Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dr_rodopszin

7 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
December 2-án, vasárnap az A38 Hajón két szempontból is magyar metaltörténeti mérföldkő következik be. Egyrészt végre klubkoncerten láthatjuk az eredeti gitárossal, Dino Cazaresszel, de új tagokkal fellépő Fear Factoryt, másrészt a kínosan gyakran csak őrült zseninek hívott…..
Gojira - L'Enfant Sauvage(Roadrunner) A technikás death metalból kivirágzott francia, ipari arany-standard hangzású lemezeket író Gojira azon kevés, nemrégiben népszerűvé vált metal zenekarok egyike, amely folyamatos, alázatos, kiváló munkával tart ott, ahol, és ez ritkaság.…..
Steve Von Tillt úgy ismeri a világ, mint a Neurosis zenekar egyik szigorú arcú gitáros-énekesét. Van azonban egy szólóprojektje is, illetve a Harvestman, amit szintén egyedül csinál. Nemrég koncertezett nálunk, így elbeszélgettünk ezekről (is) vele. Az ultra-súlyos Neurosis…..
Steve Von Till @ A38 Hajó, 2010.07.23. Van oka annak, hogy a színházakban székek vannak, és, hogy a büfé viszonylag messze van a színpadtól: nem hallatszik ugyanis a csendesebb részeknél, vagy üresjáratoknál a hangos beszéd. Sajnos ezek a feltételek nem voltak adottak ezen az…..
Az elmúlt időben az Idoru három tagja is távozott a zenekarból. A név kezelője, Szalkai Tibor fiatal srácokat gyűjtött maga mellé. Megváltozott a zene karaktere is kicsit, sőt magyar dalokat tettek ki a Myspace-oldalukra. Ezek közül az Évről évre került fel először, ami nagyon…..
dr_rodopszin 2010.05.04 00:34:27
@Chinaski: Szerintem Tibor sem tartja ezt a zenét semmilyen szinten HC-nak, vagy legalábbis remélem, vagy hát akkor fogalomzavarban vagyok, hiszen a HC nem a lányok szívéhez akar szólni, és nem próbálja meg a fizetők számát maximalizálni.
Következésképpen az Idoru egy HC/metal/rock elemeket felhasználó, igényes, átgondolt popzene. Hogy ki-mit szeretne az Idorutól hallani, az magánügy. Persze, ha a legtöbb komment egy irányba hat, akkor a zenekar majd levonja a következtetést, szvsz.
dr_rodopszin 2010.05.04 00:39:28
@dr_rodopszin: A cserélődésekhez meg vegyétek hozzá, hogy itthon nem élnek meg ebből az emberek, így nincs is az, hogy megélhetési okokból együtt marad egy társaság. Sőt, igazából, ha nem vagy maximálisan elégedett a zenekaroddal, akkor minek költs rá a saját pénzedből súlyos százezreket? Konkrétan nehezen tudnék mondani olyan bandákat, akik nem élnek meg a zenélésből, viszont nagyon régóta egy felállásban játszanak, ellenben kapásból tudnék több olyat mondani, akik megélnek belőle és egy felállásban vannak...
Az internet előtti sötét korokban úgy terjedt a zene, hogy a zenebolond spanodtól kaptál egy kazit kölcsönbe (hogy visszakerült-e vagy sem, az már lényegtelen). A szép az volt ebben, hogy olyan cuccokat is lehetett így szerezni, amelyeket magadtól sosem hallgattál volna meg.…..
Az internet előtti sötét korokban úgy terjedt a zene, hogy a zenebolond spanodtól kaptál egy kazit kölcsönbe (hogy visszakerült-e vagy sem, az már lényegtelen). A szép az volt ebben, hogy olyan cuccokat is lehetett így szerezni, amelyeket magadtól sosem hallgattál volna meg.…..
Az internet előtti sötét korokban úgy terjedt a zene, hogy a zenebolond spanodtól kaptál egy kazit kölcsönbe (hogy visszakerült-e vagy sem, az már lényegtelen). A szép az volt ebben, hogy olyan cuccokat is lehetett így szerezni, amelyeket magadtól sosem hallgattál volna meg. Mától…..