Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kenwyn

0 bejegyzést írt és 294 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy választás kapcsán, ahol szerencsére mindig eljön az igazság pillanata, kiemelt jelentősége van az eredmények utólagos magyarázatának. Márpedig – gondolhatják a pártok - ezt nem lehet a véletlenre, vagy az esetleg nem elég illeszkedően gondolkodó elemzőféleségek és…..
Kenwyn 2010.03.18 10:12:48
@Treuga Mei:

nem lenne baj az lmp-vel, hanem szdsz klón lennének. de mivel azok nincs szükség rájuk, elég volt belőlük az eddig 20 évben. az szdsz tette tönkre az országot, ideje,h eltakarodjanak s velük együtt a klónjaik is. az mdf-nek szintén a süllyesztőben a helye. az mszp-nek pedig át kell alakulna, vagy kéne egy új szocialista párt.
remélhetőleg a választások után ezekre sor kerül majd.
az országnak most két erős jobboldali pártra van szüksége, a fideszre és a jobbikra. melléjük pedig egy stabil baloldali pártra, de nem liberális nemzetpusztítókra, hanem egy modern szociáldemokrata alakulatra. ezen 3 párt mellé még beférne majd egy civil szerveződésű párt, például a civil mozgalom pártja majd.
Kenwyn 2010.03.18 10:24:38
@radala:

hát persze, én meg most léptem le a falvédőről. :)
Kenwyn 2010.03.18 10:39:58
@radala:

"Tuti semmi közös nincs a két pártban. "

örülnék, ha neked lenne igazad, de félő,h sajna nem így van, meglátjuk.
Most már egyértelmű, amiről azért a kampány elején is lehetett tudni: az LMP és az MDF nem csupán a küszöb átlépésével, de egymással is küzd majd ezen a választáson. Miközben a két párt programja jelentősen különbözik, többé-kevésbé mégis van átfedés a megcélzott…..
Kenwyn 2010.03.16 21:42:10
@colosgirl:

ez igaz, de vannak fiatalok is akiknek nem teccik sem a mérsékelt, sem a radikális jobboldal. liberális párt meg nincs, illetve van egy zavaros kezdemény amiből még nem tudni,h mi lesz.
Kenwyn 2010.03.16 21:48:58
@tölgyes:

bár így lenne, de sajna erre vajmi kevés esély van sztem.
Kenwyn 2010.03.16 22:03:26
@colosgirl:

ez teccik. :)
Számháború nélkül is kijelenthető, hogy valódi tömegek egyértelműen a Fidesz és a Jobbik rendezvényére voltak kíváncsiak. Már az „előénekesek” jelezték, hogy a mai nap a szemet szúró különbségekről fog szólni az azonos időben ünneplő két pártnál - annál…..
Kenwyn 2010.03.15 21:35:57
@cotti:

Hát tényleg több tízezren voltunk kinn.
Nagyon jó kis buli volt, a régi Fidesz gyűlésekre emlékeztetett.
Remek szónoklatok voltak, a tartalom az más téma, mindenkinek mást és mást jelentettek.
A kakas tollas csendőrök nagyon mókásak voltak.
Összességében egy nagyon profi módon megszervezett dzsenbori volt, gratula a szervezőknek.
Tegnap este nem hittem a szememnek. Bokros Lajos, a magát gyakran konzervatívnak definiáló MDF miniszterelnök-jelöltje – a földönkívüliekkel rendszeresen randevúzó Pataky Attilát követően - a TV2 Frizbi című műsorának vendége volt. A korábbi szocialista…..
Kenwyn 2010.03.15 10:24:12
@theofil:

pontosabban távoznia kell.
Kenwyn 2010.03.15 10:29:41
@Idet:

szerintem is.
az én hsz.-mnek annyi az értelme mint váncsát támadni, nos,erre akartam célozni ezzel az értelmetlenek tűnő mondatommal. :)
Kenwyn 2010.03.15 10:30:34
@theofil:

kettővel lejjebb elárultam.
Novemberben elején, amikor a második bejegyzésben a Fidesz kétharmados győzelmének esélyeiről írtam, azzal számoltam, hogy ehhez az ellenzéki pártnak szinte minden egyéni választókerületben győznie kellene. Ha a Fidesz hozza mind a 176 egyénit, már csak 82 listás helyre van…..
Eddig csak egyszer foglalkoztam a közvélemény-kutatásokkal, s tulajdonképpen nem is terveztem, hogy ismét megteszem. Bár nem vagyok szakembere a kérdésnek – mindig meg is lep, amikor az egyes cégek részéről a mintavételhez és a statisztikai eljárásokhoz láthatóan (és…..
Kenwyn 2010.03.11 20:09:26
@török gábor:

jogos, elszoktam a kicsit elgondolkodtatóbb táblázatoktól. :) köszönöm.
Kenwyn 2010.03.11 20:12:09
@bigapples:

