fel, hogy baszki Kisbér, támadnak, lépj be csinálj valamit, akkor lehet kicsit elborul az agyam nekem is, hogy más simán jelszó-megosztással csinálja mindezt...
Volt némi "kényszerszünet" (egyéb elfoglaltságok), de azért a fejlesztés nem szűnt meg teljesen. Ha minden jól megy, április 9-én pénteken elindulhat az s2. Múltkor kimaradt az űrhajós-háborús téma, most erről lesz szó. A koncepció főbb elemei: A hajóknak alapvetően három…..
Kisbér 2010.03.30 18:31:20
Cucu, ebből a csatarendszerből az életbe nem lesz értelmes, kibalance-olt csatarendszer :)

Még ha irtózatosan csökkented is a magasabb generációs hajók gyártási költségét, akkor is ugyanannyi pontértékű, különböző generációs flották találkozásakor - jó esetbe - x-re hozzák a meccset. Tehát sok-sok kutatásért cserébe megkapod azt, hogy 3 helyett 6-al megy a flottád?
Vagy 6 helyett 12-vel?

Hát az remek...

És hozzáteszem akkor él ez, ha kb 10-edére veszed a nagyobb generációs hajók gyártását, vagy még durvábban... amire ugye esély sincs :-)

Azzal, hogy egy Nemesis-nek is, meg egy könnyűcirkának is 100 hp-ja van, azzal el van baszva a dolog!

1db Nemesis ki tud lőni 2db könnyűcirkát körönként...?!?! ez aztán a balance-olt játék... :-)

és most ne gyertek nekem a hülye szöveggel, hogy neki ionkatapultnüonfaszomágyúja van, ami csak egy vonósugár az ürben, nehezen lehet vele becélozni a kicsi könnyűcirkát, ezért csak 1-2 hajót tud leszedni körönként, mert akkor Nektek a képregény való és nem egy stratégiai játék :)

Még jó, hogy nem játszok, viszont azért érdekel, hogy amit már lassan 1 éve mondjunk Neked, annak van-e valami foganatja... de úllátom nincs :)

Ennél még az is jobb lenne, ha lenne 3db hajó, kő, papír, olló fantázianevekkel, mindegyik ugyanannyiba kerül, aztán hajrá.

Én átgondolnám a helyedben ezt az egész csatarendszert... de mivel nem vagyok a helyedben, ezért azt csinálsz, amit akarsz :)
Álljon itt egy történet azok kedvéért, akik képesek túllépni saját önző és öntelt gondolkodásukon, és képesek megérteni a másik oldal mondandóját is. Nem kérem, hogy kommentáljátok, nem igazán érdekel. Aki elolvassa, és úgy érzi, úgyis le tudja vonni belőle a…..
Kisbér 2010.02.10 22:23:53
Úgy terveztem, hogy nem kommentálom a hsz-eket, de gondoltam mégis :)

@Teuton: Néha tényleg elgondolkozok azon, hogy fél év után sem tanultátok még meg a játékot és annak csatarendszerét? Nemesisek ellen a legoptimálisabb úgy menni, hogy durván az ellenfél Nemesisei számának a tizede van nálad (a leggazdaságosabb persze DN-el zúzni Nemesis-t, de ez a végén már kivitelezhetetlen volt) :) Tehát 2-5k Nemesis 40k ellen tökéletes :)
Másrészt Bagoly (inkább akkor már az egyesített ZE) flottáját, -legalábbis amennyire ismerem őt, meg ahogy elmesélték- az életbe nem láttátok egybe... Mindig fedve volt másik flottával, szinte soha nem támadott egyszerre az összessel, csak amennyi biztosan elég volt akkor is ha nem ő kezd a tiszta győzelemhez. Egyedül talán a TGF 300 millás flottája ellen vetette be a teljes flottát.
Illetve azt azért ne feledd Teuton, hogy az IR-ben is voltak bizalmi embereink :) Lehet - sőt valószínű - hogy Te nem is tudtál róla :) De ezek az emberek maradjanak titokban :) Hidd el pl. Mezfinnek nem kevés köze volt ahhoz, hogy felbomlottatok, sőőőt :)

-------

@Kispocok: A "kuncsorgást" már az előtt elkezdted a Heroes-ban, hogy mi kiléptünk volna. Emléxem, még írtam is a chat-en, vagy a fórumon, hogy mi a tökömnek kell neked 100 milla fa, meg 100 milla kő (amikor még 1-2 millának is az ember igen-igen örült ha pár nap alatt összejött). De mondom, felőlem úgy játszik mindenki, ahogy akar és mivel ezt én nem szoktam meg a játékostársaim mellett, ezért inkább kiléptem, békében. Nem hisztiztem, írtam egy levelet, hogy inkább elhagyom a Heroes-t. Csak hát jöttek az anyázások az "árulásomról", amivel ugye kvázi kihúztátok a gyufát :)

Ami meg a Te flottádat illeti, Fezsolti listázta az összértékeket a flottáknak, amiket áthozott. Neked volt egy komolyabb (44 millás) flottád (az 1m raptoros), a többi max kb 25 millás flották voltak.

