Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Amorphis

0 bejegyzést írt és 276 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mai hódmezővásárhelyi időközi polgármester választást nem csupán helyben követték izgatottan, de a végeredményére az egész ország figyelt. Nem azért, mintha egy megyei jogú város választási eredményéből automatikusan következtetni lehetne arra, mi történik majd április 8-án. Sokan és sokszor…..
Amorphis 2018.02.26 10:40:09
Ugyanaz történt mint Veszprémben Kész Zoltán esetében. Egy független, kívülről támogatott jelölt győzött, nem pedig egy pártember! Ez részsikerekre jó, de parlamenti választást nem lehet független jelöltekkel nyerni. Az áprilisi választásokon márpedig csekély kivételtől eltekintve pártok emberei fognak indulni, mégpedig majdnem minden körzetben legalább 4-5 különböző formációban a Fidesz ellen. A Fidesz most is hozta a saját és az áprilisban is várható eredményét (40% körül), amely egyetlen jelölt ellen kevés, de 4-5 jelölt ellen már többnyire elegendő lehet. A jelenlegi állapotok szerint az MSZP-DK megállapodáson túl további jelölt koordináció nem várható, vagy ha igen annak meg már kétségesek a hatásai. Nagyon más ugyanis egy közös, de független jelöltre szavazni, mint mondjuk egy koordináció eredményeként egy jobbikosnak egy DK-s jelöltre.
A további kérdés, hogy egy esetleges összellenzéki győzelem esetén milyen kormányalakítási alternatívák merülhetnek fel, ki lenne a közös miniszterelnök jelölt egy DK-MSZP-JOBBIK-LMP-Momentum-Együtt formációban.... Mert ha nem a Fidesz nyer legalább abszolút többséggel (az egyszerű többséget még a legrosszabb esetben is megszerzi, így még mindig ők lesznek az első számú kormányerő, esetleges koalíciós kényszerrel.)
Ezek olyan kérdések, amelyekről nem 40 nappal a választások előtt kell beszélni, az ajánlószelvények és a jelöltállítás hajrájában.
Befejeződött az HBO-n a Trónok harca hetedik évada. Ebben a posztban spoileresen tárgyaljuk az évad legfontosabb eseményeit...
Amorphis 2017.08.29 12:32:23
@Firefly84: Pontosan erről van szó. 6 évadig arra vártunk, hogy:

- Dany meginduljon Westerosra
- Megérkezzenek a Mások

Egész eddig kényelmes tempbóban elvolt mindenki a maga kis szemétdombján, egy kis összeesküvés, kisebb csetepaték, fúrások, faragások, ármánykodások, frappáns párbeszédekkel, váratlan fordulatokkal. Lehetett lubickolni a dagonyában, na meg fanyalogni, hogy igazából nem történik lófasz se...

Na ennek vége. Átvették a főszerepet a zombik, Mások, sárkányok és egyéb barbár hordák. Nyers erő van, tempó és sárkánytűz...A hivatásos összeesküvők ideje lejárt. Az évadban pont a birodalom 3 legnagyobb szarkeverőjét nyírták ki (Töviskirálynő, Kisujj, Ellaria).
Amorphis 2017.08.29 13:00:50
@EzTutiNemFoglalt: Én is olvastam egyet, az nagy baromságnak tűnik, szerintem fake. Ugyanakkor a 7. évad forgatókönyve is már 2016. októberében kiszivárgott és gyakorlatilag 100%-ban bejöttek amiket abban leírtak, szóval simán lehet, hogy jóval a 8. évad bemutatója előtt már lesz egy hiteles sztorivázlat. Főleg ha tényleg 2019-re lesz eltolva a bemutató.
Mindesesetre a forgatókönyvek már készen vannak. Amúgy mindenféle spoiler nélkül is biztosra vehető, hogy a szereplők jelentős része meg fog halni a végére. Legalábbis olyan, hogy majd valaki a Mások és a többi "gonosz" legyőzése után szépen ráül a vastrónra és bekövetkezik az aranykor, olyan nem lesz.
Nem elég, hogy idén a Trónok harca csúszott pár hónapot, az eddig megszokott tíz helyett mindössze hét epizódot kaptak a nézők. Cserébe annyi a jó hír, hogy a The Dragon and the Wolf (a sárkány és a farkas) címet kapó finálé 81 perc hosszú lesz, ami a két és fél órás, monstre blockbusterek előtt…..
