Adatok
Futakata
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Papirkutya lettem. Az utóbbi hetek zömmel retek időjárása elől terembe menekültem. Háromból háromszor fáztam meg, mire rászántam magam a chicken-way elfogadására. Öt éve először gépen futok, íme egy kis összegzés:Gépen futni nem jó, mert unalmas. Ráadásul a teremben szar…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Most olvasgattam a görög csatákról, és amit találtam, az elbizonytalanít, hogy egyáltalán honnan is származik a maratoni táv, illetve származik e valahonnan egyáltalán :-) Eszerint Pheidippidész a mai néven ismert Spartathlon-t futotta... viszont a Maratónból Athénba futó ismeretlen katona csak legenda...
"A közismert legenda szerint a marathóni csata után egy katona futva vitte a győzelem hírét Athénba, ahol csak ennyi mondott: „Νενικήκαμεν!” (nenikékamen, azaz győztünk), majd holtan összeesett. Ennek az emlékére rendezik a maratoni futóversenyeket. Bár ez a futás sokkal rövidebb az Athén–Spárta távnál, és majdnem biztosan kitalált történet, mégis sokkal ismertebb az előzőnél."
"A maraton név Pheidippidész görög katona legendájához kapcsolódik. Amikor i. e. 490-ben az athéni seregek a Marathóni csatában vereséget mértek a túlerőben lévő perzsa seregre, akkor a perzsa hajóhad Athén ellen indult, hogy még a győztes hadsereg visszaérkezése előtt elfoglalja a védtelen várost. Pheidippidész ekkor futva tette meg a mintegy 150 mérföldnyi távolságot Maraton és Spárta között, hogy a spártaiakat segítségül hívja. Pheidippidész vagy más néven Philipidész aki egyébként hivatásos futó volt, másnapra oda is ért Spártába. A spártaiak természetesen megígérték a segítséget, de nem vonultak csatába addig, amíg a holdtölte be nem állt. Ekkor Philippidész visszafutott Marathónba, hogy hírét vigye a spártaiak üzenetének. A spártaiak csak 6 nap múlva jelentek meg, amikor is a csata eldőlt. A dicsőséges athéni férfiak megnyerték az összecsapást a perzsa hadsereggel szemben. A másik elhíresült legenda szerint azért futotta le a csata helyszíne és Athén közötti 41,2 km körüli távot, hogy a győzelem hírének vitele mellett figyelmeztesse az athéniakat a perzsa seregek közeledtére. A legenda szerint (Pheidippidész – ez a történet nem feltétlenül kapcsolódik az illető nevéhez) az üzenet átadása után holtan rogyott össze. De ez a történet inkább csak legenda."