Adatok
Oditszapc
46 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Azért születtem ide, hogy nyafogjak és meghódítsam a világot.
És 40 éves koromra végeztem a nyafogással.....
Ez most nem a békés harcos útja. Vagy valahol mégis az. A dolog végtelenül egyszerű. Van egy vasgolyó, amit 12 perc alatt kell megfelelő módon mozgatni. Fel, le, fel, le. Na, nekem ez a 12 perc most 14:40 volt. Év végére sima lesz a 12. Mert simának kell lennie. Ahogy javulnia kell a futásnak is.…..
Hogyan örül a gólnak a magyar, avagy hogy ment ma reggel. Még csak a séta résznél jártam, mikor kitaláltam, hogy akkor bizony holnap 2 órát megyek másfél helyett. Séta meg kocogás meg iram meg mittomén. A lényeg, hogy 2 óra. Ma meg szokásos 90 perces menetrend, kb. 1 óra kocogás, 30 perc sétafika.…..
Már megint az van baszd meg, hogy nem írok, csak megyek. De legalább megyek. Eljutottam oda, hogy egy hónapja megvan most már a heti 4 edzés. 2*1 óra kettlebell, aztán 2*1.5 óra kocogás. És most úgy érzem, hogy mind a kettő megyeget egész emberien. Egyrészt lenyomtam a szülinapi etapot edzésen, ami…..
A mai nap a súlyoké volt. Maradtam a kettlebellnél. De az jól ment. Megvolt az erő, a lendület, minden. Holnap megint ki kell menni. Aztán pénteken is. Szombaton túra jön. Vasárnap meg egy kis pihenés. Minden más pihenés. De az a 6.5%, az munka. Minden héten. ..
Sose voltam egy reggeli futó. Ki is baszott velem mindig, ha kimentem szerencsétlenkedni. De most valahogy jól esett. Már másodszor jöttem haza feltöltődve reggel. Igaz, nem is futni voltam, csak sétáltam meg lépcsőztem meg kicsit meg-megiramodtam. Folytatás jön holnap. A cél megint a 8km minél…..
Hát, visszalapoztam, baszd meg. Nem mondom, hogy nagyon szivet melengető volt. Ahogy nézem konkrétan 2 alkalomra vagyok képes. Kétszer megyek, írok, aztán ennyi. Na, ennek most véget vetünk. Reményeim szerint ma. Hétvégén toltam egy másfél órás etapot. Holnap reggel jön a következő. Aztán szerdán.…..
Na, akkor leszarom baszd meg, n+1-szer is nekimegyek. És ha megbassza magát a kibaszott kurva világ, akkor is megcsinálom és le fogom futni az első félmaratonom. Igen, baszd meg 40 felett. Mert buzi vagyok és a világ még buzibb. Én meg seggbebaszom száraz fasszal. Eldöntöttöm, kész. Menni fogok.…..
Reggeli: tejbegrízEbéd: BurritoVacsora: meglátjuk majdSúly: 148.3
Másodszor is kimentem baszatni. Kb. ugyanaz az útvonal, ugyanaz az idő, ugyanaz a tempó. Jelenleg 6.5-re vagyok képes km/h-ban 5km-en. Ezt kell feltornászni 10km/h-ra. Nem gond, voltam már ott, vissza is tudok menni. Nem olyan nehéz,…..
Reggeli: saláta (répa, paprika, paradicsom, sonka, sajt)Ebéd: csurgatott tojásleves, grízestésztaNasi: zserbó basszad megEtap: 5km sétafutásSúly: 149.2
Hogy már megint nélkülem ment el egy negyed év. De most megint odabaszok. Gondolom ez is kitart majd addig, mint a többi. Persze megint van egy…..
Súly: 150+Reggeli: 2 fél szelet kenyér, májassal, sajtkrémmelEbéd: hagymás vér fél szelet kenyérNasi: fél szelet csoki
Hú, de rég voltam erre. Nézzük, mik a hírek. Egyrészt kinyitottak a strandok egy hete, de még nem voltam, mert télleg sok a munka. Másrészt, lassan meglesz a 6 hét mozgás. Ehhez…..
Súly: 150+Reggeli: Körözött, felvágottEbéd: Rendelős menü felezve, gulyás leves, töltött pulykaszeletNasi: Fagyi
MEGJÖTT!!! Megrendeltem életem első dedikált futócipőjét. Eddig minden esetben egy már bejárt, sőt lejárt sportcipőt minősítettem át futócipővé, de most - mivel kivételesen jó hónapot…..
Súly: 150+Reggeli: 1 szelet kenyér, kolbász, sajt, paradicsomEbéd: BabgulyásNasi: mákosgubaKezdjük azzal, hogy tegnap kiderült, hogy jövő hét péntekkel nyitnak a városban az uszodák. Lehet, hogy a nyitás napján már lemegyek, de lehet, hogy csak hétfőn. Ezer éve nem úsztam, de jó lenne visszarázódni,…..