Amorphis 2017.08.23 15:06:46
@AttilaBeregi: A kiemelt színészek epizódonként kapják a gázsit és így a végére elég rendesen felment az áruk, a legjobban fizetett sorozatsztárok közé emelkedtek, ezért jelentős spórolást tudnak elérni azzal, ha ugyanazt a játékidőt nem 10 hanem 6 epizódban adják le. Így több jut CGI sárkányra....Az utolsó évad nagy része gondolom úgyis hatalmas csatákkal és egyéb látványos jelenetekkel lesz tele.
Amorphis 2017.08.23 15:58:43
@AttilaBeregi: Az első évad óta a főbb szereplőknek 3-4 x annyi lett a gázsija.
Utolsó előtti epizódjához érkezett a Trónok harca utolsó előtti évada. Az HBO-n hivatalosan hétfőn este debütált a hatodik epizód, aminek eseményeit ebben a posztban spoileresen tárgyaljuk...
Amorphis 2017.08.23 08:27:04
@Mókuscic: Az egyik biztosan az öreg Frey arca volt, a másik nem volt ismerős. Nem hiszem, hogy lenne még jelentőségük, mert az arc beszerzése együtt jár korábbi tulajdonosának halálával. Szerintem a Frey család kimúlása már köztudomású. Nem is értem minek tartotta meg Arya. Ez is egy logikai bukfenc többek között.

A sorozat meg azért lett olyan amilyen, mert szerintem a fináléig még normál esetben kellett volna minimum 3 teljes évad, hogy normálisabban, érthetőbben és logikusabban elvarják a szálakat, de készítők kaptak 13 részt, hogy fejezzék be és kész. Ezért a kapkodás és a sok időbeli és dramaturgiai baki. Ugyanakkor nekem már tele volt a tököm a sok teljesen felesleges történetszállal és időhúzással, mindenki tudta úgyis, hogy az lesz a vége, hogy jönnek végre a Mások, lesz valamilyen érdekszövetség a felek között, meghalnak egy csomóan és keserédes lesz a vége. Szóval én nem bánom, ha kicsit kapkodósan is, de végre pontot tesznek a sorozat végére. Szerintem ugyanúgy idegesítő lenne, ha olyan dolgokra, amelyeket most elintéznek egy jelenettel, vagy szóbeli utalással, elbasznának egy teljes részt.
A miniszterelnök volt iskolatársa, barátja és sporttársa nem szereti, ha Orbán Viktor strómanjának nevezik. Ő bizony szeret a saját lábán megállni, nem kell neki hátszél, meggazdagodik ő úgy is, ha a kormányfő ügyet sem vet rá. Higgyük el Mészáros gázszerelőnek és polgármesternek, hogy semmiféle…..
A félreértések elkerülése érdekében ez a cikk nem a jelenlegi migrációs krízis megítéléséről szól, hanem arról, hogy a 20. század során hogyan segítették országunk fejlődését a bevándorlók. A megfelelően alkalmazott bevándorlási politika a befogadó országok számára köztudottan kimutatható mértékű…..
E rovatban nem először hozom szóba a kormánypártok térhódítását a médiában. Most igyekszem csoportosítani az álláspontokat. A szerény, visszafogott kategóriába sorolnám azokat, akik a túlsúly mértékét nem százalékban adják meg. Valós, hogy Szél Bernadett LMP-politikus szerint „Az ellenzéki média…..
Még a DK-s Oláh Lajost vesegörcse sem tudott segíteni a kormánytöbbségnek, hogy keresztülvigye a Lex Csicskára keresztelt törvénymódosítást, ugyanis egy ellenszavazattal több volt ellenzéki oldalon ahhoz, hogy a Fidesz kétharmaddal módosítani tudja a pártfinanszírozási szabályokat. Az ellenzék…..
A történelmi filmek külön kategóriát jelentenek a mozi-világban és sajátos, egyedi stílusjegyekkel rendelkeznek. Az egyik ilyen, hogy valamilyen valós történelmi korban játszódik cselekményük, az adott időszak jellemzőinek hű visszaadásával. Ennek értelmében nem tekintjük történelmi filmeknek a…..
