Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gunilla

0 bejegyzést írt és 158 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Èpp annyira tisztában vagyok az országunkban ezzel a témával kapcsolatban uralkodó viszonyokkal, mint ahogy azzal is, hogy nem én fogom megváltoztatni ezt az egyébként szomorú helyzetet. Abban is biztos vagyok, hogy bőven lesznek, akik hasonló tapasztalatokkal rendelkeznek, és lesz…..
Gunilla 2010.10.04 22:01:57
@Égbekiáltó: Valóban általánosítottam egy kissé. Viszont kicsit továbbgondoltam a témát a posztnál. Sajnos a mai világban egyre gyakoribb, hogy az interjúztatók, munkáltatók nem adják meg a tiszteletet a munkakeresőnek, alkalmazottnak. Egyre inkább egy rabszolgát látnak bennük (tisztelet a kivételnek). A romló életszínvonal, az eladósodottak nagy száma is vérszemet ad a munkáltatóknak. Valóban főleg azokat tudják megalázni tartósan, akik olyan személyiségűek, hogy ezt hagyják. Vagy pedig nyomorognak, és félnek az éhenhalástól. Szomorú, hogy idáig süllyedt az ország. A kiszolgáltatott embereknek már tömegeik vannak. Ez egy latin-amerikai társadalom szintje. Ha valakinek tartósan megalázásokat kell eltűrnie, fellázadhat. (Most nem a posztolóról beszélek).
Gunilla 2010.10.04 22:28:43
@Égbekiáltó: Az interjúztatást is lehet emberségesen csinálni. Viszont akkor is idegesítő, ha valaki azt érzi, hogy esélytelen, mert ötszázan pályáznak egy helyre. Az n+1-edik elutasítás után pedig lehet, hogy az illető már dühbe gurul. Emberek vagyunk, nem pedig robotok. Időnként mindenki reagál idegesebben a dolgokra, mint szokta. Ha pedig eldurvul a munkaerőpiacon a verseny, az emberek is eldurvulnak sajnos.
Gunilla 2010.10.04 22:59:42
@ne most: Már a HR elnevezés is (humán erőforrás) sejteti, hogy mennyire értékeli a mai rendszer az élő munkaerőt. Csupán egy profittermelő valaminek. A mai HR-estől nem is azt várják el, hogy szeresse az embereket, hanem hogy aszerint osztályozza őket, hogy melyikből mennyi profitot lehet kipréselni.
Praxis 16 óra étlen, szomjan 2010.09.21 06:00:00
Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt, és elmondhatom a felháborodásomat, remélve, hogy talán eljut az illetékesekhez és képesek lesznek átgondoltabban végezni a munkájukat. 3 éves kisfiamat múlt szerdán műtötték fitymaszűkülettel, amire reggel 7-8 között kellett…..
Gunilla 2010.09.21 22:46:45
@50-es anyuka: Néhány éve láttam a tévében egy ismeretterjesztő műsort egy rosszul elsült körülmetélésről. A pár hónapos gyerek műtétjét úgy elrontotta az orvos, hogy el kellett távolítani a farkincáját. Az orvosok erre azt a megoldást javasolták, hogy neveljék fel lányként a fiút. Így is történt, de a gyerek nem tudott beilleszkedni a kislányok közé. Felnőtt volt már, mire megtudta, mi történt vele. Közben annyira fejlődött az orvostudomány, hogy vissza tudták műteni férfivá. Viszont annyira kikészült már az illető idegileg az egész helyzettől, hogy öngyilkos lett. Azért írtam le a példát, hogy lássátok, vannak súlyos balesetek a körülmetélésből. Remélem, a fiadnak egy jó sebész megoldja majd a problémáját, mert ez valóban tarthatatlan állapot.
Praxis Megerőszakoltak altatásban 2010.09.13 06:00:00
A történetre (forrás is kiszedve) egy olvasónk hívta fel a figyelmünket . Vannak fenntartásaink valóságtartalmát illetőlen, de nem tisztünk dönteni, arra vannak az olvasók.     A magyar egészségügyről szeretnék itt szólni. Tabu témát érintek, amelyről mindenki…..
