Regisztráció Blogot indítok
Adatok
maythebetter

0 bejegyzést írt és 67 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Büszke voltam arra, hogy az intenzív osztályra mehettem dolgozni, mert egyrészt azt tanultuk, hogy az az ápolás csúcsa, a legszínvonalasabb ellátást nyújtó, de egyúttal a legnehezebb része is az egészségügynek. Én pedig szeretem a kihívásokat. Akkoriban az volt az egyik…..
Az van, hogy a 30. napra az agyhalottak úgy gondolták, megpróbálkoznak azzal, amivel oly sokan előttük a Való Világok történetében, és elkezdték játszani a VV-t. Hát bazdmeg, kés, olló, taktika, ostoba ember kezébe nem való. A nagyszerű terv egyébként annyi volt, hogy a…..
Miért kell támogatni adott esetben a homoszexuális házasságot? Barátaim a korrespondancia hímes mezéjén -- és különösen testvéreim az Úrban -- aggódnak a konzervatív sráfomért a hajtókámon, mert üdvözöltem a Supreme Court döntését a gay marriage szövetségi…..
maythebetter 2013.06.28 11:49:39
@sárkányfő: Ez esetben ekkora baromsággal ne példálózz. Csak segítségképpen, és újra: a házasság intézményét különneműeknek találták fel a vagyoni közösség és az utódok felnevelése céljából. Ergo: a melegek tőlem úgy osztják meg a vagyonukat, ahogy akarják (PTK), a második opció szóba se jöhet. Azaz a nagy fellázadásnak semmi értelme. Nekem egyébként tökmind1, hogy a politika mit hoz ki belőle, de a társadalom soha (ismételem SOHA) nem fogja elfogadni az ilyen kapcsolatokat. Ennyi. Most mehetsz a boltba kifliért.
maythebetter 2013.06.28 12:06:08
@sárkányfő: Rendben, te nyertél :) Egy kurva szóval nem írtam ugyan, hogy minden hetero párnak kötelessége gyereket nevelni, meg a vagyonát megosztani, de ALAPVETŐEN (már ha ismerős a kifejezés) ez a célja. Másként fogalmazva, ha a meleg párok házasságát támogatod, akkor terjessz be egy törvényjavaslatot, hogy dolgozzák ki a "buzinász", vagy "melegházzasság" törvényi alapjait, de ne keverjük a szezont a fazonnal. Ja, a kifli még meleg, most szóltak, várnak a boltban....
A július elsején életbe lépő új büntető törvénykönyv (2012. évi C. törvény) jelentősen módosítja az ittas vezetésre vonatkozó szabályokat, tájékoztatja az olvasókat Dr. Janklovics Ádám a Székely Ügyvédi Iroda munkatársa. Az eddigi 0,8 ezrelékes szabálysértési határt…..
Meztelen üzenet Atyaisten, de unom 2012.12.31 10:05:00
Amióta sikeresen beült a fejekbe a félreértés, hogy a social a varázsszó, amelytől mínusz egynyi munkával dőlni fog a plusz ezerszáz haszon, mindazok, akik beérik ezzel a nagyszerű hírrel, mohóságukban már 2035-ös eredményeiken dörzsölik a tenyerüket, ehhez olyan…..
Nicole Kidman egykor gyönyörű volt, manapság azonban a botoxtól bénult arcú ijesztő árnyéka önmagának. A V magazin azonban megmutatta egy harmadik arcát is, ahol tőle szokatlanul eléggé lengén öltözött és ugyan kissé kilencvenes évekbeli olcsó lányos hangulata van, amire a…..
maythebetter 2012.08.27 23:33:16
@Feca: mintha magam írtam volna, de legalább a fotosopp guruk arra figyelnének, hogy ilyen kék szem ( kontaktlencs) nincs. Kurva gáz, és természetellenes az egész.
Meglehetősen eredeti írással jelentkezett Peky, még csak azt sem állítom, hogy mindenben egyetértenék a leírtakkal, no de nem ez az első eset, és még csak nem is az utolsó. Kíváncsi vagyok, Ti mit gondoltok. TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj…..
maythebetter 2012.08.22 19:53:46
@padlas: "A párhuzamos társadalom" jelenségről hollandia tapasztalataim alapján tudnék mesélni: van. Több ezer magyar, több tízezer lengyel van kint mindenféle nyelv és szaktudás nélkül, és végzi a minimálbér alatti munkákat. Ha nem hiszed, privátban bizonyítani is tudom.
Az amerikai szélsőjobboldal beépül a hadseregbe, hogy ott megfelelő kiképzést kapva készüljön fel a hatalomátvételre. Tudományos-fantasztikus rémálom? Nem. A valóság. Egyre több amerikai emberi jogi szervezet figyelmeztet arra, hogy fajvédő, neonáci és skinhead csoportok…..
maythebetter 2012.08.22 19:37:21
@Pot_147: Úgy-úgy, igazat szóltál barátom :)
Lászlót és párját nem elsősorban a szükség, hanem a kalandvágy vitte egészen Londonig. Számítását biztonsági őrként találta meg. TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a…..
maythebetter 2012.08.19 17:54:06
@majkanni: Apád faszának haudozol itt?
maythebetter 2012.08.19 17:58:33
@svega: Na most ugyanezt végigjátszottam Hollandiában, sok sikert a kukamosáshoz, itthon az eredeti, programozói képesítésemmel és tudásommal a kulimunka tripláját megkeresem. Nem volt könnyű elérni, bár a kukamosáshoz nem kell sok ész...
Milyen jó is lenne, ha láthatatlan kezek működtetnék a szabad piacot, mindig megtalálná egymást a kereslet és a kínálat, a piac szinte mindenkinek adna munkát, a munkáért járó jussból pedig mindenki működésben tartaná a piacot, a gazdaság fogaskerekei mozgásba jönnének és a…..
Mivel ez most úgyis aktuális, ezért - érettségiző módjára - szövegértési feladat keretében elemzem korunk nagy publicistája, Matolcsy György (civilben nemzetgazdasági miniszter) friss írását a neoliberális szabadpiaci gazdasági modell bukásáról és a győzedelmes magyar…..
maythebetter 2012.05.11 19:30:22
@Putyilov gyári melós: Sajnos bezárt az OPNI, pedig páciens volna.
Az igazi probléma: felelős, és döntési pozicióban lévő elmebeteg (és Grave-tünetes (pajzsmirigy problémák végstádiuma, ami az agyműködésre is kihat)) fiú, az aki helyzetben van. Még ez sem lenne probléma, de tömegek tapsolnak hozzá.
A gerinchiány nem tudom mennyiben befolyásolja az egészet, de ez nem fizikai, inkább morális probléma.
A Jobbik stratégiai együttműködésre készül Tibettel, de ezen kívül is több új elem jelenik majd meg a radikális párt politikájában a következő hetekben. A tibeti vallási vezetőt és a Jobbik elnökét a HírCsárda egyik olvasóriportere kapta lencsevégre egy McDonald's-ban,…..
– Figyelj, óránként hetvenet eszik a Merci, meg kéne emelni a keretet. – Ötmillió elég lesz? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
maythebetter 2012.04.10 15:48:14
@- Szerzet -: És tényleg vitték is... :D
Siri Ellen Sletner, Norvégia nagykövete gratulált Schmitt Pálnak a 2012-es Abel-díj elnyeréséért. „Igen sokoldalú tudósról van szó, akinek munkásságát ezer év múlva is ismerik majd” - jellemezte magát a köztársasági elnök, majd megköszönte az inspirációt és a…..
maythebetter 2012.03.23 20:46:48
@Dr. Adofizeto:
Sose értettem, hogy miért van az, hogy többes számban vagyok megszólítva, bár lehet, hogy hatökör vagyok, de mégis csak 1 db személyként képviseltetem önmagam. :)
Az elöl-hátul doktor jelentése a gyengébbek kedvéért: Dr. Seggfejbej dr. cím használatára utal.
Ahol elöl-hátul szerepel a dr. cím.
Így már leesett nagyjából?
maythebetter 2012.03.23 20:51:52
@ornagy50: Tegnap is válaszoltam erre az igen elmés, és nagyon humoros hozzászólásodra, csak a blogmotor megette a jelek szerint.
