Regisztráció Blogot indítok
Adatok
görbén felfele néző

0 bejegyzést írt és 136 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
fáymiklós Oscar átka 2022.10.04 07:54:37
Az ember azt hinné, hogy ha valaki ott áll, kezében az Oscar-díjjal, akkor már sok gondja nem lehet az életben. Úgy értem, szakmailag biztosan nem, az Oscar-díjas színészt elárasztják a felkérések, hiszen neki papírja van arról, hogy jó színész, és a közönség még mindig a színészekért megy moziba,…..
görbén felfele néző 2022.10.05 22:12:11
fáymiklós Szurkáló 2021.12.20 07:07:27
A képen látható tárgyat mi úgy hívjuk, pipaszurkáló, de ez nem teljesen helyénvaló kifejezés, hiszen a lényege éppen az, hogy több, mint szurkáló. Három az egyben, szurkáló, tömő és kaparó. Az amerikaiak nem is nagyon vacakoltak azzal, hogy erre a hármas funkcióra megfelelő nevet találjanak,…..
A Wikipédia azt mondja, "a kuruzslás a köznyelvben azon személyek által elkövetett tett, akik orvosi és gyógyszerészi képesítés és megfelelő tudás nélkül betegek gyógyításával, gyógyszerek készítésével és árusításával foglalkoznak". Jómagam azonban hajlamos vagyok ezt a kifejezést kicsit tágabb…..
görbén felfele néző 2021.12.09 14:11:09
görbén felfele néző 2021.12.09 16:44:19
@Wildhunt:
Enyém az utolsó szó effektus :)
görbén felfele néző 2021.12.09 23:16:35
@geegee:
Re: Nitrogén a gumiabroncsban
Talán a nyomáskülönbség?
Talán mi magyarok a saját magyar konyhánk után az olasz konyhát szeretjük a legjobban. A tésztaételek között  az egyik legjelentősebb mértékben a bolognait fogyasztjuk. arra voltunk kíváncsiak, hogyha kevés időnk van, akkor melyik bolti bolognai szósz tudja megadni azt az ízélményt leginkább, amit a…..
görbén felfele néző 2021.12.02 18:27:03
A válasz talán sokakat meglephet, hiszen a legtöbben élből az ikonikus Szaturn V rakéta hatalmas F-1 hajtóművére gondolnak, de épültek annál erősebb hajtóművek is. Attól függően, hogy hogyan határozzuk meg a kérdést több helyes válasz is adható...
Ááááá, hogy lehetett ezt ennyire félrefordítani? – szisszen fel időről-időre számos filmrajongó, majd megfogadja, hogy ha csak lehet, innentől kezdve csakis eredeti nyelven nézi a filmeket, sorozatokat. De vajon megalapozott-e a filmfordítók folyamatos pocskondiázása? És mi a helyzet a többi,…..
fáymiklós Post-It 2021.05.14 06:01:48
Tudom, hogy vannak, akik hideglelést kapnak a Romy és Michelle című filmtől, még saját családomon belül sem sikerült kultuszfilmmé tenni, de emlékszem rá, hogy amikor belebotlottam valami délutáni tévécsatornázás közben, mekkora öröm volt. Két félresikerült (vagyis hát pont nem) lány készül a…..
A közelmúltban egy magyar kutató a Budapest Farkasrétről származó honfoglalás kori tarsoly pontos párhuzamára bukkant Nyugat-Mongóliában, az ott élő „mazsar” (magyar) törzs szállásterületén. Benkő Mihály 1989-2001 között folytatott terepkutatást Mongólia legnyugatibb tartományában, Bajan Ölgijben.…..
görbén felfele néző 2021.03.25 10:47:51
@Benkő István:
Tudományos igényű összefoglaló, köszönet érte a posztolónak és a hivatkozott tudósoknak.
Elfogultság nélküli tényismertetés egy nem közismert területről.
Mégegyszer köszönet.
Mostani adásunkban egy bátor lengyel hazafit ismerhetünk meg, aki az ellenálló mozgalom tagjaként bejuttatta magát az auschwitzi táborba, hogy onnan küldjön jelentéseket és megszervezze az ottani ellenállást. Witold Pilecki több alkalommal is kockáztatta az életet a hazájáért, neve mégis csak a…..
görbén felfele néző 2021.03.19 21:33:56
@¿Qué tapas hay?:
Köszönöm a kiigazítást, természetesen igazad van.
A klasszikus elegancia és a kézműves hagyományok találkozásából született Ulyana Sergeenko 2020-as ősz-téli kollekciója. A kazahsztáni születésű orosz divattervező egyedi stílusát a cári arisztokrácia hűvös kimértsége és a modern, feszes szabásvonalak jellemzik. Egyszerre távolságtartó és…..
Viktória királynő unokatestvérének, Saroltának férje a regnáló osztrák császár, Ferenc József testvére, Miksa főherceg lett, aki egészen a mexikói császári trónig jutott rövid élete során. Habsburg Miksa főherceg 1832. július 6-án született Schönbrunnban, Ferenc József öccseként, Ferenc Károly…..
Húsz évvel ezelőtt, 2000 augusztus 12-én (helyi idő szerint 11 óra 28 perckor) döbbenetes katasztrófa történt az észak-európai Barrents tengeren: egy hadgyakorlat közben (a partoktól alig 140 km-re): váratlanul robbanások rázták meg a világ legnagyobb és legmodernebb atommeghajtású…..
görbén felfele néző 2020.08.03 15:30:51
@STIRLITZ: "A 108 méteres vízmélységből le kell vonni a tengeralattjáró átmérőjét (torony nélküli magasságát)."
Ami 30 méter.
görbén felfele néző 2020.08.03 15:30:56
@STIRLITZ: Toronnyal együtt még magasabb.
görbén felfele néző 2020.08.03 15:45:47
@STIRLITZ: Valóban Neked van igazad, 9 méter. A kezdeti híradásokból maradt meg a 30 - lehet, hogy láb?
Annak idején az idősebbek néha meséltek arról, hogy ifjabb korukban a mindenre érvényes kombinált helyett csak - fele annyiba se kerülő - villamosbérletük volt, és hogy mekkora távolságokat tettek meg azzal átszállás nélkül, merthogy a járatok régen hosszabb útvonalakon közlekedtek. Én már az egyre…..
Olyan, mint ama hetilapé, amelynek most jelent meg a századik száma. A Magyar Hang főszerkesztője, György Zsombor rövid cikkben fejtegeti, hogy „egyetlen orgánumot sem gyűlöl jobban a hatalom”. Ez talán túlzás, a hatalom ugyanis minden orgánumot gyűlöl, amely nem az ő nótáját fújja. Abban viszont…..
 Az önkéntes karantén megkezdése előtt még volt módom Törökország legjobb éttermébe eljutni, egy igazi családi, nullkilométeres, fantasztikus hely Urlában. [A poszt megírását egy szavazás előzte meg, elsöprő többség gondolta úgy, hogy szükség van a virtuális utazásokra, pozitív ingerekre ilyenkor…..
görbén felfele néző 2020.03.27 10:08:05
A nyári szezonban az időjárástól függően két-három hónapon át, esetleg még hosszabb időszakban az ország talán legfrekventáltabb vasútvonalai a Balatont megkerülő sínpályák. Ma már nehéz elképzelni, hogy valamikor nem lehetett vonattal utazni a magyar tengerhez, pedig így volt. A déli parton…..
görbén felfele néző 2020.03.22 20:09:18
Az, hogy blogunk mindig szeret valami olyat is bemutatni, amelyről hazánkban még senki nem írt, vagy pedig teljesen új nézőpontból közelítünk meg valami látványosságot, nem jelenti egyben azt is, hogy ezeket utána kipipálnánk, letudnánk. Tértünk már vissza például Svájcban és Hollandiában is olyan…..
HA-200 Saeta - A második világháború utáni első gázturbinás repülőgép, amelyet spanyolországban tervezett Messerschmitt A III. Birodalom veresége után a szövetséges nyugati nagyhatalmak sok német repülőgép, rakéta és fegyvertervezőnek felajánlották együttműködésüket, hogy náluk dolgozzanak…..
görbén felfele néző 2019.12.24 15:28:44
@Kelepisti:
"A dugattyus motorokra az aggregát bevett szó" - kinél?
"aggregát – ‘két vagy több gép egyetlen működő egységgé összekapcsolt állapota’, pl. gőzturbina és generátor az áramfejlesztőben. – aggregátor: ‘kisebb áramfejlesztő telep’.
Latin eredetű nemzetközi műszaki szakszavak az aggregare, tkp. ad-gregare (‘összehalmoz, összegyűjt’) igéből; elemei ad- (‘hozzá’) és grex, gregis (‘nyáj’)
in:www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/a-a-F14E1/aggregat-F154A/
aggregát még a motorral egybeépített légsürítő.
A sróf nem légcsavar.
görbén felfele néző 2019.12.24 15:30:52
2019. augusztus 10-én rendeztek először a lengyelországi Plock városában "LMBT Pride" felvonulást. A rendezvény különös végeredménnyel zárult: a róla szóló tudósítások ahelyett, hogy melegjogokkal vagy a résztvevőkkel foglalkoztak volna, egy 15 éves lengyel fiúra irányították rá a figyelmet, aki a…..
görbén felfele néző 2019.08.19 21:01:10
Három év és három hónap 2016 októberében adtam hírt arról a blogon (Nehogy szóljatok valakinek, hogy fenn vagyunk a közösségi médián!), hogy a szcientológusok PR-offenzívába kezdtek és erősebb online jelenlétet felvállalva nekiálltak a közösségi médiában is reklámozni fizetős…..
Hat fényévre tőlünk kering a naprendszerünkben egy érdekes exocsillag. Barnard csillagához társul, amely az Alfa Kentaurok rendszere után a legközelebb van Földünkhöz. Barnard csillagát régóta ismerik az asztronómusok. A gyenge fény, szabad szemmel nem látható égitestet Edward Barnard amerikai…..
Az egykori Szovjetunió területén rengeteg olyan tömegközlekedési rendszer üzemel(t), melyek nyugati szemmel teljesen szokatlannak, vagy irracionálisnak tűnhetnek. Azonban a Szovjetunió sajátságos világában, ahol többek közt a kevés pénz, az erőltetett iparosítás, a propaganda, a magán…..
MENETSZÉL2016 Az utolsó mohikán 2017.08.17 19:33:10
  Formás darab, csak ez az egy van még használatban  Az MDmot sorozattal sajnos nem találkoztam, amikor még rendszerben voltak. Internetes fórumokon, leírásokban olvastam róla többször is. Jellegzetes, kicsit bumfordi formája, sokak kedvencévé tette ezt a honi gyártmányú motorvonatot. Nem olyan…..