Szíves figyelmükbe ajánlom az alábbi történetet: Kb. 6 hete találtam az Interneten egy álláshirdetést. Természetesen azonnal elküldtem a jelentkezésemet, és kértem a személyes találkozó lehetőségét, mivel a diszpécseri, telefonos állás éppen nekem való lenne. 3 hét…..
Gunilla 2010.09.14 21:06:06
@nyíregyházi betti: Nekem az ilyen Rékuc-félékről a következő a véleményem:vagy ritka szerencsések, vagy olyan módszerekkel nyomulnak előre, amikkel nem dicsekszenek el, vagy bizonyos politikai erők bértollnokai, akiket fizetnek azért, hogy fórumokon fals információkat terjesszenek. Mindenesetre annyi biztos, hogy az empátiájuk erősen konvergál a nullához. Nem tudják, hogy ők is koppanhatnak az életben még nagyot (ráadásul magas lóról lehet a legnagyobbat esni).
Csatlakozás   Kedves MHT! A helyzet, amiről kérdezni szeretnék nem vet fel jogi aggályokat, elsősorban lelki természetű. Tudom, hogy egy vérbeli hr-snek az ilyen jellegű problémákra is megoldást kell kínálnia, de nem tudom, hogy a ti stábotokban van-e olyan aki a munkajogi…..
Gunilla 2010.08.09 00:58:36
@váj mí: Ha az EQ-t veszed alapul, az itt kommentelők jelentős része nem szólhatna bele a közügyekbe.
Gunilla 2010.08.09 01:08:48
@Pic: Való igaz, itt elnyújtják, mint a rétestésztát. Az osztrákok hozzáállása ehhez a témához szimpatikus.
Gunilla 2010.08.09 01:09:23
@váj mí: Akkor jó...mindenkinek jó éjt!
Komolyan mondom egy vicc ez a Magyarország... Csak összehasonlítás szintjén, én kereskedelemben dolgoztam 2 évig értékesítési vezetőként, és akkor sem kerestem annyit, mint most Ausztriában, utolsó szartúró segédmunkásként. Egy vicc Magyarország Igen kérem, az a nagy helyzet,…..
Gunilla 2010.07.26 20:42:53
@SnakeHB: Sajnálatos módon egyre több embernek megéri az "osztrákok sz@rkapáló csicskájának" lenni. Csak azért, mert te abba a nagyon kis százalékba tartozol, akinek sikerült karrierre szert tenni protekció nélkül,még nem kellene lenézni és megvetni azt, aki kevésbé sikeres. A saját multid árufeltöltőit is lenézed? Esetleg még a lábadat is beléjük törlöd? Egyébként nagyon szomorú, hogy amíg az osztrákok többsége megengedheti magának, hogy ne vállaljon el akármilyen munkát, addig ugyanaz a munka akár még egy diplomás magyarnak is gyakran jobb alternatíva, mint az itthoni bizonytalanság. Ez azt eredményezi, hogy M.o. és a Nyugat közti gazdasági különbség egyre mélyül. Bár ki tudja, ha a gazdasági világválság esetleg tovább mélyül, lehet, hogy a gazdagabb országok lakói is rákényszerülnek arra, hogy "alja munkát" végezzenek. (Az "alja munka" szigorúan idézőjelben, mert szerintem nem alantasak az egyszerű fizikai munkák).
Sziasztok!  51 éves vagyok, van egy 12. éves kisfiam is, akit ráadásul egyedül nevelek. Egy nő, egyedül, gyerekkel...? hát mit képzel maga felől?  Már a GYES lejárta után szembesültem először azzal, hogy nem kellek a munkaerő piacon. Akkor kínomban nyitottam egy…..
Gunilla 2010.07.23 12:27:21
@Mária: Ez az idézet teljesen olyan, mint Napoleon Hill valamelyik mondata. Nem onnan származik?
Gunilla 2010.07.23 12:31:31
@Kulics: A 25-30 közti évek nagyon gyorsan elszállnak. Hol van az előírva, hogy csak akkor lehet szülni? Mit csináljon az a nő, akinek épp nincs megbízható párja ebben az életkorban? Az életet mereven tervezni nem lehet. Sok nőnek meg már több gyereke is van 25 éves korára. Szerintem senkinek semmi köze ahhoz, hogy a posztíró mikor szült.