 FilmBaráth kritikáját itt olvashatjátok Pont harmincöt éve mutatták be minden idők három ikonikus fantasy klasszikusának legidősebbikét, a Conan, a barbárt. Tudjátok, hogy ez mit jelent? Azt, hogy éppen harmincöt éve nem készült egyetlen olyan sword&sorcery film sem, ami akár kicsit is méltó…..
Amorphis 2017.05.15 14:23:17
Nálam alapfilm. Tökéletes elegye az erős képeknek, az eposzi zenének és a sokszor minimál, de jelen esetben pont ettől zseniális színészi alakításoknak. A sziklasírban játszódó jelenet (az ősi isten kardjának megtalálása) pedig a filmtörténet egyik legerősebb pilllanata szerintem.
Arnold már itt elkezdi a karrierjére oly jellemző, büntető egysorosokat is. Az "ilyen állat nincs is", "én vagyok a gonosz", mi a legjobb dolog az életben ? stb., a humort is becsempészi a komor történetbe.

Nem értek egyet azon állításokkal, hogy a film (a két Schwarzis feldolgozás) és a novellák karaktere lényegesen eltér egymástól. Először is könyvek is gyakran jellemzik úgy Conant, hogy feszülnek rajta az izomkötegek harc közben, ráadásul számos ellenfelét puszta kézzel, összeroppantással öli meg. Tehát a könyv hőse is egy erősen kigyúrt fickó kell hogy legyen, attól függetlenül, hogy macskaként képes osonni. Ezen kívül a Conan filmek és a novellák hőse is gyakorlatilag egy tolvaj, aki szinte minden alkalommal értékes ereklyéket és varázserővel bíró tárgyakat, vagy éppen egy telt keblű amazont lovasít meg gazdájától, aki rendszerint egy gonosz varázsló. (mindkét filmben részben ezt kapjuk) Ezen kívül a filmbeli Conan is egy csajozós, balhés, iszákos fickó (mindkét Conan filmben 1-1 alkalommal rendesen bebaszik a hősünk, széttver egy lámát és egy tevét, beszól mindenkinek az utcán stb.) Ezen kívül Howard hőse sem csak egy szimpla bajkeverő csupán, számos történetben igenis van valami plusz motívációja, amely miatt nem pusztán egy remek kis harc és az aktuális maca felszedése, vagy kincs elrablása a cél, hanem valami becsületbeli ügy.
Szóval a filmek Conanja szinte tökéletesen megegyezik a novellák Conanjával szerintem.
Természetesen az első rész nagyságrendekkel jobb mint a folytatás, de egy átlagnál jobb fantasynek az is megteszi. (Will Chamberlain mint ellenfél igazi kuriózum). A Vörös Szonja ellenben már az inkább szar kategóriába tartozik nálam...
A DK elnöke megvehette volna az állítólagos banki papírokat, de nem tette, mert saját politikai túlélése ezúttal is fontosabb volt Orbán leváltásánál...
Amorphis 2017.05.05 08:44:01
Botka csupán rájött arra, hogy féltucatnyi baloldali törpepárttal való öszefogás nagyon nem működik, főleg, hogy ezek az alakulatok egyre csak szaporodnak és jelen állás szerint inkább egymással marakodnak. Orbán Viktor csak egy kávét kér.
Orbán leváltására egyetlen lehetőség van, ha EGY erős ellenzéki párt áll ki vele szemben, nem pedig egy rakat 1-2%-os gittegyletből álló tákolmány.
Az ellenzék legerősebb pártja továbbra is az MSZP (Jobbikkal holtversenyben), nyilván úgy gondolják, hogy nekik kell vezetni ezt az összefogást, de jóval célszerűbb, ha nem összefognak, hanem gyakorlatilag inkább egyesülnek.
Az is nyilvánvaló, hogy a DK Gyurcsány nélkül gyakorlatiliag azonnal megszünne, a szavazói pedig túnyomórészt besorolnának az MSZP-hez. Ez Botka célja, ezért hajtja el rendszeresen Fletót melegebb éghajlatra. Gyurcsány emellett olyan megosztó személyiség, hogy amilyen - általa nagyon hangoztatott - összefogásban felmerülne a neve, az garantáltan bukásra lenne ítélve. Ezt rajta kívül mindenki látja...
