Adatok
szófialoren (törölt)
0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Szerbusztok pártában élő vallásos leányok! Nektek szeretnék most valami fontosat üzenni. Meg akarom oldani az életetek nagy kérdését. (Csak, hogy érdemes legyen olvasni a jezsuita blogot! :) Én csak tudom hogy kell férjhezmenni: a cölebsz lelkipásztorok értenek igazán a…..
szófialoren (törölt)
2010.03.11 09:18:30
szófialoren (törölt)
2010.03.12 14:22:42
@türkiz:
köszönöm türkiz.
Nagyon köszönöm.
De itt a pont.
Soha senkit nem állt szándékomban megbántani. Ha ironizáltam is sokszor, azt sosem másokon, legfeljebb helyzeteken vagy saját magamon tettem.
A blog műfajából adódik, hogy számos félreértés származhat belőle. Nem sértődtem meg, nem haragszom senkire. De igenis volt, ami nagyon fájt. És van bizony, amit nem értek. Tegnap őszintén beláttam, ez a társalgás nem nekem való.
A hús-vér emberekkel történő találkozásaim is rejtenek számos konfliktust. Megesik, hogy gyakran nem értünk egymással egyet, de az, hogy egyesek állandóan félreértenének, ilyennel nem találkoztam még.
Mert nem érteni egyet valakivel, vagy állandóan félreérteni, az nem ugyanaz. Ez meg itt egy ilyen műfaj, amire jobbára az utóbbi igaz. Nekem erre nincs kapacitásom. A legjobban talán az esett rosszul, amikor az imaéletem és a társra való várakozásom, a társért való imádkozás hosszú évein derült itt megint valaki, az Istennel való kapcsolatomra, illetve a személyiségemre, és megint a nőiségemre tett nem éppen szellemes megjegyzést. Bevallom, amikor tegnap ez így rám zúdult, elsírtam magam. Csak néztem és nem értettem, honnan ez a töménytelen indulat valakiben irántam, aki nem is ismer. Akinek fogalma sincs arról, hogy mik történtek velem abban a bizonyos11 évben és utána. Órákig nem tértem magamhoz. Ilyen durván nem is emlékszem, mikor bántott meg bárki is...
De már túlvagyok rajta. És lehet mondani, hogy kicsit vicc is volt. Meg ez, meg az...Én is szeretek viccelni. De egyre nagyon szoktam figyelni. Sosem viccelek más fájdalmával, küzdelmeivel. A sajátoméval pedig csak magamnak van jogom.
De én vagyok a hibás. Az ember ne tegye ki a szívét egy blogra...Ezt legalább megtanultam. Csak semmit nem tudok fél szívvel csinálni...Tanulság: az ilyen ember ne keveredjen blogolásba...
Zsuzsát pedig egyáltalán nem akartam sem megbántani, sem felbőszíteni, sem félrevezetni. Egyszerűen nem is értem, miért támadt folyton nekem. A legelső kommentjeim után a stílusával már belém vágta a kést. És már akkor sem értettem, hogy miért. Ha valamivel mégis megbántottam, elnézést kérek tőle. De továbbra sem értem, mivel váltottam ki belőle ezt a hihetetlen ellenszenvet magam iránt.
Nem akartam már megszólalni ma, de Türkiz szavainak nem tudtam ellenállni.
Még egyszer köszönöm Neki, amit írt. Jólesett.
És most tényleg elbúcsúzom. Tegnap már kiregisztráltam magam innen. De a kíváncsiság visszahívott. Emberi gyarlóság...És Türkiz szavai után mégis úgy döntöttem, leírom, amit gondolok.De nem kell erre igazán semmit reagálnotok. Sem ellenem, sem a védelmemben. Én idetévedtem, de ez nekem nem utam. Erről pedig igazán nem tehet senki...
Megyek tovább az utamon, értékes, valódi emberi találkozások, igazi beszélgetések és együttlétek reményében. Szerencsére a tegnap este is megajándékozott egy ilyennel.
Isten Veletek.
Szófia
köszönöm türkiz.
Nagyon köszönöm.
De itt a pont.
Soha senkit nem állt szándékomban megbántani. Ha ironizáltam is sokszor, azt sosem másokon, legfeljebb helyzeteken vagy saját magamon tettem.
