Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ember67

7 bejegyzést írt és 421 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megjelent egy remekmű: Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című könyve! Összegezve ezt a tökéletesen felépített marketinggépezetet, és levonva a tanulságokat megállapíthatom, hogy a mi drága Nikink eladta a lelkét az ördögnek. Kinyitotta Pandora szelencéjét, ennek…..
ember67 2013.06.12 07:59:09
@Dekatlon: Majd most kifejlődik egy egészséges félelem az edzőkben: nincs olyan, hogy a siker érdekében minden szent!!!! Embernek kell maradni!Azért én még elbeszélgetnék a Niki szüleinek a k...a anyjával!! SZép lehetett egy szülői értekezlet. Ez olyasmi tisztulási folyamat, mint az egyházé pedofília ügyben. Egyszer valaki kinyitja a száját és beszélni kezd, így kezdődik.
    Milyenek a cigányok? Olyanok, mint mások, sokfélék. Mit szeretnének a cigányok? Amit mások, sok mindent, elsősorban munkát, kenyeret, békességet, méltóságot.     Abban reménykedünk, hogy az orbáni kormányzás okozta riadalom, a lehetséges…..
ember67 2013.01.18 21:30:52
Ez a téma az, amely még engem is szembe tud állítani a barátaimmal: mi a megoldás? Miskolci lakcímmel az erősen érintettek köréhez tartozom. Nap-mint nap látom, miként élnek-túlélnek a romák. Először is tisztázni kellene a kényes fogalmat:
ROMA: nemzetiség A CIGÁNY szót az emberek 99%-a az életvitelre, arra is pejoratívan használja. Ha ezt tisztázzuk, akkor nem lesz meglepetés egy-egy roma tanár, mérnök, vagy jogász, esetleg roma sportoló, vagy művész.
Én társaságban mindig felteszem a kérdést: mi a különbség egy 4 általánost végzett, meg egy érettségizett roma között? 10ÉV BÖRTÖN!!!!!!!! És itt van a társadalmi megfontolás gazdasági háttere! Ha végiggondoljuk, hogy a 10 év börtön költségét-vagy annak nagy részét- ráköltjük a cigánygyerekek putri-sitt kombinációból történő kiemelésére, azonnal elkezdhetünk kalkulálni az ország gazdaságára gyakorolt áldásos hatásával:
dolgozó lesz, adófizető, nem segélyen élősködő
1-2-3 gyermeke lesz nem 10
egészségügyi alapképessége lesz, nem lesz rokkant, fertőző stb
nem lesz bűnöző, akik miatt egyre több rendőr, bíró, ügyész, börtön kell, melyek népgazdaság szempontból improduktívak -tisztán kidobott költség-,
azonnal több ezer szociális munkás, nevelőnek állás keletkezik, akik a cigánygyerekek minimum 16 órás ellátását végzik.
Hirtelen ennyi pozitív, s mint látható GAZDASÁGILAG pozitív hatása van, ha végiggondoljuk a megoldást. A népesség túlnyomó többsége viszont a háttérben a szálakat mozgató gazdasági guruk által kialakított járomban araszol: börtönbe a sok cigánnyal!! után következő "kevés a börtön", majd magánbörtönöket építünk! E láncon végigmenve gazdasági nagyhalak által birtokolt több tucat új börtönhöz vezet az út, kifejezetten káros horribilis állami költséggel, viszont markukba röhögő politikusokkal. Itt jár Amerika, amiből egyszerűen nem tud visszatáncolni. Több százezer néger elítélttel a börtönökben, 10 évtől-életfogytig költséggel!!!Ezek az emberek SOHA EGYETLEN FILLÉR ADÓT SEM FOGNAK MÁR FIZETNI, CSAK KÖLTSÉG, MEG BAJ LESZ VELÜK!!! Amerika már bánja, hogy 1960- 1990-ig leszarta ezt a népcsoportot, most viszont már horror költség ezt a folyamatot megfordítani! Próbálják... Mi 20 évnél járunk, s már most felnőtt 1-2 generáció, akiknek a visszamozdítása nagy küzdelem -ha nem lehetetlen-, de az 1 ÉVES CIGÁNYGYEREK MÉG NEM ELVESZETT GENERÁCIÓ!!!! A BÜDÖSCIGÁNY-t nem lángszóróval kell megszüntetni, hanem szappannal, okos szóval, iskolával, normális lakhatással!!! És most még egy pillanatképet szeretnék rögzíteni: mindenki, gondolja végig a saját gyerekkorát. Akinek van gyereke, az gondolja át, mlyen körülményeket biztosít a gyerekének. Ha ez megvan, gondoljon arra, van-e probléma a gyerek viselkedésével? És most gondoljuk bele magunkat egy pillanatra egy helyzetbe: 6 évesek vagyunk, 8-an vagyunk egy földpadlós büdös szobában, apa anya részeg, cigiznek a nagytesók, hideg van kint, ezért itt bent szarnak, enni kenyér van zsírral, az is minden másnap, nincs tiszta ruhánk, tetvesek vagyunk. Fázunk a szobában, mellettünk a nővérünket dugják. A füzetünket és könyveinket elveszik a nagyok és a kályhába dobják, hogy melegebb legyen. NA ITT KELLENE TANULNI! Majd másnap az iskolában beszólnak: büdös cigány, nincs házid, nincs füzeted, koszos, büdös vagy!!! Ezután már csak egy lépést kérek: 11 éves lányok vagyunk, akihez most bújik oda a részeg ma szabadult rokon- és nincs kihez fordulni, mert kit érdekel egy cigánylány, hisz mind kurva, s csak kiröhögni való, mikor a TV-ben közvetítenek egy 11 évesen teherbeesett cigánygyerekről... Köszönöm azoknak, akik vették a fáradtságot. Remélem egyre többen leszünk.
ember67 2013.01.18 21:34:34
@Mária: ha hozzátesszük az építőipart, akkor megkapjuk azokat a területeket, ahonnan kb 2 év alatt ki lettek rugdosva a most 40-60 éves cigányok
A kormány elmúlt két hétben produkált felsőoktatás-ügyi csavarjai mintha a világvégére játszanának: pénteken úgyis lehúzzák a rolót, akkor minek megcsinálni rendesen? A rossz hír, hogy - legalábbis ha ezeket a sorokat olvasni lehet - nincs vége a világnak, és a kormányzati…..
ember67 2012.12.21 13:01:53
@Mária: őszintén kíváncsi vagyok valamire: írj le egy szituációt, melyben a fidesz vagy vezére a negatív főhős és azt mondod rá: "ez már aztán túlzás"!!!!!!
Nyilvánosságra kerültek a 2013. szeptemberben induló felsőoktatási évfolyam állami finanszírozási keretszámai. Bár a hivatkozott cikkben elég zavarosan vannak összedobálva a számok, az világos, hogy a már eleve igen súlyos vágást hozó 2012-es évhez (az Elrugaszkodás Éve,…..
ember67 2012.12.05 20:50:09
@zellerlevél: Barom!!!!! Ha van lógós, akkor szüntessük meg? Még Kádáréknak is több esze volt! Valszeg neked sincs diplomád, nem is lesz, a gyerekednek sem szánsz ilyet! Tehát szerinted a szülő pénztárcája döntse el, hogy a gyerek elkezdheti-e az egyetemet!!! Tehetség, szorgalom, rátermettség smafu!!!! Csak az állami érdek: focista kell, közgazdász nem kell! HALLAK, DE FOGD BE A SZÁD, előre nem tudja mibe kell beleférnie, egyébként a 0 főbe NEM LEHET beleférni!!!!!!!!! Olyan jól mennek nálunk a dolgok, hogy nem kell közgazdás. Punktum!!! Anyádp..áját akarsz te ahhoz érteni, mitől működik a gazdaság, majd a párt megmondja!. Megmondom mi a felsőoktatás bűne: Kósa egyetemi vitanapja mutatta meg! Azok a hülye egyetemisták kérdeztek!!!!!! Sőt, visszakérdeztek!!!!!! Ami meg felháborító, figyeltek és gondolkodtak!!! Na ezt nem engedheti meg a demagógiát alkalmazó hatalom! Teszem hozzá a legszebben virító tényt, mely megvilágítja a dolog undorító cinizmusát: a fidesz frakcióban ülő tisztelt uraknak élén orbánnal és kövérrel a DIPLOMA BORÍTÓJÁN A komenistának mondott MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG CÍMERE CSILLOG!!!! pfuj!