Mindenesetre minden új nap, új lehetőségeket teremt, ezért a válasz:
Köszönöm a jó tanácsot, de ki kell ábrándítsalak.
Veled ellentétben nekem van szexuális partnerem, akit nem Marok Marcsának hívnak.
E fenti okból nálam a feszültségek levezetésének nem az egyetlen módja a rejszolás, mint Neked :D
maythebetter 2012.03.23 21:25:27
@ornagy50: ???
Melyik része a vergődés, te elmebeteg? :D
Azt hiszem, ha valaki az elevenedbe talál, és nincsenek érveid, akkor a személyeskedéssel oldod fel a problémáidat.
Javaslom, hogy sürgősen keress fel egy pszichiátert, mielőtt elhatalmasodik rajtad az az elmélet, hogy te vagy a : Nagy Magyar Észosztó ember :D
Elmúlt a tél, kiforrtak az első jégborok. A HírCsárda bemutatja a szezon sztárjait, íme a nagy jégbor-teszt! Chateau Erzsébet híd 2011 A színe gyönyörű, bitumen-szürkén csillog, ez magától értetődő, hiszen negyvenszer sózták végig a gerincét adó havat. Kicsit…..
maythebetter 2012.03.21 20:18:32
Most, hogy az új benzin ára elérte a 450 Ft-ot, eljött a second hand benzinkutak ideje. Ha drágállja a benzin 450 forintos literenkénti árát, számos úton csökkentheti kiadásait. Eddig bevett módszer volt az autósok számára az autópályán belső sávban diktált 70-es tempó - ha…..
maythebetter 2012.03.21 20:01:51
Nekünk, a hatalom nélkülieknek, civileknek, állampolgároknak kell megállapodnunk egy nemzeti minimumban. Egy olyan nemzeti minimumban, amit számon kérünk minden olyan politikuson, mozgalmon, párton és pártszövetségen, amelyik a szavazatunkra ácsingózik. És nem csak a…..
maythebetter 2012.03.18 13:34:22
@31/48: Mélységesen egyet kell értsek.
Sajnos Dopeman képbe kerülése a széles tömegek érdeklődésének felkeltésére sajnos negatívan hat.
Ezt a primitív bohócot sajnos csak arra lehet példának felhozni a fiataloknak, hogy "na fiam, ilyen ne legyél soha, tanulj meg beszélni rendesen, nem baj ha gondolkodni is próbálsz, és a prosztóság nem divat, soha nem is lesz az".
ad 1. Először is, hadd gratuláljak a Zuwachshoz (mi, svábok csak így mondjuk). Szaporodjon, sokasodjon a Magyar ezekben a nehéz órákban. Felőlem akár keverék is lehet, csak neveld jó magyarnak. Persze az europid-keresztyén vérvonal mindig örömtelibb IMHO, de most nem ez a lényeg. A…..
maythebetter 2012.03.08 21:28:49
@szájhúzó kutya:
Gyaníthatóan te is egy ilyen balfasz cégvezető vagy, hogy ez ennyire kihozott a sodrodból :D De egyébként igen, céget vezetni és felvételiztetni is tudni kell, meg átlátni a szitán. Ha ez a leendő munkatársakkal sem megy, akkor mit csinálsz egy dörzsölt ügyféllel? :D
Előtte... Milliárdosként kaphatunk csak igazán kellemetlen telefonhívásokat. Például arról, hogy az előbb süllyedt el az alig egy éve elkészült 60 méter hosszú jachtunk, valahol Görögország partjainál. Mindezt úgy, hogy a srácok csak a garanciális festetésre vitték el. A…..
maythebetter 2012.02.21 20:49:32
@magyar bucó: Akkor hajóséknál még nem találták fel a "pillangószelep" nevű technikai újdonságnak azért nem nevezhető csodát :D kb. 100 éves, de a fent említett problémára azért elég korrekt megoldással szolgál. Lásd.: karburátor
 Egy heroinista naplója (Ben: A Heroin Addict's Diary) from buzase on Vimeo.Ben Rogers egy tipikus középosztálybeli családban nőtt föl. Iskolás korában kórista volt, szerette a családi nyaralásokat, és imádott krikettezni. Ez az idill szép lassan rémálommá változott, ahogyan…..
maythebetter 2012.02.16 20:36:35
@frezenstein: Köszönjük szépen, ezt a sok "legalizáljuk, mert ez nem is káros" elmebeteg smokernek többször is el kellene olvasni, de egyszer sem fogják.