én az jobbik szimpatizáns kommentelőre tippelnék, sztem az egyik kommentjében elszólta magát, de nem akarom leírni a nick-jét, mert ciki lenne ha tévednék.
Kenwyn 2010.03.11 20:15:00
@török gábor:

ez érdekes kijelentés, kíváncsi vagyok mire alapozta. remélem fenn lesz a neten az interjú.
A hivatalos adatok szerint az LMP benyújtotta nyolcadik budapesti jelöltjének ajánlószelvényeit is, ezáltal – ha a választási bizottság is zöld utat ad - eldőlt, hogy a pártnak lehet fővárosi listája. Egy újabb területi lista természetesen nem a világ, az MDF budapesti…..
Kenwyn 2010.03.10 20:45:39
@MartyMcFly:

"Szakdolgozatát „Az alumíniumkémény csőszerkezetek T-idomainak ellenállásáról” címmel készítette."

Nem is tudtam,h diplomás..
Lehetne arról beszélni - és persze vitatni is rögtön -, hogy Gyurcsány Ferenc váratlan megjelenése az MSZP kampányában professzionálisan megtervezett, széles körben egyeztetett és a szavazatmaximalizáció céljainak megfelelő lépés. Most, hogy az MDF (már nem is olyan) lassan…..
Kenwyn 2010.03.10 10:12:28
@6.Lenin:

A keresztapák hihetetlen módon rejtőzködnek. Ismerősöm aki egy közepes tűz közvetlen közelében forgolódik, mesélte,h már évek óta agyal azon,h ki a fenék mozgatják fölötte a szálakat,de egyszerűen nem tud rájönni. Ki van ez találva nagyon.
Kenwyn 2010.03.10 11:00:42
@jjulie:

Szerény Véleményem Szerint
Kenwyn 2010.03.10 12:22:25
@jjulie:

ha vmit nem tudsz csak szólj, majd én kitanítalak.
Nem lehet azt állítani, hogy ezen a blogon ne foglalkoztunk volna eleget az MDF helyzetével. Január 12-én, amikor kiderült, hogy igaz a sokáig tagadott hír: az MDF valóban az SZDSZ-szel tárgyal, a következőt írtam: „Mi szüksége van az MDF-nek Retkes Attilára? Miért kell…..
Kenwyn 2010.03.09 19:34:21
@Zengőtorkú Nyivákoló:

az biztos,h egy ilyen nagyformátumú hazafitól nem várhatunk mást csak korszakalkotó, hatalmas audio-vizuális élményt nyújtó, mélyen elgondolkodtató, reményt keltő, az igazi szebb jövőbe mutató mélyen megrendítő, őszinte szavakba öntött szónoklatot, útmutatást.
can't wait.
Kenwyn 2010.03.09 19:46:17
@pannonfunk:

megfogják előzni az mdf-et.országosan is.
Kenwyn 2010.03.09 20:52:56
@panelburzsuj:

Yoda mester
Ha ez a blog azt a cél tűzte maga elé, márpedig ezt tette, hogy ne politikai vonzalmakról és vágyakról, hanem tényekről és eseményekről, valamint azok elemzéséről szóljon, akkor most ki kell mondani: Vona Gábor mai, Orbán Viktornak címzett levele ékes bizonyítéka a Jobbik…..
Kenwyn 2010.03.06 01:03:59
@malacz69 nemigazországi hisztidetektor【ツ】, 37cm:

"Ezekben a napokban elúszott a Fidesz 2/3-a" - nem ezekben a napokban hanem az EP választások óta folyamatosan csökkent az esély. lassan már az 50% is eléggé kérdésessé válik.
Kevesen gondolták volna akár csak egy évvel ezelőtt is, hogy a választási kampány egyik legkeményebb retorikai küzdelme a Fidesz és a Jobbik között zajlik majd. Bár az MSZP és a Fidesz hozza egymással kapcsolatban a kötelezőt, négy vagy nyolc évvel ezelőtt lényegesen…..
Kenwyn 2010.03.05 14:54:36
@gonda1979:

"Általában nem szoktuk szembe pisilni magunkat..."

