Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fess86

0 bejegyzést írt és 102 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nyakunkon a Fear The Walking Dead következő évada, amiben az eredeti szereplőgárdából alig maradt valaki (Alicia és a visszatérő Daniel), viszont kap egy újabb Walking Dead-száműzöttet, ezúttal Dwightot, azaz Amelio Austint,éééééés ami ennél is fontosabb, ha minden igaz lesz egy ún. szuperzombi is…..
Őszintén szólva én egyáltalán nem tudtam komolyan venni a hatodik évad utolsó jeleneteit, amikor az egész évadban beharangozott szupergonosz Negan agyonverte az egyik főszereplőt. De nem tudjuk, hogy kit. Igen, ez szörnyen hangzik, de addigra a Walking Dead már olyan dolgokat engedett meg magának…..
Egyszer eljön az igazság pillanata, amikor színt kell vallani: filterrel vagy filter nélkül? Gyakorlatilag minden pipásnak ezzel kellene kezdenie, ha nyilvánosan véleményt formál egy-egy dohányról. Hiszen a filter nemcsak a kondenzátumot fogja fel és a káros anyagokat – na jó, azok…..
Még csak az első körön vagyunk túl a labdarúgó világbajnokságon (mármint úgy értve, hogy minden csapatot láttuk már legalább egyszer), máris jönnek a rekordokról szóló hírek. Az USA-Ghána meccs például 11,1 millió nézőt érdekelt az ESPN-en, és 5 milliót a Univisionön,…..
fess86 2014.04.22 12:38:55
@so.what.: Izgalmas dolgok majd csak túl az Óperencián történnek,a 6. kötet végére fognak odaérni :D
Nekem tetszik,filmben is, könyveket lemaradással,de olvasgatom.
A The Walking Dead-et gyártó Fox saját tévéjén, de nem a Fox adón mutatja be szélesebb körben a horrorsorozatot, írta a Variety. A MyNetworkTV hetente mindössze két epizódot vetíthet le a sorozatból, ami meglehetősen furcsa döntés egy szindikált utóvetítés esetében. A sorozat…..
fess86 2014.03.20 15:24:11
Hepiendhez érkezett néhány héttel ezelőtt panaszkodó olvasónk, akinek használt laptopja tűnt el, miután feladta a postán. A Magyar Posta ezen felül fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Homáron hetente olvasható bejegyzések száma elenyésző a sikeresen kézbesített csomagokéhoz…..
Ahogy ígértük, itt az első előzetes a Trónok harca 4. évadához, ami április 6-án kezdődik. Szégyellem, de én ebből a sorozatból a második évad végén kiszálltam. Most komolyan fontolgatom a visszaszállást. ..
Zseniális reklámszöveggel adja le mától a Viasat tévécsatorna azokat a Dragon Ball Z-epizódokat, amiket 1999-ben az RTL Klub (betojva az ORTT határozatától, a pszichológiai szakvéleményektől és a tévésorozat erőszakossága maitt lázongó szülőktől) már nem volt hajlandó…..
Sándor szerint a belvárosi közértben rájöhettek, hogy úgyis mindent elvisznek a turisták, ezért aztán nem szelektálják ki, az elhunyt tejtermékeket és kenyereket a polcokról. Ő már többször vitt haza, aztán vissza 2-3 napos vagy lejárt cuccot. Legutóbbi visszavitt kenyere miatt…..
Erika is megtapasztalhatta, hogy aki a Vatera köreiben vásárol, az kizárólag csak magára számíthat, ha csalókkal találkozik, őket a téma nem izgatja. Az eBay ezzel szemben visszaveheti a PayPalen keresztül fizetett termékek árát, ha például az nem érkezik meg, vagy kiderül, hogy…..
comment:com Hírek kávé mellé 2013.10.22 09:30:00
A Fox nem november 4-én, hanem csak 17-én mutatja be JJ Abrams Almost Human című új scifi-sorozatát. A vasárnapi premier azért kell a Foxnak, mert így az amerikaifutball-közvetítés vezeti majd fel, és ettől nagyobb nézettség-boomot várnak. Másnap aztán jön a második rész is, a…..
fess86 2013.10.22 17:59:29
@hambig: Fene tudja,én is pont kérdezni akartam. Gondolom van valami vezeték nélküli kapcsolat,hogyha gond van,ne egyből vágni és kábelezni kelljen a pácienst,hanem minél hamarabb megoldani a problémát.