Még egyszer köszönöm.
maythebetter 2012.02.16 20:42:45
@frezenstein: Helyesen:
"ne szívjá' füvet, szívjá' inkább faszt"
(Rózsaszín Pittbull)
Megteltek a fővárosi hajléktalanszállók, már csak mintegy harminc férőhely maradt; valószínűleg nappali melegedőket is megnyitnak éjjelre – tájékoztatta a Menhely Alapítvány pénteken az MTI-t. A mindenki számára elérhető éjjeli menedékhelyek 1721 ágya közül…..
maythebetter 2012.02.04 19:23:32
@tundrazuzmo: Várjál már jóbarát.
Hogy is sikerült összekevereni a hajléktalanok/frankhitelesek/ellenzék problémáit egymással?
Talán ma már ne igyál többet, és kapcsold ki a géped.
Kezdjük rögtön egy fontos megállapítással: Az ÁSZ jelentés a BKV-ról az ügyészségen landolt, reméljük lesz belőle nyomozás, mert most már tényleg elég volt, hogy D. Gábor éli a boldog budakeszi nyugdíjasok életét. A jelentés a következőt állapította meg: 2002-2010…..
maythebetter 2012.01.30 20:49:07
@Dr. MMs drazsé: A neved elől a Dr. biztos csak viccből van, mert elárulok egy titkot hülye gyerek:
pest csak papíron támogatta a vidéket, amióta a világ világ, guglizzál rá tanult barátom, hogy a fővárosban mennyit is fizetsz egy m3 vízért, és mennyibe kerül pl Szabolcsban, ahol az átlagfizetés a pestinek az egyharmada? Na ugye, hogy ugye, Te elmebeteg....
maythebetter 2012.01.30 20:57:12
@Mitzimackó: Neked csak egyet mondok: A grafikont, hogy melyik város, megyeszékhely stb... van annyira eladósodva, mint az igen tisztelt Tarlós(Demszky, ki nem szarja le) , légyszi linkeld már be. A kussolásról meg annyit, a kurvára nagyra értékelt világváros mára egy büdös szemétdombbá zülött, és ezt a pestiek nagy része meg is erősíti, már amelyik nem egy ilyen elvakult, agyament és szűklátókörű lokálpatrióta. Ez van Apám.
Megkezdődött a West Balkán-ügy tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Négyen álltak bíróság elé kedden a West Balkán januári, három halálos áldozatot követelő tragédiája miatt indított büntetőügyben. Egy vádlott hajlandó szóbeli vallomást tenni a bíróság…..
  A piaci szereplőknek általában nem kifizetődő, ha pártszimpátiájukat mellükre tűzve fennen hirdetik: Macskássy Izoldában utazó NEMZETI galériatulajdonos vagy szocialista nőgyógyász vagyok. Ez alól két szakmacsoport kivétel (a politikus természetesen nem szakma).…..
maythebetter 2011.01.14 20:24:11
@az igazi Sipi: összekevered a dolgokat kispajtás :)
Arra a zagyvaságra, amit írtál, nincs értelme válaszolni, de minden további marhasággal, amit írsz, csak magad minősíted. Lelked rajta hülyegyerek :)
maythebetter 2011.01.14 20:30:34
@az igazi Sipi: mit érnék el vele? A trollok halhatatlanok, mint tudjuk :)
maythebetter 2011.01.14 20:35:57
@az igazi Sipi: na, még ezt sem tudom jól... tudod mit, legyen neked igazad, ha ettől jobban alszol, de megsúgom ettől nekem sem lesz nyugtalan éjszakám, hogy így leiskoláztál, te nagytudású :D
Tudod, okos enged... :)
 Avagy még néhány gondolat Szalai Annusról, és az ő tejhatalmú szargyáráról.  Nem mennék bele az új médiatörvény részletes kivesézésbe, - megtették ezt már sokan - pusztán arra szeretnék rávilágítani, hogy a szabályozás jelenlegi formájában nem mutat…..