Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pecek_2SD

47 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ahogy említettem korábban, más téma lesz legközelebb, így hát most jöjjön a más téma. Nehezen tudtam dönteni, hogy akkor dayz\bf3(armored kill miatt lenne aktuális), de végül dayz re esett a választás, mert sokkkal nagyobb fun. Kis zsenge 2,5-3 napos karakterről van szó, ebből…..
A cím talán egy kissé csalóka, nem magamra, hanem az eur\usd párra céloztam. Miután nem igazán haladtam semerre(kisebb-nagyobb profit, kisebb nagyobb bukta, kb egy helyben toporogtam az első napon), úgy döntöttem, hogy váltok, és egy kicsit félreteszem a rövid távú megoldásaimat.…..
...és a folytatás Az első nap valami elképesztően szarul indult, zsinórban 4 vesztes trade, nézek wtf, mit bénázok(nem nagy összegekről volt szó, sem számla arányosan, sem amúgy, ilyen 2-800ft, de mégis csak veszteség, az meg sosem jó.) Utána meg megtörtént a csoda, fél órán…..
Részeg tengerész Yohohoho 2012.09.15 01:31:21
Kedves Naplóm!  Első bejegyzés, nagy örömmel tölt el, hogy bepötyöghetem ezeket a sorokat, ez azt bizonyítja, hogy még működik az alaplapom, nem füstölt el a procim, és az egy szál ramom is bírja még a strapát. Mert hogy haldoklik a rendszer, de karrier váltás küszöbén…..
Basszamega Bassza meg a Provident! 2011.06.20 02:40:00
Talán nem akkora poén, de nekem így 2:38 kor rendesen beütött. ..
Nem tudom, hogy hallottatok-e már erről a csodálatos oldalról, számomra teljesen új volt. Dióhéjban annyi a postom előtörténete, hogy az egyik értelmiségi kirakta az édesanyámat, mint cigányt az oldalra.Persze elkapott a harci ideg, de teljesen visszafogott és vállalható…..
Basszamega Bassza meg a Construct! 2011.04.19 17:22:00
Nemrég sikeresen ráleltem egy esetleges alternatívára a Construct személyében, teljesen rá is kaptam, mert kibebaszott módon gyors és mocskosul egyszerű kezelni - és megeszi a python scriptet is, ami külön jó pont, mert mint utólag kiderült, marha gyorsan tanulható.A probléma…..
Mint azt bizonyára mindenki tudja(lófaszt, honnan is tudná bárki is, amikor telibe van szarva az egész projekt?), szóval mint azt mindenki tudja, kijött a shattered origins demo, ami arra ösztönözte a népet, hogy tolja, lehetőség szerint kifulladásig. Nem lövöm le a poénokat,…..
Pecek_2SD 2011.03.29 10:24:05
@DonSalvatore:

ölj egy kis energiát a kutakodásba.:-) Gondolom nehéz lehet kattintani egyszer-kétszer, ha már egyszer ráböktél a videóra.

