Adatok
alföldi merlot
717 bejegyzést írt és 297 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az örökös amerikai borblogbajnok, és immáron egyszeres Pannon Bormustra zsűror, Alder Yarrow fölfedezte és haladéktalanul ikonná ütötte Demeter Zoltánt. Az epikus posztban óhatatlanul akad egy-két mulatságos elgépelés, félrehallás, gyorsan essünk túl a legcukibbon: Demeter…..
Sajnálom, hogy minden hasonló tudósítás elé fogyasztóvédelmi figyelmeztetést kell biggyeszteni – aki meg akarja őrizni az illúzióit, az ne kattintson ide. A tavalyi eredmények és egy rövid elemzés itt olvasható. Megbízható következtetéseket sajnos lehetetlen levonni,…..
Annyiszor írtam már le, hogy a rozé lepereg rólam, vagy én pattanok le róla, hogy a rosszul leplezett önismétlés helyett inkább linkelek. A memóriámban összesen három gyorsan előhívható rozé-adat található: (talán) az első (fában eltett) St. Andrea rozé, amiből kiderült,…..
Kérlek, vázold föl, hogy nagy vonalakban hogyan működik a Pannon Bormustra. A lebonyolítás rendjében volt-e valamilyen változás a tavalyihoz képest? Idén egy híján 300 minta érkezett összesen 115 termelőtől, ez 10%-kal több mint tavaly. Ennél többet nem is szerettünk volna,…..
A Pannon Bormustra az én szememben a legrangosabb magyar borverseny. Sőt az egyetlen, amit komolyan tudok venni. A tavalyi nagy átrendeződés után ez még inkább igaz. Fontos, hogy elismert, harcedzett és elfogulatlan nemzetközi bírálók véleménye támasssza alá a hazai zsűri…..
A főszereplőnek szánt kadarkákból csak illusztráció maradt, de azért megteszem, ami tőlem telik, hogy néhány arasszal túllendüljek a köldöknézésen. Nem lesz könnyű, mert a kudarc visszamenőleg magába szippantotta a kontentot. A dolog úgy kezdődött, hogy szerveztem egy…..
Az áramvonalasítás és pinkesítés első állomásaként (vagy második?) Magyarország egyik legjobb adottságú birtoka bevonult a hiperekbe – árfelezéssel, csavarzárral, hidrogénezett címkével. Köpnek a síromra, gondolhatja az alapító extulaj, Bukolyi László. De a csomag…..
„Ha pannon borsoviniszta volnék, pénzemet a kékfrankosra tenném. Úgy érzem, hogy ez az egyetlen vörös fajta, amely magyarnak mondható (némi részrehajlással), és van esélye a nemzetközi sikerre. (...) De miért volna ez a great red hope? Mert a miénk, mert alapvetően…..
A bordeaux-i en primeur-cirkuszt az utóbbi években egyre több támadás érte. Kétségtelenül különös egy intézmény, de évtizedek óta életképes, és évről évre megbabonázza a borsajtót (és nyilván a fizetőképes publikum egy részét is). A nagy trükk annyiból áll, hogy a…..
A Művelt Alkoholista
Maison Louis Jadot Bourgogne Rouge - Couvent des Jacobins 2009
2012.04.13 14:35:00
A humbugozásból mintha tényleg csak a cím maradt volna meg, pedig azt hittem, hogy alapos munkát végeztem: a savanyú szőlőt közérdekű cukormázzal vontam be. Túl azon a kérdésnek álcázott megállapításon, hogy nincs még egy borvidék, ahol ilyen keveset adnak a pénzünkért, azt…..
Félek a 2008-as vörösektől. Nálam 2008 az új 2004: egyszerre édes és savanyú bizonytalan szerkezettel. És hát a Vylyan is régen alkotott nagyot a kis és közepes kategóriában. De ahogy Puhl Sándor mondja: egyszer minden sorozatnak vége szakad, a focit gólra játsszák, a…..
Senki nem kért rá, mégis nekifutok, praktikusra magyarítom a Rhône-völgyet. Ha Jules Vernéből Verne Gyula, a Seine-ből Szajna, Alsace-ból Elzász lett, akkor hadd legyen a Rhône Rón. Én legalábbis mostantól Észak-Rónnak és Dél-Rónnak hívom a Rhône-völgy két felét. Jancis…..
Nagyon rákapott a magyar a pinot-ra, illetve ezt nem tudhatom, de a borászaink biztosan. Szinte nincs olyan jegyzett pince, amelynek ha van egyáltalán vörösbora, az ne pinot noir volna. Az elmúlt években a legváratlanabb helyekről derült ki, hogy titokban évek óta pinot-t babusgatnak…..
Az elmúlt hónapokban rengeteg pinot-t kóstoltam, szigorúan magyart. Nem, ez még nem az egészséges fogyasztói patriotizmus, csak nem akarom egyetlen palackra elkölteni a család éves valutakeretét. Másrészt az egy évtizedes cabernet-zabálástól meggyötört garatom borogatást…..
A Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatótintézettől kapott jelentés szerint a 2012-es fagykár kezelhető szinten maradt. Meg sem közelítette az 1986-87-es tél pusztítását, amikor a 20-29°C-os mínuszban a rügyek szinte kivétel nélkül elfagytak, és az ép…..
Minimum félévtizede minden évben megkóstolom a legismertebb egri fehérbort (vagy az még mindig a Thummerer Királyleányka?). És konstatálom, hogy név és címke továbbra is verhetetlen páros, aztán megkóstolom, és elpárolog a lelkesedés. Fás, lágy, rövid – a szabvány…..
Valószínűleg 2010-ben készültek az évszázad legdrágább borai. A drasztikus hozamkorlátozásra drasztikus fürtválogatás következett, amit sokan drasztikus bogyóválogatással zártak. Aztán jött a bársonyos feldolgozás: gondolat vagy legfeljebb kesztyűs kéz a présnél, gondolat…..
Én most életemnek azt a szakaszát élem, amikor szempont számomra, hogy valami egyéniség-e, ha másként nem, akkor legalább mint termőhelyének jellegzetes képviselője, ha úgy sem, akkor legalább mint fajtája jellegzetes képviselője. A legjobb persze a három az egyben. Hogy…..
Akármekkorát merítünk, mindig kiderül, hogy nem elég nagyot. A borút derűre konvertáló tuti tippeket rendre kihagyjuk. Én legalábbis ezt olvastam ki az Oportóhét kommentjeiből. Szemes nélkül komolytalanok, Vylyan nélkül súlytalanok vagyunk. Ezen ne múljon! A Szemes amúgy is…..
Anthony Hwang keze alatt gyorsan kopnak a borászok. Az elmúlt hat évben hárman dobták be a pincekulcsot: Szepsy István 6 év után (Királyudvar), Demeter Zoltán 2 év után (Királyudvar), és most Noel Pinguet 30 év után (Domaine Huet). Bár az első kettő bennünket nyilván jobban…..
Majdnem két hete jelent meg egy cikk, amely a tartós hideg miatt a szőlőkben keletkező terméskiesést minimum 25-30 százalékosra becsülte. A nyilatkozó, Varga Péter (Magyarország kedvenc borászata) a kiesést borra, majd forintra konvertálta, és nála a káróra 20 milliárdnál állt…..
A mineralitás erősen túlértékelt. Évek óta így gondolom, és évek óta egyedül maradok ezzel a véleményemmel. Szó nincs arról, hogy zavarna, ha megjelenik egy borban, de nem tartom a minőség, még kevésbé a magasabbrendűség csalhatatlan jelének. Egy ideje tudom, hogy majdnem…..
Induláskor az „Ön mennyire elégedett a villányi portugieser teljesítményével?” kérdésre – vállalható szintű lelkiismeretfurdalással - az „inkább elégedett” kategóriába soroltam volna magam. Ráadásul amikor tematikus hetünkhöz az oportó piacot…..
Bőven van ok 2011-es villányi portugiesert kóstolni. Egyrészt előrejelezheti, hogy a csapásszerű 2010 után messiásként várt 2011 szimplán jó vagy egyenesen az évezred évjárata. Másrészt az oportó legnépszerűbb borvidékünk meghatározó fajtája, a sokat emlegetett piramis…..
Tim Atkin MW, az Observer külsőse és globális borjófej 2008-ban vállalkozott arra, hogy fölvázolja a boróceán következő ötven évének főbb áramlatait. Úgy gondoltam, hogy érdekes lehet megnézni, van-e olyan jóslata, amin nemcsak az unokáink, de már mi is röhöghetünk. Atkin…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz