Adatok
ZsofiCica
16 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Számos macskás könyvben vagy újságban olvashatjuk jótanácsként a következőt: "Ha azt szeretnénk, hogy egy bizonyos helyet elkerüljön állatunk (pl. konyhapult, ebédlőasztal stb.), akkor fedjük le olyan anyaggal, amit a macska nem szeret: zörgő nylonnal." No igen ám, de…..
Ha az alvási pózok koronázatlan királynőjét keresnénk, nem kéne sokáig kutakodnunk. Dollyka ugyanis bárhol, bármikor és bárhogy el tud szundítani. Alvás közben természetesen a fülét radarként mozgatja a hangok irányába, nehogy bármiről is lemaradjon... Összeállítottam egy…..
Mivel elég kicsi és sötét a lakásunk, úgy döntöttem, néha-néha leviszem Dollyt a parkba sétálni. Mint az köztudott, macskára nyakörvet tenni nem ajánlott - legalábbis sétáltatáshoz. Ennek fényében fogtam magam, és vettem neki "hámot" pórázzal. Trükkös kis…..
Huh, elég rég nem írtam már. Ennek csupán annyi az oka, hogy nem nagyon volt időm gép elé ülni. Egy jópár dolog történt azóta. Például Dolly átlépte a "bűvös" egy éves kort egészen pontosan március 30.-án! Ekkor a wikipédia életkortáblázata szerint olyan 15-16…..
Olyan okos cicám van! Kevés macska tanítható meg akár arra is, hogy ne másszon az étkezőasztalra, nemhogy még egyéb trükköket is megtanuljon. Dolly viszont nem csak az asztalt tartja tiszteletben, és "kérésemre" elkerüli a konyhát, hanem egyéb extra tudást is magába…..
Tegnap cicakozmetikusnál voltunk. Ez elég sznobosan hangzik, de most már muszáj volt...Dolly - félperzsa lévén - igen hosszú és dús szőrzettel rendelkezik, melynek ápolása mindennapos feladat (lenne). Nekem viszont nem mindig fér bele az időmbe. A keletkező egyre nagyobbacska és…..
Nemrég, egy neten való szörfölgetés alkalmával bukkantam erre a nem mindennapi cicás idéztre. Olyan aranyos!!! És nagyon igaz is! Bár a macsekokra igen jellemző egy bizonyos mértékű egoizmus, a másik, sokszor hűséges oldalukat sem szabad kihagyni a teljes ábrázolásból: …..
Gyógyulgatunk lassacskán, de biztosan. A szemcseppezést természetesen még mindig rühelli a kis aranyos... Igazi küzdelem zajlik, főleg, amikor a férjem próbálja meg kézbe venni a dolgokat (szó szerint). Azt viszont nem értem, hogy amíg mindez a procedúra nekem fél percig tart, addig…..
Szegénykémnek baj van a szemével. Egy elég nagy seb keletkezett a szaruhártyáján, ami iszonyatosan fáj neki L Tegnap reggel gyanúsan sokat kacsingatott rám. Akkor csak azt hittem, belement valami a szemébe, de nem találtam benne semmit. Estére csúnyán begyulladt neki, nem is…..
A cicák tényleg megérzik, sőt, sokszor előre tudják az ember kedélyállapotát. Valahogy képesek hamarabb észlelni a bajt is, még mielőtt az megtörténik. Dolly itt feküdt mellettem egész délelőtt, végig dorombolt, bújt, hozzádörgölte a kis fejét a kezemhez… Nem arról…..
Merényletet hajtottam végre Dolly ellen: LEVÁGTAM A KÖRMÉT! Lássuk be, ez nem egy könnyű feleadat. Márcsak azért sem, mert a kisasszonynak nincs ínyére, hogy nem kérem kegyes beleegyezését a dologba, csak fogom magam és cselekszem. Hazánkban is egyre terjed a legújabb…..
Ezekre a gyönygyszemekre tegnap bukkantam rá. Ajánlom minden leendő és jelenlegi cicatartó figyelmébe! A videók kissé ironikus szemszögből kitűnően ábrázolják és kifigurázzák a macsekok temészetét. Remekül bemutatják az olykor idegesítő, de mégis oly szeretnivaló kis…..
Dolly nem csak úgy nekiesik a kajának, mint ahogy ezt egy "normál" cica tenné. Ő "úrias étkezési rítussal" rendelkezik. Válogat a száraztáp szemek között - hozzáteszem, szerintem semmi különbség nincs egyik vagy másik között -, majd mikor talál egy neki…..
Nem tudom, hogy honnan, de valahogy mindig tudja, mikor kell felkelnem (pedig majdnem minden nap más időpontban kelek), ezért őhercegnősége felébreszt 10 perccel korábban. Elkísér a fürdőszobába, a WC-re, a lábam alatt tekereg, míg készülődöm, hasra esek benne jó párszor, aztán…..
Válogattam egy pár remek kölyökkori fotót Dollyról. Sok van, de ezek a legjobbak. Íme egy rövd fotósorozat: ..
Nászajándékba kaptuk Dollyt, az (akkor még) apró cicát júliusban. Szerelem volt ez első látásra. Ahogy megpillantottuk egymást tudtuk, hogy ez egy nem mindennapi barátság kezdete lesz. És az is lett.Soha nem felejtem el azt a napot. Barátnőm, Encsi egy különös csomaggal a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz