Regisztráció Blogot indítok
Adatok
franyokriszta

183 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy-egy film- vagy színművészeti alkotásban kiemelt szerepet adni az alkoholnak nem kuriózum, gondoljunk csak az operákban/operettekben nagy eséllyel felbukkanó bordalokra, vagy éppen a pár éve zajos sikert arató Még egy kör mindenkinek című dán filmre – amiből már Magyarországon is látható…..
Egyszer volt, hol nem volt, volt egykor egy időszak, mikor a Disney még nagyjából egyeduralkodónak számított a nemzetközileg is elismert, egész estés mesefilmgyártás terén, minek köszönhetően megtehették, hogy évről évre előálltak olyan rajzfilmdarabokkal is, amelyek létező, de a nyugati mainstream…..
Bár a hét főbűn közül valahogy kimaradt, az alapvető emberi gonoszság kisebb-nagyobb mértékben ott lapul mindünkben. Az ördögnek ugyanis a részletekben lakozás mellett jellemzője, hogy sosem alszik, és néha azt suttogja a fülünkbe, hogy jól esik egy kicsit piszkálódni, kárörvendeni, provokálni,…..
Aki akkoriban volt gyerek, mikor én, szerencsésnek vallhatta magát, hiszen a vasárnap délutáni Disney-maraton mellett esténként megadatott nekünk az Égbőlpottyant mesék sorozat is, ami tökéletesen felkészített minket a békés alvásra. Ha úgy vesszük, hasonló találmánnyal az arab világ gyermekei is…..
Ha készülne egy közvéleménykutatás az internet térhódítása során és azt követően már kamaszkorban lévő korosztály tagjaival, amelyben lenne egy olyan kérdés, hogy „Chateltél már másnak kiadva magadat?”, bizonyára elég alacsony lenne az őszinte „Ó, még soha” válaszadók aránya. Az internet…..
Tengernyi romantikus történet központjában áll egy szerelmi háromszög, pikánsabb esetekben pedig két meglévő pár összetételcseréje sem ritka vezérfonál – a szerelmi négyszögek „főszerepeltetése” azonban ritkább jelenség, hiába van talán még több potenciál ebben a felállásban. Jól tudta ezt Molnár…..
Filozófiai, lélekboncolgató témájú előadást kifejezetten nehéz vállalkozás lehet színpadra állítani, hiszen a szereplők nagy valószínűséggel inkább csak beszélgetnek, érvelnek, vitáznak, a cselekmény inkább elméleti, intellektuális szinten zajlik a tettek mezeje helyett. A helyzetet tovább…..
A rablás mindig hálás történettéma, ugyanis az alapvető akciófaktor mellé még számtalan műfaj sajátos érzelmét be lehet cibálni: könnyen adja magát néhány drámai monológ, a helyzetkomikumból kibontakozó humor-szőnyegbombázás, a szíveket heves dobogásra késztető szerelmi szál, de akár a krimibe illő…..
Búcsúzó darabról írni mindig keserédes tevékenység, hiszen épp olyan előadást ajánlanék jó szívvel a színházbarátok figyelmébe, amit már legfeljebb csak egy-két alkalommal lehet látni, és ha valaki még nálunk is később ébred, le is csúszhat róla. Pedig a Rózsavölgyi Szalonban még szilveszter napján…..
Mai rohanó világunkban a kommunikáció tetemes része az e-mailek, üzenetküldő alkalmazások körébe csatornázódott át, ahol hosszabb mondatokat is szégyentelenül kiválthatunk egy-egy amerikai szlengből átemelt rövidítéssel vagy hangulatjellel, miközben megbújhatunk a hangsúlytalan szavak védőpajzsa…..
Ha romantikus történetek színhelyében gondolkodunk, Párizs kisajátította annyira magának a kategória bajnokai címek egyikét, hogy önkéntelenül is a szerelem világfővárosa jutna az eszünkbe. Hiába tudjuk, hogy Párizsban is vannak sötét sikátorok, bűzlő csatornák, megterem a bűn és a prostitúció, a…..
A vámpíros történetek már évtizedek óta folyamatos virágkorukat élik, és közelítsék meg bármilyen szempontból is a hosszú szemfogú vérszívók kultuszát, egy valamiben Drakula, Lestat de Lioncourt, Edward Cullen, Matthew Clairmont és hasonszőrű sápatag társaik mindig is egyeznek: hogy akár…..
2020-ban berobbant a köztudatba a dán tragikomédia, a Druk (magyar fordításban: Még egy kört mindenkinek), amely szinte minden rangos filmfesztiválon, köztük az Oscaron is díjesőt magához ölelve fordult meg, és amelyet az egyre inkább remake-ekre szakosodott Hollywood már Leonardo DiCaprio…..
A kötelező olvasmányoktól ódzkodó mai iskolások sokkal irigylésre méltóbb helyzetben vannak, mint amilyenben a mi korosztályunk volt: az én osztálytársaim még versenyt futottak a könyvtárba a Kötelezők röviden sokat forgatott példányaiért, vagy reménykedtek abban, hogy filmen sikerül megnézniük azt,…..
A tudomány egyik alappillére, hogy ismeretlen, felderítetlen terepekre óvakodik be, mindent megkérdőjelezve bizonyít, és bár a mai kor tudósainak már nem kell máglyahaláltól rettegniük meghökkentő tételeik kinyilatkoztatása után, még mindig elég sok ellenzéstbe és vádba futnak bele, főleg, ha afféle…..
franyokriszta 2023.05.20 08:00:19
@varganiki: Nagyon köszönöm az ajánlást, a jövő évadban mindenképp tervezem megnézni :)
A büntetés intézményesítése óta igen sokan elmélkedtek már a témában rejlő lehetőségek korlátlanságán. Már a Biblia sem bánt kesztyűs kézzel a vétkezőkkel, Szun-ce is kitartóan morfondírozott azon, hogy már a kisebb bűnt is halálos büntetéssel kéne sújtani, hogy elvegye a kedvet a még nagyobb…..
A kevés szerencséstől eltekintve nagy valószínűséggel már mindannyiunknak volt része szakításban, amely szinte sosem lehetett kellemes élmény: szakító félként nagyon nehéz kimondani a végét megalapozó indokokat, míg a szakítást elszenvedő sok esetben nem is számít arra, hogy rövidesen ismét szingli…..
Nagy családról történetet szőni mindig hálás feladat: rögtön adva van számtalan, nagyon különböző karakter, akik között eleve ott feszül egy adag kibeszélt vagy némán hordozott súrlódási pont, elkerülhetetlen klikkesedések és féltékenykedések, szorosra-lazára fűző szeretetszálak, és természetesen…..
Életünk során legalább egyszer már mind keveredtünk abba a kellemetlen szituációba, mikor valami zártabb közösségi területen, tétlen várakozás közben akaratunk ellenére beszélgetést kezdeményezett velünk egy idegen: vonatkupéban, orvosi rendelő várótermében, a dugóban vánszorgó buszon… Egyesek pár…..
A horror és thriller műfaja nem feltétlenül megszokott elem a világot jelentő deszkákon, és ezt a hozzám hasonló ízlésű emberek talán annyira nem is fájlalták eddig (az olyanok, akik gondosan kerülik a paranormális jelenségekkel megáldott történeteket, de ha mégis belefutnak akárcsak pár…..
Közhelyes, de nagy bölcsesség, hogy a szomszédjait nem választhatja meg az ember: van, akit áldásnak tekintünk, míg mást magunkban válogatott szavak kíséretében elküldünk a világ másik tájékára, amiért már vasárnap reggel fúrja a panellakások vékony falait, nyírja a füvet, vagy az éjszaka közepén is…..
Vonattal utazni mindig egyfajta különleges életérzés. Legyen szó csak egyszerű zónázóról vagy akár a nyáron a Balaton felé áramló tömegről, mindig rejteget némi sejtelmes rizikófaktort az út: vajon lesz-e vezetékszakadás, vágányhiba, betemeti-e a hó a síneket, kifogunk-e egy különlegesen viselkedő,…..
Aki akkor volt gyerek, mikor én, átérezte, milyen kiváltságos korba születtünk: már nemcsak egy tévécsatorna létezett Magyarországon, ahogy azt az idősebbek annyiszor emlegették, és minden vasárnap eljött a várva várt Walt Disney-mesedélután. A kínálat évről évre bővült, és én például fájó…..
Nem is olyan régen világszintű vita robbant ki színészi körökben a method acting, azaz a beleéléses színésztechnika kapcsán, amelyben a művész olyannyira belebújik az adott szerep bőrébe annak érdekében, hogy megértse annak motivációit és magatartásformáit, hogy közben teljesen feladja önmagát, a…..
Nőnek lenni nem fenékig tejfel. Természetesen van bőven örömteli vonása is a női létnek, de a kevésbé szeretett, biológiai eredetű természetes kellemetlenségek mellé még társul egy kiadós adag elvárás és az azoknak való megfelelési kényszer is, ami megnehezíti a mindennapjainkat, legyen szó akár a…..