Adatok
EBL
0 bejegyzést írt és 135 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Cikksorozatomban a közeljövő jellemző lakóházait próbálom bemutatni – már amilyennek ezeknek lenniük érdemes, ha jót akarunk magunknak azzal, hogy nem terheljük tovább a bolygót a feltétlenül szükségesnél. Erre persze az egyre szigorúbb előírások is rákényszerítenek minket, mondhatjuk, hogy…..
Legalábbis addig nem, amíg Elon Musk nem kezd el a Marson kobaltot bányászni, és Jeff Bezos nem szállít ritkaföldfémeket a Plutóról, írta Robert Bryce a Manhattan Intézet főtanácsadója a Hill cikkében.
Forrás: pinterest.com
A vezető demokrata elnökjelöltek mindegyike szereti az elektromos autókat.…..
Tékozló Homár
MIlyen posta az, ahol csoki meg biztosítás van, de csomagot nem lehet feladni?
2019.07.01 10:15:15
A Magyar Posta még mindig meg tud lepni minket! Ezúttal nem a csomagkézbesítés, hanem már a feladás nem sikerült, mert 2 postán sem vették át a pakkot olvasónktól súlyhatárra hivatkozva. És nem, nem 4 darab military kettlebellt akart feladni. Nyilas Misi szegény anyukája igen nagy bajban lenne…..
EBL
2019.07.02 15:10:56
@vizsla_barat:
Csak egy UPS sztori: A 12. kerületben dolgozom, és alkatrészre vártunk 2 db csomagban egy német technikussal, akinek a szervizóradíja 300 Eur/óra-val ketyegett. A UPS közölte, hogy nem volt a szállítólevélen az épület feltüntetve, ezért a futár visszavitte a csomagokat. (VAN A FŐBEJÁRATNÁL PORTASZOLGÁLAT, AHONNAN A KEDVES FUTÁR ÚR MEGKÉRDEZHETTE VOLNA, HOGY MELYIK IRODÁBAN VAGYOK). Ezután frissítettem a címzési adatokat. Másnap megérkezett az egyik csomag. (A MÁSIK CSOMAG VALAHOGY BERAGADT A RENDSZERBE). Ekkor a UPS ügyfélszolgálatosa a telefonvonal túlsó végén értetlenül állt a történtek előtt, de megígérte, hogy külön szól a diszpécsernek, hogy hozzák a másik csomagot is. Másnap reggel 9 előtt ismét felhívtam őket, ismét kértem, hogy szóljanak a diszpécsernek, hogy feltétlen hozzák a csomagot. 10 órakor ismét telefonáltam, de NEM VOLT A CSOMAG KIADVA FUTÁRNAK!!!!. Ekkor kocsiba vágtam magam, elmentem a 12. kerületből Vecsésre, ott 5 perc alatt meglett a csomag, majd vissza. Én vesztettem néhány liter benzint, és pár ezer hajszálat, a cégem meg tizenvalahány óra szervizmunkadíjat. Ennyit a UPS-ről

2019.07.02 15:27:07
@vizsla_barat:
Nem tudom, melyik futárcég volt, de egyszer rendeltünk egy különösen robbanásveszélyes anyagot légmentesen lezárva speciális tartályban. Az anyag vízzel érintkezve robban és a levegő páratartalmával találkozva is heves reakcióba lép.
A kedves futár ezt a csomagot hazavitte, és az átvételhez egy aláírást hamisított pusztán azért, mert rá volt írva a szállítólevélre, hogy az értéke 5000 euró. Úgy gondolta, hogy kibontja és elpasszolja valakinek.
A fenti történetektől függetlenül tényleg a MP a legalkalmatlanabb vállalkozás postai szolgáltatásokra.

Azt gondolod, hogy mindennek tudatában vagy, ami körülötted történik?
Bizony ez nagy tévedés! Ugyanis agyunk a beérkező információk csupán töredékét képes feldolgozni, és tudatos szinten kezelni. Minden más adat elveszik, mi pedig élünk az általunk optimálisra szelektált világunkban.
Ha…..
EBL
2018.04.21 18:15:29
@Advanced Flight: Nincs elbaszott kártyatrükk. Sőt semmilyen kártyatrükk nincs a videóban. A videó arról szól, hogy adnak egy kártyatrükknek álcázott feladatot (akár egy ceruzát is adogathattak volna egymás között a szereplők), és az emberek 99%-a észre sem veszi, hogy feketéről vörösre változtatják a hátteret és kicserélik a terítőt meg át is öltöznek. Engem lenyűgöz a természet különös működése, téged nyilvánvalóan nem. Ne menj kutatónak, bár stílusodból és helyesírásodból ítélve ezt a pályát nem lesz nehéz elkerülnöd.
EBL
2018.04.21 18:46:58
@Hivatásos Beszólóművész:
"egy halom ember között ott táncol egy medvejelmezes ember, az most anomália?" Farsangi bálon nyilván nem. De kosarazók között nem megszokott.
"Ha pl egy ember a nagy káoszban egyszál f*szban rángatná a gyíkot és azt nem venné észre senki, akkor áll az elmélet." Hát ezt nem tudom, de pl. sokan belehaltak abba, hogy SMS olvasás közben nem vették észre a szembejövő teherautót. Pedig az elég nagy és veszélyes, hogy észrevegyük, de mégsem.
"De minden ilyen videóban csak teljesen jelentéktelen dolgok változnak. " Az elsőben pusztán csak az előtér színe, a háttér színe, és a két szereplő ruhája változik meg igen kontrasztosan. Igazad van... Semmi lényeges változás nincs.
"egy városban elsétál egy faszi egy táblával, amit perifériából lát a delikvens 0,8 másodpercig" Érted ennek a lényegét? Végig nézted? A perifériából érkező tábla csak figyelemelterelés. Lényegtelen mellékszál. Egy ablakból leeső virágcseréppel is működne a trükk.

Vírusként terjed a neten Ed Hawkins klímakutató animált ábrája, melyen az 1850 és 2016 márciusa közötti globális hőmérsékleti változásokat jelenítette meg egy igen rendhagyó formában. A napjainkban zajló globális éghajlatváltozást az emberiség számlájára írók bizonyítva látják elméletük igazát,…..
EBL
2016.05.17 00:03:02
@Az igazi Trebics:
Nem kéne ennyire csúsztatni.
Jelenleg a CO2 kibocsátás 30000 millió tonna évente. Ez a bolygó CO2 tartamának több, mint 1%-a évente. Ahhoz, hogy hasonlatod arányos legyen, a világóceánjainak (kb. 10e21kg) 1%-át kellene belevizelnie a nyaralóknak minden egyes évben. Ez pedig annyit tesz, hogy mind a 7 milliárd embernek naponta 400 ezer köbméter vizeletet kéne produkálnia.
Na ennyire komolytalan (inkább hamis, torz) a hasonlatod...

2016.05.17 00:25:37
@Jomunkasember:
"Nincs közvetlen bizonyíték, hogy köze van a kettőnek egymáshoz."
Na ebben tévedsz. Pontosan tudjuk, hogy mennyi az emberiség kibocsátása. Így bizonyítékunk van arra, hogy a légköri CO2 szintjének emelkedése elsősorban az emberiségnek köszönhető. Azt is tudjuk bizonyítani, hogy a CO2 gáz üvegházgáz. Azaz az emberiség kibocsátása hozzájárul a globális felmelegedéshez.
Lehet, hogy egyes kutatók azt állítják, hogy nincs semmi közünk a felmelegedéshez. Mások - akik semennyivel sem butábbak - azt mondják, hogy új földtörténeti kor kezdődik: Antropocén. Amúgy őszintén szeretném hinni, hogy semmit sem számít az az évi +1% CO2 a levegőben.
Másrészt a savasesőket bizonyítottan az emberi tevékenység okozta, és a kénkibocsátás csökkentésével javult a helyzet. Az ózonlyukat is az ember okozta a freonnal. Azt is betiltották és talán javulni látszik a dolog. Szóval ezek mind olyan példák, amik azt bizonyítják, hogy az emberi kibocsátás igenis hatással van a globális dolgokra. A felmelegedés egyvalamiben különbözik az előzőektől. Pozitív visszacsatolás jellemzi. Egy ponton túl már hiába nullázzuk le a CO2 kibocsátást, már megváltoztattuk a Föld albedóját és kiszabadult a metán a tundra fagyott rétegeiből.

2016.05.17 01:05:25
@Benyó-a-genyó:
Tanulj meg olvasni.
Sehol nem állítottam azt, hogy a légkör 1%-a a CO2. Azt állítottam, hogy a jelenlegi CO2 tartalom 1%-át bocsátjuk ki évente.
"CO2 tartamának több, mint 1%-a évente" ... idézet magamtól.