Közben megtaláltam az MSN-logokat. Fezsolti ezeket hozta át:

.HKP - 27m
. dO_ob - 44m
.homless - 8m
Addict - 1m
HF-HSZ-Nostromo - 20m
HF2-HSZ-Dessau - 22m
HF2-HSZ-Dora - 5m
HF2-HSZ-Eisenach - 2m
HF2-HSZ-Halberstadt - 24m
HF2-HSZ-Ironclad - 10m
HF2-HSZ-Solingen - 5m

Az első 3 flotta ugye a tiéd KP...
Ez összesen 168 milla, ezen felül még 1-5 millás flottákból hozott még kb. 20-at, amivel összejött az összesen:

Flottáid összértéke 211 227 163,14

Ennyit hozott át összesen a saját flottáival együtt Fezsolti.

Mindenesetre full szét voltak szórva az áthozott flották, tehát túlságosan sokat kezdeni velük nemigazán tudtunk. Összességében annyit értünk el velük, hogy a mag keleti részére nem kellett koncentrálnunk, így Bagoly nyugatról jövő 60 millás flottáját lehetett egyesíteni Gimli felett elrejtett 85 millás központi flottánkkal és el lehetett kezdeni a MU felőrölését. Székely (talán ő volt a HSZ) északnyugaton lévő 90 millás flotta már kvázi akkor ért a magba, amikor a MU-nak vége volt.
Tehát a MU kivégzését végeredménybe csupán a 44 millás flottáddal kiegészítve a srácok a ZE flottájával hajtották végre.

Amúgy nem nagy képűségből, de véleményem szerint a Heroes-t el tudtuk volna intézni a Fezsolti nélkül is.
Feltéve persze, ha a MU nem szól bele a játékba.
Annyira szét voltak szórva a flottátok és nekünk annyira egybe voltak, hogy nemigazán volt esélye a Heroes-nak. A büszke 44 millás flottádat, amivel ugye foglalgattad a bolygóimat durván 5 millás veszteséggel győztük volna le a 85 millás központi flottával. Onnan meg már csak végig kellett volna járni a max 10 millás flottátokon, és már vége is a Heroes-nak.
Mivel a bolygók már nem számítottak, így minden erővel és energiával csupán a flották elpusztítását toltuk volna, amit véleményem szerint 2-3 nap alatt megtettünk volna. (feltéve persze, ha bírjuk energiával, és nem alvással).
Ha csak a tényekből indulunk ki. Nekünk volt centralizált, jól felépített egyesített 250 milla flottánk. Nektek is durván ennyi, csak a bibi, hogy full szétszórva.

A végjáték taktikája amúgy alapból végtelenül egyszerű volt. Gyors (8pc-s) 25-30 millás flottákkal elkapni a kisebb 1-5 millás utánpótlásflottákat, a lassú, 3pc flottákkal pedig elkapni a nagyobbakat. Ha esetleg egyesítettétek volna a flottákat 100m++ gigaflottákká, akkor pedig kikerültük volna őket, és meghagyjuk őket a Főnöknek :) (erre is meg volt a taktikánk, amit végül nem kellett bevetni)

DCS elleni háborúban a csatákat durván 1 a 6-hoz vertük (azaz 1 milla veszteségünkhöz 6 milla ellenfél vesztesége párosult).
Mondjuk tény, hogy a DCS semennyire nem tudott flottát építeni (bocs, de sajna ez tény :)))).

Ha csak 1 a 3-hoz tudjuk hozni a végjáték csatáit (amit bizonytalan csaták mellőzésével simán tudtunk volna hozni), akkor is a meglévő 250 milla flottánkkal durván 750 millát daráltunk volna be, mielőtt a tiszta ZE flotta megsemmisült volna teljesen, azaz 1 mrd flotta semmisült volna meg a galaxisban a durván 1.5 mrd-ból. 500-at meg csak elintéz Zandagort :)

Szóval a terv kb. ez volt. Ez durván 1,5 hétig tartott volna, amit szinte biztos, hogy nem bírtunk volna ki ébren :(

Jött egy lehetőség és igen, gyengék voltunk, a könnyebb utat választottuk. :)

Ami pedig azt illeti, hogy sokan elfordulnak a játéktól...: A Heroes játékosai 90%-a újra fog regisztrálni, a MU játékosai 90%-a újra fog regisztrálni, a többi szöviben lévő játékos ha nem regisztrál be, akkor nem a ZE miatt nem teszik, tehát vesztett a játék max. pár hisztis embert, aki véleményem szerint csupán erre az indokra várt, hogy törölhesse magát a játékból!

Nem kell a reply, valszeg nem is fogom olvasni őket, szóval legyetek jók, legyen az s1 tanulság minden vezető és játékos számára, hogy ilyen ne fordulhasson elő újra a jövőben!

Üdv,
Kisbér