ember67 2012.12.05 20:51:29
@Чебурашка: viszont kell a manipulálható egyszerű primitivitás, melyet gátol a működő oktatás!
ember67 2012.12.05 20:52:37
@Csore60: míg fel nem falják azt, amin élősködnek: a nemzetet.
Hétfőn hivatalosan is megkezdte működését az Európai Stabilitási Mechanizmus. Megtartotta alakuló ülését az eurózóna válságkezelésre életre hívott önálló intézménye, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) kormányzótanácsa hétfőn, Luxembourgban. - Startra…..
ember67 2012.10.10 14:43:35
@online távmunkás: Itt értheted meg azt, amit úgy hívnak: "lerombolják a demokráciát". Tudniillik nem a választott államaparátus felé megyünk, hanem a kinevezett felé. Mostmár hiába vered majd magad a képviselődnél, hogy szar az igazgató a gyerek sulijában: bocsika Oktatási minisztérium. Hiába mondod, hogy a rendőr leszart, mikor bejelentettél valamit. Hiába nyöszörögsz, hogy szar az utca- bocsika a járás kinevezettje adja a pénzt. Szerencsétlen polgármesterek azt se tudják majd, kinek a seggét nyalják: a választókét, de nem lesz pénz semmire, vagy a kormányét, aki pénzt ad a "baráti önkormányzatoknak " pályázati úton a járáson keresztül. Itt ugrik a demokrácia. Akit választanak, az a választóinak akar megfelelni, akit kineveznek, az meg a főnökének, aki kinevezte.
ember67 2012.10.10 14:44:21
@Feketecsuklya: Magáncégnek öcsém! Az államapparátus SOHA SEMMIT NEM FIZETETT KÉZPÉNZRE!!!!
ember67 2012.10.10 14:45:06
@Muad\\\'Dib: milyen elképzelés?
Elég az arcát figyelni, az egyszavas válaszait, az agresszív visszakérdezéseit. Hogy a tartalomról ne is beszéljünk...Tizenkétszer kérdezett vissza a vele készített 24 perces interjúban (ATV, Szabad szemmel, október 7., vasárnap) Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, az…..
ember67 2012.10.08 19:34:34
@azbesztos: a levélbeni reg hiányát!
ember67 2012.10.08 19:40:43
@lujo22: nem volt őszinte, hülye volt. Egyébként több év hazugságait 1 mondattal nem lehet negligálni. Csak gyónáskor lehet 1 miatyánkkal megúszni a hibákat. Semmi baj nem volt az őszinteséggel. A több év hazugságainak nyílt beismerése által bizonyított több év hazugságai miatt bukott Gy.F. Levesbe, ha olyan gyenge, hogy egy ilyen beszédet sem tudott 1, megbízható közegben elmondani 2, kommunikációval a maga oldalára állítani.
ember67 2012.10.08 19:49:23
@Lasombra: lÁTSZIK SZERENCSÉTLENEN, HOGY ő IS ÉPP EZEN GONDOLKODIK: MIT KERESEK ÉN ITT? Mint szakembernek, rettenetesen kínos lehet odaülni hülyének. Látja, tudja mit tesznek az árulókkal, ezért nem mer lépni. Ő és sok egyéb elvileg szakember simán lepattanna, ha valaki jövőbelátó garantálná neki, hogy 2014-ben váltás lesz. Addig viszont nem mer lépni. 6 év alatt (ha esetleg fidesz győz) egy embert teljesen el lehet tüntetni. NEM CSAK EGZISZTENCIÁLISAN!!!! Én se merném megkockáztatni, hogy a TEK így-úgy államérdekből dutyiba dugjon!!!