Gunilla 2010.07.25 17:10:14
@Animacs: Az embereknek különböző erősségű a libidójuk. Lehet, hogy az egyiknek meg se kottyan egy fél életet leélni szex nélkül, míg más szó szerint belebetegszik a tartós hiányába. Nem feltétlenül "gátlástalan" az, aki ilyenkor esetleg szexpartner után néz. A falusi példák pedig nekem riasztóak. Az, hogy ott sokan a fél életüket szex nélkül élték le, annak inkább az volt az oka, hogy féltek a falu szájától, mert nagyon szűk határok közé volt szorítva a nemi élet. Különösen a nőknél. Elterjedt volt az a tévhit, hogy a szexre elsősorban a férfinak van szüksége.
 Csökkent munkaképességű vagyok. Jelenleg 36%-os. A betegségemmel nem untatnék senkit akit érdekel: http://www.megapress.hu/sle/sle/sle.php Az itt felsorolt tünetek nagy része megvan. Röviden, nem tudom délelőtt, hogy leszek délután. Napi szinten néz be valamilyen szórakoztató…..
Gunilla 2010.07.25 14:03:29
@Strici: Sajnos a segélyből élők nagy részének egyáltalán nem jó az élete. Különösen, ha fiatalon százalékolják le, akkor olyan kevés pénzt kaphat, hogy akár éhen is halhat. Ha valóban komoly a betegsége, akkor ténylegesen munkaképtelen lehet. Olvastam egy esetről, ahol egy forintot sem kap a szerencsétlen leszázalékolt:
www.antidepresszans.tenyek-tevhitek.hu/kamaszkori-krizisbol-kronikus-skizofrenia.htm
(Mivel hosszú,és biztos nincs ideje mindenkinek végigolvasni, a végén van a lényeges információ).
Sziasztok! Szeretném leírni az én történetemet.2010 Február óta szenvedek egészségügyi problémával,amit akkor csípőízületi gyulladásként diagnosztizáltak. Kaptam gyógyszeres kezelést és injekció kúrát, ami alatt is sajnos dolgoznom kellett,mert nem mertem elmenni táppénzre…..
Gunilla 2010.07.18 15:55:04
@tff: Nem lehet megfelelően ellenőrizni, hogy mennyire él egészségesen valaki. Ha pedig igen, az már illetéktelen beavatkozás a magánszférába, egyfajta orvosdiktatúra.
Gunilla 2010.07.18 15:57:55
@Strici: Igen, én is erre gondoltam. Mostanában pedig egyre többen vannak azon a véleményen, hogy a vaj egészségesebb a margarinnál, mert az utóbbi káros transzzsírokat tartalmaz. (Én egyébként már hosszú ideje csak vajat eszem, mert a margarinnak kellemetlen műíze van).
Gunilla 2010.07.18 16:12:42
@Strici: A piálás szerintem csak egy idült alkoholistánál szembetűnő. Amúgy relatív az a határ, hogy meddig tart a normál alkoholfogyasztás, és mettől piás valaki. Az emberek többsége egy kevés alkoholt fogyaszt, de annyi még nem egészségtelen (Pl. egy-két pohár sör naponta, vagy napi egy pohár vörösbor).
Sziasztok! Egy multicég szerződéses buszjáratokkal biztosítja dolgozóinak a munkába járást. Útiköltségtérí­téssel nincs is semmi probléma de: 2 hete bevezették hogy a buszokon az utazás ideje alatt folyamatosan a cégről szóló propagandafilmeket nyomják. Megtehetik ezt?…..
Egy esélyed lehet. ha ismered a HR est. Ha lehet közelebbről is (15-20 cm). Egy cégnél mikor jelentkeztem Műszaki ellenőrnek hozzájuk mert felháborított az a kontár munka amit az alvállalkozóik csináltak (csinálnak) a villanyórákban csak bólogattak mint kutya a hátsó ablakban.…..
Gunilla 2010.06.19 23:39:08
@Mária: Sajna ismerem (régebben feliratkoztam rá).A bicska nekem már nyílogatott rá. Az a hangnem, amiben ott fogalmaznak az emberről, bicskanyitogató. Na, ilyen a HR szakma manapság.Tényleg érdemes rá feliratkozni, mert legalább látni lehet, hogy ezek a hajcsárok hogy gondolkoznak.