Figyelem, pro tipp következik: ha olyasmit írok, ami nem állja meg a helyét, akkor kötekedj, különben két dolgot bizonyítasz. 1, lc seggbekúros pajtása vagy, illetve 2, autista is.
Basszamega Bassza meg az alaplap! 2011.03.17 16:26:00
Közérdekű közlemény, itt a jó idő, én meg nem találok semerre alaplapot.Aki rendelkezik a fent említett alkatrésszel, és szeretné ha a továbbiakban heves köpési inger nélkül tudna tükörbe nézni, rekordsebességgel jelentkezzen a lordnor[kukac]mailbox[poooont]hu -n. Japcsi mtx125…..
Basszamega Basszameg a Taco Bell! 2011.02.02 19:19:00
Mióta ráakadtam erre a szarra nem nagyon vagyok képes mást hallgatni. Vesse rá magát mindenki, aki él és mozog, mert ez tényleg kurva jó!..
Legutóbb azt írtam, hogy az az utolsó post, de ezt bűn lenne magamban tartani..Talán van, aki még emlékszik Dr. Fail József kollégára, egy hasonló gyöngyszemre bukkantam fb-n.         Mindig elgondolkozok ilyenkor, vajon milyen gyerekkora…..
Azt hiszem érdemesebb lett volna 'sok a bajunk brühühü'-re nevezni a blogot, legalábbis elnézve az utóbbi pár postot ez a gondolat ötlött fel bennem. Persze mi a picsáért indítana az ember blogot, ha nem azért, hogy a gondolatait kiírja magából - a boldogságra meg lófasz nem…..
Basszamega Bassza meg a szar meló! 2010.09.06 20:44:00
A felesleges rizsát hanyagolnám(jajj de rég jártam itt, ésatöbbi), fáradt is vagyok hozzá, meg több mint valószínű, hogy senki sem kíváncsi rá. Szóval a közepébe bele. Szeretnék leírni pár gondolatot ami az előző fél órában futkorászott a limbikus rendszeremen. Nagyon…..
Tessék, balfaszok, itt van a reakció. Ahogy mindig, most is stílusosabb, mint amit össze tudtok hozni.;)5 Buzi..
Régóta motoszkál a buksimban, hogy illene már szót ejtenem a témáról, de több mint valószínű, hogy nem érdekel sokakat a téma - de figyelembe véve, hogy semmivel se népszerűbb az átlag userek körében pl a max\maya faszságainak sokasága, úgy döntöttem, le van…..
Basszamega Bassza meg az MSI! 2010.07.29 10:08:00
Újra itt, lehet örülni nekem.   <tapsvihar és őrjöngés>   Köszönöm-köszönöm, nem kellett volna. Szóval a lényeg. Sikerült rátennem a kis mancsomat egy msi notira a tegnapi nap folyamán. Oprendszer nélkül rendeltem, nyílván az ár miatt(illetve _elvileg_ van…..
vLr A legalja... 2010.07.18 19:32:00
Szintén SG fórumról egy igazán elmés hozzászólás, hogy a kommentelő szerint miért van elrontva a HC mód BC2-ben: Még egy plusz: Nem látszik mennyi ammom van. Ennek mi értelme? Konkrétan akkor szúrt szemet, amikor ráültem egy ammo dobozra, hogy visszatöltsem a c4…..
Pecek_2SD 2010.07.19 20:09:54
Dehogy lettem megsértve.:)

Én szívesebben játszok normal szerveren, csak ritkán megyek hc re, nagyobb létszámnál általában sokkal jobban kell sunnyogni, azt meg ezeken a kis pályákon nem igazán lehet(conquestben még nagyritkán, de rushban jóformán esélytelen) - kopterekből meg egyből kiszednek a csipák, még egy szaros vss el is(MI24 ből nehezebben, de az apache meg a black hawk szinte semmit se ér, ha rálát egy lövész - mondjuk az utóbbi pilótáját szinte bármivel ki lehet szedni.:D) Tankozni meg nem szeretek.:P

Elolvastam az SG-s postot is, nehéz a döntés azzal kapcsolatban amit írtál, reálisabb lenne, az igaz, viszont a játékélményt tönkretenné ha állandóan felhúznak aztán egyből le is lőnek(akkor esetleg nem sírna miatta a tömeg, ha visszakapnád az előző 'életedet'(ha élesztésnél eltűnne egy halál a statból), máskülönben nagyon anyázna miatta a legtöbb játékos.)

Több mint valószínű, hogy nem tudnám megmondani, hány lőszer van benne, viszont azt se tudnám,hogy hol vannak a társaim, mm re pontosan, hogy honnan lőttek rám, egy láblövés után nem tudnék sprintelni(a szemem pláne nem lenne véres), és nem tudnék a haveromnál újjáéledni - sőt, egyáltalán nem tudnék újjáéledni.:P

Azt is lehetne szidni, hogy látod, ha eltalálod az ellenségedet(nem vagyok benne biztos, de szerintem ez hc n is így van), van itt olyan dolog bőven, amitől távolról sem reális ez a játék(tegye fel a kezét, aki tud tankot, helikoptert, quadot és autót is vezetni - na meg hajókat. Mármint az összeset.)

