Adatok
blueeye
132 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az utóbbi időben többször szembesültem azzal, hogy az emberek nagy része nem tud mit kezdeni a Szeretettel. Nem mer szeretni, és nem tudja fogadni sem.Gyerekkorunktól kezdve sokszor belefutottunk olyan helyzetekbe, amikor feltételekhez kötötték a „szeretést”.…..
Időnként elfog az a furcsa érzés. Mikor annyira hiányzik az érintés, az ölelés, a szeretet. Ahogyan az ujjaim vége finoman végigsiklik a másik bőrén, s szinte látom felfényleni a nyomát. Narancsszín energia-rajzolatok: ezernyi út, ezernyi érintés.Figyelmesen rajzolom…..
Ahogy ma reggel a trolin utaztam, s néztem az elsuhanó embereket és házakat, rám szakadt a felismerés: szerencsés ember vagyok.Vannak, akik az egész életüket tolószékben ülve, vakon, süketen vagy genetikai betegség miatt mások segítségére utalva töltik el. Mégsem…..
Csak hallgatom a hangot a vonal túlsó végén. Még mindig elgondolkodtat, mi mindent hoz ki belőlem. Mintha minden porcikám lángra lobbanna tőle. Kínzó ez a távolság. Oly régóta vágyom egy érintésre, egy jó szóra, hogy szomjas lelkem rég várt esőként szívja magába a…..
Ülök a gép előtt, arcom a kezembe temetve. Ujjaimon cigarettafüsttel keveredik a bőröm illata. Mégis olyan, mintha te lennél itt velem. Az ismerős érzés átjárja porcikáim. Lehunyom a szemem, és érzem, miként siklik a kezed végig a vállamon, hogy aztán gyengéd csókot lehelj a…..
Kisütött a nap. Hiába a hideg, a tél, a Fény utat tör magának. És nem csak a felhők közül, hanem Bennünk is. Arcom fürösztöm a csillogásban, hagyom, hogy felmelegítse átfázott tagjaim, átfagyott szívemet. A Tavasz itt bujkál a közelben, jégcsapos lelkem kapujában.…..
Egyszer eljön az a nap, mikor kilátástalannak érzed az életed. Mikor már nem hiszel többé az álmaidban. Mikor minden, miért dolgoztál, hasztalannak tűnik. A képek, melyeket álmodban láttál, nem többek, mint üres ígéretek. A nap, amelyre vártál, talán sosem jön el.Hiába…..
Ne adj tanácsokat – ha szükségem van rá, úgy is kérek.Ne mondd meg nekem, mi a helyes – az értékrendem az enyém.Ne ölelj át – hacsak nem szívből teszed.Ne mondd, hogy szeretsz – csak ha komolyan gondolod.Ne kritizáld a cselekedeteim, a döntéseim –…..
Időnként az élet olyan helyzetek elé állít minket, amikor egyszerűen nincs más választásod, mint erősnek és kitartónak lenni. Ez leginkább akkor következik be, mikor valaki olyannak van rád szüksége egy-egy nehéz pillanatban, akit nagyon szeretsz. Helyt kell állnod, hogy…..
Mikor valaki elmegy, mi, akik itt maradunk, számot vetünk az életünkkel. Mit tettünk, mit nem tettünk, hányszor okoztunk fájdalmat azoknak, akiket szeretünk, s hányszor csaltunk mosolyt szomorú arcokra. Emlékezni kezdünk a régi időkre, az együtt töltött meghitt pillanatokra,…..
Mostanában egyre többször nézem révedezve az eget. Olyan, mint egy hatalmas, kék festővászon, melyre a Nagy Művész jó- avagy rosszkedvében különböző színeket pacsmagol. Időnként rózsaszínnel és lilával csíkozza, máskor egyszerű fehér pamacsokkal dobja fel. Ha szomorú,…..
Egy szívemnek kedves ember, kitől aránylag rövid idő alatt oly sokat tanultam, egy szép napon azt kérdezte tőlem, mit tanítanék a majdani tanítványomnak, hogyan adnám át neki mindazt, amit én már tudok. Azt válaszoltam, nem tudom, mert nem vagyok azon a szinten. De a kérdés…..
Amikor úgy döntesz, hogy nagy levegőt veszel, és belevágsz valamibe, amiről már régóta álmodsz, egy dolgot jobb, ha a fejedbe vésel. Ha csak pénzért és hírnévért csinálod, megette a fene. De ha a szíved is beleteszed, s amúgy mezítelenül „átadod”, mert…..
Ha most valaki megkérdezné tőlem, mi történik velem, nem biztos, hogy el tudnám magyarázni neki. Talán inkább azt kérném, üljön le velem szemben, engedje, hogy megfogjam a kezét, s csak hagynám, hogy átjárja ez az érzés, ez a bizsergés, ez a szerelem, ami bennem…..
Oké, rendben, szeretetteli lény vagyok, mindenkinek megadom az esélyt, van, akinek többször is. De rá kell jönnöm, van egy határ. Amikor használnak és kihasználnak, amikor még csak emberi lénynek sem tekintenek igazán, csak egy tárgynak, amit időnként le lehet venni a…..
Vakító fehérségben bolyongok. Ha nem tartanám szinte teljesen csukva a szemem, biztosan megvakulnék. Lépésenként, lassan haladok előre, kezem a szemem elé tartva, de hiába. Mindenhol ott a csillogás.Elbukom, s arcom havat ér. Hideg, nedves, jeges szilánkok sebeznek, s pirossal…..
A kék ruhás angyal hatalmasat nyújtózott, méteres szárnyai alig fértek el a mennyezet alatt. Ásított egy nagyot, s megdörgölte a szemét. A lány ködös tekintettel meredt maga elé. Próbált ébren maradni, kevés sikerrel. Fejét a csempének döntötte, s a következő pillanatban…..
Nem tudom, mit is mondhatnék. Nincs igazán szó, mely pontosan kifejezné a lelkemben kavargó érzéseket. Látod? Ismerős helyzet. Ha a szívembe láthatnál, talán megértenéd.Falak. Mi építettük, s csak rajtunk múlik, leomlanak-e valaha. De ha meg sem próbáljuk, örökre így…..
Tegnap elgondolkodtam. Hogyan is mondd el annak, aki megbizsergeti a szíved és minden porcikád, hogy szereted? Hogyan add tudtára, milyen nagyon is fontos számodra? Mert kimondani, hogy „Szeretlek” nem mindig elég, sőt, talán nem is érzi át ezt a szót, hiszen a mai világban…..
A felemás szárnyú angyal az erkély korlátján ült, s a tavat fürkészte. Szerette ezt a helyet. Itt béke volt és nyugalom.- Otthon – szólalt meg valaki a háta mögött, s ő visszafordult. A lány állt ott, hosszú haja most egyenesen omlott a hátára, s ettől olyan fiatal…..
Az angyal szelíden megült a hatalmas fa egyik ágán. Finom ruháját rendezgetve figyelte az éledő tábort. Álmosan megdörgölte a szemét, majd rácsodálkozott a mellé lépő hosszú fekete hajú angyalra.- Hát te mit keresel itt?!- Látogatóba jöttem – felelte az, mosolyogva.-…..
Kinn állok a szirtfokon, ruhámat tépi a szél. Néha megtántorít, de nem lök le, s én sem rugaszkodom el. Fekete-fehér kép, csapkodó hullámok. Gondolatban átölel két karod, ajkad érinti nyakam érzékeny bőrét, s én lehunyom szemem. Remegő könnycsepp bukkan elő szemhéjam alól,…..
Pírba borult ég,halványodó csillagok;Csóklopó hajnal.- Alexa -..
Sebzett lelked fáj,fekete árnyék ül rajt.Farkas vonyít bent. Zárt ajtók terme,elveszett aranykulcsuk.Páncélos lélek. Füstízű könnyek;nyelvem hegye arcodon.Árva démon sír. Szürke ég, szürkefalak, szürke emberek.Két dimenzió. Hangok…..
Éjszaka jöve,álmokkal terhes sötét.Két karom ölel. Sikoly, ölelés,vágyillatú levegő.Erre vágyom csak. Vad csókok íze,néha méz vagy áfonya.Más-más szerelem.- Alexa - ..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz