Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ubi40

0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Házépítők csoportunkban csináltam egy nem reprezentatív közvélemény kutatást. Azt kérdeztem az építkező/felújító tagjainktól, hogy melyik mesterrel volt a legtöbb gond a műveleti szakaszban. Vagy azt kellett volna kérdezni, hogy melyikkel nem?..
A hajdúszoboszlói polgármester, dr. Sóvágó László hírhedt arroganciáját, hataloméhes ámokfutását ezúttal a legfelsőbb bíróságnak kellett megállítani. A kúria szerint, visszaélt hatalmával a város első embere. Immár két éve, hogy Sóvágó harcot hirdetett a bazárosok ellen, és fejébe vette, hogy…..
A fenti, üvöltözős, toporzékolós numetálba oltott popzenével igyekszünk majd helyt állni az idei Eurovíziós dalversenyen. Az AWS tulajdonképpen kegyelemkenyéren jutott tovább a közönségszavazós szakaszba, hiszen a szakmai zsűri a nyolc döntős (AWS, Dánielfy Gergely, Heincz Gábor Biga, Horváth Tamás,…..
Minden bulin valamiért vannak olyan emberek, akik miatt kinyílik a zsebünkben a (képzeletbeli) bicska. Általában ezek az emberek a viselkedésükkel vívják ki az ilyen irányú "tiszteletet", ezek a tulajdonságok pedig nagyon szépen listába is szedhetők bizonyos sztereotípiák alapján.…..
Az Ace Ventura - Állati nyomozót talán nem kell bemutatni senkinek, hiszen egy kult vígjátékról van szó, talán Jim Carrey legjobb alakításáról. Persze a fémszívűek az azóta valamennyire megváltozott felállású, november 3-án új lemezzel (Red Before Black) jelentező Cannibal Corpse szerepvállalása…..
Nagyon kapós interjúalany lett mostanában Gundel Takács Gábor, két hete a Hír Tv-nél volt volt a vendég Veiszer Alinda műsorában, ma este pedig a Story Tv-n kerül adásba egy vele készült interjú. A műsorban Kadarkai Endre riporter arról faggatta, igaz-e, hogy nagyon magas helyről szóltak le annak…..
Pápai Joci nyerte A Dalt, a közmédia éneklős műsorát, amivel az is eldőlt, hogy ő indul Magyarország színeiben az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. Az elődöntőket betegség miatt kihagyó Tatár Csilla visszatért a beugró Rátonyi Kriszta helyére, de lényegében nem változott semmi. A győztest a döntőben…..
Még április elején jelent meg a Black Stone Cherry legfrissebb nagylemeze Kentucky címmel. Most új dalszöveges videó látott napvilágot a csapattól, amely a Shakin' My Cage című dalra készült és alább meg is tekinthető. Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar február…..
ubi40 2016.12.02 07:22:35
A bicósok feketével írhatják 2016.10.13-át, ezen a napon ugyanis a magyar rendőrség hivatalosan is megállapította, hogy legális kerékpárt lopni. Jelmondatuk megváltoztatásán is gondolkodnak a következőre: Lophatsz és megvédünk. Most megyek feltörök egy autót, nem ellopom, csak közlekedési céllal…..
Nos tehát itt van, megérkezett a Rock Or Bust című új AC/DC-album, ami az első a betegség miatt kiszállt Malcolm Young gitáros nélkül. Az utódja az unokaöccse, Stevie Young lett. Ő a legidősebb Young testvér, Stephen fia, aki csupán egy évvel fiatalabb Angusnál. A hírek kicsit…..
Aki olvassa a Lángoló Gitárokat vagy az Indexet, nézi a Facebookunkat, plusz még a Tankcsapda oldalaival is tisztában van, annak nyilvánvaló, hogy nem felhőtlen a blog és a debreceni zenekar viszonya. Az utóbbi időben a helyzet már odáig fajult, hogy jobbnak láttuk, ha leülünk velük beszélgetni a…..
Megjelent a Kerekes Band új albuma, a Folkloreman. Letölthető a Dalok.hu-ról, CD-n pedig a július 3-ai Zöld Pardon-os lemezbemutató koncerten juthatunk hozzá. A zenekar hozza a szokásos, rájuk jellemző ethno funk őrületet: furulyával, kobozzal és brácsával játszott modern…..
ubi40 2013.07.02 08:32:15
Nem lesz elég mostantól az angol munkavállalóknak föltölteni az önéletrajzukat az internetre. Az új álláskereső portál megfigyeli a szokásaikat és büntetheti őket, ha úgy találja, nem keresnek elég kitartóan. Formabontó megoldásra készül az angol kormány az…..
ubi40 2012.12.28 07:14:06
comment:com A hét csúcspontja 2010.05.29 16:30:00
Az a furcsa helyzet állt elő, hogy javul a tévéműsor. Értem én, hogy a nézettségi verseny nagy úr, de akkor is milyen már, hogy amikor az ember jó szájízzel leülne a doboz elé, mert lesz egy rakat jó film, klasszikusok, újabbak, akkor minden majdnem egy időben van. Persze amikor…..
Slash – Slash  (Roadrunner) Saul Hudson, azaz Slash, a Guns 'n Roses egykori tagja korunk egyik legkiemelkedőbb gitárosa, ízes játéka és bluesos szólói szinte azonnal felismerhetők egy-két taktus alatt, és pont ez benne a jó. A csávó nem változik, ugyanazt a mocskos…..
Praxis Cigányok a kórházban 2010.04.01 13:20:00
Kedves Praxis,végre egy hely, ahol kipanaszkodhatom magam. Azt hittem, az egészséghez való jog alkotmányos alapjog, de nem errefelé sajnos. Bár az eset tavaly 2008 decemberben történt, csak most írom meg, nem tudtam eddig a blogról, és sűrűn fohászkodom, hogy ne…..
ubi40 2010.04.02 07:47:04
@redriot77:Na igen,ha felújítanák akkor hetek alatt kulturális elfoglaltságként leamortizálnák,hiszen ők szeretik a "SZÉPET".(Hivatkozás egy régebbi cikkre.)
Drágáim… csoda történt. Április elseje van, de ha ez igaz, akkor… akkor… nem is tudom, végigcigánykerekezem az Andrássy utat. Megszűnik a Maunika Só, a blogomban többször is emlegetett förmedvény, a magyar fostóksók zászlóshajója és pionírja! Sajna Józsi…..
Az utóbbi idők egyik legérdekesebb interjúját készítette Orbán Viktorral ma reggel Süveges Gergő a közszolgálati tévében. Releváns kérdéseket tett fel, jókor szólt közbe, érdemi megjegyzései voltak, de nem akarta túljátszani sem a szerepét, s földbe döngölni sem kívánta…..
ubi40 2010.02.08 15:33:11