Regisztráció Blogot indítok
Adatok
profilo

0 bejegyzést írt és 2039 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kedves virek,      Ez egy  vitatkozós topic ahol lehet csapatni ezerrel. De ide csak az kukkantson be aki nem lepődik meg ha lecsavarnak neki egyet a küzdők a vita hevében!  Ezért, és másért se, Utólagos reklamációt nem fogadunk el! Virek, a vita megindításához mutatok egy gretathunberg…..
profilo 2020.10.21 13:34:53
@Berborosz: A reformátusoknál lehet nő is lelkész. Van is. Például, itt felénk, a szomszéd településen is nő a református lelkész.
profilo 2020.11.11 10:51:26
@Neytiri1:

"Az indoklás valós problémára hívja fel a figyelmet, a törpepártok ugyanis valóban láthatóan az állami támogatások megszerzése érdekében állítottak jelölteket. Nem feltétlenül ad azonban erre választ a friss javaslat, mert a források begyűjtését célzó "kamupártok" 27 helyett könnyedén tudnak akár 50 jelöltet - vagy többet - is verbuválni. Egy másik - fontosabb - hatása a módosításnak az, hogy a választási eljárás a pártrendszer tömbösítése felé halad. A mindenkori kormánypárttal szemben kihívóként jelentkező pártokon a többségi elv túlsúlya miatt eddig is együttműködési kényszere volt, de eddig elég volt mindezt az egyéni választókerületekben lebonyolítani. Az új módosítással azonban a pártszövetségeknek immár egy listára kell tömörülniük, mert ha pártonként nem tudnak legalább 50 jelöltet állítani, akkor elveszítik az országos listát. Így a mindenkori kihívó pártcsoportok vagy 2 listába szerveződnek, vagy egy választási pártot alkotva egy közös listán indulnak. Ennek alternatívája az, hogy a pártok külön listákon indulnak, ekkor viszont több ellenzéki jelölt is lenne a körzetekben, ami lényegesen rontja a győzelmi esélyeket, így a mindenkori kihívónak és pártszövetségeknek inkább az egy tömbbe tömörülés tűnik kifizetődőbbnek. Ezzel a módosítással a magyar választási rendszerben tovább nőtt a többségi elv, azaz ismét lényeges elmozdulás történt a brit-amerikai kétpártrendszer irányába. Ez megfelel az eddigi dinamikának."
profilo 2020.11.11 11:32:48
@Neytiri1:

Az ország már így is két részre szakadt. Mivel eddig is egyértelmű volt az ellenzéki közös lista, nem ördögtől való egy pártszövetség felállítása. Felesleges a szövetségen belüli eltérő értékrendre hivatkozni, mert az októberi időközi választás bizonyította, hogy bárkit képesek támogatni, ha arra szükség van.
Ez a módosítás még nem oldotta meg a Fidesz problémáját. Továbbra is leváltható, egyedül a többségi szavazatok elérése kérdéses csak az ellenzék számára. Még van majd két évük, hogy megfelelő kampánnyal, jó jelöltekkel legyőzzék a kormánypártot.
  Karanténban         Az úgy kezdődött,hogy a corona vírusok (leánykori nevén covid19) egyesített seregei wuhan mellett  nagy csapást mértek a világerőkre, és fokozatosan uralmauk alá hajtották a zegész világot.  Első csapataik március elején törtek be Magyarországra Irán irányából, ahol csak gyér…..
profilo 2020.05.26 09:15:19
@vitéz Beverneky: @Frau Untermensch4:

Akik találva érezték magukat....
:))
profilo 2020.05.26 09:40:09
@Frau Untermensch4: Hasonló a hasonlóval....
Akkor gondolom tagával, aki minden különösebb előzmény nélkül "kurva anyázta" le őszintét és anyáz le bárkit, ha úgy hozza kedve....tehát ezzel a tagával akkor a közösen vallott értékrend mentén lettetek spanok. Ugye?
:)
profilo 2020.05.26 10:06:45
@Frau Untermensch4: Ha magyarázni akartam volna valamit, akkor biztos rittyentek én is egy majd 4000 karakteres hozzászólást, de nagyon nem akarok...
:)
A haszon a pénztárcáé lett volna, a veszteség az adófizetőké...
profilo 2019.12.24 22:45:13
@Harry Hole:

A net tele van olyan írásokkal, ahol a különböző társkereső oldalakra regisztrált nők arról panaszkodnak, hogy férfiak tömegétől kapnak kéretlenül olyan képeket , mint amilyeneket a Gréczy is csinált. Tehát van bőven olyan férfitársad, aki balfasz.
Hazaárulás, a választói akarat semmibe vétele - ezt harsogják az állampárt és csatlósai napok óta. A jelek szerint úgy gondolják: mindenki, aki részt vett az EP-választásokon, az rájuk szavazott. Akkor is, ha nem...
profilo 2019.07.11 21:39:53
Már a gimnázium utolsó éveiben is érdekelni kezdett a történelem, közelebbről a II. világháború, ami akkoriban nem is tűnt olyan nagyon távolinak. Persze a kommunizmusban mint mindent, ezt is hazugságok és elhallgatások özöne vette körül. (Mint utóbb kiderült, nem csak itthon,…..
profilo 2019.06.15 20:35:21
@6.Lenin:

:)
Mondjuk ez így van.
profilo 2019.06.15 20:54:58
@6.Lenin:

Nem tudjuk, hogy Gazsi miben tehetséges. Tehetséges-e?
Azt látjuk, hogy végzett jogászként nem a "területen" dolgozik...és nagy kanyarokkal tarkított útkeresése nem azt mutatja, hogy tudja mit akar, mit szeretne, mi a célja.
A foci utáni Felházas kitérőt még tekinthettük amolyan dacos fricskának, bosszúnak apuci felé, de ez a katonadolog, már más....
profilo 2019.06.15 20:57:59
@taga20:

Dehogynem tudod elképzeli....Gondolj csak arra, amikor Mariann, Szőr, Guma vagy ahogy éppen mostanság Angyal fenekét polírozod némi buksi simiért.
Megvan?
Na ugye!
:)))))
Üzentek Orbánnak. ..
profilo 2019.06.10 19:31:46
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Akkor inkább jöjjenek most. Az én lelkiismeretemet ne terhelje az a sok hőgutában elhunyt ember halála.
A CEU és az MTA kivégzése után most egy jóval kisebb, ám igen jelentős tudományos intézmény felszámolása következik. Az Orbán rezsim az 56-os Intézetet pusztítja el. Méghozzá durván, megalázóan és kegyetlenül. Kérdés, mi lesz az itt gyűjtött történeti életút interjúk sorsa. Odaadják e készítői a…..
profilo 2019.06.02 12:36:41
@István Tamasi:

:DDD
2004. december 5. után a maradék hitelességetek is oda lett. Örülj, hogy nem vágta a képedbe az igazságot és a papucsát.
:)
Orbán próbálja magát visszahízelegni a Néppártba...
profilo 2019.05.26 12:40:36
@taga20:

Igen, minden választás előtt ez az izmozás, keménykedés van...morpho is ezért frusztrált egy kicsit. Persze holnap egy új nap...és meglátjuk. Ha lesz örömre okotok, akkor néhány hétig madarat lehet majd fogatni veletek...ha nem, akkor a megszokott világvége hangulat jön...néhányan elvonulnak meditálni, önkéntes száműzetés...meg ilyenek.
profilo 2019.05.26 12:51:57
@taga20:

Hát hogyne! Ma már háromszor voltam a Fideszre szavazni. Legyen ilyen jó Európában is, ne csak nálunk.
Ismét hűségesküt tett a nagy vezérnek az egykor ördöginek, gyanúsan SZDSZ-közelinek titulált szekta vezetője.  ..
profilo 2019.05.23 11:42:54
@közíró MAXVAL bircaman:

:)
Sakk-matt...
profilo 2019.05.23 11:49:05
www.youtube.com/watch?v=Ogbfqm16F0A

Vajon mi történhetett?
profilo 2019.05.23 12:15:09
@Cycmen:

"...nincsenek is migráncsok..."

Ez veszélyes! A migrációs keverésbe azért néha belebukik az ember. Nem árt vigyázni...

index.hu/kulfold/2019/05/22/hollandia_mark_harbers_migracio_allamtitkar_jelentes_buncselekmeny_bevandorlok_gyilkossag_szexualis_eroszak/
Nincs cáfolat, nincs migránsozás, csak csendes elkullogás a lebukás után - ez a sorsa az osztrák szélsőjobb vezérének, aki az oroszokkal vásároltatott volna médiát magának. Orbán ugyan ezt simán túlélte...
profilo 2019.05.19 17:47:49
@taga.20:

Neked leesett a második bekezdés ezen részletéből?

"...a Facebookon vita alakult ki két jelentős ellenzéki értelmiségi között azon, hogy melyikük találta ki a stadionállam kifejezést. "

Elek Gábor zseniális, mint mindig...
profilo 2019.05.19 17:55:06
@taga.20:

Kétszer is! Ügyes vagyok.
Ez a legnagyobb különbség Magyarország és Ausztria között. ..
profilo 2019.05.19 16:04:54
profilo 2019.05.19 17:41:46
@Sir Bates dö Hól:

A jelen katonai és gazdasági konfliktusai alapulnak a múltra hivatkozva, abból jogot formálva. Mind. A jelennel foglalkozni babrás, a jövővel pedig csak ígérgetés szintjén szoktak, mert különben kiderülne, hogy a jelen intézkedései és megoldásai hibásak, károsak és veszélyesek.
Nevelheted gyermekeidet környezettudatosan, nevelheted őket jónak, becsületesnek vagy leleményes túlélőnek, de biztosra nem mehetsz, mert a jövőt nem ismered és ennek a jövőnek az alakításán, rajtad kívül, még több milliárd ember "szorgoskodik"...akikre nem vagy hatással. Annyi látszik most, hogy közeleg a jéghegy. A "kapitányok" még elkerülhetik az ütközést, de te ezt már nem éled meg. Gyermekeidnek annyit mondhatsz a fedélzeten állva, hogy: "Sok szerencsét! Én minden tőlem telhetőt megtettem."
profilo 2019.05.19 17:53:50
@morpho:

"Nem teszi semmisé, viszont az kiderült, hogy csak időhúzásnak volt jó, a végén a törökök győztek. "

Az általad felvázolt logikát követve ez nem igaz, hisz végül a törököket kiverték, tehát vesztettek. Így a török hódoltság, a török terjeszkedés korszaka, a végeredményét tekintve török szempontból kudarcnak tekinthető.
A hatóságok számára elérhetetlen pártblogot Tarlós István a sajtószabadság napja alkalmából tüntette ki. A javaslattevő Borbély Lénárd csepeli polgármester volt, akiről naponta átlagban hármat posztolnak. ..
profilo 2019.05.05 11:04:01
@6.Lenin:

:DDDDDDD
Ez jó!
Mondjuk ehhez az kellett, hogy bíróság kötelezze őket erre. ..
profilo 2019.02.24 16:56:21
@morpho:
:DDD
Te pedig azt meséled majd az unokáidnak, hogy kisujjad egy mozdulatával helyretetted Helgát és LeninLajost...miközben ugyanabban az öregek otthonában járókereteztek mind.
:)
Ugyanannak a farhát-kommandónak a tagjai vagytok.
:)))))))
• A populizmus aligha tudja magát sokáig tartani, viszont nagy károkat tud okozni a népnek, míg végre megbukik  • Menekültügyben nem a következetesség a magyar politika legfőbb erénye - diplomáciai ámokfutás Brüsszelben  • Gruevszki legújabban azt állítja, hogy azért szökött Budapestre - az EU- és…..
profilo 2019.02.03 13:55:06
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"A demokrácia elé néha oda szokták tenni a liberális jelzőt, hogy megkülönböztessék a demokráciának hívott nem demokráciáktól."

Svájc konszociális demokráciája akkor nem demokrácia?
profilo 2019.02.03 14:06:23
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Hogy jön ez ide?
Hát így:

"A demokrácia elé néha oda szokták tenni a liberális jelzőt, hogy megkülönböztessék a demokráciának hívott nem demokráciáktól."

