Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Papp Tünde

45 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Két év alatt 1,7 milliárd forintból olyan látványelemekkel gazdagszik az egri vár, melyek páratlan attrakciókkal csábítanak még több látogatót.Az egri vár fejlesztésének alapgondolata 2004-ben fogalmazódott meg, mára túljutott az Észak-magyarszági Regionális Fejlesztési…..
Március 18-20-ig tizenhetedik alkalommal rendezték meg Miskolcon a „Menjünk világgá…!” Utazási Kiállítást.    Az ismert nemzetközi és országos gazdasági nehézségek ellenére sikeres kiállítás áll a rendezők mögött. 105 kiállító és 11.000…..
A X. Egri Tavaszi Fesztivál keretében március utolsó napján Egerben tartja lemezbemutató koncertjét Palya Bea – Én leszek a játékszered címmel. A zenei csemegét a Művészetek Háza Eger Nonprofit K. K. Kft. szállítja a közönség számára.  A koncerten a '60-as, '70-es…..
A 2008-ban alakult, 35 év alatti, zömmel első generációs magyar borászokat tömörítő egyesület ma már – a főbb borvidékek képviseletében – 26 tagot számlál.Mint az egri Gál Tibortól, a Junibor egyik alelnökétől megtudtuk, a minapi tanácskozáson – az éves…..
Útjára indult a fesztiválbusz!Az Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság az Eszterházy Károly Főiskola közreműködésével útjára indította a fesztiválbuszt, amely a régió egyedi attrakcióira, a 2010-es Fesztiválok Éve keretében megrendezésre kerülő…..
Először rendezett a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség miskolci szervezete szakácsversenyt a közétkeztetésben dolgozó szakácsok számára: az úgynevezett melegkonyhás megmérettetésen tizenhét csapat indult.A különleges kétnapos verseny a Miskolc 2010 menzareform keretében…..
Lezárult a Turizmus Trend szerkesztősége által idén ötödik alkalommal megrendezett Kiadvány Trend verseny. A nagyközönség szavazatai és a szakmai zsűri véleménye alapján két tucat kiadány, illetve weblap bizonyult a legjobbnak.Régiónkból díjazásban részesült az alábbi…..
Magyarország uniós csatlakozása óta második alkalommal mutatkozott be Tokaj-hegyalja borvidék az Európai Parlamentben 2010. március 17-én.    Tabajdi Csaba kezdeményezésére négy borászat hat borát mutatták be huszonhét tagország európai parlamenti képviselőinek…..
2010-ben is nagy sikert aratott a Torkos Csütörtök akció: idén több mint 230 ezer vendég torkoskodott a minden korábbi rekordot megdöntő, 1300-nál is több hazai étteremben. Az étteremtulajdonosok többsége kedvező forgalmi adatokról és a vendégek pozitív visszajelzéseiről…..
Tizenhetedik alkalommal invitálja a kirándulni, utazni vágyókat az a miskolci kiállítás, amelynek mottója és címe is egyben "Menjünk világgá!...".A március 18-20. között megrendezésre kerülő kiállításra - a tavalyihoz hasonlóan - mintegy tizenötezer érdeklődőt…..
Megújult a Buttler Ház az egri belvárosban. Ez a régen várt beruházás a belváros rekonstrukciójához is hozzájárult - hangzott el a pénteki átadási ünnepségen.Az eseményen bejelentették, hogy az épületbe költözik a Nemzeti Közlekedési Hatóság, az Európai Információs…..
Télies időben nyitotta meg a X. Egri Tavaszi Fesztivált a város polgármestere, Habis László. A városvezető utalt arra, hogy a hegyközség javaslatára az önkormányzat bölcs döntést hozott azzal, hogy a 2010-es esztendőt a Bor évének nyilvánították. Az ehhez kötődő…..
A világ elsőszámú chardonnay boroknak és pezsgőknek rendezett versenyén öt érmet szereztek a magyar borászatok. Ezek közül az egyetelen aranyat a Kovács Nimród Winery hozta el. A világ legnagyobb chardonnay fajtaversenyét immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg márius 10-13.…..
Örömmel tudatjuk, hogy további két információs irodát nyitott a Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád-völgye TDM szervezet.Az erdőbényei, és a tarcali turisztikai információs iroda 2010. március 15-ei megnyitásával már öt turisztikai információs ponton várja az érdeklődőket a…..
Az alábbi levelezés is jól példázza: bárki, bármikor kereshet bennünket bátran, szívesen válaszolunk! Ha bármilyen kérdésetek van az Észak-magyarországi régióról, írjatok nekünk a blogon keresztül."Tisztelt Cím!Előre is elnézést kérek, hogy ilyen apróság miatt…..
Külföldi mintára Magyarországon is létre kellene hozni egy olyan bankot, amely részben az állam, részben kereskedelmi bankok tulajdonában lenne, s kifejezetten a turisztikai ágazat finanszírozását, fejlesztését szolgálná – mondta el Bánki Erik, a Széchenyi-klub március 12-i…..
Már rövidtávon éreztetné belföldi piacélénkítő hatását a Széchenyi-klub (Széchenyi-terv Gazdaságfejlesztő Társaság) által kidolgozott rekreációs támogatás. A munkaadók önkéntes befizetéseiből finanszírozott, s egy állami bank közreműködésével a munkavállalók…..
Üsztöke Botondot választották az MT Zrt elnökévé. Az ismert szállodás szakember korábban is volt már a nemzeti marketingszervezet elnökségének tagja. Üsztöke Botond - aki főállásban saját szállodai menedzsment cégét irányítja, valamint betölti a Hotel Karos Spa…..
Az idei év több szempontból is fontos a karsztvidék életében. 25 éve alakult meg az Aggteleki Nemzeti Park. Ebből a jeles alkalomból számos színes és érdekes programmal (ökotúrák, lovasprogramok, kulturális események) várják a kedves vendégeket egész évben. A…..
Az elmúlt évben ugyan mind a belföldi, mind a külföldi vendégszámban csökkenés mutatkozott, az elkészült és folyamatban lévő nagyszabású fejlesztések várhatóan megfordítják ezt a tendenciát Észak-Magyarországon - mondta Nagy Imre RIB elnök.Heves megyében 20 turisztikai…..
A látogatók a tavasszal próbálhatják ki először a Zemplén Kalandpark új pályáját. A 495 méter hosszú pálya négy nehézségi fokozatú, a felnőttek és gyerekek számára egyaránt tartogat kihívásokat.A téli sportok szerelmesei 2009 decemberétől használhatják a 320 méter…..
A siroki és kisnánai várban nagyszabású rekonstrukció indul 2010-ben, várhatóan 2011-ben fejeződik be. Mindkét projekt Európai Uniós forrásból újul meg - hangzott el az Észak-magyarországi régió sajtótájékoztatóján az Utazás kiállításon. A siroki rekonstrukció főbb…..
A vasárnapi belépők a Hungexpo Zrt. által a nagyközönség számára rendezett idei kiállítások egyikére érvényesek.Sikerrel zárt a Hungexpo Zrt. által rendezett 33. Utazás kiállítás és az azzal egy időben tartott további hat kiállítás, csak a vasárnap délutáni bombariadó…..
Heves megye egyik húzóágazata a turizmus. Ennek megfelelően képviseltetik magukat a turisztikai régiók a Budapesten megnyílt Utazás 2010 Kiállításon.A bemutatóra 23 ország mintegy ezer kiállítója jött el abból a célból, hogy a nyaralási szezonra a szállásait és programjait…..