2 éve folyamatosan keresek állást. Közgazdász vagyok +2,5 felső fokú OKJ-s képesítésem van. Ugymint: - regisztrált mérlegképes könyvelő - mint költségvetési belső ellenőr a regisztrációm folyamatban - jelenleg egy Munkügyi és TBJ továbbképzésen nyomulok (még két…..
Gunilla 2010.05.27 15:12:05
@Reding Itell: Nyilvánvalóan elgépelte. Nem ezen kellene lovagolni.
Igazi, tipikus német munka a Napola című film, szerkezetileg precíz, kivitelezésében hibátlan, masszív, veretes mű, fut is, szalad is, és biztonságosan el lehet vele jutni az elejétől a végéig. Ennyi, ezt tudja, de azt biztosan. Gondolom, senki nem vár tőle vad forradalmi…..
Gunilla 2010.05.20 20:07:51
Valóban Hrad Bouzov volt a forgatás helyszíne:hu.wikipedia.org/wiki/Napola_%E2%80%93_A_F%C3%BChrer_elit_csapata
Évekkel ezelőtt moziban láttam e filmet, és sokat gondolkodtam, hol vehették fel. Eredetileg valami türingiai várra tippeltem. Jó, hogy megoldódott a "rejtély". Amúgy a film nekem nagyon tetszett, pont a benne megfogalmazott emberi sorsok, lelkiismereti problémák miatt. Nagyon megrázott.
Gunilla 2010.05.20 20:17:27
Valóban Hrad Bouzov volt a forgatás helyszíne:
hu.wikipedia.org/wiki/Napola_%E2%80%93_A_F%C3%BChrer_elit_csapata
Én néhány éve láttam a filmet. Sokat gondolkodtam, hol vehették fel (valami türingiai várra tippeltem). Ez a "rejtély" is megoldódott. Egyébként josef_k, szerinted "filmművészetileg nem nagy szám". Ezzel nem értek egyet, mert nagyon jól mutatja be a történet azokat a lelkiismereti konfliktusokat, amivel a szereplők szembesülnek. Jól mutatja, milyen emberi tragédiákat okoz egy diktatúra.
Gunilla 2010.05.20 22:14:29
@inebhedj: Nem jársz messze az igazságtól a kommunista nevelést illetően. Diktatúrák nevelési elvei általában hasonlóak. Agymosásra épülnek.A film értéke abban áll, hogy ezt bemutatja. Aki egy csomó látványos csatajelenetet akar látni, másfajta filmet nézzen meg.
Sziasztok!   Sajnos elég szomorú tapasztalatom volt egy multinacionális vállalatnál.   Bevitték az önéletrajzom mielőtt megjelent az álláshirdetés , majd mikor megjelent a HR-eseken keresztül, behívtak interjúra, (középvezetői állás) ,a cicababa Hr-es, lézer szemekkel…..
Kedves Despota, olvasók és trollok!   A "kedves" főnököm azt képzeli magáról, hogy macsó és nincs olyan nő a földön, akit ne kaphatna meg. Éppen ezért, aki nem vevő a közeledésére, az retorziókra számíthat.Házas ember, két kisgyerek apja, de ez nem tartja…..
Gunilla 2010.03.23 17:16:58
@lúzer_: Miért, jobb a látszatot megtartani, és struccot játszani? Ez nagyon is létező jelenség, és szerintem egyre gyakoribb. Félek attól, hogy ha a korrupció tovább növekszik az országban, már enélkül állást találni is nehéz lesz.
Gunilla 2010.03.23 17:19:51
@Grace Park: A pornósztárokról nekem is az a véleményem, hogy kurvák. És a többség nem is kényszerből csinálja, hanem magamutogatásból és a gazdagság iránti vágytól hajtva.
Gunilla 2010.03.23 17:44:37
@Interlock: "Aki ma dolgozni akar, az tud"-melyik országban élsz?
Évekig (10 évig) itthon dolgoztam, mint vállalkozó. Aztán amikor a gyermekem már nagyobbacska lett, én pedig úgy gondoltam, hogy elhelyezkednék, megpályáztam egy állást egy multinál. Sikerült is, felvettek.   CSakhogy: a pénzügyi és a számviteli osztályon nekem volt egyedül…..