általában nem, de mi van ha fúj szemben a szél? :)
Kenwyn 2010.03.05 14:59:40
@radala:

Én nem fogadnék arra,h gyengébb lesz 4 év múlva, sőt inkább arra tennék,h tovább fog erősödni.
Schifferre, Jávorra már a kutya sem fog emlékezni legközelebb, ha most nem jutnak be akkor annyi volt nekik.
Kenwyn 2010.03.05 15:07:19
@radala:

ez van, csak az a párt létezik aki benn van a kossuth téren tehát most vagy soha.
én sokkal jobban örülnék, ha színesebb lenne a paletta,de sajna ennek vajmi kevés esélye van, érik a 3 párti rendszer.
Két - ezen a blogon már korábban részletesen tárgyalt - ügyben is érdekes mondatok hangzottak el a mai napon. Mindkettő slágertémát érintett: valóban visszalép-e az MSZP a Fidesz javára, illetve tényleg olyan rosszak-e az MDF kilátásai a jelöltállítási folyamatban?Mesterházy…..
Kenwyn 2010.03.04 18:13:00
Dávid Ibolyát úgy tűnik nem zavarja a saját háza táján lévő zűrzavar, vagy nagyon unatkozik,mert újfent nekiment Orbánnak:

MDF Sajtó

Orbán Viktor nem csupán politikustársai elől bujkál, de nemzetközi kamarák vitarendezvényei elől is megfutamodik.

Orbán Viktor ma úgy fogalmazott, senki nem szereti, ha a "hazugság és saját nemzetének neve szinonimává válik". Mint mondta, „a választások után el kell mondani a magyar gazdaság állapotáról az igazságot”. Az MDF egyetért Orbán Viktorral, azzal s kiegészítéssel, hogy a választások előtt és után is ki kell mondani az igazságot. A választások előtt ez a programok igazsága. Ezért arra kérjük a Fidesz miniszterelnök-jelöltjét, hogy ne várjon a választásokig az igazság kimondásával. Orbán Viktor ezt megtehette volna a március 11-re tervezett nemzetközi vitafórumon. Ez, az amerikai, német és nemzetközi szervezetek által szervezett esemény azonban a Fidesz megfutamodása okán elmarad.

Azt már megszokhattuk, hogy Orbán Viktor kitér politikustársai elől, hogy bujkál a nyílt, egyenes megmérettetések elől. De azt, hogy komoly nemzetközi kamarák, szakmai szövetségek által rendezett nyílt fórumok elől is megfutamodik, s a Fidesznek egy szakpolitikusa sem vállalja a vitát, túlmegy minden határon.

A Fidesz távolmaradásával ugyanis elérte, hogy az AmCham, a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Joint Venture Szövetség által közösen szervezett vitafórum nem kerül megrendezésre. Ezen a vitafórumon olyan fontos témakörök kerültek volna megtárgyalásra, mint a közszféra reformja, az adózás, a munkaerőpiac és szakképzés, valamint az antikorrupciós harc.

Orbán Viktornak a vitához nem, de ahhoz volt elég bátorsága, hogy semmibe vegyen egy fontos fórumot, amelyet Magyarország olyan fontos partnerországai szerveztek, mint az Egyesült Államok és Németország. Orbán Viktor bátor és felelős államférfiként cinikus módon átlépett az ország elsőszámú kereskedelmi partnerének számító Németország kereskedelmi kamaráján, az Egyesült Államok magyarországi kereskedelmi kamaráján, valamint a külföldi és hazai befektetőket képviselő Joint Venture Szövetségen.

Mit is számít Orbán Viktornak saját imázsának védelméhez képest, hogy Németországból 2008-ban 312 millió euró tőke érkezett Magyarországra befektetésként.

Mit is számít Orbán Viktornak az a tény, hogy az Egyesült Államok mára a negyedik legnagyobb befektető országgá vált Magyarországon, s az, hogy az elmúlt 20 évben amerikai vállalatok több mint 9 milliárd dollárt fektettek be hazánkban.