Tavaly december 1-jével megszűnt az Elmű Nyrt., a szolgáltást pedig az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt. vette át, mely az online világban a csodálatos elmuemaszenergiaszolgaltato.hu url-en lakozik. A fogyasztók a változásból elvileg nem vettek észre semmit., a gyakorlatban viszont könnyen…..
EBL
2016.03.03 16:21:17
Aki szerint minden rendben volt az ELMU-vel és miért nem olvastuk el a dec 1-i levelet.
Én ezt kaptam:
"Többek között továbbra is lehetősége nyílik a ker.elmu.hu
illetve a ker.emasz.hu oldalakon:
- Elektronikus és papíralapú számláinak megtekintésére;
- Bankkártyája segítségével számláinak kiegyenlítésére;
- Aktuális folyószámla-egyenlegének lekérdezésére;"
Azaz kerek perec leírták, hogy továbbra is lehetőségem lesz az EREDETI oldalon lekérdezni az AKTUÁLIS egyenlegem és kiegyenlíteni azt. Nem az ügyfél hibája az, ha az aktuális egyenlegét az eredeti oldalon keresi. És ha azt látja, hogy AKTUÁLIS EGYENLEGE: 0 Ft, akkor nem az ügyfél hibája az, hogy nem fizet. A régi oldalon semmi sem utal arra, hogy csak a dec 1 előtti állapotokat látom. Ezek után bárkinél is kikapcsolják a villanyt, kötelesek lesznek díjmentesen visszakapcsolni azt.
"A bejelentkezéshez kérjük, adja meg a ********** vevő (fizető) azonosítóhoz
korábban használt regisztrációs felhasználó nevét, valamint a következő
kezdeti jelszót: **********"
A KEZDETI JELSZÓ NEM MŰKDÖTT!!!
Az új oldalon rákattintottam az elfelejtettem a jelszóm és küldjön újat az e-mail címemre.
EZ AZ OPCIÓ SEM MŰKÖDÖTT!!!
Csak hosszas telefonálás után az ügyintézővel tudtam ideiglenes jelszót kapni. Természetesen a hívás díja engem terhel.
Ezen túlmenően elszámolták a becsült fogyasztást dec.1-ig. Fél délutánom ráment ara, hogy egy évre visszamenőleg kiderítsem, hogy most miért is kell olyan sokat fizetnem és hogy nem b@sztak-e át.

2016.03.23 13:54:46
@MacskaÖsszeZavaróKft:
A levélben az alábbi szerepelt:
"a korábban használt regisztrációs felhasználó nevét adja meg"
Azaz a felhasználó név (user name) nem azonos a születési anyakönyvi kivonatban szereplő névvel.
Azaz ha engem pl Kovács Istvánnak hívnak, de a korábbi felhasználó nevem kovacspista123 volt, akkor a fenti mondat egyértelműen ez utóbbira utal. Na ez nem működött.
Ha pedig a valódi nevemet kell megadni, akkor kéretik az Elmüémász PR szakembeeit arra, hogy egy épkézláb magyar mondattal világosan fogalmazzák ezt meg. Pl úgy, hogy adja meg a korábbi regisztráció során rögzített vezeték és keresztnevét egybe/külön, kis/nagybetűvel írva valamint a mellékelt egyszer használatos jelszavát.
Na így kellene megfogalmazni. Pedig sosem tanultam sem kommunikációt sem PR-t. Hova jártak ezek? Ruhatár szakra???

Kevin Czinger szuperjárgánya, a Penge (Blade) gyorsabb a Ferrarinál is, de nem ez a legfőbb különlegessége, hanem az, hogy kategóriájában a világ első nyomtatott darabja. Az alvázat teljes egészében printelték, alumíniumot használtak hozzá, a konnektorok pedig szénszálakból…..
EBL
2015.11.18 21:28:08
Ritkán bár, de előfordult a repülés történetében, hogy egy pilóta szándékosan vezette a földnek a repülőgépet. Az alábbiakban nyolc ilyen esetet gyűjtöttünk össze a News Aviation kutatása alapján. Ezek közül három eset - éppen a legtöbb áldozattal járó tragédiák -…..
A cicabarátok lágy szívére, és jóindulatára számít a WWF; amely a Whiskas-szal együttműködve kampányol a tigrisek védelmében. A cuki, vicces, macskás home videókban szerethető cicák kalandozásait vágták össze, innen kerülünk az adományvonalra, mondván, hogy sajnos nem…..
EBL
2015.03.10 09:24:08
@Mordeháj:
Szerintem meg azok vannak sokan, akik azt nem értik meg, hogy miért nem szabad vészmanőverbe kezdeni akkor, ha egy kisállat szalad az autójuk elé. Az ilyen kisállat-vészmanőverekből lesznek a frontális ütközések.