Na, hát lement az első hónap. 4 hete minden héten legalább 5*1 órán át kint voltam. Volt, hogy inkább 6*1 órát. És ha minden jól megy, akkor hamarosan sokkal több is lehet, ha tényleg nyitnak az uszodák. Mert akkor udalövünk keményen. Szeretném, ha az első hét úgy menne le, hogy tényleg minden…..
Súly: 150+Reggeli: tejfölös kenyér sonkávalEbéd: sült zöldséges tészta... sok...Nasi: fél tábla karamellás czekolada
De kurva nehezen vettem rá magam, hogy megmozduljak végre, bassza meg. Délután fél 4-kor megettem a vacsorát meg némi aszalványt és sehogy nem akart az a sült tészta elmenni…..
Súly: 150+Reggeli: sajt+sonka+tejfölEbéd: egyben sült karaj, kuszkuszNasi: fél olvadt milka
Tekerés. Ez van, ha szerda. Ma előre elhatároztam, hogy kifele menet útba ejtem a Shell kutat, hogy megnézzem a gumikat. Hát, volt rá okom. Kb. a fele volt a szükséges nyomásnak a járműben. Ahogy…..
Súly: 150+Reggeli: vegyes zöldség, tejföl, mustárEbéd: gulyásleves, csikós tokány, fél pohár kávékrémNasi: elbaszott mennyiségű csipszek a nap végén. meg fröccs.
Megkezdődött a negyedik hét az oltás után. A hétfői kettlebell lement elég simán, annak ellenére, hogy azért húzódott a bal karom.…..
Súly: 150+Reggeli: saláta + grillkolbászEbéd: lángosburgerNAsi: 2 kanál mogyoróvaj, két csík kitkat
Ma esett. Egész jól esett :D. Tulajdonképp már elindulni se volt kedvem, mert előbb a fülesem kis műanyag baszát nem találtam, aztán vissza kellett fordulni. Baszd meg a maszk! felkiáltással. Na, de…..
Súly: 150+Reggeli: sajtos-tejfölös lángosEbéd: maradék rakott krumpliNasi: aszalt áfonya, gyümölcs
Ez a hét sem lesz a legegyszerűbb. Ami összejöhetett, az összejött. Kocsi, szervíz, oltás, miegymás. Szóval hol tartunk? A hétfő lement rendben, edzés. Kedden lement a futás. Na, de tegnap mivel…..
Súly: 150+Reggeli: 3 grillkolbász, kovászos kenyérEbéd: Kacsatepertő, kovászos kenyérNasi: 1 narancs, 2 teáskanál mogyoróvaj
No, akkor elkezdődött a harmadik hét. A múlt héthez még tartozik egy szombat. Nem volt semmi extra. Másfél óra séta. Kivételesen még egyéb terhelés sem. Se egy kis lépcső, se…..
Súly: 150+Reggeli: 2 főtt tojás, uborka, paradicsom, feta sajt, 1 szelet szalonnaEbéd: tegnapi fél pizza másik feleNasi: nápolyiPéntek van és török felállással teletűzdelt edzés jön majd. Ami azért jó, mert nem jó. A lábam így is gatya, de a mai edzés még rátesz majd egy lapáttal. Holnap meg jön a…..
Súly: 150+Reggeli: az utolsó szelet sonak, tojás, hússalátaEbéd: fél pizzaNasi: 1 szelet marlenka tortaEdzés: 6km futás / séta
És akkor Szergej fogta magát és elment megint futni... És ha elment, akkor nem hagyta otthon az eszét sem, így rájött egy csomó mindenre. Leginkább arra, hogy mennyire…..
És akkor eljön a reggel és 3-4 kimegyek, nem megyek után fogod magad és mégis kimész. Ott van a part, a reggel, a napfelkelte, a frissített zenelista, a motiváció, van viharos szél is, de nem voltál hülye, ott a zsebedben a futókesztyű. Mindezekkel felvértezve nekiindulsz. Ahogy az első 150 lépést…..
Van itt egy rész, ami kurvára elmaradt mostanában. Méghozzá az eleje, az adatok.
Súly: 150+Reggeli: sonka, kolbász, tojás, kalács. Húsvét ruleyEbéd: 1 tálkányi sült burgonya + paprika + hagyma egy tál ételEdzés: 19km biciklin
Lement a 19km, ahogy kell. Hűvös volt és fújt a szél. Szopóroller. De…..
Ahother day, another week.
Elmúlt a húsvét és vele a zabálás is. Nyilván volt belőle. Ahogy mindig van. De vége van. És holnap újra előveszem A Tálkát. Az én tálkámat. A tálkát, ami az enyém és amibe csak kicsike fér. Mindenből. Mert ennek IS vége van. A kibaszott zabának. 1 nap, 2 tálka. Reggeli,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz