Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Billy the kid

0 bejegyzést írt és 105 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tegnap tárgyalóasztalhoz ült Pintér Sándor belügyminiszter és a fegyveres és rendvédelmi dolgozók nemrég megalakult sztrájkbizottsága, az tárgyalás után pedig szakértői egyeztetés kezdődött. Hogy pontosan miről egyeztettek, arról nem nyilatkoztak ... nem véletlenül.…..
Billy the kid 2011.05.20 11:16:02
@fogash: Esetedben a beteges irigység ellen nem sok mindent lehet tenni, de talán egy józan hangot meghallasz, bár vannak komoly kételyeim.
Mint "eccerű" földi halandónak , neked lesz a legszarabb, ha ezt bevezetik. Veszíteni való nélkül , veled szembe zsigeri gyűlölettel fognak kimenni intézkedni a bejelentésedre ezek a visszahibernált kolégák, és téged (is) fognak ellenségnek tekinteni. Jobb esetben anyádba küldenek el, rosszabbikban még jól el is vernek. Ha szerencséjük van, kirúgják őket, lehet, hogy az lesz a céljuk. Te pedig kérhetsz egy másik járőrpárt, és egy kis orvosi ellátást.
Ez köll majd nekünk...?
Billy the kid 2011.05.20 11:38:43
@ember67: Hagyjad, valszleg munka nyista, van helyette Bob Marley és sűrű zöld füstölgés, mellette pedig munkáról való okoskodás fórumokon....végül is mennyivel rosszabb, mint a kormány? :)
Billy the kid 2011.05.20 18:52:33
@fogash: Gondolom, tisztában vagy vele, hogy a rendőr nem jókedvéből áll ki a retkes trafival vadászlesbe, hanem azért, mert felülről (értsd: politika) elvárják, hogy szarrá bírságolja a ZEMBEREKET. Amiből ugyebár megint lesz egy kis pénz a költségvetésben, amit el lehet idővel lopni.
A csúsztatás mellett van némi igazság mondandódban, de azt elhiheted, hogy egy rendőrségi reformintézkedést nem lehet ilyen hánya-veti módon, szakmai párbeszéd nélkül, az érintettek kizárásával lefolytatni, úgy , ahogy most ezt ők teszik.
És akkor talán azt is észreveszed, hogy ezeknél (politikai elit) az oszd meg és uralkodj elve dominál, lassan az összes társadalmi csoportot kipécézték és megpróbálták ilyen- olyan jelzőkkel lejáratni;csak arról feledkeztek meg, hogy ebben a nyüves országban váltógazdálkodásban ők uralkodnak 22. éve, és nagyobb hátrányba vagyunk mint induláskor a startvonalnál. Szerintem nem te, nem én , és nem a többi kommentelő lopta szét spontán-privatizációval , ingatlanpanamákkal és egyéb mesterfogásokkal ezt az országot, hanem ők, úgy együtt, narancsostul, tulipánostul és szegfűstül.
1et értünk?
Érdekelne még valami. Hallott már valaki az elmúlt két évtizedben olyan ellenzéki vagy kormánypárti politikusról, aki az elmúlt 22 évben eladósodott??
A napi gazdaság cikke szerint még erősebben aktivizálódnak a szakszervezetek. Csütörtök este a VDSZ (Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége) Kazincbarcikán indítja útra demonstráció sorozatát, míg a rendvédelmi dolgozik…..
Billy the kid 2011.05.20 11:24:31
@Zetek: Neked nem kell tiltakozni és követelni, elég olvasnod a madzsar nemzetet, demokratát, óránként kapcsold be a hír tv-t. Akkor láthatod, hogy szeretett vezetőd, ha épp nem Hajdú Péterrel enyeleg egy budai villa hátsó udvarán, akkor épp a te hagymázas álmaidat váltja valóra.
Billy the kid 2011.05.20 11:26:40
@kormányzó: Teljesen egyetértek, csak valahogy a többdiplomás pógári szavazók ilyen összefüggéseket még vagy nem vettek észre, vagy nem is akarják azokat látni.