Az alábbi bejegyzés eredetileg egy kommentárra adott viszont kommentár, azonban úgy döntöttem, hogy különálló posztot is csinálok belőle megszólítva azt a 301 bélapátfalvai lakost, akik felemelték szavukat az ottani fogyatékos intézmény tervezett kiváltásával kapcsolatban.…..
ember67 2012.08.26 11:16:55
@egy maréknyi dollár: a stadion meglessz! Legfeljebb ismét egy "iparűzési adó szabad felajánlása a hatalom által megnevezett sportra" akció keretében. A MOL és OTP ki is csengeti! Így persze "nem állami pénzből". Ez jó trükk volt már tavaly is a felcsúti akadémia feltőkésítésére is.
ember67 2012.08.26 11:21:16
@Démonmac1: Ez az EÜ rendszer pont ugyanaz, ami a féllábút 2 évente felülvizsgálja hogy rokkant-e, illetve korrupt orvosokkal leszázalékol. Az, hogy veszélyes-e egy fogyatékos, az dönti el, van-e pénz a veszélyes betegek megfelelő intézményben történő elhelyezésére. Mint az elítélt bűnözők: ha van hely(pénz), bekerül a megfelelő intézménybe, ha nincs, majd lesz valami. Ha közben baj történik, így járt a békés átlagpolgár!
ember67 2012.08.26 11:25:57
@Sir Galahad: a gáz az, hogy e két eltérő fogyatékos rendszerszintű megítélése (már az EÜ rendszer) azonos!!!! Az egyik akár egy iskolában is lehetne udvari gondnok, a másikat isten ments emberek közé rendszeresen beengedni. ÉS ez a kettő a SZAKEMBEREK ÁLTAL ÜZEMELTETETT ÉS KITALÁLT RENDSZERBEN UGYANAZ! Na ez a hiba!!!!
    Az EB május 22-én a European Framework for Roma Inclusion keretében adott ki Közleményt a tagországok roma emancipációs stratégiáinak, azok elkövetkező tíz évben követendő szakpolitikai intézkedéseinek, beavatkozásai elképzeléseinek nyugtázásaként. Nem egy korszak…..
ember67 2012.07.03 20:46:04
@erdelyik: tetszik, hogy a bejegyzés végén tanácstalanságodat nem szégyelled. Jól teszed, hisz vannak erre szakemberek, az ő dolguk kitalálni a megoldást. A buta emberek érvrendszerének a vége mindíg a "golyószórót nekik"! Ide lyukadnak ki, ami bizonyítja primitivitásukat.
ember67 2012.07.03 20:46:18
@Shopping: Nagyon határozott, nagyon kemény vagy! HA MÁSOKRÓL VAN SZÓ! Nem kívánom, hogy kirúgjanak, azt meg pláne nem, hogy a gyereked a képedbe vágja: nekem ne pofázz tata, mire mentél a 20 év gürivel? Kidobtak mint egy macskát sz...ni!
Nívó Így spórol a magyar állam 2012.07.06 14:40:00
...avagy amikor a spórolás többe kerül, mint a probléma megoldása. Előre elnézést kérek, ha nem a megfelelő szakszavakat használom, a posztnak egészségügyi vonatkozása is van, én meg nem értek hozzá, de nem is ez a lényeg. Szomszédasszonyt utolérte a baj: porcleválás van a…..