Arra kérjük Orbán Viktort, hagyjon fel a versenytársak és a gazdasági élet szereplői előli bujkálással. Mutasson fel programot, mondja el nyíltan, mik a Fidesz tervei Magyarországgal. Vegye végre a bátorságot a nyílt, programvita lefolytatására, s ne bujkáljon Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje elől.

Nem kell ahhoz választást nyerni, hogy valaki lássa: a magyar gazdaság óriási bajban van, amelyet nem lehet osztogatással és üres ígéretekkel gyógyítani, ahogy azt a Fidesz teszi. Gazdaságunk állapota nyitott könyv: a reformok kritikus tömegére szorul az ország. Mindenható állam helyett okos, tisztakezű államra van szükség, egy olyan államra, amelyhez mindenki hozzáad valamit.

Dávid Ibolya
az MDF elnöke
Kenwyn 2010.03.04 18:20:15
Továbbra is MDF közlemény:

"A Magyar Hírlap mai számában hasraütésszerű adatok, tényként beállított találgatások olvashatók több fórumos képviselőjelölt ajánlószelvény-gyűjtéséről. Gondolhatnánk, hogy ez csupán a nem kellően alapos újságírói munka, vagy egyszerűen a tájékozatlanság eredménye – ha az elmúlt hetek MDF - ellenes kampányában ne e lap járt volna az élen.

Miközben a Fidesz elnöke - gladiátorai és nem egy esetben szocialista riválisa mögé rejtőzve - kerüli a demokratikus párbeszéd minden lehetőségét, párthű sajtóját politikai ellenfeleire uszítja. Bár a Magyar Hírlap egyik rovatmottója: „A tény szent, a vélemény szabad” - jól látható, nem tényekkel foglalkoznak, csupán kitartóik megbízását teljesítik – legtöbbször a valósággal szemben.
Annál nagyobb bűnt sajtóorgánum nem követhet el, minthogy a valóságról való hiteles tudósítás helyett a valóság elferdített látszatát tárják olvasóik elé - tényként tálalva. E gyakorlat jól mutatja a Fidesz elképzelését az ideális választóról: nem gondolkozik, csak hisz - feltétel nélkül. Megértjük, hogy aki ilyen polgárokat akar látni, nem tartja szükségesnek az érvek, elképzelések ütköztetését. Ahogy a Fidesz pártlapjai, úgy maga a párt sem néz szembe a valósággal, és mindent elkövet, hogy a magyar választók se láthassanak tisztán.
A Magyar Demokrata Fórum vallja: a tudatos, önállóan gondolkodó polgárság képes kivezetni az országot a jelenlegi válsághelyzetből, ehhez pedig elengedhetetlen feltétel a politikai osztály őszintesége.

MDF Sajtó"
Kenwyn 2010.03.04 20:25:13
@Don_Pipita:

én nem találom sehol,lehet,h holnap lesz fenn,mert ma jelent meg nyomtatásban.
  Szokták volt emlegetni művelt publicisták és elemzők, hogy a Fidesz ígéretcunamija az égig ér és ezzel olyan magasra tolta a lécet maga fölé, hogy nehéz lesz azt átugrania - nincs sok vitatkoznivaló ezzel az állítással, a Fidesznek olyan kihívásokkal kell…..
Kenwyn 2010.03.04 10:58:33
@tony zionist:

szarügy amikor visszanyal a fagyi ugye?
aki kurvának áll ne csodálkozzon, ha megb...k

nem értem a rinyálásokat, miért ne lehetne támadni a jobbikot? szent tehenek vagy mi van már?
Kenwyn 2010.03.04 11:16:29
@TaTa86.:

ugyan már, lárifári- mondhatom én is.
sztem az a bajuk,h demokrácia van, amibe "sajnos" a szólásszabadság is beletartozik. de lehet ezen változtatni,ahogyan az egyik vezérük mondta: „Nincs kilengés a családban, mindenki a Jobbikra szavaz, kész”.
Érdekes interjút adott ma a távirati irodának Szekeres Imre. Idézem az összefoglalót: „A politikus szerint ártanak az MSZP-nek azok a szocialista politikusok, akik most a múltbeli történésekkel vagy a lehetséges jövőbeni pozíciójukkal foglalkoznak ahelyett, hogy a lehető…..
Kenwyn 2010.03.03 20:47:47
@mrs. white:

