Adatok
Bazinga
0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Fura egy történet. John Christman fejlesztő július 23-án vásárolta meg a Lionját 31.79 dollárért (áfával). Először frissített, majd inkább újratelepítette az egész gépet, mert nem működött rendesen a rendszer.Fejlesztőként bejelentkezett, és letöltötte a legutolsó iTunes…..
Ma került ki az Indexre az a felhívás, melyből kiderül, hogy a cég alvállakozóval szeretné megcsináltatni szájtjai mobilalkalmazásait. A tenderkiírás szerint az Index az összes fontosabb kiadványára (Index, Velvet, Totalcar, Sportgéza, Dívány, Portfólió, InfoRádió, Blog.hu,…..
Bazinga
2010.10.19 08:45:57
@Nakhchivan: A HTML5 már ezek jórészét tudja, gondolom a korszerű böngészők nagyjából támogatják is. Amit meg nem, és újszerű ötlet, arra valószínűleg a fejlesztő inkább ír saját progit és nem közösködik az indexszel, ha nem muszáj. (lásd pl. videostreamelésre a ustream)
Talán amit még nyerni lehet a natív applikációval, hogy gyorsabb, és kevesebb sávszélt eszik.
Amúgy elég fura a kiírásban, hogy 4 platformra 10+ oldalhoz kér appot, de közben sokszor van rá utalás, hogy lehet a cég kicsi és új. Pedig ez így nem 1-2 emberes cégekre van méretezve.

Az úgynevezett „különadó” a kormányzati pénzösszelapátolás egyik csodaszere. „Válság van, emberek, ilyenkor minden eszköz megengedett!” – duruzsolja a bársonyos propaganda az olcsó populizmusra bármikor vevő Zemberek fülébe. Maga a Nagyvezír mondta…..
Az Adidas nem bírta tovább, és visszamondott egy 10 millió dolláros reklámszerződést az Apple-lel, ennyit költöttek volna el az iAd rendszeren keresztül. A pletykák szerint a visszalépés oka az volt, hogy a cég túlságosan bele akart szólni a reklámokba, már harmadszor dobták…..
Bazinga
2010.10.05 11:27:23
@Handras: Egész pontosan US+UK only :)
Bizony, bizony! Az androinica infói szerint nemsokára nálunk, és még 13 másik országban is megnyitja kapuit a fizetős market a következő hetekben. Az XDA fórumain páran (Eddig a svédek, magyarok és a lengyelek a nyerők) már beszámoltak róla, hogy már most látják a fizetős…..
Bazinga
2010.09.26 11:08:55
@Tomi from Space: Ráadásul még a fejlesztők nagy részét is szivatják, mert csak 11 ország fejlesztői adhatnak el appokat. Azt várná az ember, hogy a platform sikere érdekében kinyalják a fejlesztők hátsóját, hogy minél több app készüljön, ehhez képest a világ felét simán kizárták eladói oldalról is.
Emlékezhetünk, hogy az AppStore beindulása óta mennyiszer adtak hangot a fejlesztők az elégedetlenségüknek, a panaszok általában arra vonatkoztak, hogy az Apple sokáig vizsgál egy programot vagy akár egy update-et, így egy súlyos hiba kijavítása is hetekig tarthatott.Azonban az…..
Bazinga
2010.09.21 18:47:41
@Nakhchivan: Állítólag évente egyszer azoknak is elküldik a pénzt, akiknek nem jön össze a $150. Mondjuk pl. ausztráliából tényleg sokan nem tudtak összeszedni ennyit az előző rendszer szerint.
A napi jelentésekhez készült csicsás webes jelentésből épp csak a lényeget nem lehet kiolvasni (hány $-t kerestem tegnap?), szóval továbbra is mindenki a .txt-ket töltögeti, amit aztán külsö célprogramokkal lehet elemezni.

