Adatok
remeteman
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

A kiskereskedelem Kohlhaas Mihályainak és Mihálynéinak korában élünk. KT elképesztő igazságkereső hadjáratba kezdet a „Sibrik Miklóson lévő” Penny Marketben, hogy visszaszerezze romlott olasz édességének az árát. Az semmi, hogy nem kapott pénzt, de a végső szívás…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Más kérdés, hogy én a helyében biztos nem állok le ott üvöltözni, meg felidegesíteni magam ilyenek miatt, ráadásul úgy, hogy elhagytam a blokkot. Régen úgy vagyok az ilyesmivel, hogy az egész nem ér annyit, hogy elcsesszem a napom, ráadásul KT is belement egy olyan szituba, ahol kiszolgáltatott, és csak veszíthet, ha a dolgozók így akarják. Ezt pedig már az első percekben látnia kellett volna. Én ilyen helyzetben annyit teszek, hogy soha többet nem vásárolok ott, ha nagyon mérges vagyok, akkor max. rájuk küldöm a Fogyasztóvédelmet...)
DE: egyrészt nem volt meg a blokkja, ami védte volna az igazát. Másrészt magamból kiindulva: életemben 1-szer vásároltam Penny-ben, Profi-ban, de láttam, hogy full gagyi és soha többet azóta. Emellett Tesco-ba se nagyon járok, de ha mégis, akkor egy dolog a biztos: saját márkás Tesco-s cuccot nem veszek.
Szóval nem akarom megbántani KT-t, de aki Pennyben, meg hasonlókban vásárolgat, ráadásul ilyen kényes dolgokat, mint a Profitterol, na az számolhatna azzal, hogy vmi nem fog stimmelni az áruval. Olcsó húsnak híg a leve...