igen, nekem is eszembe jutott, akartam is írni,de meggondoltam magam, már csak azért is mert D.J. önmagát publicistának tartja, másrészt meg már unalmas minden alkalomra őt előrángatni a cilinderből .:)
Kenwyn 2010.03.03 20:57:20
@Zengőtorkú Nyivákoló:

reggel néztem Laknert az M1-en. a fickó úgy beszélt végig,h semmit nem mondott, legalábbis semmi olyat amit egy átlagosan híreket figyelő ember ne tudna. semmi értelme nem volt behívni.
mondjuk arról nem ő tehet,h csak közhelyekről kérdezték.
Kenwyn 2010.03.03 21:57:05
@Zengőtorkú Nyivákoló:

ja, az mszp mint szélsőséges párt. Szíjjártó mekkora egy bunkó...
w Viszlát, és kösz a halakat 2010.02.23 10:30:00
Érdemes akkor lelépni, amikor még maradt valaki, aki marasztalna. Bajnai Gordonnak ez sikerült, hogy belőle volna igény többre, az látszott már akkor, amikor sokadszorra és egyértelműen közölte, hogy nincs továbbmenet. Hiszen már az is azért történt, mert minden reggel vinnyogó…..
Kenwyn 2010.02.24 12:59:10
Bajnai Gordonról egy másik blogon remek jellemzést írt egy kommentelő.
Mielőtt szentté avatódna ballib berkekben, talán nem érdektelen kicsit jobban, más szemszögből megvizsgálni a Bajnai-jelenséget.
Remélem László56 kollega nem haragszik meg amiért idézem. :)

"Bajnai mint technokrata ? Nehezen hihető. Hiszen egy jó technokratának saját gondolatai és saját elhatározásának is lennie kell. Az ő esetében erről szó sem lehet. Mert csak az IMF végrehajtó szerepe jutott neki. Azt pedig egy érettségivel is meg lehetett volna tenni. Megmondták mit kell neki tennie és megtette. Azt hogy úgy csinálhassa, hogy mindez saját elhatározásának tűnjön ? Az is külön meg volt és van neki engedve. Ez bizony még egy úgynevezett technokrata megjelölésnek sem elég, mert ahhoz más körülmények és jobb végzettség kell mint az övé. Marad a végrehajtó szerep. Amit ugyan jól csinált, de azt is hozzá kell tenni, hogy ilyen erős nemzetközi felügyelet mellett, mindezt nehéz rosszul csinálni

Bajnai mint politikus? Nehezen elképzelhető változat. Hiszen egy politikusnak olyan víziójának kell lennie, ami egy pártömeget meg tud mozdítani. A Bajnainál egyértelmű hogy erről szó sem lehet. Nem is pártag. Víziója sincs. És soha nem is volt szükséges hogy egy pártot kezeljen vagy mozgasson. Honnan is lenne politikai képessége és képzettsége ? Ami most történt az nem más mint az MSZP öncélú követése a Bajnai -féle végrehajtásnak. Ez onnan jön hogy az MSZP vezetősége kénytelen kelletlen felismerte hogy más választása nincs mint a végrehajtó politikát támogatni. Enélkül felkészületlenül jön az MSZP politikai halála. És még irányítani sem tudja.. Amit megint csak: még egy halálával küzdő politikai párt sem engedhet meg magának. Így aztán fogcsikorgatva ugyan, de támogatták a Bajnait. Ez viszont nem a Bajnai érdeme volt, hanem az MSZP okozta katasztrofális gazdasági körülmények hozták így. Ebből azt is leszűrhetjük hogy Bajnai mint politikus, nem számottevő egyéniség.

Bajnai mint szerencselovag ? Talán a legtalálóbb kifejezés rá nézve. A képzetlensége és tapasztalatlansága juttatta ebbe a pozícióba amiben most van. Tapasztalt, képzett emberek közül egy sem fogadta el ezt a megalázó szerepet ami Bajnainak jutott. Éppen azért, mert volt esze ezeknek az embereknek. Bajnainak mint szerencselovagnak viszont kiváló szerep volt. Passzolt hozzá. És ebben is szerencséje volt.

