Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nádasmargó

2 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez az ausztrál chardonnay mintaszerűen testesít meg mindent, amitől az ipari bortermelést elutasító szubkultúrában égnek állnak a hajak. A szőlő termelője és konkrét származási helye ismeretlen – annyit tudunk, hogy South Eastern Australia –, importőre…..
  Na jó, csak egy-két órára, meg épp hogy csak bugyogósra, de akkor is. A breaking news hírt @KTamas, Károly körúti tudósítónk küldte pénteken (aki már az első fák érkezéséről is beszámolt). Sajnos az Urbanista ügyeletes szerkesztője figyelmetlen volt (azonnal felmondtunk…..
Kamuttól úgy tíz kilométernyire helyezkedik el Békés, a festői szépségű, csöndes Körös-parti kisváros – érdemes ide ellátogatnia annak, akinek elege lett a kamuti nyüzsgésből, az öldöklő hajszából, rohanásból. Mi úgy jutottunk Békésre, hogy legközelebb itt volt…..
Kovács Gáborné, a Sarokház nevű intézmény (a helyieknek csak Botyi) kocsmárosa 1964-ben született, és mint bemutatkozásának második mondatában elmondta, tősgyökeres kamuti. „El nem mennék semmi pénzért – mondta. - Ez itt egy nagyon összetartó kis közösség, ebben…..
Miközben idehaza Selmeczi Gabriella kirobbanó örömmel jelenti be a „nyugdíjvédelmi program sikerét”, s abban az értelemben feltétlenül igaza is van, hogy a kormány – meglepetésre - a magánpénztári rendszer elleni támadás során csak apróbb sérüléseket…..
ProgBlog Maat országa 2011.01.31 19:10:00
Maat: az ókori egyiptomi vallás szerint az igazság és a rend, valamint a törvény megszemélyesítője és istennője. Ő képviseli a teremtéskor felállított világrendet, melynek fenntartása a fáraó feladata. Ne legyenek „demokrata illúzióink”: amit most Egyiptomban…..
Más Tészta Koriander 2010.12.10 11:43:00
Hát nem. Mégsem éli túl. Mármint a koriander. Apró levelei lefeküdtek a hideg földre, és szétszórta pici magvait, pedig azt sem láttam, hogy virágzik. Ezek szerint a koriander-pestót már csak jövőre készítem el. A kinyúlt emlékére itt egy kis összefoglaló: mit lehet tudni a…..
Ez a poszt azoknak a kétkedőknek szól, akik nem hiszik, hogy programunk tényleg megvalósulhat. Ez valószínűleg ugyanaz a réteg, mint akik a Földet is sokáig laposnak hitték.Egyik legfontosabb intézkedésünk a Duna bevezetése a Nagykörútra, igazán látványos, turisztacsalogató…..
marmegint jázminpakóca 2010.07.23 17:22:00
Ki tudja ma Magyarországon mi az a jázminpakóca? Most, hogy olyan területen dolgozom, ahol ez a növény is alapanyag, meg kellett tanulnom. Szóval ez az a híres-neves növény jázminpakóca (Stevia rebaudiana), ami a cukornál 300-szor édesebb hatóanyagot, a  szteviozidokat…..
marmegint ma elég jó napom volt 2010.05.31 22:12:00
és már vége is van, hurrá!:-)..
  Mai szentenciánkban visszatérünk a Gréczy Zsolt által kijelölt ösvényre és a következőkben a nemzetgazdasági átlagkeresetek körül kalandozunk egy kicsit. Annál is inkább, mert Gréczy ezúttal is mellényúlt: egy esetben hamis adat idézésén kaptuk, és a számok…..
A Tv2 az utolsó pillanatban, de azért már a TVR-Hét lapzártája után (hogy az RTL Klub már ne kavarhasson be) bejelentette hivatalosan is, hogy hogyan rügyeznek ki a sorozatok tavasszal. Ahogy már megírtuk, márciusban új részekkel jelentkezik Doktor House, 3-án az ötödik évad záró…..