Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gabbacsi

3 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Zenés, versenyes, magánéleti küzdelmes. Lars gyerekként egyetlen dologban talált vigaszt az anyja halála és apja morcos viselkedése után: az Eurovíziós Dalfesztiválban. Arról kezd már akkor álmodni, hogy egyszer ő fogja megnyerni a versenyt. Egy falubeli kislány hisz benne, és mellé társul, ketten…..
Körbepedálozni a világot! Nagyszabású, hangzatos terv, de nem megy az ám csak úgy egyből, mint a karikacsapás. Körbepedálozni a Balatont. Vagy a kerületet. Vagy legalább a háztömböt. Minden kezdet nehéz, velem sem volt ez másként, sőt. Amíg én épp Andalúziában egy kecskefarmon ápolgatom a…..
A bejegyzés megtekintése az Instagramon Ingbe épített #szemüvegtörlő kendő. #kuhlclothing meg tudott lepni 25 #ruhatisztító -ban eltöltött év és tízezernyi ing után Gábor Szabó (@gabbacsi) által megosztott bejegyzés, Jún 3., 2019, időpont: 4:20 (PDT időzóna szerint)..
Megszokhattátok tőlünk, hogy sokszor fiatal hazai bandákkal is előszeretettel foglalkozunk, ezt hivatott támogatni a már több mint harmincrészes hazai reménységek cikksorozatunk is (amely ITT található), valamint a lemezkritika szekcióban is odafigyelünk ezekre a csapatokra. Ezúttal nem megszokott…..
 Egy korábbi posztban megírtam, melyek azok a balesetek, amikor a ruhatisztító szakértelmét érdemesebb igénybe venni, mint saját kezüleg nekiállni a kármentésnek. Most annak a posztnak az ellenpárja következik. Az alábbi esetekben a ruhatisztító nem garantálja a tökéletes…..
Kattints ide 21 kreatív ötletért! A ruhatisztítóból drótvállfán kapjuk vissza öltönyünket, kabátunkat. Nem ajánlott a drótvállfán hosszan tárolni ruhákat, mivel túl vékony. Igazából otthon érdemes rögtön áttenni a ruhát az adott darab számára legideálisabb…..
Nemrég úgy alakult, hogy minden feltétel teljesült egy Európa-túrához. Úgyhogy megkérdeztem Robit, velem tartana-e, mely kérdésre ő igennel felelt, és eképpen most tapasztaltabb lettem. Tippjeim súlyozásaképpen egyetlen élménybeszámolót ideszúrok: a térképet, ami az utunkat jelöli...
Az utóbbi időben divat lett a Szulejmán című sorozat rajongó táborát leszólni, őket a butaság egyfajta jelképének tekinteni. Látszatra talán van némi igazság a leegyszerűsítésben, valójában azonban mégsem érzem, hogy a társadalmi lenézés évezredes mintáját más köntösbe öltöztetőknek igazuk lenne. Ha…..
Amerikai Plán A szoba 2016.03.29 14:01:35
Előrebocsátom: A szoba jó film. Sőt, az első fele valósággal torokszorító. A kamrától a zöldövezetig tartó autóút jelenete például vaskos gombócot ültet a néző torkába. Ökölbe szorított kézzel drukkolunk a kocsi platóján utazó, szőnyegbe tekert, önmagát hullának álcázó gyermek épségéért és…..
Hiába költöttél egy csomó pénzt fürdőszobai tisztítószerekre, semmi sem segített a csempék közti penészréteg eltüntetésében? A hirtelen lecsapódó pára és a rossz szigetelés miatt sajnos gyakran előfordul a lakásban. A penészgomba nemcsak ocsmányul mutat, de hosszú távon…..
Trendmanó Mosás a középkorban 2015.12.14 20:20:42
Hogyan zajlott ez a tevékenység a nekünk természetes mosógép (a nők legjobb barátja) nélkül? Mostak egyáltalán? Hol? Mivel? És mit csináltak a foltokkal? Tudjuk, hogy a középkori Londonban (és más városokban is) az asszonyok főként közösségi mosóházban mostak. Itt némi…..
gabbacsi 2015.12.20 13:50:16
  Katy Perry a H&M egyik karácsonyi arca, a kampányhoz tartozó képeket már itt láthattátok is. Ezekkel nem is volt semmi probléma, csakhogy készült egy videó is, ami konkrétan lesokkolt... hát ilyet még nem láttam! A dal rossz, a klip pedig egy merő káosz, ráadásul Katy…..