McDonald's, Paul McCartney, viszont Douglas MacArthur és Andie MacDowell - mekkora a kavar e fránya mekkes előtag körül... Oké, aki egyáltalán foglalkozott fenti néggyel írásban, azért tudja, hogyan kell legalább azokat leírni, de a McPherson-MacPherson zűrzavar a magyar…..
EBL
2015.01.28 15:26:29
@Budapesti Szeretkezési Vállalat:
Tévedés! A perc (óra) és annak származtatott egységei használhatóak az alábbiak szerint:
Idézet:
"A mérésügyről szóló törvény és kormányrendelet
1991. évi XLV. törvény
...
(2) Törvényes mértékegységek:
a) a Nemzetközi Mértékegység-rendszer (SI) mértékegységei,
b) az (1) bekezdés szerinti külön jogszabályban meghatározott, SI-n kívüli mértékegységek,
c) az SI mértékegységeiből és az SI-n kívüli törvényes mértékegységekből képzett mértékegységek,
d) az a), b), c) pont alatti mértékegységeknek az (1) bekezdés szerinti külön jogszabályban meghatározott módon képzett többszörösei és törtrészei.
(3) A törvényes mértékegységeken kívül más mértékegységek is használhatók:
a) a külkereskedelmi kapcsolatokban,
b) nemzetközi megállapodások alapján,
c) a tudományos kutatásban.
...
III. fejezet
A Nemzetközi Mértékegység-rendszeren kívüli,
korlátozás nélkül használható törvényes
mértékegységek
...
(1) Idő-mértékegységek:
a) a perc; jele: min
1 min = 60 s
b) az óra; jele: h
1 h = 60 min = 3600 s
c) a nap; jele: d
1 d = 24 h = 1440 min = 86 400 s
d) a naptári időegységek: a hét, a hónap, az év.
"

Ötödik alkalommal kerültek díjazásra a legkiemelkedőbb energiatakarékos háztartási termékek. A gyártók az elmúlt egy év során bevezetett termékekkel nevezhettek a megmérettetésre, melyek öt kategóriában lettek díjazva: LCD/LED televíziók, hűtőkészülékek, mosógépek,…..
A TV2 tegnap útjára indította a harmadik generációs tehetségkutatók zászlóshajójának hívott Rising Start (amiben a néző applikáción keresztül szavaz, élőben azt hívják így), amiről a 2 óra 45 perces műsorfolyam végére sem tudtam megállapítani, hogy minek került…..
Durva landolást örökítettek meg Madeira repterén. A sziget kifutópályája a világ egyik legveszélyesebb repterének számít az erős légáramlatok miatt. Az alábbi videón jól látszik, hogy a TUIfly pilótájának csak a földet érés előtti pillanatokban sikerül stabilizálni a…..
EBL
2014.10.29 00:31:11
"de a gyakorlatban sehol a világon nem használják"
Ez így ebben a formában nem igaz. Íme néhány emberi beavatkozás nélküli leszállás. A pilóta csak a gurulóúton eszi át az irányítást. Az egyik felvételen a pálya vizuálisan akkor lesz látható, amikor a robotpilóta a twenty szót mondja. Az is tény, hogy vannak olyan légitársaságok, ahol az elsődleges irányelv a robotpilótás leszállás azokon a reptereken, ahol a feltételek adottak. Az ilyen reptereken külön engedéllyel térhetnek el az elsődleges irányelvtől.
<a href="http://fekszarny.blog.hu/2011/11/25/na_latod_vagy_nem">fekszarny.blog.hu/2011/11/25/na_latod_vagy_nem</a>
"A szélnydírás függőlegesen fújó szél"
Ez így ebben a formában nem igaz.
A szélnyírás fogalma pusztán annyit jelent, hogy a szél sebessége, iránya rövid távolságon belül jelentősen megváltozik. Ezt okozhatja az általad említett lefelé fújó szél is, ami aztán vízszintesen távozik. A vízszintesen távozó légtömegek miatt nem kell közvetlenül a lefelé áramló légtömegekbe beleszállni, elég, ha csak közel kerül hozzá a repülő. Néhány másodperc alatt egy erős oldalszélből erős hátszél lesz. A problémát nem is a lefelé áramló levegő, hanem a hirtelen hátszél okozza, ami a repülőt akár átesés közeli helyzetbe hozza. Ami rendkívül instabil. A szélnyírást okozhatja tereptárgy, akár egy kisebb hegy/szikla is. A szélnyírás jelensége elsősorban viharos időjárási körülmények között alakul ki így simán összeegyeztethető a traverzálással.
A felvételen 0:23-nál magasságot veszít a gép és hirtelen imbolyogni kezd. Nyilvánvalóan belerepült egy olyan áramlási térbe, ami az addigiaktól eltér. A hirtelen szélirány/erősség változás definíciószerűen maga a szélnyírás.

