Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fogatlan Prókátor

0 bejegyzést írt és 54 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Autós reklámok régen szerepeltek a blogon, ez a mostani két okból sem passzol a legjobb autóreklámok rovatba: egyrészt nem hivatalos reklám (a Baden-Württembergi Filmakadémia jegyzi), másrészt nem igazán jó. Sokkal inkább a Ford KA reklámhoz hasonló félresikerült partizánprojektek közé sorolható...
A Blikk biztos forrásból úgy értesült (bizonyára járt érte a 10 ezer forint is), hogy semmin sem spórolt Hajdú Péter a Showtime Hajdú Péterrel című műsor forgatásán, amit a Millenáris Központ megastúdiójában rendeztek be. A Tv2-s műsorvezető-producer legalább 300 millió forintot tapsolt el a…..
Fogatlan Prókátor 2016.04.15 09:31:06
Talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy öt város, ami eredetileg kifejezetten a turistáknak épült, aztán persze azóta alaposan kinőtték magukat. Mindez arról jutott eszünkbe, hogy nemrégiben egy dubai cég bejelentette: 4,5 milliárd euró befektetéssel minitelepülést épít…..
Tanulságos végignézni az Egyesült Államokban kirobbant, de globálissá szélesedett és Európát is megrengető Volkswagen-dízelbotrány reakcióit a különböző államok hatóságai, politikusai, civil szervezetei részéről. Annyit előre bocsáthatunk: Magyarország - szinte minden…..
Most kivételesen nem főzünk sört mint az a blogtól megszokhattátok. Nem is a kézműves vonalat figyeljük. Következik egy hevenyészett sörteszt a nagyüzemi sörök világából. Pár hete összegyűltünk házi sörfőzők egy kempingben, hogy egymás söreit kóstolgassuk. Egy barátunk…..
SERTEPERTE A cárok kedvenc söre 2015.11.04 00:00:00
A Russian Imperial Stout nem orosz sör, hanem egy sörtípus, melynek keresztatyja  – ha hihetünk a sörlegendáknak – egy Albert Le Coqnak nevű Poroszországban született belga kereskedő, aki felismerve a sörben rejlő üzleti lehetőséget az 1800-as évek elején elkezdte felvásárolni a portereket…..
Az előzetes híresztelésekre rácáfolva a CBS-nél készülő Supergirl főszerepére úgy tűnik nem kell tehetséges színésznő, elég csak ha akkora mellei vannak, mint VV Dórinak. Az idén 30 éves brit Gemma Atkinson fehérneműmodellből lett színésznő, már ha az ottani Barátok…..
Fogatlan Prókátor 2015.01.05 12:22:21
Sokaknál kiverte a biztosítékot Maksa Zoltán Hír TV-s szereplése, ahol sikerült egy meglehetősen érzékeny témában elsütnie egy borzalmasan rossz viccet a megerőszakolt egyetemista lányokkal kapcsolatban. A Nőkért Egyesület például annyira felháborodott, hogy a médiahatósághoz…..
Fogatlan Prókátor 2015.01.04 08:38:13
@szófogadatlan prókátor: Szevasz Tesó!
Szerkesztőségünk több tagja skandinávfilm-rajongó, köztük én is, ám ami engem a leginkább izgat a jobbnál jobb alkotások között, az bizony a skandináv krimi jelensége, így ezen toplistás írásunk nem is szól másról, mint az északi borzongásról. A skandináv krimik…..
Avagy hogy birkózta le a Megyer-hegyi tengerszemet a zempléni Nagy-Péter-mennykő. Nem is tudom, miért akartam a Zemplénbe menni. Messze is van (Budapesttől), nem is túl magas, nincs is olyan nagy híre. Ja, de tudom már! Nem messze van a Megyer-hegyi tengerszem, amit nemrég Magyarország legszebb…..
Fogatlan Prókátor 2014.05.24 07:11:57
@[HPhD]Blokkolnam:
Viszont akkoriban sokkal romantikusabb volt. Mikor legutóbb arra jártam a várcsősz megkínált borral...
Fogatlan Prókátor 2014.05.24 07:15:20
@[HPhD]Blokkolnam:
Igaz, viszont a vár neve helyesen Füzéri vár
www.fuzer.hu/magyar/oldalak/fuzer_kozseg/1/1/1/1/1/1/1
Pénzkérdés Oráculum-e Selmeczi? 2014.02.24 14:14:27
Múlt héten ismét kétéves mélypontra gyengült a forint, aminek követeztében tovább romlik a devizahitelesek helyzete, holott a veszélyeztetett adósok száma a 2010-ben mért 60 ezernek már így is sokszorosa. Ott van persze az árfolyamgát, amelynek igénybevételére minap is…..
A Dezeen nevű - az egyik legismertebb és leglátogatottabb - építészeti és dizájn oldalon jelent meg újra egy magyar ingatlan. A Hideg-háznak keresztelt, skandináv minimál stílusú jegyeket hordozó, kőszegi hétvégi házat a Béres Építésziroda tervezte egy párnak. Képek a…..
Mese habbal Pár palack Csehország 2013.11.14 20:02:39
Nagy szerencse, ha valamelyik ismerős elutazik a közeli sörmekkába, mert azonnal rá lehet tapadni a szívókorongokkal, hogy ugyan már, pakoljon az autó csomagtartójába pár üveg sört. És persze, ha már azt bepakolta, tegyen már mellé még párat, legyen tíz-tizenöt üveg, úgysem…..