Aki szimulátort akar, menjen armázni, ez nem szimulátor, szándékosan nem az, ezért kár is annak gondolni, akár csak egy kicsit is.:)

A spotról még egy kicsit. Egészen biztosan leöltek már engem is párszor így, de megmondom őszintén, egyáltalán nem zavar, én is használhatom, ha meg az ember elég óvatos, akkor nem valószínű, hogy észreveszik, és nincs semmi gond.[persze azt is értem, hogy sokakat zavar, de szerencsére vannak szerverek bőven, mindenki úgy játszhat, ahogy szeretne.:)]
vLr bajszatlan - újratöltve 2010.06.23 01:22:49
Én szó szerint idézem a kérdéses irc naplót, nem részleteiben kiragadva. Szóval popcorn, kóla, hátradől:   [20:01:41] tHUNder_ [~tHUNder@catv-80-98-230-81.catv.broadband.hu] csatlakozott a(z) #vLr.blog csatornára. [20:02:13] <tHUNder_> hi olvastam vlr blogon az irásokat. a…..
Kurva nehéz megtanulni, utána még nehezebb helyesen használni, rengeteg idióta szabály, így ragozunk úgy ragozunk, valaki persze csak ragzik, hogy spóroljon, és így tovább. Azonban ha egyszer itt van a kezünkben, a világ talán legszebb nyelve, ezer és egy szitokszóval, végletekig…..
Pecek_2SD 2010.06.16 16:47:34
Basszamega Bassza meg a penisland! 2010.06.14 11:37:00
Nem is tudom, hol kezdjem.. talán a legjobb lesz, rögtön ott, ahol már a lényegi információ van - szóval itt, mindjárt.Érdemes rákattintani a linkre, mert különböző érdekességeket találhatunk rajta, több féle témában - a többit rátok bízom, nem akarom elrontani a…..
Basszamega Bassza meg a gmail! 2010.06.13 22:37:00
Próbálok belépni a kedvenc mailemre, erre (hozzátenném, fox alól - tudom, váltsak operára, nem fogok, ezt már többször megbeszéltük:P) ez a szöveg fogad.Elnézést kérünk. Úgy tűnik, hiba történt. Kérjük, támogatott böngészővel próbáljon hozzáférni Gmail…..
Basszamega Bassza meg az Ákos! 2010.06.12 13:57:00
[13:44] Abdul: na mi van buzihorgász, sims3? Nem tudtam, hogy nincsen pöcsöd.[13:47] <This user stopped playing The Sims 3>[13:48] [MHK] Dante Stiglitz: buzi[13:48] [MHK] Dante Stiglitz: -.-[13:48] [MHK] Dante Stiglitz: én nem dénes vok hanem ákos[13:48] [MHK] Dante Stiglitz: :P[13:48]…..
Jelen pillanatban nem a finanszírozott csapatokról lesz szó, hanem azokról a nagyrészt általános iskolás, uram bocsá' középiskolás, retardált gyöpszikről, akik valamilyen pályaszerkesztő közelébe kerülnek, és egyből azt hiszik magukról, hogy játékot fognak gyártani. [ ezt…..
Pecek_2SD 2010.06.08 03:36:28
@endike: Az ember arról írjon, amihez ért, amivel tisztában van - nem véletlenül nem a tényleges csapatokról beszéltem.:) Vannak akik írogatnak olyasmikről, amikről csak hírből hallottak (pl könyvet), én nem szeretnék még egy lehetőséget adni arra, hogy anyázzanak.:)

Persze elképzelésem van, de erre alapozva nem mernék kiírni semmit.
Hát ez nem igaz, valószínűleg tegnap történt, csak akkor még nem vettem észre. Kimentem kicsit terepre, kurva rég nemvoltam már, és minden bizonnyal egy elég nagy, köves részre túl gyorsan mentem rá, az megsértette a külsőt, a belső meg kiszakadt a bús picsába. Remek-remek,…..
Este 11 körül elmegyek ledögleni, mert 3 órát sikerült aludnom aznap(egyet kellett volna, hogy ne késsek, persze ebből is balhé van\volt\lesz.) Szóval este 11, nem bírom, lefekszek. Erre mi a fasz van? Nem tudok elaludni. Egész eddig(4:47) forgolódtam az ágyban, és semmi, lófasz,…..