2010. január 19, levelet hozott a postás: Ön levágta és eltette a garancialevelet? Mert bekövetkezett az, amit írtak, komoly veszélybe kerültek Magyarországon a nyugdíjak ... "A Fidesz szerint a nyugdíjasoknak garanciára van szükségük. Biztosítanunk kell, hogy mindenki, aki…..
Szenzációs ez a Fidesz, csak így tovább :) Ősszel bezár a Zöld Pardon és a Rió a Petőfi-híd budai hídfőjénél, a helyén egy nagy Országzászlót állítanak, a terület pedig az alkotmány hatályba lépésének emlékhelye lesz. Beszarás-behugyozás.Koronaúsztatás? Ugyan…..
Korábban a vármegye-ügy kapcsán írtam: a kísértés mindig nagy jobboldalon, hogy ugyanazokat a hibákat elkövessék, amelyek az elmúlt húsz év bukásaihoz vezettek Antall-Boros-kormány óta. Akkor győzött a józanész, nem lett vármegye a megye. Amikor a Zöld Pardon (ZP)…..
A rendvédelmisek szívatása kezd egyre keményebb lenni ... pénteken a dühös tüntetők kiharcolták, hogy hétfőn reggel egyáltalán leüljön velük Pintér tárgyalni, nem tudom milyen elvárásokkal érkeztek meg a BM-be, hiszen maga Orbán nyilvánította ki elég világosan, hogy senki…..
Billy the kid 2011.05.11 13:46:51
@Con Storm: Már bocsáss meg, de ha így gondolod, akkor tényleg nagy a baj és komoly a defekt nálad.
El tudod képzelni, milyen állapotok alakulnának ki az egész qva országban , ha mondjuk 3 napra bemondaná a mosolyszünetet a rendészeti szakma?
Megpróbállak kicsit felhomályosítani, hátha nem csak narancslé csordogál ereidben...lenne kb. napi 1000 bankrablás a jelenlegi átlag 3-5 helyett, többezer egyéb rablás a mostani 30-40 helyett, lángba állnának a forgalmas csomópontok, a balesetek, garázdaságok és rendzavarások miatt megbénulna a komplett gépkocsi közlekedés, az emberek nagy része nem merne, nem is mehetne ki az utcára.
Evvel párhuzamosan az egekbe szökne, a mostani másfél kétszeresére az Euro és egyéb devizaárfolyam, a forint gyakorlatilag tüzelésen kívül másra nemigen lenne jó, a devizahiteleseknek utolsó szög kerülne a kaporsólyába, Nato és egyéb nemzetközi rendfenntartók érkeznének ide állomásozni, kb. 3 héten belül megbukna a kormány (ok, talán ez lenne a viszonylag legkönnyebben elviselhető veszteség) és elnézve a jelenlegi helyzetet, más sajnos tényleg még ennyire sem lenne alkalmas az ország kormányzására, szóval lehet , hogy Irak vagy Afganisztán mintájára mi is kapnánk valami nagyon szép , marionett babaként a nagyszerű Egyesült Államokból vezérelt bábkormányt.

Így lenne jó, vagy félretenni pár órára a hatalmi gőgöt, arroganciát, demagógiát, és megegyezni értelmes és elfogadható kompromisszumokkal a szakszervezetekkel?

Várom a megfejtéseket! :)
A legjobb úton haladunk, hogy közmunka nagyhatalom legyünk... Tegnap Szíjjártó vadította nagy szavakkal az Este műsorvezetőjét és a nézőket:   "Málta mellett az unióban Magyarországon a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta, ezt nyilvánvalóan emelni kell, először…..
  Orbán te cigány egy bölcs dakota mondta: „Pintért és Bakondit húzd a faszodra!! Második adag. ..