A blog műfajából adódik, hogy számos félreértés származhat belőle. Nem sértődtem meg, nem haragszom senkire. De igenis volt, ami nagyon fájt. És van bizony, amit nem értek. Tegnap őszintén beláttam, ez a társalgás nem nekem való.
A hús-vér emberekkel történő találkozásaim is rejtenek számos konfliktust. Megesik, hogy gyakran nem értünk egymással egyet, de az, hogy egyesek állandóan félreértenének, ilyennel nem találkoztam még.
Mert nem érteni egyet valakivel, vagy állandóan félreérteni, az nem ugyanaz. Ez meg itt egy ilyen műfaj, amire jobbára az utóbbi igaz. Nekem erre nincs kapacitásom. A legjobban talán az esett rosszul, amikor az imaéletem és a társra való várakozásom, a társért való imádkozás hosszú évein derült itt megint valaki, az Istennel való kapcsolatomra, illetve a személyiségemre, és megint a nőiségemre tett nem éppen szellemes megjegyzést. Bevallom, amikor tegnap ez így rám zúdult, elsírtam magam. Csak néztem és nem értettem, honnan ez a töménytelen indulat valakiben irántam, aki nem is ismer. Akinek fogalma sincs arról, hogy mik történtek velem abban a bizonyos11 évben és utána. Órákig nem tértem magamhoz. Ilyen durván nem is emlékszem, mikor bántott meg bárki is...
De már túlvagyok rajta. És lehet mondani, hogy kicsit vicc is volt. Meg ez, meg az...Én is szeretek viccelni. De egyre nagyon szoktam figyelni. Sosem viccelek más fájdalmával, küzdelmeivel. A sajátoméval pedig csak magamnak van jogom.
De én vagyok a hibás. Az ember ne tegye ki a szívét egy blogra...Ezt legalább megtanultam. Csak semmit nem tudok fél szívvel csinálni...Tanulság: az ilyen ember ne keveredjen blogolásba...
Zsuzsát pedig egyáltalán nem akartam sem megbántani, sem felbőszíteni, sem félrevezetni. Egyszerűen nem is értem, miért támadt folyton nekem. A legelső kommentjeim után a stílusával már belém vágta a kést. És már akkor sem értettem, hogy miért. Ha valamivel mégis megbántottam, elnézést kérek tőle. De továbbra sem értem, mivel váltottam ki belőle ezt a hihetetlen ellenszenvet magam iránt.
Nem akartam már megszólalni ma, de Türkiz szavainak nem tudtam ellenállni.
Még egyszer köszönöm Neki, amit írt. Jólesett.
És most tényleg elbúcsúzom. Tegnap már kiregisztráltam magam innen. De a kíváncsiság visszahívott. Emberi gyarlóság...És Türkiz szavai után mégis úgy döntöttem, leírom, amit gondolok.De nem kell erre igazán semmit reagálnotok. Sem ellenem, sem a védelmemben. Én idetévedtem, de ez nekem nem utam. Erről pedig igazán nem tehet senki...
Megyek tovább az utamon, értékes, valódi emberi találkozások, igazi beszélgetések és együttlétek reményében. Szerencsére a tegnap este is megajándékozott egy ilyennel.
Isten Veletek.
Szófia
A múlt század két nagy költője: Babits Mihály és József Attila. Ismerték egymást, de nem szimpatizáltak egymással. Mindkettőnek Istennel való viszonya viharos. Írásaikban nyoma sincsen Sík Sándor harsogó istenhitének. De talán éppen ezért állnak közel hozzánk. Ma Babitsra…..
szófialoren (törölt)
2010.02.12 15:54:38
www.youtube.com/watch?v=yEgtRrBHJfE
Kányádi Sándor
Valaki jár a fák hegyén
valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem
És most, hogy három nap alatt majdnem minden topicba belekontárkodtam,(pedig csak a párta nyomja a fejem:-) )elbúcsúzom. Jó hétvégét kívánva Mindenkinek.
