Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hegyi Zsolt

17 bejegyzést írt és 262 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
zen-taxi Gyere velem 2018.09.22 12:27:27
Hát, ez is elérkezett, átköltöztetem a blogom saját oldalra. hegyizsolt.com azaz saját domain is van, és nem csak blogot fogsz ott majd találni, hanem minden mást is, ami saját kontent és nekem fontos, képet, videót, hosszabb írásokat. Fene tudja, mi lesz az index sorsa, jó, ha az ember bebiztosítja…..
Vasárnap 87 éves korában meghalt Balla Demeter Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművész, a nemzet művésze, írja az MTI. Balla Demeter 1931. május 4-én született a Szentes környéki tanyavilágban. Fotográfiával 1951-ben autodidakta módon kezdett foglalkozni, 1954-ben határozta el, hogy a fényképezést…..
Az előbb olvastam a hírt, hogy lemondott az úszóválogatott éléről (meg a százhalombattai al-polgármesterségről); nem érzek elégtételt, nem gondolom, hogy ezzel helyreállt volna a világrend, vagy akár igazság tétetett volna. Ebben az ügyben nincs, amit igazságnak tudhatnánk. Egy lány (egyéni vagy…..
Többször találkoztunk már a gasztrokalandozásaink során meglátogatott éttermekben a sous vide eljárással. Többek között a fenséges sertésszűz az Apacukában is így készült. Ennek kapcsán most a technológia iránti rajongó dietetikus kifejti, hogy miért hasznos és…..
Hosszú évek vergődése után visszatérhet a jól bevált Hiller-Gyurcsány páros. Miközben a sajtó az MSZP impotenciáján és a Mesterházy-Tóbiás párharcon élcelődik, azalatt szép csendben egy harmadik szereplő jelentkezett be a szocialista párt vezetésére. Hiller István az…..
Az Extreme Digital régi barátunk, az ügyfélszolgálat ebben a sztoriban is felbukkanó pokrócsága igazán nem újdonság rendszeres olvasóink számára. Az viszont igen, hogy kiszállítottnak állítanak egy meg nem érkezett terméket. Kedves Homár! Egy jó másfél hónapra…..
Hegyi Zsolt 2015.08.07 11:27:39
@atpijkamo: kedden vettem a hűtőt. volt raktáron. szerdán kaptam értesítőt, hogy csütörtökön szállítják. a webes felületen is csütörtök volt írva. adtak csomagszámot a royal sprinthez. ott nem volt a termék, még csütörtök reggel sem, felhívtam őket. ED csütörtök délben is azt mondta, hogy ma szállítjuk, délután ott a hűtő. nem jött. majd pénteken este jött meg a hűtő. mit nem értesz még?
Hegyi Zsolt 2015.08.07 14:31:15
@atpijkamo: ha nem hűtőgépről van szó, amit nyilván azért vesz az ember, mert a régi elromlott, tehát az időtényező jelentős, akkor no para, bár...

tudod, nem nagyon értem azt, aki itt pl azt írja, hogy nem szabad előre utalni, csak futárnak... ha így gondoljuk, akkor maradunk balkán. ahogy azt sem gondolom, hogy a megadott szállítási idő smafu, és a majdcsak ideér, az a normális. nem.

A futárról. A főnökük normális volt, felhívott, amikor már látta fizikailag is a hűtőt. Ez oké. De azt keményen elbaszták, amikor azt kértem, hogy másnap az első fuvarok közé tegyék, erre az utolsó lett. Nem csinos.

Le fogom bokszolni ezt az Edigitallal, nem szoktam feladni. 5% kedvezmény a következő vásárlásból vicces.
A palacsinta az az étel, ami biztosan minden magyar családban a kedvenc fogások közé tartozik. Sósan elkészítve lehet köret, édes töltelékkel pedig mennyei desszert.   Amikor vegan lettem azt hittem le kell mondanom róla, hiszen "hagyományosan" kell bele tojás és tej, emiatt az a téveszme terjedt…..
Hegyi Zsolt 2015.04.20 08:47:24
@oszt jónapot: vehetsz akármilyen "rendes" serpenyőt, ha a tésztába cukrot teszel, akkor az le fogja kapni, ha nem kensz alá olajat. Tehát ez nem egyszerűség kérdése.