Te írtad...
profilo 2019.02.03 14:24:18
@morpho:

Az egyéni jogokon túl, az etnikai és területi alapú különbségeket súlyozottan figyelő képviselet nem akad a liberális eszmerendszer értékrendjével?
Az egyenirányúsított Fidesz-propagandamédia egyik tagjában jelent meg egy, a NER-rel és az Orbán-rezsimmel, sőt, magával a miniszterelnökkel szemben kritikus interjú. ..
profilo 2019.01.28 00:15:21
@GNDL:

A B1 bloghoz tudsz cégnevet és főszerkesztő nevet csatolni?
Mi áll itt az impresszumban?
profilo 2019.01.28 00:19:02
@John Brennan:

A brit választási rendszerről:

Az egyszerű többségi egyéni kerületi rendszer stabil kormányt hoz létre, ám igazságtalan, mert aránytalan képviselethez vezet.Az egyszerű többségi rendszer egyben a legrégebbi is, amelyet ma már szinte kizárólag az angolszász országokban (Westminster-típusú demokráciákban) alkalmaznak. Európában pedig Oroszország kivételével sehol máshol nem találkozhatunk vele. Gyökerei a középkori területi képviselet elvére nyúlnak vissza, amely szerint a képviselők nem egy érdekcsoport, párt, nézet képviselői, hanem a város, a megye, vagy a tartomány küldöttei. A jelenleg alkalmazott egyéni választókerületi rendszer a 19. századra vált uralkodóvá Angliában. Azokban az országokban, ahol ezt a rendszert alkalmazzák, az állam területét annyi választókerületre osztják, ahány parlamenti hely van. Minden választókerület egy képviselőt választ, a választás egyfordulós. A mechanizmus egyszerű: a legtöbb szavazatot megszerző jelölt nyeri a mandátumot, a mögötte végzett jelöltek pedig kiesnek, függetlenül attól, hogy milyen magas szavazatarányt értek el. A szavazatmegoszlástól függően olyan helyzet is előállhat, hogy akár a szavazatok kevesebb mint egyharmadával is győztes mandátumhoz lehet jutni.A rendszer sajátossága, hogy előre nem lehet tudni, hány szavazat, milyen szavazatarány szükséges a mandátumhoz. További jellemző, hogy az egyszerű többségi rendszerekben hivatalos küszöbhatár nincs, ám az ún. implicit küszöb - az utolsó mandátum elnyeréséhez szükséges szavazatmennyiség - magas lehet. Azok a pártok, amelyek sehol sem kapják meg a szavazatok legalább harmadát, többnyire képviselet nélkül maradnak. A többségi rendszerek a kormányalkotás és kormányképesség szempontjait tartják szem előtt, ezért egyértelmű többséget kívánnak. E miatt kevésbé számít a megszerzett szavazatok és a mandátumok közötti arányosság.
Felfegyverzett verőemberek vagy fél tucatnyian próbálják kidobni varjú László DK-s országgyűlési képviselőt az MTVA Kunigunda utca épületéből. A felvételt most a 444.hu szerezte meg és tette közzé. miután az MTVA - meglepő módon - egy manipulált változatot hozott csak nyilvánosságra...
Kormánytévéhíradó-paródiát csinált, ami majdnem olyan lett, mint az igazi, csak kicsit kevesebb benne az álhír. Ahelyett, hogy inna inkább...
profilo 2018.12.31 20:06:47
@Ms.Cunnesburry: Igen, de teszünk róla, hogy tudják, hogy egy olyan elnyomószervezet tagja volt, mely ártatlanok életét "is" tönkretette...néha végleg, visszavonhatatlanul. Nem tett jóvá semmit azzal, hogy jó humorista lett. Ahogy Wernher von Braun sem tette jóvá a V1 és V2 rakétákkal "elkövetett bűnét" azzal, hogy később az amerikai űrprogramnak tervezett rakétákat. Az ő neve is fennmaradt...
profilo 2018.12.31 20:11:54
@Ms.Cunnesburry: Olvastam. Ha van gusztusod, még idézhetek belőle.
profilo 2018.12.31 20:21:57
@Ms.Cunnesburry: Nem írogatunk (hogy maradjon a többes) kommenteket youtube videók alá. Hofi alá meg pláne nem...mocskolódót meg végképp nem. De azt szeretnénk, ha a régi felvételeket nézve a valóságra, az igazságra is emlékeznének a nosztalgiázni vágyók.
A német autógyárak az Európai Néppárttal együtt a magyar miniszterelnök cinkosai, az EU-nak érdemes volna nagyon is odafigyelnie arra, mi történik a magyaroknál, lengyeleknél, románoknál és olaszoknál;   A szélsőséges Osztrák Szabadságpárt igencsak egy húron pendül a Fidesszel, feltűnően bizalmas a…..
profilo 2018.12.16 17:59:09
@Dickon:
Girlpower!
:-)
Az Orbán-rezsim eddig az autokratikus valóságot eltakaró fügefalevélként tudta használni az ellenzék minimális parlamenti jelenlétét, most már az is zavarja a rendszer működését. ..
profilo 2018.12.10 21:40:13
@neko1967:
Nem nagyon láttam a hétvégén a melósok tízezreit tüntetni....miközben a franciák Párizsban keményen nyomják. Ebből sem lesz Fidesz bukta...
Az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa nem az a figura, akinek lennének erkölcsi skrupulsai, ha a párt központi irányvonaláért kell harcolni. Ha az éppenséggel a nettó Nyugat-ellenesség, hát nagy elődjét, Rákosit utánozza, mégpedig tökéletesen...
profilo 2018.10.22 21:45:07
@morpho: Hát, nehéz a bérkommentelők élete.
Ők boldogulnak így is, te meg hiába készülsz...

