Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Trine

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szibériai tigrisek köszöntik látogatóikat ezzel a betanított gyakorlattal egy kínai állatkertben. Ebben az évben minden tigrises fotónak nagyon örülünk, úgyhogy ha valaki lát egy tigrist, feltétlenül fotózza le és küldje be!..
Tegnaptól egy kicsit jobban érzem magam. Biológus barátom újságolta, hogy elkezdték visszatelepíteni a bölényeket a Kárpátokba, sőt, állítólag már a Zemplénben is engedtek szabadon a bölényes vadasparkból. Persze abba nem érdemes beleélni magunk, hogy bölénnyel találkozunk,…..
Ha a férfi megadja az elismerést a nőnek, maga is megkapja azt — biztat egymás dicséretére Bagdy Emil pszichológus. A férfi akkor igazán férfi, ha megjelenik a nő— szögezte le elöljáróban Bagdy Emil klinikai szakpszichológus, a budapesti Károli Gizella Református…..
Trine 2010.02.11 01:16:22
"Sziasztok, Tegnap érkeztem meg szüleimhez. Igazából nem is terveztek,de ahogy a kiállításon megláttak,azonnal magukkal vittek. Nem is értem a nagy rohanást,először még a kosárban voltam, a másik pillanatban pedig egy meleg komfortos ágyon. Láttam,hogy milyen szép az…..
Levelezésbe keveredtem egy férfival egy társkereső portálon. Ő kezdte.Ő: „Szia!Szeretnék belőled többet látni. Szimpatikus a bemutatkozásod. A tánc és én nem vagyunk különösebben jó barátok. Ha ennek ellenére látsz bennem fantáziát légyszíves írj, és ha lehet küldj…..
Abban biztosak lehettek, hogy idén még sokszor ki fogjuk jelenteni posztok kapcsán, hoy "EZ A LEGJOBB DOLOG". De ez most itt tényleg, garantáltan a LEGJOBB DOLOG! Hibátlan kis blog Dezső mindennapos helyzeteiről, nagyon reméljük, hogy lesz folytatás!    Kiemelve…..
Közel két éve fáj a jobb karom. Hol jobban, hol kevésbé, de teljesen sohasem szűnik a fájdalom. Most besokalltam, elmentem a reumatológushoz. Várakozás közben figyeltem, és hallgattam a körülöttem levőket. Volt ott egy fiatal nő, akinek annyira fájt a lába, hogy csak úgy tudott…..