2014.10.29 00:34:34
EBL
2014.10.29 02:44:12
@áasdklfjáasn:
Nem a blogot hozom fel, hanem a videókat.
5 perc alatt legalább egy tucat olyan kabinvideót lehet találni, a hol a robotpilóta taxizási sebességig vezeti a gépet. (A gurulás már CAT III/C lenne.)
De itt egy újabb link: Nézd meg, hogy mikor kapcsol ki a robotpilóta.
www.grasshoppair.com/2013/01/ejszakai-cat-iiib-autoland-leszallas.html
Úgyhogy akárki akármit is mond a robotpilótás leszállás (a parkolóhelyre taxizás kivételével) egy a gyakorlatban használt létező eljárás.
A nyírás szó definíció szerűen egy v(r) vektortér dvx/dy, dvx/dz, dvy/dx, dvy/dz, dvz/dx, dvz/dy differenciálhányadosait jelenti.
Az általad említett függőleges szél ezek közül kettőt a dvz/dx és dvz/dy hányadosokat fedi le. A függőleges szél a szélnyírásnak egy gyakori, de nem az egyetlen típusa. A meteorológusok is megkülönböztetnek többféle eredetű szélnyírást.
met.hu/ismeret-tar/erdekessegek_tanulmanyok/index.php?id=1002&hir=Szupercellak
Idézem: "A szélnyírás nem más, mint a szél sebességének és irányának változása a tér egy kitüntetett iránya mentén"
Itt pl a met.hu oldalán az általad említettől eltérő típusú (dvx/dz és dvy/dz hányadosokkal jellemezhető) szélnyírásról írnak, valamint az ezzel kapcsolatosan kialakuló szupercellákról. Ezzel már azt az állításomat is sikerült alátámasztani, hogy bizonyos típusú szélnyírások összefüggésbe hozhatók a viharos időjárással.
Egyébként szélnyírásnak nevezhetjük a tereptárgyak által okozott szélnyírást (ezeket leginkább dvx/dy és dvy/dx deriváltakkal írhatjuk le). Ezt a típusú szélnyírást érezzük a bőrünkön amikor viharos időben egy utcasarkon kilépünk a keresztutcára, és hirtelen a szél el akarja vinni a fejünket is. És ezt a típusú szélnyírást egy repülő is megérzi, ha a pálya egyik oldalán az óceán, a másik oldalán pl sziklafal van. Azt hiszem, hogy a jelen blog is egy hasonló terepen fekvő reptérről szólt.

Ha “biciklistaként” reagálnék Stump András cikkére, bizonyára a fenti címet adnám neki. Csakhogy ennek nincsen sok köze a modern közlekedéspolitikához, amivel foglalkozom, és hozzám sem - már sokszor leírtam: nem vagyok “biciklista”. Tehát az alábbi cikk új…..
A minap békésen dohányoztam Budapest egyik nevezetes terének névtelen buszmegállójától pont annyi méterre, hogy a törvényszegés gyanújának árnyéka se vetülhessen rám, amikor egy bőröndjét éppen arra toló-húzó, hetvenes éveit taposó hölgy a fővárosi zaj csendjét…..
EBL
2014.05.27 10:35:45
@fda: Azért ezt a mondatot értelmezd újra:
"buszmegállójától pont annyi méterre, hogy a törvényszegés gyanújának árnyéka se vetülhessen rám"...azaz a buszmegállótól jó messze.

Nyitott ajtóval hagyta a kereszteződés közepén autóját, hogy a beszóló kerékpáros után rohanjon, egy sofőr a XI. kerületben, a Fehérvári út és az Etele út kereszteződésében.
Az E-tanu blog szerint a személygépkocsi az Etele útról kanyarodott balra a Fehérvári útra,…..
EBL
2014.04.26 21:13:35
@zoli_:
Lehet, hogy igazad van, nem értek a jogi szövegekhez. Én ezeket az a, b stb pontokat úgy értelmeztem, mintha külön mondatok lennének. Azaz nem szabad lakott területen kívül főútról balra kanyarodni. Nem szabad kerékpárútról a vele párhuzamos útra kanyarodni.