A két héttel ezelőtt befejezett Dexter utolsó jelenete úgy felháborította a sorozat rajongóit, hogy az írói szinte az utcára sem mernek kimenni azóta, na jó, túlzunk, de a lényeg az, hogy egy héten át ezen kattogott az internet népe, és gyártotta a gúnyos mémeket sorban. Aki…..
Metástasis címmel a Sony elkészíti a Breaking Bad latin-amerikai verzióját, amit már jóelőre eladtak több dél-amerikai piacra is. A sorozat az eredeti történetet követi le, a fenti képen jól beazonosítható a pilotban látott, sivatagi metamfetamin-főzés közben lefotózott Walt,…..
Addig is lehet felzárkózni a tegnap este levetített Arrow - Year One című összefoglalóval, és nézegetni a második évad hivatalos (értsd: szétfotósoppolt) promóképeit. Még mindig nem tudom megmondani, miért kedvelem ezt a sorozatot, de nézem rendületlenül. ..
Az Állítólag köldökzsinórjáról egy kicsit leszakadva, Tory Belleci a youtube-ra költözik és ott csinál műsort, amiben egy dekoratív robbantásszakértő asszisztens társaságában fogja felrobbantani a nézők által beküldött tárgyakat. Ahogy a címben is írva volt: roppant…..
Egy évtizede, hogy két férfi sugárhajtóművet erősített egy Chevrolet Impalára, hogy felgyorsítsák, és ezáltal a levegőbe emeljék az autót. Nem sikerült. Pár évvel később újra megpróbálták – de az autó felrobbant a kísérlet során. Azóta Adam Savage és Jamie Hyneman…..
comment:com A nap képe 2013.08.06 12:00:00
Nagyon vidám vikingek. Az első évad szeptembertől itthon is látható. ..
fess86 2013.08.06 13:12:54
A TCA-turnén a Homeland készítői és szereplői is válaszolgattak az újságírók kérdéseire, és bemutattak egy trailert is, amiből nem sok minden derül ki, de arra kiválóan alkalmas, hogy felkeltse az érdeklődésünket. Amiről szó volt, vázlatpontokban: A harmadik első két…..
Természetesen a Sherlock is részt vett a geekfesztiválon, nincs is már olyan sorozat szinte, ami nem képviseltetné magát, ha van köze a scifi-hez/fantasy-hoz/képregényekhez, ha nincs. A Sherlocknak semmi köze hozzájuk, de ettől még felvezették a harmadik évadot, ráadásul az EW.com…..
fess86 2013.07.19 15:03:42
Tessék elképzelni a következőt: egy kissé ideges bullmasztiff terrorizálja egy utca lakóit, mire kihívják rá a rendőrséget. Megjön az első kocsi, a kutya nekitámad a jobb első keréknek és széjjelharapja. A rendőr káromkodik, és nekilát kicserélni a kereket. Bruno türelmesen…..
fess86 2013.07.03 11:50:03
@Leadfoot: volt az utcánkban egy kutya,aki mindig kirohant az előttük elhaladó kocsira és ki akarta harapni a gumiját. 2 foga bánta az akciókat,sokat megúszott sérülés nélkül,de a gumiknak nem lett baja. Aztán leszokott erről a fura rítusról. Nah,lényeg a lényeg,csak emiatt gondoltam,hogy nehéz kiharapni,saját magam nem próbáltam :D
Elképesztő leleplező videók szabadultak az internetre, amik megrengethetik az emberiség emberiségbe vetett hitét. Nézettség alapján a kínaiak nyertek a nihilista reptéri rakodómunkással, akinek annyira rossz napja volt, hogy a csomagok felét a futószalag mellé hajigálta miközben…..
Zsuzsannáék felmérték, mi változott egy év alatt a felújított Club Thermal Hotelben. A neve hotelről kastélyra változott, de ezt leszámítva nem sok: Türkménbasi "Elmenekültek a hónap szállodájából" írására szeretnék reagálni. Igaz eltelt egy év. 2013. junius első…..
Csütörtökön 11-kor valóban magyarul szólalt meg a Euronews, ráadásul nemcsak a tévében, hanem online és a Euronews Express mobilappon is. Ahogy az Indexen már kedden már megírtuk, a világ 155 országában fogható nemzetközi hírtelevízió a görög után 13. nyelvként magyarul…..
fess86 2013.05.30 13:34:51
@TrollSlayer: digikábelen van
Remélve, hogy nem lesz belőle sem szám-, sem pedig nyilatkozatháború, közöljük az RTL Csoport sajtóanyagát arról, hogy a Nielsen Közönségmérés adatai szerint két kábelcsatornája, a Film+ és a Cool az elmúlt két évben átvette a vezetést a Viasat3-tól a kábelcsatornák hazai…..