Ezért nem lesz Bajnaiból soha vezető politikus. Legfeljebb egy kis politikuska aki még egyszer megpróbálja, mert azt hiszi hogy egyszer már megpróbálta, de avval hamar megbukik. Mert bizony az történne, ha megpróbálná. "

Eddig az idézet, pontosabban ennyi a teljes iromány. Nem mondom,h mindez szentírás,de szvsz elgondolkodásra alkalmas kis szösszenet.
Kenwyn 2010.02.25 10:32:02
@pimpalini:

Hát igen, én úgy vagyok vele,h egyetértek Tóta W.-vel is, Török Gáborral szintúgy. Összetett dolog ez, sok nüanszból, és nagyobb részecskékből lehet kirakni ezt a mozaikot,h teljes ,részletes képet kaphassunk. Nem lehet azt mondani,h teljesen fekete vagy fehér a kép, nagyon is színes.
Többen felvetették a hozzászólásokban, hogy a voksolás előtt nem lenne haszontalan a választási rendszerrel is foglalkozni. Úgy tervezem, hogy – amikor nincs éppen érdekesebb téma - több bejegyzésben tekintem át a legfontosabb kérdéseket: először a rendszer általános…..
Kenwyn 2010.02.24 21:54:46
@Zengőtorkú Nyivákoló:

inkább továbbra is USA-SUI hockey :)
  Annak, hogy a Lehet Más a Politika pontosan mit is akar, még nem volt időnk részletesebben utánanézni. Mindenesetre az általuk választott zöld-fehér szín nyugtatólag hat a Nyakó–Szijjártó  csörtékben megfáradt lelkünkre – nem véletlenül festik ilyenre a…..
Kenwyn 2010.02.24 09:40:05
@El Topo (Sgt. Elias):

hol található az mdf-es jelöltek bemutatkozása? én nem lelem sehol..
A miniszterelnök tegnapi parlamenti búcsúbeszéde kapcsán a leggyakrabban felmerülő kérdés Bajnai Gordon további karrierjére vonatkozik. Sokan már az MSZP következő miniszterelnök-jelöltjeként látják, mások biztosra veszik, hogy jövőre ő lehet a baloldal közös…..
Kenwyn 2010.02.23 21:05:31
@e-kor:

sztem nem hibázott, tette amit tennie kellett. nagyon okosan beszélt,remek epilógus volt.
Kenwyn 2010.02.23 21:16:41
@e-kor:

Bajnai nem a zsebnácikhoz, vagy az operett fasiszták szimpatizánsaihoz szólt, hanem azokhoz akik bizonytalanok,illetve akik nem akarnak elmenni szavazni.
Kenwyn 2010.02.23 21:25:56
@e-kor:

azért nem teljesen így van,mert szerencsére vannak akik a gondjaik ellenére megőrizték a józanságukat, nem dőlnek be a délibábnak.
Sejtettem, hogy előbb-utóbb az MDF-fel kapcsolatban valamit már el kell találnom. Miután az utóbbi időben többször tévedtem az előrejelzésben, hiszen a párt 2004 óta rendre átbillent a küszöb felett, ezúttal a szokásosnál is óvatosabbnak kellett volna lennem. Ennek ellenére egy…..
Kenwyn 2010.02.18 20:23:59
@Zengőtorkú Nyivákoló:

pont erről fog szólni a következő post majd.
Kenwyn 2010.02.18 20:26:51
@László56:

sajnos ez nem vita hanem trollkodás. ide is beszivárog néha egy-egy troll, mint pl. julie.
nem kell velük foglalkozni, aztán majd megunják. ez a legjobb amit tenni lehet,-a moderálás,bannolás mellett/hiányában..
Kenwyn 2010.02.18 20:28:24
@Zengőtorkú Nyivákoló:

onnan,h egyeztettünk Gáborral. :)
komolyabbra fordítva, reggel írta,h az MSZP listával kapcsolatos lesz a köv. írása,majd vmikor este, vagy holnap reggel,mert egész nap offline módban van/volt.
Orbán Viktor egy most megjelent – de tavaly ősszel elhangzott - beszédében ismét felbukkan az általa már többször is említett centrális pártrendszer gondolata: "[M]egvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális…..
Kenwyn 2010.02.17 15:03:23
@Zengőtorkú Nyivákoló:

vállvetve Debreczeni professzorral.
Kenwyn 2010.02.17 18:17:44
@mrs. white:

Horthy-ról nekem mostanság a Buta Történelem Tanár Operett Hordája jut eszembe... :)
Kenwyn 2010.02.17 18:19:37
@Zengőtorkú Nyivákoló:

lesz vita kettejük között, az tuti; megvagyon írva azon álmoskönyvekben. :)
Tölgyessy Péter a minap találóan háromfordulós választásról beszélt, amelynek első fordulója már javában zajlik: ez ugyanis nem más, mint az ajánlószelvények gyűjtése. Egy korábbi bejegyzésben ennek kapcsán formális és valódi feltételekről írtam, azt állítva, hogy…..
Kenwyn 2010.02.16 21:13:39
@jjulie:

látom, ma elemedben vagy ismét,
tegnap nem rúgtál labdába a "jobbik" térfélen... :)
Kenwyn 2010.02.16 21:43:39
@jjulie:

89-ben rothadt tákolmány volt az mdf??
LOL ...
mostanra viszont tényleg az, egy szánalmas bulvár párt lett, a róla szóló hírek egyenértékűek hajdúpéterrel...
Kenwyn 2010.02.16 21:45:58
@Zengőtorkú Nyivákoló:

FEM3 ? :)
komolyabbra fordítva M1-re tippelek.
Bizonyára - velem együtt - sokakat meglep, hogy most már napok óta tartósan a Jobbik vezeti ennek a blognak a szavazását. Több ezer voks érkezett, s bár természetesen egy ilyen szavazás nem lehet reprezentatív, és közismert az is, hogy a Jobbik nagyon erős (felülreprezentált) az…..
Kenwyn 2010.02.15 18:01:17
@hoplita:

"Nem mindig könnyű kenyér ez."

amilyen a kovász olyan a kenyér, azaz a téma alanya meghatározza a stílust...
Kenwyn 2010.02.15 18:09:22
@malacz69【ツ】nemigazországi hisztidetektor, 55cm:

igen, lehet,h március 15 késő lesz, talán nem ártana nagyobb tempóra kapcsolni.
bár az is lehet,h addig az unalomba fullad az Jobbik offenzívája, s üdítőleg fog hatni Fidesz kampányfinise...
Kenwyn 2010.02.15 20:48:38
@Idet:

Rosszul tudod, mert a kenyér minősége bizony függ a kovásztól.
Most, hogy elindult a vadászat az ajánlószelvényekért, egyre gyakrabban hangzik el a jóslat: könnyen lehet, hogy néhány induló már ezen a ponton befejezi a küzdelmet. Magam is írtam erről legutóbb az MDF kapcsán, a félreértések elkerülése érdekében azonban fontosnak tartom…..
Kenwyn 2010.02.13 18:02:20
@jjulie:

az LMP-re vonatkozót, h kikből áll. :)
Kenwyn 2010.02.13 19:50:20
@jjulie:

hiteles bizonyítékot szeretnék látni, mert anélkül csak trollkodás amit csinálsz, és semmi értelme. csak azt éred el vele,h komolytalannak fog tartani mindenki.
Kenwyn 2010.02.14 11:59:58
@jjulie:

értem, akkor ezek szerint semmivel sem tudod alátámasztani az LMP-vel kapcsolatos kijelentéseidet. akkor ez nem más mint trollkodás a részedről.
Az MDF esélyeiről többször írtam. Január végén, amikor már tudható volt, hogy az MDF és az SZDSZ együttműködése buktatókkal terhelt, és a nyilvánosság előtt is láthatóvá vált zűrzavar, azt sem tartottam kizártnak, hogy teljesen dugába dől a terv. Állítottam és tartom…..
Kenwyn 2010.02.12 20:11:19
@6.Lenin:

nagyon jó a hasonlatod, kb. ennyit jelent az örökség.
bár lehet,h Viktor többet tud erről a misztikus dologról,hiszen Őt szemelte ki utódjának Antall; hátha megosztotta vele az örökséget is.
Kenwyn 2010.02.12 20:20:05
@Letícia:

tévedsz, Attila , a hun Gábort( nem Török) jelölte ki. :)
Kenwyn 2010.02.12 20:34:54
@Letícia:

Gabriella? sztem nem egy malomban "őrülünk".... én Zazrivecz Gáborra gondoltam legutóbb... :)

sebaj, pár spangli után majd megszereted a csajszikat is! :)