Az MSZP is azért nyert 3x választást, mert baloldalon nem volt alternatívája, ez most inkább a jobboldalra igaz, ha nem lenne a Jobbik se, akkor a Fidesz 3/4-el nyerné simán a választásokat.
Szóval Botka taktikát váltott, nem erőlteti az öszefogást, hanem megpróbál egyedül megerősödni. Ennek elsődleges záloga Gyurcsány eltakarítása a politikából. Ebben is van ráció. A politikában ugyanis 2+2+2 az nem biztos, hogy 6 hanem lehet csak 3...
Amorphis 2017.05.05 09:45:41
@nu pagagyí: Orbánt valóban sokan utálják, de nem elegen... Nem tévesszen meg senkit egy akár 10 ezres tüntetés hangulata....Mondhatjuk azt is, hogy Viktort jelenleg többen szeretik. És itt csak az aktív szavazók véleménye számít, ők adnak ugyanis konkrét, számszerűsíthető eredményt. A többit nem tudjuk, ne számítsuk sehova. Másrészt igenis sokat számít, hogy az ellenzéke 1-2 nagyobb pártból áll, vagy 10-12-ből. 2018-ban könnyen előfordulhat, hogy lesz akár 5-6 kispárt, akik mind önállóan, 2-3 %-os eredményt érnek el, és az összes rájuk adott szavazat megy így a kukába (ez akár az össz szavazat 15-20%-a is lehet!).
Az ország valódi érdeke pedig, hogy egy stabil, erős, határozott kormánya legyen, aki a lopás mellett azért tesznek igenis érezhető jóléti intézkedéseket is... Hidd el a Fidesz szavazók nagy részének is tele van a fasza jobboldali holdudvar viselt dolgaival, de akkor sem bíznák az országot egy tucatnyi pártból álló, egymással marakodó, nagyrészt bukott, balfasz, lúzer politikusból álló bandára, akik várhatóan szintén lopnának mindent ami mozdítható. Az "elmúltnyócévről" az embereknek a havonta változó kormányprogram, a rendszeres ár és rezsiemelések (nem lesz gázáremelés....), a töketlenkedés, öszöd, és az akkor is vastagon meglévő korrupció maradt meg. Ezt köszönik szépen nem kérik mégegyszer...

Orbánt pedig vagy választásokkal lehet leváltani, vagy sehogy. Gyurcsány ellen is mekkora népharag volt 2006 őszén (jóval nagyobb mint most Orbán ellen) , aztán viszonylag simán maradt a helyén még 3 évig. Ha pedig van esetleg ellen valami más nagy ütőkártya ellene (mint amit Gyurcsány rebesget) azt már réges régen nyilvánosságra hozták volna.
Amorphis 2017.05.05 10:08:01
@nick papagiorgo: Pontosan ezt mondom én is. Botka célja egyre világosabban az, hogy visszahozza baloldalon az "aranykort", amikor volt a nagy MSZP és más senki, Orbánt pedig ezzel meg lehetett 2 x is verni. Kicsit kockázatos politika, de van benne bőven ráció. Az biztos, hogy a jelenleg tucatnyi elemre szétesett baloldal még egy teljes összefogás esetén is nagy nehezen szorongathatná csak meg a Fideszt. És akkor hol vagyunk az öszefogástól...
         Nem hiszem, hogy a speciális magyar "konzervativizmusnak" a közeljövőben alternatívája lesz Magyarországon. Ez a konzervativizmus alig hasonlít a nyugati konzervativizmusra,  etatista, nacionalista, reakcionárius és enyhén bumburnyák, de...        Ha a választók többsége egy elviselhetően…..
Történelmi nap ez a mai: A momentum Mozgalom találó kérdésfeltevésével és a CEU tüntetésekkel a rendszerváltás megkezdődött. Ez utóbbival elszámolták magukat a fiúk, míg a népszavazási kérdés - bár nem a momentum sajátja - de fantasztikusan találóan lett megfogalmazva és a Fidesz elevenébe vág.…..
Neves bírák, jogászok és ügyvédek sorolták hosszan, miért aggályos a fideszes OBH elnök új integritási szabályzata...
