Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hanzs

0 bejegyzést írt és 57 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tinireménységek nélkül maradt a The Voice, a Tv2 tehetségkutatónak is nevezett énekversenye. Tegnap egy adásban hullottak ki a Szécsi-ikrek és istenfélő Henderson Dávid, a legjobb nyolc közé pedig csak olyanok kerültek be a jógaoktató tatár nő mellé, akik már legalább egy…..
hanzs 2013.01.12 18:17:05
Mi folyamatosan nézzük a műsort midnen héten TV-ben és többször gondolkoztunk azon, hogy nálunk ilyen rossz egy-egy ember hangja és talán élőben mégiscsak mást hallhat az ember.

Nos tegnap elmentünk, de nem ért meglepetés.
A 2 ikerlány hangszíne kellemes, de nagyon bátortalanok és esetlenek a színpadon. Amúgy kedves helyes csajok, majd lesz belőlük valami.
A Dávid vagy kicsoda, aki a tv-ben hallgatva üvegrepesztő visításokat produkált, tegnap élőben hátborzongatóvá tette ugyanezt. Amit sixx írt azzal teljesen egyetértek a témában.
Weisz Viktor érdekes múdon élőben jobb, mint TV-ben visszanézve. Tegnap ott a helyszínen benne kellemesen csalódtam, bár az igaz, hogy nem volt egy világszám.

Gájer Bálintnál a dal elején iszonyt elszúrták a hangosítást, a mikrofon nagyon erősen szólt és rezonált, később ezen korrigáltak, de nem eleget, szinte rezgett a stúdió és nem volt jól kivehető, hogy jól énekel, vagy sem.

H. David kb olyan volt, mint az ikerlányok, volt pár kellemes sora, de erőtlen volt és egy kicsit szerencsétlen az egész.

A rockervagyok srác kb kihozta abból a Hevesi számból amit lehet, haza is mehetett.

Élőben a Berkes gyereknek nem volt egy pontos hangja sem, csak pislogtam, hogy miért jut tovább.

Hasonlóan nem értem azt a Dávid nevű pojácát sem, iyleneket nem szabadna mutogatni egy zenei műsor élő showjában, mert egyik sem oda való.

volt még az a másik Dávd, meg a Nika.
Előző elviselhető, míg utóbbi nagyon összevissza volt, sok sok hamis hanggal, de nagy hangerővel.

Pál Dénes úgy esetében meg azt éreztem, hogy marha alacsonyan kezdett, majd később volt pár jó rész a dalban, de nem volt cseppet sem kiemelkedő.

A helyszínen a mestereket szinte sosem lehet hallani, mert mindig műováció van és az a túlszabályozott Sanyi gyerek rohangál körbe tapsoltatva a közönséget.

Mondjuk az nem tetszik az egészben, hogy odamegy az ember kifizet halom pént, ők meg ott mindenkiből bazári majmot akarnak csinálni.

A sztárvendégeknek sikerült vagy negyedszerre az elsőné rosszabbul elénekelni a dalukat, meg belebakizni vagy ötször, de azért csak összejött. az már a helyszínen is szétesettnek tűnt, de nem volt már idő mégegyszer felvenni.)elsőre elég jó volt, csak nem volt elég ováció, vagy mifene).

A szabó kimmel meg lefutott a színpadon, vagy 3 kilométert, élőben egy szimpatikus srácnak tánik amúgy.

A színpad valóban elég nagy, de több szint, lépcsük, nyúlványok, X-alak, stb miatt azért ittóott bekorlátozza a mozgást.

Pl az egyik ikerlány aki fent volt a dobozon, az nem volt olyan komoly élőben... meg feélt is picit.
Egy kis lelki terrorral még a 2 hónap alatt elpusztuló kínai cipő árát is vissza lehet szerezni:Történt, hogy 2 hónapja vettem egy tornacipőt az egyik győri kínaiban. Gondoltam, hogy kétezerért nem húzza sokáig, meg sem lepődtem, hogy szétment. Tegnap blokkal, dobozzal,…..
Az eddig is ismert volt, hogy a vasutasok, vasúton dolgozók családtagjainak ingyenes utazás jár. A gyorsbeküldővel beküldött történet szerint azonban a történet koránt sem ilyen egyszerű, hiszen akkor jár az ingyenes utazás a vasutas gyerekének, ha egy címen lakik az apával.…..
Eleinte furcsának tűnt, de aztán rászoktam a köszöngetésre. Mármint a forgalomban. De elegem lett, leszokom róla. Vélemények az azonos című írásunkról...
hanzs 2011.05.04 08:19:04
Nem vagyunk németek.
Ha Németországban vagy, akkor ne köszöngesd, ha ott nem szokás, Magyarországon nem Németországban vagy.
Minden országnak más a közlekedési kultúrája, a magyarnak része az, hogy ha valaki látja, hogy be szeretnél jönni és ad neked helyet, akkor megköszönöd, illetve az is része, hogy esetenként lemondunk az elsőbbségről, hogy a másiknak, vagy mindkettőnknek kényelmesebb legyen. (Pl: Szűk utcából kiengedem a kocsit, hogy kényelmesebben be tudjak fordulni, vagy telizöldnél szerencsétlent engedem befordulni, hogy ne maradjon ott, vagy ha látom hogy pl a Róna utcán nem azért megy a külsőben a lámpához, hogy padlógázzal kilőjön, akkor szépen hagyok neki helyet besorolni, mert tudom, hogy a sok parkoló kocsi miatt elfogy a sávja 200 méteren belül.
Ezek a dolgok és annak a visszajelzése, hogy kösz pajtás észrevettem, hogy figyeltél rám szerintem igenis pozitív részei a közlekedési kultúránknak.
Engem az lepett meg, hogy a BKV busz is megköszöni, ha indexel kifele a megállóból és észreveszem, pedig az evidens, hogy kiengedem.
Pl Cipruson meg az szokás, hogy más színű a bérelt kocsi rendszáma és a helyiek kiemelten figyelnek rád, és beengednek olyankor is amikor nekik van elsőbbségük, mert tudják hogy összezavar a bal közlekedés meg a jobb kormány pl egy egyenrangúban.
Mondjuk az Emirátusokban meg az a "kultúra", hogy megy mindenki mint állat és ha van egy lyuk oda beszúrsz. Ott pl emellett jellemző az, hogy a körforgalmakban(ami több sávos) mindenki jelzi, hogy bent marad (befele index folyamatosan), vagy ki szeretne menni, ez sincs benne a helyi kreszben, csak így célszerű.

Szóval szerintem felesleges ebből postot csinálni... ez idehaza így szokás, máshol meg másképp.
Szívjanak a hitelesek, mert megérdemlik? A bankok és az állam is felelős. De ami a bankoknak fáj, mindenkinek fájni fog: ha nincs hitel, nincs beruházás és új munkahely sem. Ezért az államnak, vagyis nekünk kell majd ezt megfizetni. Egyre több szempár szegeződik a forint és a…..
Nem volt elég a vulkán, a Wizz Air négy órát buszoztatta feleslegesen a Charleroiból Budapestre igyekvő utasait. HZS nem érti, mi sem nagyon, hogy bizonytalan információkra alapozva hogy lehet 300 embert 220 kilométert utaztatni. Sztori alant: Az eset masfél hete tortént ugyan, de…..
Niki&Józsi&Edinburgh Képekben 2010.01.14 18:47:00
Csináltunk ám képeket is, ezen a linken megnézhetőek:http://www.dropbox.com/gallery/3530511/1/Elso%20napok?h=9179ac ..
hanzs 2010.01.15 21:37:57
De most komolyan holnap indulunk!Addig is kéne valamit aludni! Jóccakát mindenkinek!..
A júliusi áfaemelés váratlanul érte a tömegközlekedési vállalatot, több helyen hiánycikk a jegy. Ahol még maradt a 40 tonna régiből, ne vesszen kárba alapon, válság idején főleg, házilag barkácsoltak áfaemelt változatot. A kézzel hekkelt, egyedi míves jegyek, mint amiket…..
Lépjünk túl az utazási irodával utazók sikerességének megkérdőjelezésén, mert sokan vannak, akik nem szeretnek szervezéssel és keresgéléssel vesződni, ezért ezt a megoldást választják. Nem is lenne ezzel baj, ha a befizetett pénzért ott nyaralhatnának, ahová készültek.…..
hanzs 2009.04.03 06:34:38
Cipruson én is voltam az IBUSZ-al pár éve.
Habár csak szállást kerestünk a katalógusból.
A mi szállásunk Larnaca városától 10 kilométerre volt a tengerpartnak egy olyan részén, ahol a part irdatlanul randa volt, és még sétálni sem lehetett elmenni.
Picit elcsesztük a foglalást és éjszaka érkeztünk meg úgy, hogy szállásunk csak másnap volt.
Bementünk a szállodába, ledobtuk a cuccot és picit aludtunk a repepción, majd elmentünk megnézni a napfelkeltét, ami nem volt jó, mert a part tényleg szörnyű volt.
Aztán visszamentünk a szállásra és a délután kettő helyett elfoglaltuk a szobánkat reggel. Elbuszoztunk Larnacába és szembesültünk azzal, hogy a városka egy napi aktív kikapsolódásra alkalmas, másra nem nagyon. Így béreltünk egy Daewoo Matizt :) és este megterveztük, hogy a kinti további 5 nap alatt milyen helyeket nézünk meg.