A Best Buy vezére szerint legalábbis ez tapasztalható a piacon. Ez a szám jóval nagyobb, mint amire számítani lehetett, hiszen első olvasatra azt jelenheti, hogy a hordozható gépekre vágyók felének elegendő az, amit egy iPad tud, és nincs szükségük a dolgozószobájukon kívül…..
Egy iPhone 3G-használónak sem kell elmondani, miért volt szívás az iOS4-update. Olyan mértékű teljesítménycsökkenést okozott az új operációs rendszer a két éves vason, ami időnként használhatatlanná tette a telefont, de legalábbis nagyon nem Apple-like dolgok történtek (vagy…..
Egy hétfői döntés értelmében az Egyesült Államokban ezentúl legális a jailbreak és a szolgáltatófüggetlenítés, az unlock. A hackerek levehetik a csuhát, kimehetnek a napra, az Apple elfogadtatási eljárása kevésbé tűnik despotikusnak, és az AppStore-ból kihagyott programok is…..
Kezdjünk bele, este hét óra, itt a várva várt konferencia. Mi lesz? Ingyen burkolat? Visszahívás? Akciós cellux? A rendezvény az iPhone 4 antenna songgal indul, amiben arról énekelnek, hogy bár elő lehet csalogatni a térerő-eldobós jelenséget, hétköznapi használat során…..
Bazinga
2010.07.16 23:30:27
@irónika: "Voltam akkora barom, hogy frissítettem a 3G-t a 4-es szoftverrel. Azóta utálom a telefonomat, mert lassú mint a tetü. Visszatérés nincs, tehát Steve barátunk arra ösztönöz, cseréljem le 4G-re."
A zárt fejlesztői fórumon akik próbálták, azt írják, hogy a 4.1-es bétával már nem olyan döglassú a 3G. Mondjuk ez szerintem nagyobb blama, mint az antenna dolog...
A zárt fejlesztői fórumon akik próbálták, azt írják, hogy a 4.1-es bétával már nem olyan döglassú a 3G. Mondjuk ez szerintem nagyobb blama, mint az antenna dolog...
Készült egy ilyen felmérés több mint 55 ezer fejlesztő megkérdezésével, amiből kiderült, hogy körülbelül négyszer annyian fejlesztenek az Apple platformjára, mint a Google-éra. Tessék, nézzétek csak, nézzétek: Ami ennél is meglepőbb, az a közös halmaz mérete. Az 55 ezer…..
Bazinga
2010.07.06 12:06:54
@Gyula bacsi: Azért az mcedit messze nem a létező legjobb megoldás. Max 1-200 soros szösszeneteket érdemes benne írni, másra alkalmatlan.
Ha windows-os világra emlékeztető grafikus IDE-t szeretnél, ott az Eclipse. Együttműködik a gdb-vel, így debuggolni is lehet vele a kódot a csili-vili felületen.
Obj-C meg tényleg wtf elsőre, de meg lehet szokni.

499 és 599 fontért lehet rendelni független iPhone 4-et Angliában, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a szolgáltatók - mind a hatan - elkezdhetnek licitálni egymásra. Magyarországon a T-Mobile még nem tud semmit, sem hivatalos időpontról, főleg árról nem hallottak. De bízzunk a…..
Nem állítom, hogy ennyit fognak megvenni, de az Appleinsider szerint a kaliforniai cég elég alkatrészt rendelt a címben jelzett darabszám legyártásához. Ezek alapján viszont várhatóan arra számít az Apple, hogy el is ad ennyi készüléket, vagy csak NAGYON meg akarja ijeszteni a…..
A nap híre mindenképp az, hogy a HP 1,2 milliárd dollárért felvásárolta a Palmot. Az okostelefonok piacáért oly sokat tett vállalat történetének tehát vége szakad, a Palm ugyanúgy beolvad az óriásba, mint annak idején a Compaq, és legfeljebb egy márkanév marad.A hírnek az…..
Bazinga
2010.04.29 09:57:05
@Grigorij: A PC elterjedése egy nagyon különböző sztori volt. Akkoriban a számítógép még nem "consumer electronics" volt, hanem tudományos berendezés és a geekek játékszere. Teljesen más súlya és haszna volt a nyíltságnak. Kezdetben még volt aki szkóppal és forrasztópákával debuggolta a számítógépét, ma meg vagy szerviz vagy kuka.
Továbbá a tartalmat szinte kizárólag a programok alkották, amik nehézkesen, floppykon vándoroltak. Ma meg lassan minden eszközt az határoz meg, hogy mit ér el az internetről.
20 év alatt nagyot fordult a világ, ma már a tömegekből másképp lehet pénzt kisajtolni. Nem lehet csak úgy lemásolni a PC sikerét.