A miniszterelnök megint túl van egy beszéden, amelynek legemlékezetesebb momentuma az volt, hogy a jelen lévők nem hallottak belőle semmit a végül a törvénytelenül tiltó rendőrséget elmeszelő bírósági határozatnak köszönhetően mégis ott lévő kifütyülők miatt (akik Orbánon kívül csak Tarlóst…..
Pedig papíron milyen jól hangzott az egész: fogunk egy táblát, ráírjuk, hogy 7.16, befagyasztjuk egy jégtömbbe (érted, a Tűz és jég dalából az egyik), leteszünk elé egy lángszórószerű izét (tűz, a másik) és a Facebooon élőben közvetítjük, ahogy a tűz elolvasztja a jeget, és kigyön belőle a dátum.…..
Amorphis 2017.03.10 13:25:07
Úgy tűnik, keményen osztja egymást az szocialisták miniszterelnök-jelöltje és a Demokratikus Koalíció elnöke, de a pengeváltás mögött jól kitapintható taktikai megfontolások húzódhatnak meg. Botka László érdeke ugyanis az, hogy lerugdossa magáról Gyurcsány Ferencet, ám a DK számára sem feltétlenül…..
Amorphis 2017.03.06 09:07:10
Botka rájött, hogy ez az egész ballib összefogósdi egy baromság, nem működik. Ferivel meg főleg nem. EGY erős ellenzéki párt képes leváltani csak Orbánt. Az MSZP pedig továbbra is a legerősebb balos alakulat, egyedül több szavazójuk van, mint a többinek együttvéve. A parlamentbe jutásuk önállóan is biztos, a többieknek viszont nem. Ez a lényeg. Ha nem viszi be a hátán a kicsiket, azok jó eséllyel kiszorulnak a törvényhozásból, érdektelenné válnak, a szavazóik jó eséllyel átmennek hozzájuk. 2022-re így feljöhetnek kormányváltó erőnek, de ehhez az is kell, hogy 18-ban is már erőt demonstráljanak önállóan. Az MSZP addig volt erős, amíg nem jött létre mellette féltucat hasonló formáció. Ez adja most a FIDESZ fő erejét is, hogy jobboldalon sincs alternatívája, az ellenzék meg szétforgácsolt. Divide et Impera!
A Jobbik meg identitásválságban, leszállóágban van. Ha 18-ban sem gurítanak nagyot (nem fognak) akkor könnyen ők is darabokra hullhatnak. Már most is tele vannak repedésekkel, mivel az új irány nagyon nem tetszik a tagok és szavazók többségének, akik továbbra is ragaszkodnak a széljobb vonalhoz.
Szóval teljesen logikus Botka új taktikája és jó eséllyel működhet is. 2018 vizválasztó lesz a kispártok számára, sokan mennek majd a levesbe...
A Momentum pedig az első lépéseik szerint bal és jobboldalról is szeretne szavazókat gyűjteni, erre minden esélyük megvan, de egyenlőre nálam egy LMP2-nek lőtték be magukat....
Van egy végtelenül egyszerű válasz erre a kérdésre, ami így szól: mert olyanok, mint ők voltak 27 évvel ezelőtt. Ennél azért összetettebb a kérdés, de a kiindulópont mégis egy generációs szembenállás. A Fidesz ugyanis valóban a fiatal demokraták pártja volt valaha, melyből mára középkorú, pocakos és…..
Amorphis 2017.03.01 12:17:58
@Andy73: Tudom mikor voltak a választások, nyilván arra gondoltam, hogy mióta van meg a párt szavazói bázisa. A Fidesz sikerének pedig a baloldal balfaszkodásai és magas labdái mellett markáns része, hogy jobboldalon sincs alternatívájuk a KDNP, MDF, Kisgazdák integrálása óta. Egy óriási mamutpárt. A Jobbik esetleg, de ők a széljobb skatulyából egy darabig nem fognak tudni kitörni, bármennyire is szeretnének.
Magyarán amíg a baloldal csak tovább osztódik és marakodik a koncon, addig Orbán Viktor csak egy kávét kér...