@Majda: a teflonos serpenyővel is fontos, hogy ne érje mosószer, és ne süss benne mást, mint palacsintát. 2 serpenyővel szoktam sütni, amikor palacsintázunk, az egyik egy öreg sima, bevonat nélküli, a másik teflonos. Egyszer egy szorgos segítő elmosta mindkettőt, le is égett a következő sütésnél benne az első pár palacsintatészta. Én csak azt mondom, ami gyakorlatban bevált - hozzáteszem, hogy egy nyáron át sütöttük a balcsin lakókocsiban a palacsintát, lángost, lett benne némi gyakorlat. Hidd el, mindegy, hogy milyen a serpenyőd, ha beavatod és nem használod másra, kiválóan fog működni.
isolde Valódi kaja 2015.03.03 11:29:46
Addig is mesélek a kajáról: küldött nekem a Házikó dobozebédet, hogy egyem meg és írjak róla.  Kevésbé tájékozottak kedvéért elmesélem, kik ezek: fővárosi fiatalok, akik ételkészítésre adták a fejüket, az alapanyagokat mind maguktól a gazdáktól veszik, nem használnak…..
Nem tetszik nekem, hogy amikor már nyakunkon a karácsony, két nap különbséggel hívnak tüntetni engem. Tudják, hogy elmegyek, ha fogcsikorgatva is, mert nem hagyok ki egyetlenegy esélyt sem ami rövid-, félhosszú-, vagy hosszútávon azzal kecsegtet, hogy "lesz még Magyar…..
ras2 Bokros teendők 2014.10.01 11:01:52
Ellustultam vagy elfásultam, vagy csak őszi fáradtság, spleen, nem tudom, de tény, hogy mostanában, ha gyakran át is fut a fejemen, hogy blogolni kéne, a gondolatot nem követi tett. "Ruki nye podümájutszja", ahogy az orosz mondja, azaz nem mozdul a kéz. A napokban egy kommentválaszban…..
Válni nem jó. Elvált, gyerekeket nevelő nőként – is – mondom: válni nem jó. Nem jó, mert véglegesíti azt, hogy tényleg vége a szerelemnek, vége a közös életnek, vége az együtt ébredéseknek, kávézásoknak, kirándulásoknak, hülyüléseknek, mindennek, ami közös.Egyet…..
ras2 A Kertész hisztériáról 2014.08.18 20:45:01
Egy órája Spiró György üvöltve hajtott el, amikor interjút kértem tőle Kertész Imréről: "Nem veszek részt ebben a cirkuszban". Kálmán C. György a magyarnarancs.hu-n higgadtabban közli, hogy ő ebből ki akar maradni, majd (továbbra is higgadtan) elemez és állást foglal. A…..
ágy - asztal - tv Nyárutó 2014.08.17 13:17:39
Az előbb olvastam valamelyik hírportálon, hogy már készülődnek a gólyák ELFELE. "Nem, még nincs vége a nyárnak." - mantrázzák páran magukban, pedig már mindenki érzi a Nap fényén, a levegő illatán, a szél fúvásán, hogy bizony elértünk oda, amire még nem voltunk…..
"A köztársaság helyreállításának és megszilárdításának feladata tehát megköveteli a baloldal megújulását is. A baloldali útkeresés megspórolhatatlan: fel kell tárnunk az egymásra rakodó adaptációs kudarcok történetét, és képesnek kell lennünk megmutatni, hogy mit is…..
Mesterházyt utáltam, mint a sz…t, évekkel ezelőtti hivatalosan személyes ismeretség alapján arrogáns, akarnok karrieristának tartom. Két irtó nagy választási pofon kellett hozzá, hogy pártjának – rémületbe esett – hangadói rájöjjenek és ki is merjék mondani politikai…..
Örülünk, Vincent? Orbán a Jani 2014.04.30 21:32:39
      Egy Orbán Viktor nevű szotyolaköpködő sudribunkó levelet írt a kilencvenegy éves Dávid Katalinnak, a magyar művészettörténet doyenjének, és elemezte neki egy kicsit a megszállási emlékművet.  Elmagyarázta neki, hogy mi az emlékmű egyetlen lehetséges értelmezési…..
Hegyi Zsolt 2014.05.01 13:46:13
@jotunder: és a sajtkészítőket ne hagyjuk ki, ők is voltak. Ettől még a II VH története ha nem csal az emlékezetem, mintha valami Hitlerrel kezdődött volna.