Billy the kid 2011.05.08 13:22:53
@Walaki75: Első kérdésedre a válaszolva, azért nem tüntettek a rendvédelmiek a komcsik alatt, mert akkor ugyan nyesték vissza a fizetéseket és juttatásokat, de a nyugdíjukhoz, mint utolsó mentsvárhoz nem nyúltak hozzá.
Az új szeles- narancsos- forradalmas csapat persze mindenkinek megígérte sokszor, hosszan , hogy nem, nem , marad a nyugdíjrendszer, csak a kommunisták akarnak minidig megszorítani, nekünk más eszközeink is vannak, más fejjel gondolkodunk, fájdalommentes évek következnek...és tessssék!! Emlékeztek még? Egyébként a vizitdíj még jó is volt az orvosoknak, mi meg nagyokos, hozzáértő módjára egy népszavazással eltöröltük fővezéri utasításra, mert húúú, 300 Ft!!!!
Most pedig tízmilliárdokat terveznek kivonni a gyógyszertámogatásból, ez igen!

Ami pedig a hozzászólásod többi részét illeti, jó helyen tapogatózol, itt kérem nagykoalíció van a háttérben, mi meg kapunk egy kis low-budget műsort, hogy ne unatkozzunk annyira...
Billy the kid 2011.05.09 11:10:34
@Chicano: Azért nem, mert amikor az ápolói, betanított munkási pályafutásukat megkezdték, kutya nem mondta nekik, hogy van ilyen jogosultságuk, és ők ennek tudatában egyeztek bele és írták alá munkaszerződésüket...ezért!
Szerzett jogokat megnyírbálni, visszamenőlegesen ítélkezni pedig hidd el, nagyon nem európai stílus.
Billy the kid 2011.05.09 12:50:08
@tevevanegypupu: Szerintem van egy kis logikai bicsaklás gondolatmenetedben.
Mégpedig az, hogy egy rendvédelmi ágazatot annak dolgozóival együtt irányítani nem szimpátia kérdés.
Készséggel elfogadom, hogy min. elnökünk kifejezetten ellenszenvvel viseltetik irántuk. Ok. Csak neki profi és bölcs politikusként tudni kéne, hogy kik védik a hátát.
Nem a pár szász fős tökvakaró tekes libling, hanem az a kb. 80000 rendvédelmi és egyéb hivatás dolgozó, akiknek nagyjából hátat fordított.
Szóval azt hiszem, hogy hamarosan politikai bölcsességéről minden ki fog derülni. Néha talán nagyobb erény belátni egy tévedést és visszakozni, mint rodeó bika módjára szemellenzővel ugrálni a revolverhős szerepkörben tetszelegni...
Kettős Mérce Csak a tüntetés 2011.05.09 06:56:00
Az elmúlt hónapok egyik legszórakoztatóbb eseménye a rendvédelmi dolgozó tüntetése volt pénteken. Egy látványos demonstráció és Pintér Sándor tökös kiállása ritka pillanata volt ennek az országnak. Valahol az ember azt érezte, van érdekvédelem és munkavállalói jog is még…..
Billy the kid 2011.05.09 10:52:26
@groggil: Ott a 3 pont!
Billy the kid 2011.05.09 10:56:34
@amfiteatrum: Egy kis cirókseprű a ti kezetekbe is kerülhetne a saját portán...persze én kérek elnézést, mindenről a gaz kommonyisták tehetnek...kár,hogy a kormányban több van belőlük, mint a maszopban.
Billy the kid 2011.05.09 11:04:20
@valasz a KE-nek: az a baj, hogy demagóg butaságokat teszel itt közszemlére, és legfőbb hírforrásod a bors és blikk mellett a madzsar nemzet.
Nem fog belátni senki semmit, nézz szét Európában a rendészeti nyugdíjazással kapcsolatban, mindenhol átlagosan 5 évvel mehetnek el korábban,mint nálunk.
Légy erős, az Államokban 20 év után, egységesen.
Ez nem arról szól, hogy nyugdíjba akar menekülni valaki, hanem arról, hogy bizonyos feltételek esetén van rá lehetősége, és amennyiben nem érzik a társadalmi megbecsülést és még fizikailag, mentálisan is alkalmatlanná válnak, van egy ilyen lehetőség, ami kompenzálja az ünnepi szolgálatokat, hétvégi munkát, a berendelést, a készenlétet, a homokzsákok pakolását, katonai bíróságot, stb.stb. Ezekről nyilván kevesebbet lehet hallani, de akkor olyan kérdésben formálj véleményt, amiben lényegesen több infóval rendelkezel.
  Tegnapi ígéretünknek megfelelően íme egy kis színes-szagos-füstös videóösszeállítás a rendvédelmi dolgozók tüntetéséről. Az esemény egyébként nekünk bejött, demokratikus chartás nénis rendezvényekhez szokott lelkünknek jól esett, hogy végre hozzánk is elkezdett…..
Billy the kid 2011.05.07 22:32:32
@Billy the kid: Csak vigyázzál, cirmosaid eközben össze-vissza fogják szarni lakásod, akkor aztán komonyistázhatsz! :)
Billy the kid 2011.05.08 11:57:07
@hajrámagyarok: Az a baj, hogy ők nagyon bölcsek olyan kérdésekben, amiről lövésük sincs.
De nyugi, majd ha eléri őket is a szociális olló, vett malac módjára ők fognak a leghangosabban vonyítani.
Billy the kid 2011.05.08 11:58:26
@picur3ka/mesterhazymiklospart: Az a büdös nagy helyzet, hogy szerencsére nem te és a hozzád hasonló, félművelt narancsnyik szavazók fognak dönteni ebben a kérdésben.
A kőbányai Illatos Csirke büfében ebédeltem, kell néha egy kis kacsanyelv és disznóköröm a tésztaleveshez. Visszafelé a Dózsa György úton ért az első terelés: belefutottam a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteinek monstre tüntetésébe. A demonstráció céljaival kapcsolatban…..
Billy the kid 2011.05.07 19:34:07
@Nancsi: Ünnepélyesen tájékoztatlak, hogy te ennek a darab szarnak vagy egy kis aprócska szelete...tudtál róla? :)
Tegnap ismét tüntettek a rendvédelmisek a parlament környékén. Előkerültek a 16-án megismert ötletbörzék, performanszok, transzparensek gazdagon, és még egy magát éjszakára felajánló nénike is akadt. A belváros köztéri csobogóvá átalakítása ezúttal - nagyon helyesen…..
Billy the kid 2011.05.07 17:24:31
@Toussaint L'Overture: És mi van, ha ők még terveik megvalósulását megelőzően mennek a levesbe? :)
Vastagbőr Erőt, egészséget! 2011.05.02 09:01:00
Több hete országos fókuszban van Gyöngyöspata, az oda kivezényelt rendőrökkel együtt. Azt hinné az ember, hogy ha már reflektorfénybe kerültek, akkor nem szenvednek hiányt semmiben, hiszen nem hiányzik egy újabb blama Pintér Sándoréknak ... A TMRSZ rendőrségi szakszervezet…..
Billy the kid 2011.05.02 19:42:04
@Conv: Figyelj, semmi bajom veled, valószínűleg nagyon okos és jó képességű rendszergazda vagy, de a vitát veled a témakörben felfüggeszteném...hogyha buta demagóg fecselyre vágyom, helyetted inkább a parlamenti közvetítést választom...
Billy the kid 2011.05.02 20:39:13
@Conv: Birka bácsi, akkor térjünk vissza egyetlen gondolatra a "rendelkezéseidre".
Pontosan melyik tv-t és "kapcsolódó rendelkezést" olvassam el??
Nehogy azt mondd nekem, hogy az 1996. évi XLIII-at, pontos szakaszt vagy bekezdést mondjál, légy oly kedves!
Billy the kid 2011.05.02 21:28:22
@Conv: Ennyi? Nem mondom, kellett hozzá egy óra mire magvas gondolataidat kiizzadtad magadból!
Kockafejecském, érzésem szerint rájöttél, végig hosszú-hosszú oldalakon keresztül baromságokat írtál, énrám meg most zúdítod fröcsögésed, mint a tükörre ami nem kedvező látványt mutat.
Azt hiszem, a megjelenített képed teljes mértékben szinkronban van beteg lelkivilágoddal, ocsmány jellemeddel, és valószínűleg valamilyen fizikai fogyatékosságoddal.
Ne húzd fel magad, ne törődj semmivel, vedd be az esti gyógyszered, holnapra már valószínűleg kevésbé fogsz remegni.

Hadd kívánjak gyors, mielőbbi gyógyulást, a lehetőségekhez mérten!
Az embert lépten-nyomon vegzálják, de a bajt nem előzik meg. Ha a jogsértést nem látják, a politikusok meg nem adnak utasítást, polgári rendfenntartó szerepüket képtelenek ellátni. (Fotó: Huszti István/Index) A gyöngyöspatai események kapcsán szinte mindenki a parlamenti…..
Billy the kid 2011.05.02 10:28:33
@egy derék katona: Nem gondolod, hogy a családon belüli erőszak kérdésköre, amíg bűncselekmény nem valósul meg, az illetékes önkormányzat családsegítőinek hatáskörébe tartozik...?

Azért minden szemetet nem a rendőrséggel kell összeszedetni...
A rendvédelmi dolgozók a belügyminiszter tiltása ellenére egyenruhában vonultak a Parlament elé, hogy jogaikat követeljék. Becslések szerint több mint tizenötezren vettek részt a megmozduláson. A tűzoltók egy transzparensre ezt írták: Mi a macskát is mentjük, de velünk a kutya…..
Billy the kid 2011.04.17 18:22:07
@karloszky: Sötét vagy, ostoba vagy, ha kettővel kevesebb lenne az IQ szinted, már locsolni kéne téged, szóval szorítsál csak a megegyezésnek, lehet, hogy még nagynyomású tűzoltókocsira szükséged lesz a jövőben...:))
A Fidesz a meglévők mellé egy újabb frontot nyitott meg, most éppen a bírók kerültek a célkeresztbe. A lázongó rendvédelmisek mellé most jöhetnek a lázongó bírók is, lassan bezárul a kör ... És mindezt sikerült egy mondattal elérniük:   Magyarul a bírók 70…..
Billy the kid 2011.04.17 10:08:55
@Virág et.: Üdítő kivétel vagy a "felheccelt tömegben", jó néha egy kis oázisra találni! :)
Teljesen egyetértek a rendvédelmi dolgozók ügyével kapcsolatban is, szerintem közérthetően és plasztikusan fogalmaztál, más kérdés, hogy ebben a bódító narancsgőzben (gázban?:)) sokan nem akarják megérteni, vagy folyamatosan befogják a fülüket, úgy meg nem könnyű az értelmes párbeszéd.
Szerintem is teljesen érthetetlen, hogy miért kell egy komplett rendvédelmi szektorral szemben frontot nyitni, feszültséget színtani, őket szembeállítani a civilekkel...persze ne legyünk szelektívek, a bírókkal, köztisztviselőkkel, egészségügyben dolgozókkal ugyanezt csinálják.
Legyünk mindezek ellenére optimisták, hátha így húsvét közeledtével fejükhöz kapnak és elkezdenek gondolkodni, azt hiszem mindenkinek így lenne jobb...
Billy the kid 2011.04.17 10:19:58
@causa sui: Azt hiszem, ön egészen pontosan tudtak mondjuk 15 évvel ezelőtt, hogy mennyit keres egy rendőr, és hogy bizonyos feltételekkel elmehet 25 év után korkedvezményes nyugdíjba.
A Kérdésem a következő: ahelyett, hogy most a karosszékből bölcs gondolatokat tesz közkinccsé, miért nem próbálta ki magát a rendőrség kötelékei között??