:)
Szél Detti megkésett megvilágosodása. ..
profilo 2018.10.03 17:07:09
@Sir Bates dö Hól:
"...ha mo eltűnik a süllyesztőben, az leginkább az ő tevékenységének köszönhető."

Az EU-ba való belépéssel döntöttünk arról, hogy a közösség fejlődésével szinkronban, feladjuk a szuverenitásunkat és beolvadunk a jövőben létrejövő nagy közös "Európai Egyesült Államokba". Megszűnnek a határok, szabadon vállalhatsz munkát és telepedhetsz le. A különböző kultúrák egy nagy közössé olvadnak. Nem kell kataklizma ahhoz, hogy alig tízmillió magyar beolvadjon és eltűnjön egy több százmilliós közösségben.
Ő legalábbis nagyon azt akarja. ..
profilo 2018.07.29 20:29:40
@HUN_Sector: Miért kell állandóan futni, menekülni? Védjétek meg azt ami fontos, ami a tiétek.
A választás éjszakáján, amikor vártuk az eredményeket, feszült, miután kiderültek, reményvesztett voltam. Abban a pillanatban, miután három órányi semmit nem tudunk egyrésztmásrészt műsorfolyam után egybe ránk zúdították a hetven százalékos feldolgozottságú eredményeket, percekre lefagytam, és csak…..
profilo 2018.04.11 09:15:04
@leponex: Gondoltad volna a stop.hu-s időkben, hogy egyszer Gréczy Zsoltiból parlamenti képviselő lesz?
Istenemre mondom, meghatódtam és megkönnyeztem.
:)
profilo 2018.04.11 09:30:45
@nnnnnnnn: Ez mondjuk nem olyan rossz. Ő például nem fenyegetőzik azzal, hogy kimegy Londonba vagy, hogy nem jön onnan haza.
profilo 2018.04.11 10:19:18
@zord íjász: Megérthetnéd, hogy nem könnyű, a zsinórban harmadszor elvesztett választást megmagyarázni. Mondjuk így harmadjára már sokkal nehezebb a kifogásokat, a mentségeket és a magyarázatokat megtalálni, de azért még van a tarsolyban...
A párt 0,63%-ot ért el a választáson, vissza kell fizetniük a kampánytámogatást, ami 194 millió forint. Van még egy 25 milliós bankhitelük is. ..