2014.04.27 00:51:50
@promontor:
"Ha állsz biciklivel a járda szélén, hogy becsatlakozz a forgalomba, az önmagában nem szabálytalan. Az se, ha ezt egy zebránál teszed."
Zebránál nem szabad becsatlakozni a forgalomba még kerékpárral sem. Ugyanis a zebrán megállni tilos van még a kerékpárosok számára is. Ha a zebrán ráülsz és elindulsz, akkor megsérted a megállási tilalomra vonatkozó szabályt. Ha meg még a járdán elindulsz, akkor a járdán biciklizéssel sértesz szabályt.
A megállási tilalom olyan értelemben is tilt, hogy pl nem vitethetek egy trélerrel egy autót sem olyan helyre ahol megállni tilos, még akkor sem, ha nem álltam meg ott, csak oda tetettem le és rögtön el is hajtok. Így kerékpárt sem tolhatok oda, ahol megállni tilos és nem indulhatok el onnan. Szigorú értelemben szerintem kerékpárral elindulni csak a zebra után vagy a zebra előtt legalább 5 méterrel lehetne. Az ellenkező irányba pedig vagy a balra kanyarodás vagy a megfordulás szabályait kell még alkalmazni.
Tömören véleményem szerint a kerékpárok zebrán történő mozgásukra pont ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint az autókra. Autóval nem szabad sem megállni, sem elindulni zebrán. Így biciklivel is tilos. Kivéve ha tolod, mert akkor gyalogos vagy. Amint az ember ülepe érinti a nyerget vagy talpa a pedálokat azonnal olyan szabályok lépnek életbe, amik a többi járműre érvényes.

A matrica 20 forintot dob mindegy autópálya-kilométerem költségén. Hol lehet ebből visszanyerni valamennyit? Hát a benzinen.
Azonos című írásunk kommentposztja...
EBL
2014.04.02 11:48:36
@Tippszmix:
Van egy 1.1-es Peugeot és egy 1.4-es Opel. Gyakran járok munkába Zuglóból a Hegyvidékre. Naponta megyek át az Erzsébet hídon és utána fel a Hegyalja úton át az Istenhegyire. Onnan le a Béla Királyon végig a pusztaszerin. Gyakran megyek végig a Hungárián. És így fogyaszt az autó 6,6-7,4 között fogyaszt az autó attól függően, hogy éppen mennyit megyek dugóban és mennyit hétvégén. Átlagosan 6,9-7,0 között vagyok.

2014.04.02 20:17:31
@Tippszmix:
Igen, odafigyelek a vezetési stílusra. Ez nem tötymörgést jelen, hanem azt, hogy ha zöld lámpa, akkor gáz (néha padlóig is), ha piros, akkor messziről motorfék (néha üresben gurulás). Legalább 25-30% múlik a vezetési stíluson.
Jókat röhögök magamban, amikor 500 méterre van egy piros lámpa, üresben gurulok 45-tel, a mögöttem jövő vörös fejjel behúz a belső sávba, padlógázzal megelőz, majd satuzik a piros lámpánál. Én meg üresben mellégurulok a külsőben, mire éppen zöldre vált a lámpa, és én jövök el hamarabb, miközben ő másfélszer annyi üzemanyagot füstölt el.

