Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tomphika

0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  A főszereplő neve bizakodásra, a rendező személye aggodalomra adott okot az eddigi első és egyetlen női brit miniszterelnök, Margaret Thatcher életét bemutató A Vaslady kapcsán. Mindkét előérzetünk beigazolódott, a film ugyanis nézhető – egyszer…..
Gina Caranot akkor is imádnám, ha nem rúgná szét a filmben felgyülemlő magas színvonalú hím színészgárda seggét, egyenként és vérprofin, de így meg aztán…Ironikus, hogy az ő támogatására verbuvált színészhad tulajdonképpen az egész filmben végig csak asszisztál.…..
Filmdroid Biutiful 2011.10.08 16:00:00
A halál akkor a legszebb ha költői. Alejandro Gonzalez Inarritu munkásságát arra tette fel, hogy a halál elregélését mutassa be minél többféleképpen. A 21 gramm-hoz és a Bábel-hez képest viszont a Biutiful igencsak kisrealista, vagyis inkább minimalista halálrege, amelyben majdnem…..
Filmdroid Exam 2011.08.23 20:25:00
Az alábbiakat Sparrow küldte, aki a Movie Tank blog ura.A cselekmény egy cég felvételi eljárásának úgymond utolsó próbatételénél veszi fel a fonalat. A nyolc jelöltet, akik az állásra pályáznak, beküldik egy szobába, ahol mindannyiuknak jut egy asztal, rajta egy ceruzával és…..
Filmdroid Stake Land (2010) 2011.06.29 13:11:00
Talán elcsépelt lenne olyan felütésekkel dobálózni, miszerint a vámpírizmus kimeríthetetlen, megunhatatlan és a filmiparban folyton jelenlévő téma, még ha ez igaz is. Népszerűsége valószínűleg abban rejlik, hogy a vérszívó a legemberibb szörny (így a legolcsóbb is), ennek…..
Fontos információk! Kéretik előbb ezeket elolvasni! Napra pontosan 1 éve volt annak, hogy a blog mai napig legnépszerűbb posztját megírtam. Akkor azt mondtam, hogy nem szeretném azt a listát állandó  jelleggel megbolygatni, de úgy gondoltam, hogy ennyi idő múltán már…..
Filmdroid Filmdroid Klub 2011.03.16 18:50:00
 Sziasztok!Időnként újra és újra felmerül egy filmklub ötlete, azaz, hogy gyűljünk össze, mozizzunk közösen és utána egy sör mellett beszéljük meg, amit esetleg meg kell. :)Ennek a posztnak az alján előzetes igényfelmérésként kérünk titeket, kommenteljen az, akit…..
A Conan remake-ben a kimmériai barbár az alábbi képen látható "jóemberre", azaz Khalar Zymre orrol meg, Méghozzá azért, mert lemészárolta faluját, édesapja is áldozatul esett az esetnek. Felcseperedvén még mindig él benne a bosszúvágy, elindul hát, hogy kardját…..
Filmdroid Íme Csodanő 2011.03.18 21:00:46
Mivel nem igazán haladt semerre a Csodanő (Wonder Woman) filmterv, ezért a DC  képregényhőse  inkább sorozatban akciózik. David E. Kelley producer csak nehezen talált otthont a tervezetnek, majd leszerződtették Adrianne Palickit a főszerepre. Befutott róla az első kép, a…..
Filmdroid A király beszéde 2011.02.06 12:42:00
  Már négy éve annak, hogy a A királynő jött, láttuk és a Torontóitól a Velencei Filmfesztiválig számos, plusz egy Oscar- díjjal  is - győzött. Igen, az uralkodók még ma is népszerűek és nem csak ott, ahol a már protokolláris jogokig lecsupaszított intézményük…..
Filmdroid Beszélj! (Speak) 2011.01.18 06:44:00
Ez egy nem olyan régi, de nem is annyira friss film, nekem viszont most, így hajnalban sikerült megtekintenem. A Beszélj!, eredeti nyelven 'Speak' Laurie Halse Anderson azonos című regénye alapján készült 2004-ben. A könyv nálunk Hadd mondjam el... címmel jelent meg, és sajnálom,…..
Réges-régen még jóval a George Lucas megálmodott messzi-messzi galaxisa előtt nem voltak csettintésre előálló effekt-mágusok, akik rövid időn belül bárki fantáziavilágát meg tudták teremteni, a vászonra álmodni. Több évtizeddel ezelőtt bizony még a nagy kreativitásra…..
A romantikus alkotások, vígjátékok és ezek egyvelegének kedvelői most még nem panaszkodhatnak, hiszen 2011-ben is szép felhozatal lesz ezekből a művekből. Az már más kérdés, hogy ezek minősége meg fogja-e haladni a várt szintet. Alább egy nagyobb összeállításból…..
Filmdroid 3 éves a Filmdroid!! 2010.10.30 20:00:00
Ki gondolta volna 2007 október 28-án, hogy eljutunk eddig? Meg se fordult a fejünkben, hogy hatalmas látogatottságot fog elérni a blog, nem törtünk babérokra. Filmrajongó lévén csupán egy cél vezérelt, hogy a lehető legtöbb infót megosszuk a többi filmkedvelővel.  Kezdetben…..
tomphika 2010.11.03 22:10:56
  Régimódi stílusú film rendezésével mutatkozott be Ridley Scott lánya, Jordan Scott. A film Sheila Kohler azonos című regénye alapján készült, s valamikor a két világháború között játszódik. Témája az írónőre jellemző intim kapcsolatokban, kis közösségekben…..
A Párizs, szeretlek! (Paris, je t'aime) után valamivel felröppent a hír, hogy lesz new yorki változata is a filmnek; ez már jó ideje volt, azóta el is készült a film, de valamiért nem sokat hallani róla. A film, akárcsak a nagy elődje, több, kisebb romantikus történeten keresztül…..
Egy hete jöttek ki az első Predators képkockák, most pedig végre megérkezett az előzetes is. A történet ezúttal nem a Földön, hanem a ragadozók bolygóján játszódik, a lények ugyanis elrabolnák néhány keményebb embert és a saját planétájukon vadásznak rájuk. And action... ..
Update: A Sony és a Lionsgate felvette a kapcsolatot a Pacificorral, mivel annak nincs tapasztalata a filmek készítésében és forgalmazásában és hogy együtt kezeljék a Terminátor jogokat.A Halcyon Co. sokat remélt sokat a Terminátor negyedik részétől, de alaposan befürdött vele, a…..
addict A világ legjobb segge 2010.02.02 11:45:00
Van aki a szálkás izmosat és van aki a kerek párnázottat kedveli. Mindenkinek más fenékpreferenciája, de abban mindenki egyetért, hogy női fenekeket nézni jó dolog. Azok, akik szívesen hódolnak e szenvedélynek, most tobzódhatnak az élvezetekben, mivel az American Apparel…..
tomphika 2010.02.02 13:05:03
Mit szólnál egy jó kis fogadáshoz? Reszketsz, szűkölsz, hogy megkapd, amire a legeslegjobban vágysz vagy csak egyszerűen képtelen vagy leállni a fogadásokkal, mert a lejtőn már nincs megállás...? Szóval? Miért cserébe adod el a lelked az ördögnek? Pénz? Erő? Hatalom?…..