Kányádi Sándor
Valaki jár a fák hegyén
valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem
És most, hogy három nap alatt majdnem minden topicba belekontárkodtam,(pedig csak a párta nyomja a fejem:-) )elbúcsúzom. Jó hétvégét kívánva Mindenkinek.
szófialoren (törölt)
2010.02.16 10:39:46
Az alábbi történethez kevés kommentár is elegendő. Egy európai hospice-önkéntes vallomása egy sorsformáló találkozásról. Az írás érdekes kérdéseket vet fel elmúlásról, együttlétről, szolidaritásról. Talán nem túl erőltett a párhuzam a közelgő nagyböjttel, amely a…..
szófialoren (törölt)
2010.02.12 15:37:32
@mammamusz:
Betegek, sérültek...
Szintén gimnazista kori emlék. Nálunk a gimiben lehetőség volt jótékonykodni. Egy barátnőm, aki később gyógypedagógus lett, már kamaszlány korától fogva ment, ahogy ő nevezte és nevezi most is a "fogyik" közé. Én nem bírom használni ezt a szót. És más egyebet sem rájuk. Egyszerűen nem tudom, mit kell mondani. Ő szerette csinálni. Nem idegenkedett tőlük, talpraesett csaj volt mindig. Erős fizikumú, erős lelkű. Az ő szájából még ez a "fogyi" szó se volt pejoratív. Egy alkalommal elmentem én is vele. Marha büszke voltam magamra, ahogy mentünk a villamossal ki a város másik végébe kora hajnalban, hogy segítsünk az ébresztésnél. A lelki szemeim előtt már kék-fehér száriban láttam magam. Teréz anya a nagy sárga magyar villamoson...Meg kell mondjam, már az első perctől kezdve a szagoktól rosszul voltam. Addigi életem egyik legnehezebb délelőttje volt. És mellé persze a csalódás saját magamról. Azóta sem bírom a szenvedésnek ezt a fajta látványát. Olvastam Jean Vanier könyveit, ismerem a Bárkát, a Hit és fény mozgalomból embereket. De képtelen lennék közelebb menni ehhez a világhoz.
Akkor, ott gimis koromban is gyorsan döntöttem. Inkább vállaltam ételkihordást idős néniknek, mint azt a másikat. Talán karizmáktól is függ. Ki, hol tud segíteni. De az is igaz, a szívünknek és az életünknek olyan ablakait kell megnyitnunk közöttük, amelyek baromira be vannak reteszelve. De ettől még lehet, hogy kinyithatók...
Betegek, sérültek...
Szintén gimnazista kori emlék. Nálunk a gimiben lehetőség volt jótékonykodni. Egy barátnőm, aki később gyógypedagógus lett, már kamaszlány korától fogva ment, ahogy ő nevezte és nevezi most is a "fogyik" közé. Én nem bírom használni ezt a szót. És más egyebet sem rájuk. Egyszerűen nem tudom, mit kell mondani. Ő szerette csinálni. Nem idegenkedett tőlük, talpraesett csaj volt mindig. Erős fizikumú, erős lelkű. Az ő szájából még ez a "fogyi" szó se volt pejoratív. Egy alkalommal elmentem én is vele. Marha büszke voltam magamra, ahogy mentünk a villamossal ki a város másik végébe kora hajnalban, hogy segítsünk az ébresztésnél. A lelki szemeim előtt már kék-fehér száriban láttam magam. Teréz anya a nagy sárga magyar villamoson...Meg kell mondjam, már az első perctől kezdve a szagoktól rosszul voltam. Addigi életem egyik legnehezebb délelőttje volt. És mellé persze a csalódás saját magamról. Azóta sem bírom a szenvedésnek ezt a fajta látványát. Olvastam Jean Vanier könyveit, ismerem a Bárkát, a Hit és fény mozgalomból embereket. De képtelen lennék közelebb menni ehhez a világhoz.
Akkor, ott gimis koromban is gyorsan döntöttem. Inkább vállaltam ételkihordást idős néniknek, mint azt a másikat. Talán karizmáktól is függ. Ki, hol tud segíteni. De az is igaz, a szívünknek és az életünknek olyan ablakait kell megnyitnunk közöttük, amelyek baromira be vannak reteszelve. De ettől még lehet, hogy kinyithatók...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
www.youtube.com/watch?v=AbPMN4aUy9o
Aki nem tud németül, az is megérti.
Még hogy nem a pasi hozza a boldogságot:-)
Ennek a nőnek például elég egy véletlenül bekúszó kép is...