Nem sokat gondolkodnék, ha új autóba motort kellene választanom. Elfogytak az érvek a benzinesek mellett.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Naiv ügyfél 8 év után először nem fizette hitelének törlesztőrészletét, amire a Raiffeisen azonnal szó nélkül leinkasszózta a másik számlájáról a fizetése felét:
A problémám szerintem nem egyedi, a banknak joga van hozzá, így ezzel akár véget is érhetne a történet,…..
Ön is fog fizetni gyorshajtásért, hiába szabálykövető. Elmondjuk miért.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
EBL
2013.12.12 13:03:21
@Schütii:
Nem, nincs benne.
Értelmezésed sérti a nyelvtani és a matematikai logikát is. Ezért érdekelne egy jogász véleménye.
"Ez van megengedve, más nincs, tehát lakott területen kívül nem jogosít fel téged a KRESZ arra hogy elhaladj."
Ez nyelvtanilag nem igaz. Két dolog miatt sem.
Ugyanis egyrészt az adott mondat sem direkt, sem pedig indirekt nem tartalmazza a kizárólagosságot. Az adott mondat megenged valamit, de semmilyen értelemben nem tilt. Előzni is bárhol szabad, ahol jogszabály, tábla vagy útburkolati jel nem tiltja. Megfordulni is bárhol szabad, ahol jogszabály, tábla vagy útburkolati jel nem tiltja. Ilyen értelemben elhaladni is BÁRHOL szabad, ahol jogszabály, tábla vagy útburkolati jel nem tiltja. Ilyen tiltó jogszabály nem létezik, az említett mondat nyelvtanilag nem tartalmaz tiltást.
Másrészt az említett mondat úgy szól, hogy az "ily módon haladó járművek mellett jobbról is el szabad haladni" Az "ily módon" utalás a nyelvtanilag "hogyan?" kérdésre ad választ, azaz a belső sávban folyamatos haladásra. Az "ily módon" utalás nem értelmezhető nyelvtanilag a "hol?" kérdésre adott válaszként. Azaz nyelvtanilag a városon kívül a belső sávban haladó autó haladásának módja azonos a városon belül haladó autó haladásának módjával, csak éppen szabálytalan. Mert városon kívül ez a haladási mód nem megengedett.
Matematikai logikai hibája ott van a dolognak, ha ugyanis az "A" feltétel teljesülése esetén a "B" dolog megengedett, akkor logikailag sehogy sem következik ebből az hogy ha az "A" feltétel nem teljesül, akkor a "B" dolog tilos.

2013.12.12 14:23:25
@Schütii:
Hát ez az.
"Tehát a menetiránynak háttal csak akkor teheted be a gyerekülést ha nincs légzsák, vagy azt (valahogy) kikapcsotad előtte. "
Én is így értem a jogszabályt. Menetiránynak háttal csak akkor, ha... Menetiránynak szemben semmilyen kritérium nincs. Azaz menetiránynak szemben akkor is beteheted, ha be van kapcsolva a légzsák.
De a jogászok nem így értelmezik. Hanem úgy, hogy CSAK menetiránynak háttal és CSAK akkor, ha nincs légzsák. A baj az, hogy az első "csak" nincs benne a jogszabályban, mégis így értelmezik. A kreszben van legalább egy tucat olyan mondat, amit jogi körök másképpen értelmeznek, mint amit a józan paraszti logika diktál.
Részemről ennyi, üdv mindenkinek.

Atyánk nekünk akar kedvezni. Elvileg örülnöm kéne, de nem tudok.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja.
..
EBL
2013.11.22 00:46:27
@Ikukám: Költség, idő és kényelem szempontjából elemeztem a különböző közlekedési módokat. Az, hogy te az időt integrálod a költségekbe a te dolgod, én ezt szándékosan nem tettem. Ugyanis ha pl a buszon olvasok, áttekintem a naptáramat és megtervezem a másnapi melót, akkor mikor is megy kárba több időm? Szerintem akkor ha vezetek.
EBL
2013.11.22 00:52:05
@constantinus: Kb ugyanezt írtam én is. Csak a lassútól a gyorsabb felé. A futással nem számoltam, a robogót viszont egyértelműen a leggyorsabbnak tartom, ha már egy kicsit sűrű a forgalom.
Miért utálja az autós a biciklistát? És fordítva? Hülye biciklisekről hülye autósoknak. És fordítva.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
EBL
2013.08.14 15:25:13
@pimpike_:
Nyilván télen szerepet játszi a fűtés is. De ha mindenki paksi árammal fűtene, akkor is megemelkedne télen a légszennyezettség. Keress rá a "hidegpárna" szóra a google-on. Ez a Kárpát-medence sajátossága, hogy novembertól februárig az alsóbb légrétegek nem keverednek a felsőbbel, így mindenképpen nő a szennyezés koncentrációja a felszín közelében. Szóval nem igaz, hogy a fűtés miatt lesz 8-szoros a légszennyezés.