Az 1989-es csehszlovák bársonyos forradalom és Csehország demokratikus átmenete óta a legnagyobb politikai botrány körvonalazódik a nem is olyan rég megáradt Moldva partján. Példátlan méretű letartóztatásokat hajtott végre szerda este a cseh rendőrség elit alakulata: a…..
Fogatlan Prókátor 2013.06.13 17:07:35
Másfél év alatt 200 millió forintot zuhant Buda egyik legkülönlegesebb ingatlanának az ára.Az Otthontérkép ajánlatai között is fellelhető Tasnádi Péter vállalkozó Szemlőhegy utcai várszerű luxuspalotája. A Bors 2012 decemberében még arról cikkezett, hogy az ingatlant 850…..
Slovensko, do toho! Zuckerberg: V4! 2013.05.28 00:41:07
Zucki népszerűbb, mint Jézus Krisztus! Megnézte a prágai várat, mekiben járt és részt vett egy tüntetésen is. Varsóban egy miniszterig, Pozsonyban egy étteremig jutott el, a hétfő estét már Budapesten töltötte a 444.hu információi alapján. Lefotózni csak Prágában tudták, a…..
Fogatlan Prókátor 2013.05.28 11:07:27
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
Nyamm! knédli, káposzta, sertéssült, barnamártás, csapolt barna sör. Feeling pur.
Hosszú combok, darázsderék, hibátlan arcbőr - sok fiatal lány álma, hogy életnagyságú Barbie legyen.  A következő infografika segít feltárni azokat a " lehetetlen fizikai arányokat", ami miatt sohasem érthető el a tökéletes Barbie test. Nagyításért kattints a képre! ..
A szentendrei önkormányzatnak fél milliárd forinttal adós, mégis a városfejlesztési iroda élére választott Simon Péter lánya összesen öt trafikkoncessziós jogot nyert el a Dunakanyarban.   kép innen   Rédai-Simon Ágnes Judit nyert Budakalászon,…..
Fogatlan Prókátor 2013.05.03 09:30:46
@kovi1970: Nem csoda, közvetlenül mellette van a puccos "wellness hotel". Csak nem tűrik meg a konkurrenciát? Egyébként tényleg eléggé retro volt már a lepencei strand, de aki a medencében hasalva nézhette az egész Dunakanyart nem panaszkodott.
Nem emlékszem melyik volt az utolsó napom, amikor ne vágytam volna egy BMW Z3 Roadsterre. Ezt annak fényében is fel merem vállalni, hogy egy Z3-ban egyedül talán Claire Forlani fest jól. Még az sem tántorít el, hogy kevés autó (és annak tulajdonosa) van kitéve olyan sok, előítélet…..
Fogatlan Prókátor 2013.05.03 09:24:55
@visszakettopadlogaz: 195 cm vagyok, elférek a z3-ban és az slk-ban is. És baromira nem érdekel más mit gondol erről. Csak zúgjon a szél és süssön a nap!
A.J. Clemente napja egészen jól indult, felvette a legjobb öltönyét, kisuvickolta az ünneplő cipőt, belőtte a sérót és bement munkahelyére, a North-Dakota állambeli Bismarck egyik tévéállomásának stúdiójába. A.J, akit ekkor még a kutya sem ismert szűk családján és a…..
comment:com Kurvával frissít a BK 2013.04.18 09:30:00
Az ukrán maffiózó, Igor által új szereplő érkezik az RTL Klub sorozatába, a cicis magazinok sztárja, Fogarasy Mariann, aki jól összekuszálja majd a sztárokat - írja a Bors. Mariann Szaffit, Igor cicáját alakítja majd a Barátok köztben és intim helyzetekbe keveredik Igorral (Nagy…..
Fogatlan Prókátor 2013.04.18 13:14:48
Vöröshajú lányok Fanny Francois 2012.11.15 07:03:00
..
Fogatlan Prókátor 2012.11.15 08:53:37
Szlovákia-Magyarország 2:0! Bős-Nagymaros után újabb összecsapáson igazoltuk a papírformát, ahogy azt az előzetes latolgatások alapján sejteni lehetett, sallangmentesen lehoztuk Brüsszelben a meccset. A dotoho birtokába jutott néhány kép, hogyan égette magát a magyar…..
Fogatlan Prókátor 2012.10.18 14:49:25
@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Hát igen, ebben speciel igazad van. Bár a mi politikusaink még egy ócska tyúkólat sem érdemelnek, pedig ott kevésbé lenne feltünő a rikácsolásuk.
A békéscsabai lányt legutóbb megjelent sorozatában teljes műnővé sminkelték - igen meggyőzően alakítja ezt a vampos-babás figurát.,. Glitter a címe ennek a sorozatnak, ami az olasz Vogue októberi számában jelent meg- rendesen rámentek a készítők a csillogásra is. A flittertől…..
Fogatlan Prókátor 2012.10.16 13:45:21
@protézisesh: Nana, ne essünk túlzásokba. Nagylengyel szépe is csak erős fotóboltolás után lépi meg az észlelési határt. De Enikő drágával csúnyán elbántak, és egyre jobban.