Őszintén szólva erősen kétlem, hogy a fényképen, ami körbejárta a netet, valóban az új iPhone látható. Ugyanúgy bizalmatlan vagyok a videókkal szemben is. Gyanús a forma, a mobil felbukkanásának körülménye, a sztori, az ügyetlen, felosztott oldalsó fémkeret, a hátlap…..
Az amerikai iDealer óriási segítség azoknak, akik az USA-ból szeretnének valami rendelni, csak épp nem szállítják az adott terméket Magyarországra, vagy különböző okokból képtelenség itthonról fizetni az eladónak. Hogy egy konkrét példánál maradjunk, a cégtől…..
Magyar idő szerint csütörtök este az Apple bemutatta az iPhone OS 4.0-át. A rendszer a Flasht leszámítva már szinte mindent tud, amit a kritikusok elvártak tőle. És mivel a Flasht egyik mobil sem tudja normálisan megjeleníteni, szinte támadhatatlanná vált a rendszer. De vegyük…..
Bazinga
2010.04.09 13:47:15
@Zool2107: Miért zavar téged, hogy mostmár az oprendszerrel jön a reklámmegjelenítő library? AdMob-ot se tartja vissza semmi attól, hogy pl. olyan rendszert fejlesszen, ahol ha rábök a user a reklámra, akkor nem safarit nyit, hanem egyéb csilivili dolgokat csinál. Nem értem, miért baj az, ha az oprendszer adja a lehetőséget az appoknak és nem 3rd party library.
Egyébként én még annak örültem volna, ha pinchmedia/flurry féle használati statisztikákat csinálnak rendszer szinten.
@Kovács Ő. János: Ha open source lenne a flash, akkor pillanatok alatt készülnének használható lejátszók és fejlesztőeszközök, adobe meg menne a süllyesztőbe :)
Azzal meg magukat szúrnák tökön ha megszüntetnék az osx támogatást. Csak újabb ösztönzőt adnának a fejlesztőknek a flashről leszokásra.

2010.04.09 14:40:26
@Zool2107: Jahm, odáig nem olvastam vissza, azt hittem még mindig a most bemutatott a téma.
De ahogy wgyuri is írja, olyat nem fognak kiadni, amit a user mérgében hozzávág a falhoz 5 perc után.
Olvasgatom épp az OS 4.0 dokumentációját, érdekes. Úgy tűnik mintha a matematikai library vagy többmagos processzornak, vagy valami GPGPU-féleségnek készítené elő a terepet. Csak akkor meg miért nem OpenCL van, azt eddig szerette az apple :S

Hétkor kezdünk. Nagyonnagyonnagyon messze már ne menjetek. Kicsit messze még mehettek. Én egy olyan brióst vagy mit kérek. Amúgy az event egy kicsit csúszik, lassan ültek le a helyükre a csávókáim. Steve Jobs kijött a színpadra. Ugyanúgy néz ki, mint mostanában mindig.…..
Bazinga
2010.04.08 20:21:17
@breQ: Ha a navigáció mehet háttérben, akkor azért nem csak látszat a multitasking.
De nem teljesen világos egyelőre. Ahogy az se, hogy a "fast app switching" mit takar. Bent marad az app a memóriában, csak a cput veszik el tőle? Vagy ki kell takarítania maga után a memóriából, de akkor meg hol több, mint a sima leállítás-újraindítás?
Meg a local push notificationt se részletezték, de gondolom valami olyasmi, hogy a háttérben futó processz szól, hogy "hahó figyelj most rám, találtam/kaptam valamit"