Régebben magam is áldozatául estem Budapesten, a XIII. kerületben a Váci út és a Lehel utca elcseszett csomópontjánál.   A Váci úton a Szent István körút felől érkezők az útburkolati jel alapján azt hihetik, balra lehet kanyarodni a Csanády utcába, holott nem, csupán egy…..
Amikor még egyesületben futottam, mindenkinek volt szellőző öltözöszekrénye. Hétfőn reggel vittük a frissen mosott szerelést és az edzés után mindenki betette a cuccait a saját szekrényébe. Minden megszáradt a másnapi edzésig. Ez így ment péntekig, amikor szüleink nagy…..
gabbacsi 2014.02.17 16:04:02
@GöTi: pont jó helyen tapogatózol. Nedves ruhán tudnak elszaporodni a szagot okozó baktériumok, amik úgymond megfertőzik a ruhát. Amikor megszárad, javul a helyzet, de amint újra nedves lesz a szaghatás berobban.
Ruhatisztítóként mostanában fordultam a problémakör felé. Mivel a mosás az én tapasztalatom szerint sem oldja meg mindig a problémát, ezért keresni kezdtem a megoldást. Bevezettem az ózonkezeléses technológiát. Jelenleg a tesztelés fázisában tartok ezért felajánlom a lehetőséget, hogy költségmentesen szagmentesítő kezelést kaphat aki behoz az üzembe (Rákospalotára) ruhadarabo(ka)t. Persze, amennyiben a blog adminjai, hozzájárulnak ehhez.
Üdv! Négy rövid történetet mondok.   történet Kávéautomata üzemeltető cég felvételt hirdet technikusnak. Csináltam én már ilyet korábban, jelentkezek, behívnak. Ott ül egy koma, a szokásos tánclépések után ilyet szól nekem: "én most mindenkit ki fogok rugni, mert…..
A Sonic Dash egy jó játék. Igaz, hogy körülbelül a hatszáztizennegyedik 3d-s futójáték a Play Store kínálatában (á la Temple Run), de lássuk be, ha valakihez igazán illik a végtelen pályákon egyre gyorsuló rohanás, az a Sega égszínkék turbósünije lesz. Az sem újdonság,…..
Jó, ezt az alcímet felejtsük is el azonnal, mert nemcsak hogy borzalmas, hanem konkrétan nem sok köze van ahhoz, amiről maga a film szól. A Maverick ugyanis egy könnyed hangvételű, csavaros westernvígjáték, amin remekül tudnak még azok is szórakozni, akik ki nem állhatják ezt a…..
gabbacsi 2013.12.17 17:36:07
@Hoppácska: előtte:
-Leitattál tüzes vízzel, megfenyegettél a villámló bottal aztán eltüntél a zűrzavarban.

Nekem is kedvenc filmem. Imádom.
„A nemzetközi sztárok már most a jövő évi koncertnaptáron dolgoznak, ezért számunkra nagy segítség, ha mihamarabb megkapjuk látogatóink javaslatait, hogy kiket érdemes meghívni a jövő évi Szigetre" – ezt Gerendai Károly, a Sziget főszervezője mondja a rendezvény…..
gabbacsi 2013.12.07 21:05:57
A Crossing Lines az a sorozat, ami öt-hat éve elképzelhetetlen lett volna. Az amerikai és az európai sorozatgyártás nem igazán volt kompatibilis egymással, nem voltak közös pontok, más a finanszírozási rendszer, a munkatempó, mások az elvárások és az írók stílusa. Francia és…..
gabbacsi 2013.10.22 12:22:56
Június 15-én jelenik meg Ozzy Osbourne legújabb nagylemeze Scream címmel. Ez az első album 1988 óta, amin nem Zakk Wylde gitározik, hanem a görög származású Kostas Karamitroudis, azaz Gus G., aki egyben saját zenekarának, a Firewindnek is tagja. A lemezen kívül a rajongóknak…..
Hihetetlen, mire képes a magyar bulvársajtó, olyan képeket bírnak összehozni név nélküli fotósopp-kóklereik, amiket éveken át lehetne mutogatni. A legfrissebb példányra Hooligan nevű olvasónk haverja talált rá, és miután felocsúdtak a röhögésből, velünk is megosztották a…..
autózz! Hóból is megárt a sok 2010.02.02 15:06:00
Tudom, tudom, szar szóvicc, de ahogy nézem, nem is én alkalmaztam először a blog.hu történetében. A hétvégén jó sok hó esett az országban mindenfelé, TG az e témával kapcsolatos küzdelmeit és tapasztalatait osztja most meg veletek. Már régóta olvasgatom blogjukat, ha időm…..