Amorphis 2017.03.01 15:58:11
@ChemZso: A kb. 8 millió szavazóból mindig lesz kb. 3 millió aki nem megy el szavazni/bizonytalan. Az eddigi választások tapasztalati legalábbis ezt mutatják. Ez a 3 millió fő azonban nyilván folyamatosan cserélődik, aki ma elkötelezett szavazó, az holnap bizonytalan lesz, és ez persze fordítva is működik. Szóval a bizonytalanok megszólítása folyamatosan történik most is, ezért erre az ismeretlen halmazra nem nagyon lehet építeni.
A baloldalon rengeteg törpepárt van, akik könnyen behelyettesíthetők egymással. Ha eltűnik 1-2, akkor a szavazóik nagy része szívbaj nélkül átszavazhat egy hasonló formációra. Minnél több lesz azonban belőlük, annál több szavazat megy majd a kukába 5% alatt.
Erre kezdenek rájönni az ellenzéki oldalon, ezért mostanában nem nyomatja már senki se a nagy összefogósdit, mindenki megpróbál önállóan érvényesülni. Ki a bejutásért, ki az ellenzék vezető pozíciójáért. 18-ban nagy szűrés lesz köztük. Aki túlél, az esetleg felépítheti magát 22-re. Többre jelenleg nincs esély. Egy tucatnyi mozaikból összerakott esetleges kormányváltó koalíciótó meg amúgy is több kárt csinálna, mint hasznot.
Elképesztően szomorú vagyok azóta, hogy szerda este a Corvinus nagyelőadójában Gundel Takács Gábor felolvasta a magyar olimpiai pályázat visszavonásáról szóló hírt. Éppen túl voltunk az első olimpiáról szóló érdemi vitán Fürjes Balázs kormánybiztos és Fekete-Győr András, a népszavazást kezdeményező…..
Amorphis 2017.02.24 09:09:11
Pedig a gyors visszavonás az egyetlen logikus döntés volt mind politikailag, mind szakmailag.
Kezdjük ott, hogy eleve max 33% esély volt az olimpiára, de figyelemmel arra, hogy ellenfeleink igazi nagyágyúk, így ez valójában még ennek a számnak is a töredéke.
Aztán folytassuk azzal, hogy azt, hogy lesz-e olimpia, azt nem Orbán Viktor dönti el, hanem a NOB.
Ha beleállt volna a kormány a népszavazásba akkor nyár végéig (amikor az olimpiai pályázat eldöntésének a hajrájában vagyunk) ment volna a kampány és a sárdobálás, ami nyilván pompás lehetőség lett volna a Fidesz és Orbán pocskondiázására, de ezzel az összes esélyünk biztosan végleg elszállt volna a rendezésre, így az esetleges népszavazás így is, úgy is okafogyott lett volna. Ennek elébe mentünk. A végeredmény a lényeg. Nem lesz olimpia bazmeg. Meg lehet nyugodni, haza lehet menni, a megmaradó pénzből mind lélegeztetőgépeket fogunk venni és beköszönt azt aranykor...
A baloldali pártok jó darabig nem szóltak egy kurva szót sem az olimpia ellen, sőt támogatólag léptek fel. A Momentum részsikerei után azonban vérszemet kaptak, hisz rájöttek, hogy egy népszavazás során (ahol még akár veszíthet is a kormány) faszán lehet majd mocskolódni.
Orbán azonban ravasz és tapasztalt politikus, nem áll bele egy ekkora pofonba, nem állt bele a vasárnapi zárvatartásba se (emlékszik még rá valaki...?). Lehet persze ezért gyávának mondani, de tekinthetjük a dolgot politikai racionalitásnak, sőt bölcs belátásnak is, ami sok más politikusból hiányzik. Annak idején Gyurcsányék is nagyvonalúan visszavonhatták volna az amúgy csekély bevétellel járó vizit, napi és tan díjas intézkedésüket, még akár jól is kijöhettek volna belőle. Ehelyett házhoz mentek a lófaszért...Meg is lett a kétharmad...
Amorphis 2017.02.24 11:22:23
@Sascha Braun: Pontosan ez történt!
A Page Six hozott le egy anyagot a Trónok harca legutóbbi évadának izlandi forgatásáról, ahol a körülmények az ideálistól, hogy is mondjuk, elég távol voltak. Kit Harington (Jon Snow), Liam Cunningham (Davos Seaworth), Joe Dempsie (Gendry), Rory McCann (Sandor Clegane) és Kristofer Hivju (Tormund…..