Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Eddard

0 bejegyzést írt és 62 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az elmúlt pár hónapban kétségtelenül takaréklángon égett az aeonflux, így joggal merültek fel aggályok bennetek. A lényegre térnék: ennek az átmeneti időszaknak viszonylag prózai, de kétségtelenül súlyos hatást mérő okai vannak...
- SPOILERMENTES - A Sziklás-hegység vadonjának mélyén, télvíz idején hazatérésre készülő prémvadászok többhavi zsákmányukat bálázzák, amikor váratlanul őslakosok nagyobb csoportja üt rajta táborukon. Az Andrew Henry százados (Domhnall Gleeson) vezette amerikaiak jelentős veszteségek árán egérutat…..
Április 10-én újra kifut a Titanic, s bár a hivatalos program majd csak hétfőtől lesz nyilvános (a fesztivál honlapján találjátok majd), az már most biztos, hogy minőségi néznivalóban most sem szenvedünk majd hiányt a szokott helyszíneken (Uránia, Puskin, Toldi, Örökmozgó és…..
Tegnap este 8-tól már látható volt a hazai vásznakon –szám szerint 53-on– A szürke ötven árnyalata, és ahogy azt sejteni lehetett, a siker kirobbanó. Már elővételben 50 ezer jegy kelt el rá hazánkban, a tegnapi napon pedig a meghirdetett előadások mellé jó pár, köztük…..
Eddard 2015.02.12 13:30:42
Először a lányát rabolták el, aztán őt és a feleségét, most pedig... most pedig... nem rabolnak el senkit. Vagyis de: elrabolják a felesége életét, és ő a legfőbb gyanúsított! Bryan Mills (Liam Neeson) különleges képességét arra használja, hogy tisztázza a nevét, és…..
Eddard 2015.01.09 13:09:55
@levee: kritikai siker<anyagi siker
Először is elnézést, hogy idáig húztam az éves toplistám közzétételét, de ahogy mondani szokták: jó munkához idő kell, és az van, hogy most jó nagy munkába vágtuk a fejszénket - eme munka oroszlánrésze Varga Ákosé, aki nem mellesleg a sWeDid agytrösztje. Mivel blogunk idén, 2015-ben ünnepli tizedik…..
Smoking Barrels '71 (2014) 2015.01.05 12:00:00
Csak én sokalltam be a karácsonyi-szilveszteri tévében leadott, ezerszer látott filmektől (na jó, a My Fair Lady-t nem lehet megunni, de a többi..)? Ráadásul a moziban is csak limcsi romkom jutott a napokban, ezért minden vágyam egy igazi dráma volt, ami jól földhöz vág.…..
Smoking Barrels The Guest (2014) 2014.06.18 20:00:00
Azt hiszem a legtöbb ember, aki VHS-en falta Hollywood kultúrgyümölcseit a Terminátor, a Steven Seagal filmek és a Nulladik óra keresztmetszetében, amikor hibátlan filmről fantáziált, valójában a The Guest-re gondolt. Nagy kár, hogy a film csak 20 évvel később készült el, amikor…..
Ha egy filmtrilógiából már a második rész sem volt több egy semmitmondó átvezető videónál, akkor mire számítson az ember a kettébontott finálé első fele kapcsán? Kézenfekvő válasz, hogy az aranytojás tojó franchise-okat kizárólag pénzéhségből nyújtják addig, amíg…..
Megosztó. Nagyon szereted, nagyon utálod, vonogatod a vállad. Az már az első vélemények alapján is látszik, hogy a Csillagok között eme három hozzáállás gyakorlóit egyenlő arányban fogja képviseltetni - kb. úgy, mint utoljára a Prometheus. Az is kapott egy kibeszélő posztot,…..
- SPOILERMENTES - Bolygónk és vele együtt az emberiség is haldoklik. A földalatti szervezetté töpörödött NASA azonban nem hajlandó elfogadni a véget, és egy olyan programon dolgozik, amellyel talán megmenthetők leszünk. Cooper (Matthew McConaughey), a tapasztalt pilótával az élen…..
Eddard 2014.11.05 12:43:34
@totorohun: LOL. Ez jó elemzés volt:)
Ha valami okból elkerülte volna a figyelmedet a tavalyi év és a brit Channel 4 lélegzetelállítóan friss, hideglelős sorozata, itt a remek alkalom, hogy pótold (csak hat rész!), míg a csatorna napra pontosan bejelenti a premierdátumot. A sztori szelleméhez híven egyelőre annyit…..
Van úgy, hogy van egy jó ötleted, valamint néhány igazán ütős geged (melyek javát már előzetesen elsütöd), aztán megáll a tudomány. És ez még egy olyan, amúgy kifogyhatatlannak tűnő humorhányónál is előfordul, mint Seth MacFarlane.  Onnan jött az ötlet, hogy mint a…..
Eddard 2014.06.11 11:35:53
aeon flux kritika: enemy (2013) 2014.05.31 18:00:00
O caos é uma ordem por decifrar. A Nobel-díjas portugál író, José Saramago The Double című regényéből származó idézet annyit tesz, a káosz nem más, mint megfejtésre váró rend. Dennis Villeneuve nem csak a történet alapjait, de az idézett mondat szellemiségét is…..
Bill Cage (Tom Cruise) nap mint nap meghal. Nem valami videojáték főhőseként, nem is egyfajta fantasy-perverzióból, hanem történt az, hogy az idegenek lerohanták a Földet - surprise, surprise, ezúttal Európával kezdték -, és egy miután letarolták az öreg kontinenst, egy mindent…..
Eddard 2014.05.30 13:22:22
@Zalaba_Ferenc:

Igen igazad lehet. Köszi. Elszúrták. Ez a szimpla magyarázat. Gondolom a stúdi beleszólt, hogy így zárjátok le gyorsan és kész...
Hát ezt is megértük. Harmony Korine egyik portékájából franchise lesz. Igaz, hogy karrierjének legnagyobb sikerét veszik elő újra, de a Spring Breakers - Csajok szabadon után szerintem nagyon kevesen álltak fel azzal, hogy "mikor jön a második rész?", és nem feltétlenül azért,…..
A nagy szavakkal olykor könnyedén dobálózó kritikusok örök átka, hogy, akár a farkast kiáltókat, őket sem veszik komolyan, még ha valóban indokolt is a szóhasználat. Végignézve a plakátokon ma minden elképesztő, zseniális, forradalmi. Minden egyes film új időszámítás az…..
Eddard 2014.04.12 23:18:23
Tavaly Leonardo DiCaprio két olyan figurát is eljátszott, aki majd mindenen és mindenkin túltett rongyrázásban, de míg A nagy Gatsby nagyra nőtt kisemberét a szerelem vezérelte nagy tettekre, addig Jordan Belfortot csupán az, hogy képtelen volt felnőni. Olyan ő, mint egy neveletlen…..
Egy lovak nyelvén beszélő (értsd: ki tudja törni a nyakukat), csillagszemű gladiátor és egy szende kistüdős szüzike szerelmetes egymásra vágyódása áll a történelemkönyvek legmenőbb katasztrófájának tinédzser-kompatibilis feldolgozásában, avagy Paul W.S. Anderson…..
Gladiátor, A sas, Dante pokla, Trónok harca, Herkules és Xéna: egybegyúrva megkapjuk Paul W.S. Anderson új, másfél órás, térhatású látványosságát, amiben rómaiak és egyéb ókori népek beszélik jól az angolt, nálunk pedig a magyart. A Pompeji szinkronszereposztásról,…..
No, végre valami, ami kiveri a fejedből az "Everything is Awesome" című nótát. Drax (Dave Bautista), Gamora (Zoe Saldana), Rocket (Bradley Cooper), Groot (Vin Diesel) és a legendás Star-Lord (Chris Pratt) megalkotják a Galaxis Őrzőit, Rhomann Dey (John C. Reilly) szerint viszont csak…..
Eddard 2014.02.19 10:44:10
@Zalaba_Ferenc: Oké, ezt elfogadom:) De akkor is...Na de majd a kritikátok alapján döntök:P
Nézzük kicsit a másik végéről a dolgokat, íme az év szemete. Szerintük. És egy kicsit szerintem is. De nem mind. Legrosszabb film"After Earth" "Grown Ups 2" "The Lone Ranger" "A Madea Christmas" "Movie 43" Legrosszabb színészJohnny Depp, "The Lone Ranger" Ashton Kutcher, "Jobs" Adam…..
Eddard 2014.01.15 16:38:52
aeon flux golden globe 2013 2014.01.12 19:44:00
Furcsa egy díj ez a Golden Globe. Néha sokkal ésszerűbb, vagy úgy is mondhatnám jobb végeredménnyel zárul mint az Oscar. Néha viszont igencsak kitesznek magukért Hollywood külföldi tudósítói, hogy méltóak legyenek a rájuk aggatott nem túl hízelgő jelzőkhöz. Igen, egyszer a kritikusok ítélete hajlik…..
Tudom, hogy ez a vesszőparipám, és lehet, hogy unjátok már, de akkor is, baszki! Kedves korhatárbizottság, ez a 12-es karika milyen állatfaj éveiben értendő? Lehet ez a film ártatlan romantikus komédia, de akkor is a nemi identitás körül forog, annak meglehetősen explicit…..
Eddard 2013.11.13 13:09:54
@-creeper-:

Amúgy ja, Mucsi arcberendezé szenzációs. Muzzzzzzzzzziiiiiiiiiiiik