2013.08.14 15:41:36
@szellőszél:
Nem vagy tisztában, hogy mit jelent az 5-ös környezeti besorolás. (Sajnos a törvényhozók sem) Eddig Budapesten csak a szállópor (PM-10) miatt rendeltek el szmogriadót (és a rákot is többnyire ez okozza). Csakhogy a szállópor a következőkből származik: dízel korom (részecskeszürő van?), fékek (fék van?), gumikopás (kerék van?). és persze a fűtés. Azaz azzal, hogy kitiltjuk a forgalomból a virsligumijú, pirosmatricás, benzines, dobfékes kispolskikat, csak adtunk egy pofont a szarnak. Ugyanis ez esetben a széles kerekű, nagy teljesítményű, nagy tárcsafékes dízel autókat kellene kitiltani. Akkor is, ha jobb kategóriába esnek.
És az 5-ös kategóriáju autó is kibocsát fékport, gumiport, felveri a leülepedett részecskéket. Talán még jobban is, mint a fentebb vázolt kispolák.

2013.08.14 15:45:38
@sz4kerto:
"A ferfiak 90%-a azt gondolja, hogy jobban vezet, mint az atlag. "
Ez matematikailag akár igaz is lehet. Tegyük fel, hogy 10 emberből 9 egyformán vezet, a 10. pedig nagyon béna. Ekkor a 9 egyformán vezető átlagon felüli vezetési tudással fog bírni. (Mivel a béna kicsit lejjebb viszi az átlagot)

Mi tagadást, kicsit megdöbbenve olvastuk a Magyar Kerékpárosklub tanácsait, különösen a buszsofőr-bringás szemkontaktus-teremtése nyerte el tetszésünket, pláne, ha egy busz jobbról előz egy bringást a buszsávban, ahol - véleményünk szerint - semmi keresnivalója nincs. Ennek…..
EBL
2012.08.14 18:20:18
@Pirx:
Én pl egy 20 éves országúti bringáthajtok. Értéke kb egy hetibérlet ára. Ellenben alkalmas arra, hogy akár 7E buszt is othagyjam a Blahánál. Ha egy buszt megelőzök, akkor az nagyon ritkán akar visszaelőzni. Kivéve, ha egy piros miatt utolér. Ekkor persze elengedem, kitérek a mellékutcára. A következő megállónál általában végleg otthagyom. Általában 130-as, 7-es 173-as 7E buszokat és a 80-80A trolit szoktam lehagyni. A Nagy Lajos Király úttól a Déli pu bringával 35 perc. Ugyanez 80A troli+metroval!!! Szintén 35 perc. Metróval, érted. Ja és nem megyek át piroson sosem. Persze tapasztalom, hogy rajtam kívül 10-ből 8 bringás ha teheti átmegy.

...aki tényleg spórolni akar az üzemanyagon, annak más a megoldás. Úgy hívják: TDI és a Q5-ben már a kétliteres – 11 milliós - dízellel sem érkezik később oda, mint ezzel a 16 milliós benzines hibriddel.
Mai teszünk kommentposztja...
EBL
2012.08.14 12:02:49
@vmaast:
Ja igen. A szállópor négy forrásbólered:
-széntüzelés (fűtés)
-gumikopás
-fékkopás
-dízel korom
Az utollsó 3-ban akármilyen zöld plakettes SUV az élen jár. A 2 tonnájával a hatalmas kerekeivel és fékeivel, a korommal. Szóval én tuti bitosan külön szabályoznám az egyes szennyezőanyagok szerint. Azaz egy SUV NO és CO szempontjából lehet zöld, de a porszennyezésből fekete. Azaz ha a szmogriadót NO miatt rendelik el, akkor a régi kis benzinesek kiesnek a forgalomból. Ha meg a szállópor éri el a határértéket, akkor ezeket a behemótokat kellene kitiltani.

Megelégelték, hogy itt-ott már Budapesten is felbukkant néhány magas bicikli: a Közlekedéstudományi Egyesület jópofa, de ön- és közveszélyes játéknak minősítette a szerkezeteket.
A társaság levelét közöljük:
„Egy új, Amerikából származó extrém kerékpár használata…..
EBL
2012.07.13 00:16:04
@derabitz:
Valóban összességében 5x annyi balesetet okoznak az autósok, de vagy 100x annyi kilómétert tesznek meg. Azaz egy kilóméterre vetítve a biciklisek 20x veszélyesebbek.
Amit írtál az kb akkora blődség, mintha azt mondanánk, hogy a kínai autósok sokkal rosszabbak, mert kínában nagyságrenddel több balesetet okoznak, és elfeledkezünk arról, hogy ott 1,4 milliárd ember él és nem 10 milla.

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nyáron hideg víz a mennyezetben? És hová csöpög a kondenzvíz, amikor a magas páratartalmú meleg levegő lehűl a mennyezeten?