Adatok
RPi
8 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Edit arról írt ma délben a bolgjában, hogy könnyebben érezné magát, ha meg tudnánk állapodni egy eszközrendszerben, mert akkor nem a technológia próbálgatására menne el idő, hanem a módszertani fejlődésre. Megemlíti még azt is, hogy úgy látja, a résztvevők 20%-a az, akik…..
Azt vállaltam egy héttel ezelőtt, hogy a kurzusbeli aktivitásom eléri legalább a 10%-ot. Ezt sikerült teljesíteni, jelenleg 15,44%-on állok. Bár a %-os aktivitási mutatót nem értem, de ettől függetlenül igyekeztem bekapcsolódni az osztályterem munkájába is. A pontozás szerintem…..
Technikus osztályban tanítok, így a diákok, akikkel foglalkozom, már mind érettségi után vannak. A fogalomtérkép módszerét először kb. fél évvel ezelőtt alkalmaztam, mivel problémák voltak a szövegértéssel és nagyobb mennyiségű (4-5 oldal) szakmai szöveg feldolgozásával.…..
Kulcsi azt írta a blogjában, hogy a tudáshoz három lépcsőben juthatunk el:OlvassAlkossOsszd megMost az olvasás szakasza kezdődik nálam. Nézzük, mit választottam ki a gazdag választékból:Valódi tanulás a virtuális világbanA Learning Theory for the Digital AgeNovak és Canas…..
A hagyományos oktatási forma kereteiből eddig is próbáltam kilépni azzal, hogy a Moodle-t elkezdtem alkalmazni a technikusok képzésében. Eddig többnyire azzal értem el azt, hogy a diákok használják a rendszert, hogy a hiányzó vagy már eleve elektronikus tananyagokat ebben a a…..
Az elmúlt pár napban többször is előjött a kurzuson belül az elfoglaltság, a sok feldolgozandó anyag, a ránk zúduló információs tömeg problémája. Pp többször is ajánlotta a fórumokon is a szűrést, azt, hogy csak kevés dologra koncentráljunk, emeljük ki a számunkra…..
Tegnap, február 1-jén elindult az első magyar konnektivista kurzus. Bővebb információt az osztályterem.hu oldalon lehet találni.A kollégák blogbejegyzéseit olvasgatva és a szakirodalmat böngészve azon gondolkozom, hogy a diákok számára mikor lesz ilyen képzés? Vagy lehet, hogy…..
Az eredeti cím a Változni kell címet viselte volna, de az már sajnos foglalt. Végeredményben ez is kifejezi azt, hogy miért is indítottam el ezt a blogot.Lassan már több, mint egy éve gondolkozom, hogy valahol le kellene írnom gondolataimat, elképzeléseimet az oktatással kapcsolatban.…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A Moodle felületével kapcsolatban egy ideje tervezgetem, hogy olyan témát/sminket kellene létrehozni, ami megkönnyíti a tanár és diák számára a redszer kezelését. Sajnos elég könnyen lehet olyan tantárgyi környezetet létrehozni, ahol a résztvevő elveszíti a tájékozódó képességét. Hiába az ikonok, összemosódik az egész. Arra is gondoltam már, hogy másokkal, pl. gyógypedagógusokkal, pszichológusokkal (pl. Kulcsi) összeállhatnánk, hogy egy ilyet megalkossunk.
A Moodle nagyon jó abban, hogy sok féle tevékenységet kínál a konstruktív munkához, viszont nem áll mindenkinek kézre.
A bizalommal nem lenne gond, a türelemmel annál inkább. :-) A Moodle-től a nagyon jó a pedagógói megalapozottsága miatt nem akarok megválni. Valamit pedig lépnem kell ez ügyben, mert a könnyebb használhatóság már néha engem is elvisz a Ning irányába. :-)