A végzettsége egészen biztosan adott, és amennyiben fizikailag és mentálisan is alkalmas, számolgathatná a nyugdíjig hátralévő napokat, perceket (valószínűleg megváltozna az időérzéke!) bár most valószínűleg picit nyomná a hátát az a fránya karosszék...
Billy the kid 2011.04.17 13:42:06
@Conv: Kérem tisztelettel, nyitott kapukat tetszik döngetni! A hivatásos tagoknak évente van fizikai felmérő, ha ott valaki nem tud teljesíteni, kapun kívül találja magát...az 50 éves korral sincs a spanyolviasz feltalálva, ugyanis jelenleg annyi a korhatár, kizárólag súlyos egészségromlás esetén lehet korábban 25 évvel elmenni, amit egy vegyes (értsd: civil-hivatásos) összetételű bizottság állapít meg....egyéb észrevétel? :)
Bajusz Ferenc rendőr őrnagynak a töke biza' tele lett, billentyűzetet ragadott és levelet írt, fel a lehető legmagasabb szintre, Orbán miniszterelnök úrnak. A Facebookon közzé is tette:   "Tisztelt" Miniszterelnök Úr ! Jó lenne ha felébredne és kicsit körbenézne,…..
Billy the kid 2011.04.09 12:38:58
@Nurrddin: Fején találtad a szöget a 2. sorban, "az őket felhasználó politika".Szerintem itt van az eb elhantolva. A végrehajtó állomány úgy a rendőrségnél, mint a honvédségnél, nem arra van kitalálva, hogy nagy összefüggéseket átlássanak, stratégiai terveket készítsenek (adott esetben matekból ötösre érettségizzenek:)) , hanem nevéből is adódóan végrehajtsa a parancsot.
Az igazi felelősök ugye politika szintjén vannak, a hal is fej irányból bűzlik, az más kérdés, hogy lásd, székház gyújtogatás , a politikának esze ágába sincs felvállalni a felelősséget, maradnak a középvezetők és végrehajtók, akikkel elvitetik a balhét.
A becsület kérdésében nem mentegetek senkit, persze hogy van korrupt gazember bőven ott is, de azt hiszem, 12 ember azért kevés arra, hogy egy 50000 létszámú szervezet vonatkozásában ilyen-olyan következtetéseket levonjunk.
A másik oldalról azért ne felejtsd el, hogy a társadalom része a rendőrség, mondhatni, mint cseppben a tenger, szóval ha őket nagyon fikázzuk, magunkról is bizonyítvány állítunk ki...
Billy the kid 2011.04.10 10:36:19
@Chicano: Ha nem tűnt volna fel, ez a nyílt levél nem a Nemzeti Színháznak vagy valamelyik polgári körnek vagy Dalma Asszonynak íródott, hanem egy becsületes ember elkeseredését tükrözi, aki csalódott az állami vezetés rendőrséggel kapcsolatos "ténykedésében".
A legnagyobb demagógia ilyenkor a civil "szektor" és rendvédelem között mesterséges feszültséget gerjeszteni, bár valószínűleg fentről ez volt az alapkoncepció.
Billy the kid 2011.04.10 21:01:21
@cila57: Szerintem nem gondolod komolyan, hogy egy parancsot végrehajtó rendőr vagy katona csak úgy puccsot fog szervezni, amikor ők is céltáblái voltak a 2006-os zavargásoknak.
Ne felejtsük már el, hogy nem csak hol ártatlan hol nem ártatlan civilek, hanem több mint 100 rendőr is megsérült 2006-ban.
Miután többször belerúgtak a rendőrökbe (cafeteria-csökkentés, megbízhatósági vizsgálat, korkedvezményes nyugdíj elvételének belengetése, semmisségi törvény), a kormány valószínűleg érezte, hogy ez már kicsit sok, és akár még veszélyes lehet.Így aztán Pintér…..
Billy the kid 2011.03.28 18:58:50
@S***ci: Díjazom a jobbító szándékod, csak véleményem szerint egy kicsit sántít a gondolatmenet. Amerikában valóban van kamera a járőrautókre szerelve, DE a járőr szuverén döntése, hogy bekapcsolja-e azt a qva kamerát, vagy sem. Szerinted hány miniszterelnökön, minisztériumi főtanácsoson, katonai vezetőn, vagy rendőrkapitányon van non-stop kamera, hogy legyen egy kis bm big brother? Segítek! Nullán! Innentől kezdve egy kicsit álságos a felvetés, nem lehet egyetlen egy munkáltatót (Gondolom, még téged sem) arra kötelezni, hogy éjt nap alá téve munkája során bazsajogjon egy felvételen, amit így vagy úgy megtartanak vagy majd letörölnak, netán megfenyítik, mert ásított vagy csak ferdén fingott.
Kicsit furcsa és szakszerűtlen értelmezése lenne ez a rendőri vagy katonai, netán börtönőri vagy titkosszolgálati hivatásnak. Nem gondolod??
Billy the kid 2011.03.28 20:59:11
@fokabacsi: Nem tévesztem össze a kecsesen ringó fecskét semmivel, főleg nem a menyecskével.:) Úgy gondolom, hogyha szakszerűen, netán tanúk által elmondott tényekkel alátámasztva le van írva mondjuk egy jelentés, az hiteles lesz és bizonyítékként felhasználható, nem kell hozzá feltétlenül egy +kamera felvétel, van így is elég való világ.
Billy the kid 2011.03.30 19:32:21
@egyemberasokközül: veneszivarral ne foglalkozz, egyszerűbb,mint a barlangrajz, ócsárolja a rendőröket, névtelenül szájhősködik, de ha igazoltatják vagy egy idézésre be kell kocognia, gondolom spriccel az aranyeres hátsója és remeg a lába, szóval egy igazi vizesnyócas, akire a karaktereket is kár pazarolni...

Jó lenne, ha eljönne az idő, amikor kölcsönösen megbecsülik egymást a különböző szakmák képviselői, ahelyett , hogy egymás fizetési cetlijét vagy munkaidejének hosszát vizslatgatnák...vajon ez utópia?
Piri kiborult, mert a neszmélyi Hilltop borászat éttermében  "takarodjatok" stílusban kezdtek üvöltözni velük, amiért bevittek két kutyát. Piri nem azzal van baja önmagában, ha egy helyről a tulaj kitiltja a kutyákat, hanem a stílussal, bár azt sem érti, egy ilyen…..
Varánusz Morvai Dávid csillaga 2010.04.15 08:00:00
Szivárvány óvoda, faszpumpás álmok,pártomra nézek és zsidókat látok?Őrült rémálom ez? Vagy valóság?Német lapnak füllentett hiábavalóság?Mondd! Kérlek mondd, hogy álmodom!A zsidók nem törhetnek át barikádokon!Nem mondhattam ilyet a düh hevében,hisz itthon másról szól…..
Mi volt a legcikibb a 2010-es választásban? Az OVB összeomlása? A Fidesz-henger? A szakállas szociológusok leváltása multiknál dolgozó, de multiellenes ördögpálcásokkal? A halálosan fejbebotoxozott Lendvai Ildikó kataton kubatovozása?  Egyik sem jutott a közelébe sem annak…..
A programot olvasva, a Jobbik annyira fasisztoid párt, hogy talán maga Mussolini mester is elismerően csettintene. Az a határozott meggyőződés, amellyel a világot rendbe akarják tenni, talán csak a fasisztákra jellemző. Ne essünk bele abba a klasszikus hibába, hogy összetévesztjük a…..
Felesküdni a törvény és az igazság szolgálatára, majd szemet hunyni a politikai és gazdasági elit disznóságai felett: ép személyiséggel, tartással, elmével, egészséggel ebből egyszerűen nem lehet kikeveredni. Részegen, félmeztelenül, mezítláb, betört fejjel találták meg…..