Sziasztok!   A egy élelmiszer üzletben dolgozok, és nagyon fura dolgok vannak nálunk. Minden reggel le kell adnunk a személyes dolgainkat az irodában, úgy  mint a telefont,pénztár­cát, bankkártyát, utalványokat.Sőt közös mappában kell jegyzetelni, hogy mennyi pénz van…..
Gunilla 2010.03.10 20:32:47
@az igazi Sipi: A vevők igazán várhatnak pár percet, amíg a pénztáros wc-n van. Arról nem is beszélve, hogy a legkisebb boltokat kivéve általában egyszerre több pénztár működik, tehát azalatt a néhány perc alatt is kiszolgálja valaki más a vevőket. Az egészségi alkalmasságról meg annyit, hogy természetes, hogy egy pilótánál szigorúbb feltételeknek kell megfelelni, mert balesetveszélyes lehet egy kisebb egészségi probléma is, de egy pénztáros esetében nem kellene szűkre szabni az alkalmasságot, mert nincs értelme. Egyrészt azt egy félrokkant is jól el tudja látni, másrészt szigorú feltételek mellett csak kevesen lennének rá alkalmasak, és feleslegesen emelkedne a munkanélküliek száma.
Három és fél hónapig dolgoztam Ausztriában Baden-ben, mint garfikus és szórólap terjesztő. Ez idő alatt a munkáltató az ígérete ellenére nem jelentett be és mivel ki sem fizetett illetve részben (kaját szállást sem tudtam megoldani, csak önerőből) így otthagytam harmad…..
A következő levél első olvasása közben nem tudtam eldönteni, hogy miről is szól igazán. Dühös a levélíró, mert egy ordenáré hangon kiabáló tanárnőt látott-hallott egy iskola folyosóján, vagy sajnálja, mert a legtöbb nő, önhibáján kívül kerül olyan helyzetbe, hogy nem…..
Gunilla 2010.03.04 21:46:21
@ludimagister: Kedves ludimagister, teljesen egyetértek. Honnan tanulna az a gyerek normális beszédstílust, ha a családi környezetben sem hall mást, mint a trágárságot? A káromkodás olyan, mint a környezetszennyezés. Nekem nagyon rontja a közérzetemet az ilyesmi.
Azon túl, hogy kellemetlen, a trágárságnak az emberi kapcsolatokra is negatív hatása van. Pl. csökkenti az egymás iránti tiszteletet. A szerelmi életre is rosszul hat. Ha valaki a nemi szervekre és az aktusra állandóan alpári kifejezéseket használ, a saját nemi életét sem tudja magas érzelmi-érzéki fokon megélni. Nem mindegy, hogy b.szunk vagy szeretkezünk. A szexelés során a mocskos terminológia használata állati párzás szintjére süllyeszti az aktus "színvonalát".
Gunilla 2010.03.04 21:53:46
@bölcsésztanár: Miért kellene? A munkaerőpiacon így is az a helyzet, hogy a nők többnyire minden szakmán belül főleg az alacsonyabb keresetű állásokat kapják? Miért gondolod, hogy az lenne a jó, hogy a nők az alsó szinteken, a férfiak meg felül helyezkedjenek el? Leírták az üvegplafon- jelenséget, ami szerint a nőknek a szakmai hierarchián belül van egy láthatatlan felső határ, amin nagyon nehéz áttörni. Pedig a vezetői posztokon a nők ugyanúgy megállják a helyüket, mint a férfiak.
Gunilla 2010.03.04 21:55:56
@pupak30: Szerintem az is elég, ami most van. Nyugaton sem mindenhol olyan rossz a helyzet, mint írod. Szigorúbb büntetések kellenének, akkor nem fajulna el ennyire a helyzet.
Sziasztok, Egy érdekes mozzanatot szeretnék megosztani veletek a választási hajcihő kapcsán, ami bizony begyűrűzött a kisebb községek önkormányzatába is, mint azt az alábbi példa is mutatja: Köztisztviselőként dolgozom önkormányzatnál, több, mint 12 éve... A mi derék…..
Gunilla 2010.02.26 13:53:29
@Valaki1: Ezen az alapon a fél ország öngyilkos lehetne sajnos.