@vakapad: tudod, a probléma ott kezdődik, hogy normális országban vannak pl. punkok és normális országban a punkok nem fasiszták, hanem szélsőbalosok. És rendbe rakják a fasikat egy perc alatt. Normális országban az antifasizmus nem pártpolitikai kérdés. Hanem attitűd. Kábé.
Hegyi Zsolt 2014.05.01 15:05:35
@hogyneperszeigazadvan!: ez matematika, büntetlenül nem lehet kivonni egy tételt az egyenletből. Ami a kommunistázást illeti, na azt én meghagyom az agyhalottaknak, meg a fiatalka gyengén szaglóknak. Az egy másik nem elhanyagolható kérdés, hogy a magyar néplélekből mennyire és miért hiányzik a szabadság-egyenlőség-testvériség kérdésköre, és/vagy mi ehhez a viszonya a kádári puhaszoci árnyékában. Nyilván ehhez is fel kell nőni.
Hegyi Zsolt 2014.05.01 22:48:20
@hogyneperszeigazadvan!: ha nem lenne szélsőjobb, nem lenne szélsőbal, egyensúly lenne a mérlegen, ha csak szélsőjobb van és nincs szélsőbal, akkor elbillen ez az egyensúly, azaz matek, hiszen a képlet egyik oldaláról egy tételt kivonva megborul az egyenlet. Így értettem. De mondhatom azt is, hogy a társadalom önvédelmi reakciója, hogy színre színt dob, azaz a szélsőjobbal jószerivel nem a szomszéd néni fog attackba keveredni, hanem a punk gyerek, és ez így volna rendben. Itt meg kurvára nem így működik, és ezért borul a szekér.

Ami a hármas lózungot illeti, nyilván ez is olyan kérdés, ami ha a dolgok jól mennek, akkor megoldja a szociális háló vagy a szociális munkás, nem neked kell, mert ezt a feladatot is úgymond kiszervezi az ember a kormányra és a civilekre. És ha meg nem is oldják, mert a kerítés nem kolbász máshol sem, de legalább tudatosan nem rontják azt, ami amúgy is beteg. Itt meg de. És ilyenkor azért jól jön, ha néha az ember rájön, hogy a kurva életbe, a fogyasztói társadalom újraelosztási rendszere elég gagyi, és néha beáll segíteni.
Aki az elmúlt időben figyelte a Korog Facebook-oldalát, most nem fog meglepődni. Bár, ha jobban belegondolok de, meg fog lepődni, mert új zenét most hallhat először. Hat év szünet után tér vissza ugyanis Magyarország egyik legkülönlegesebb rock- metálzenéjét játszó együttese,…..
Hegyi Zsolt 2014.04.16 14:36:39
ras2 A Pacsirta kalitkája 2014.04.13 12:26:13
A tegnapi – a „vége”, a búcsú hangulatában és lendületével írt – bejegyzésem elveszett, nem szándékoztam pótolni, de Hegyi Zsolt kommentje (lásd az előző bejegyzésnél) most rákényszerít. Meg hát olyan nagyon nem is kell a külső kényszer; számomra fontos dologról van…..
Hegyi Zsolt 2014.04.13 15:44:03
Én köszönöm neked Rás, hogy elmondtad, mert így sok minden árnyaltabbá válik. Abban ugyanakkor biztos vagyok, hogy kell menni tovább. Előre. Ugyanis azt értem, mi volt a koncepció, mi volt az alapvetése ennek és még azt is elfogadom, hogy így, ebben a formában és konkrétan ezekkel az emberekkel ez így korrekt, hogy ha kimondtátok, hogy eddig tart, akkor ez eddig. De.

De abban is biztos vagyok, hogy a csapatban lehetnek olyanok, akiknek nem csak a fent felsorolt okokból lehetett ez fontos, műsorkészítőként is és hallgatóként is.
Műsorkészítőként talán azért is, mert egy mára már elfeledetté tett forma és hang képviselőinek nem lehet ám rossz, ha újra figyelmet kapnak. És hangot. Hogy nem csak otthon, meg baráti körben, hanem szélesebb nyilvánosságnak "szakmázhatnak".
Hallgatóként meg azt kell mondjam, hogy a dolog fontossága talán most még mélyebb ügy, mert nem csak a választásokig kell rapid módon orientálni, hanem tartani kell a lelket sokunkban. Ez is szolgálat. Hogy van kivel és van miért kibekkelni.

A facebookon is írtam Bach Szilviánál, most is ismétlem magam, bármily nevetséges lehet: van egy kis rádiónk, a Látszótér Rádió. Közösségi, nonprofit, a tagok tartják el. Tehát pénz ebben sincs. Viszont van archívuma, és van lehetőség. Mi egy fotós-filmes önképző közösség vagyunk, a rádió ebben úgymond a szabadidő szabadideje, de nekünk fontos. Nem pártpolitizálunk, de a közélet szerepel. Ahogy a kultúra is, a tudomány is. Nyilván a magunk bénácska módján. Már 5 éve. És ha van, aki akarja hallatni a hangját, szívesen adunk neki sávot.

Hát, aztán meg a Klubrádió... na, megérne némi szót az is, de most inkább abbahagyom.