Az egész utazás és szállás költségeihez képest fillérekért eljutottunk így Limaszolba, Agia Napába, Paphosba, Nicosiába, Famagustába, autóztunk a ciprusi rally útvonalán a hegyekben, megnéztük a Lefkarai csipkeverő nőket, átmentünk észak ciprusba, megnézni, hogy az milyen, csobbantunk a tengerben ott ahol Aphrodite sziklái vannak, csodajó mezzet ettünk egy paphosi kiskocsmában.
A szállásra meg visszamentünk minden este aludni.
Az egész pihenésünk teljesen nyugodt, kellemes volt, egy halom olyan helyen is jártunk ahol a turisták alapban nem és marha jól éreztük magunkat.

Én úgy vagyok összerakva, hogy megpróbáljam megtalálni azt, hogy adott helyzetben mi is nekem a legjobb, itt ezt így sikerült megoldani. Most így pár év távlatából visszatekintve csak a sok jó emlékem van meg ciőprusról, meg valami rémlik az első reggelről, hogy marha hideg volt, meg szar helyen volt a szállás, de ez teljesen lényegtelen.

A
A sítáboros panasz eddig három részben szerepelt a Homáron (I., II., III.), és most itt az epilógus az Exit Tours jogi képviselőjétől. És a Homár, mint mindig, természetesen most is örömmel közzéteszi a másik fél véleményét. Nézzük az alapvető tényeket. Az Exit Tours Kft.…..
hanzs 2009.02.06 08:23:31
Hivatalból vagyok rosszindulatú, ezért mindig is úgy képzeltem, hogy az aluljárókban nemes célra gyűjtögetők természetesen csakis maguknak, esetleg egy őket ostorral irányító kuldoskirálynak gyűjtögetnek. Ezért is egyedül azoknak hittem, akik azt állították, hogy az állami…..
Ugyan levélírónknak valóban nem volt a 06:20-asra érvényes jegye, mégis megpróbálkozott a lehetetlennek tűnővel: ha már a pénztárban félretájékoztatták, talán a kalauz lesz olyan rugalmas és megérti a helyzetet. Ehelyett rendőrségi intézkedést és egy hittérítőt kapott.…..
A Kappa egymásnak háttal ülő nőt és férfit ábrázoló logója a nyolcvanas évek elején elérte a logóság csúcsállapotát: a figurákat szembefordítva dugós paródia készült belőle, ami éveken át Józsefváros lakosságának pólón és melegítőn viselt címerévé vált.…..
Budapesten már az ilyen szuperprimkó reklámfirkának is örülni kell, annyira kihalófélben van. Kétfarkú Kutya Pártot követelünk, most!..
hanzs 2008.05.19 11:05:21
hanzs 2008.05.19 12:46:02
Aki még van annyira elavult, hogy postára jár dolgokat feladni, az találkozhat ilyen sorszámkiadó gépekkel a bejárat közelében. A tájékoztató szerint "várakozási időmérést" végez a Posta a cetlikkel, amit az ember az ablakhoz érve lead a munkatársuknak. Igen ám, de a…..
hanzs 2008.05.19 11:04:04
A lelkiismeretes Homár olvasó elébemegy a dolgoknak. Easy a Miskolcon megfélemlített utas ügyében felháborodott levelet írt az MKV Zrt-nek, amiben elküldte a poszt url-t és kérte a vizsgálat megindítását. A miskolciak pedig úgy látszik gyorsak és alaposak, hipphopp kikérdezték…..
Levélírónk csütörtök hajnal óta vár hiába a megrendelt sofőrre, az azóta sem érkezett meg. A nem tervezett köröket így taxival kellett megtennie, ennek pluszköltsége és a várakozás miatt felszámolt kártérítés elvi összege lassan 300.000 Ft-nál jár. De vajon hová lett a…..
Ez a kiírás nemrég került ki a lépcsőházunk ajtajára. Csak ennyit tudok elmondani. Kérem kapcsolja ki! vuk Kedves vuk, ez semmi, a kettővel Homár Korpás Kifli előtti kutyám edzés gyanánt úgy megevett egy pokrócot, hogy csak egy ovális, képkeret-szerű dolog maradt belőle,…..