Élőben nyomjuk a helyszínről, folyton frissülünk, még enni is mást küldünk helyettünk.
new TWTR.Widget({
version: 2,
type: 'profile',
rpp: 4,
interval: 6000,
width: 'auto',
height: 300,
theme: {
shell: {
background: '#d7d8de',
color: '#000000'
},…..
Az Apple jelentése szerint a szombati iPad Day-en körülbelül 300 ezer iPadet értékesítettek, beleértve az előrendeléseket is. A felhasználók egyetlen nap alatt nagyjából 1 millió alkalmazást töltöttek le a készülékre. Vajon az első eladási adatokból levonhatjuk-e azt a…..
Bazinga
2010.04.05 23:07:25
@poTomek: "Most lesz: desktop, mobil, okosmobil (iPx, Android, Win7phone), iPad."
Nem kell mindenre natív appot írni, bármennyire is nagy divat lett. Az esetek nagyon nagy részében elég lenne egy weblap is. Sőt ha a HTML5-öt megtanulják a népek, az már tökéletesen elég lesz olyan területekre ahol ennyire fontos a platformfüggetlenség. (social networkok és egyebek)
"ha valaki egyedi szoftvert fejleszt az ügyfelének iPhone/iPad-re, hogyan tudja neki eljuttatni az eszközre legálisan úgy"
Tesztelésre ad-hoc provisioning profilet szoktak használni, de ezzel sok a szívás. Azt hiszem cégként regisztráló fejlesztőknek van még valami hasonló opció házon belüli appok kiosztására.

Újabb fejlesztői interjúval készültünk, ezúttal Kern Józseffel beszélgetünk az amőbákról, a magyar intelligenciavirtusról és arról, hogyan lehet befektetés nélkül hírverést csinálni az appjaidnak. Szia, mutatkozzatok be. Sziasztok, Kern József vagyok, és barátommal,…..
Egy újabb magyar fejlesztésű alkalmazás kúszik felfelé az amerikai AppStore toplistáján, a Pearl Fisher Games saját fejlesztésű appjai közül kettővel (Blyx és Memory+) is bekerültek a Games/Educational Top 25-jébe.Ez ugyan csak egy alkategória, a Games kategória legfelső bugyrait…..
Annyi információ látott napvilágot, oly sok viszály után végre van egy hivatalos premierdátumunk: az iPad április harmadikától lesz kapható az Egyesült Államokban. Az elsőként elérhető készülék csak wifivel lesz használható, a 3G-s modellek csak április végén futnak be,…..
Cselle Gábor fejlesztette a reMailt (egy egyszerűsített email access protokoll), melyet a napokban felvásárolt a Google, és Cselle a hírek szerint a Gmail termékmenedzsereként folytatja pályafutását. (Amúgy Cselle egyszer már dolgozott a Google-nál, majd saját vállalkozásba…..
Ma egy igazán sikeres csapatot mutatok be nektek. A Spreadsong céget egy magyar és egy amerikai állampolgár alapította, és első alkalmazásuk, a Free Books hatalmas sikert ért el.
Zsolttal és Colinnal beszélgetve, és a blogjukat olvasva feltűnt az az elszánt marketingmunka,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Tényleg? Hogyan, honnan? Rákerestem most googleval, meg körbenéztem a fejlesztői portálon, de nem látok ilyet. Pedig nem bánnám :)
Vagy ez csak a Mac fejlesztői programra vonatkozik, az iOS-esre nem?