ember67 2012.07.07 08:43:25
@Cartman (ex Cartman): hülyék voltak, nem mondták el a lényegét: elszámolási kontroll!!!! Ugyanolyan, mint a tescós kosárdíj: ennyiért visszatolod a kocsit. Barmok voltak a koalíciósok, ráadásul szívatták egymást is. Ez lett kihasználva politikailag. NINCS KONTROLL AZ EÜ RENDSZERBEN!!!!! BECSÜLETKASSZA!!! Itt Magyarországon: hehe
ember67 2012.07.09 14:51:18
@DIldiko:Nem érted, vagy nem akarod érteni: orvos mondta el: olyan diagnosztizálásból számol el naponta 30-40-et, mely diagnózis egyértelmű, kizárásos szűkítési folyamatot tartalmazó felállításának minimális ideje 75 perc!!! Ilyen pl. a ízületi gyulladás, középfülgyulladás, stb. Amikor biztos a diagnózisban, nem pedig rámond valamit, gyógyszer, oszt majd meglátjuk. De te is voltál már felsőtest ultrahangon: 5 perc. Na ennek becsületes időtartama minimum 30 perc, mikor rendesen átnéznek májat, lépet, vesét, húgyhólyagot, vezetékeket, nőknél méhet, petefészket, ráadásul több irányból. Nem az eü dolgozókat bántom. Az elszámolás rendszerét kritizálom. Fiktív díjak az ellátás elszámolásban, fiktív beavatkozásszám. Elméleti Példa: egy műtétre ad az EP 100 ft-ot. A kórház tudja, hogy ez valójában 170-be kerül, dehát a kenyéradó gazdával senki nem mer kakaskodni. Mit Tesz? 10 beavatkozás helyett 17-et mond, megkapja az 1700 Ft-ot, amiből tényleg el tudja végezni a 10 beavatkozást anélkül, hogy tönkremenne. Ez a sajna: a csalás, manipuláció, simlizés a rendszer része és ebben a zavarosban tudnak az oda nem való emberek, vállalkozások halászni
Ez a poszt csupa találgatás. Még szép.Kapkodjuk a fejünket. Egyre több információ lát napvilágot alvilági körök és a magyar rendőrség rendszerszerű, igen jól szervezett "együttműködéséről". Amerikai filmeken nevelkedett magyar állampolgárként olyan nagyon nem…..
ember67 2012.06.30 09:14:35
@pizzaboy: Jogos a remény, adja isten. Ám nehezen hiszem, hogy Orbán utasításai ebben a világban érnek valamit. Főleg Pintéren keresztül. Jól hangzik, meg sok sikert nekik, ám amilyen módon intézik a nyílt dolgokat (földpályázatok, állami megrendelések elosztása, tankönyvpiac átalakítás, lex törvények sora) megvan bennem a gondolat, hogy ez is csak egy "vállalkozói" csoport érdekeit, térnyerését szolgáló intézkedés.
ember67 2012.06.30 09:17:42
@Stefánia kisasszony (teuto-nordikus parasztlány): Nicsak, szerinted is tudta, kire kell lesújtani?
ember67 2012.06.30 09:30:30
@Bicepsz Elek: Ezért mondja a más megoldást ajánló szakember gárda, hogy nem központosítani kell a rendőrséget, hanem még jobban közel vinni az emberekhez. Tudniillik egy központilag kinevezett rendőrkapitány leszarja az embereket, sütögeti a pecsenyéjét, látszatszámokat generál központ felé. Lepaktál a legnagyobb gengszterekkel, akik garantálják a "csendet". Ha viszont helyi önkormányzati kinevezett, esetleg helyi lakosok által megválasztott, akkor hiába a papíron szép számok, a lakosoknak kell elszámolnia, és azoknak hiába hazudik, azok tapasztalják a közbiztonság állapotát, azok a gyerekeiken keresztül azonnal ismerik a veszélyes helyeket, és annak tulajait, a gengsztereket, a helyi kábítószer bárókat. Akkor megszűnik, hogy nem ugrik a rendőr a hívásra, mert az emberekben kialakult "szar a rendőrünk" érzés közvetlenül a rendőr és annak főnökeinek állásába kerül!!! Ismét egy olyan alapvető társadalompolitikai tényező, melynek irányításától, ellenőrzésétől, kontrolljától teljesen megfosztják az állampolgárokat. Szépen haladnak: oktatás, földhivatal, hatósági engedélyek, most a közbiztonság
Vastagbőr Nem is vizsgálták 2012.06.26 09:01:00
Méltatlanul kevés visszhangot kapott az ÁSZ jelentése a "a 2007-től uniós finanszírozással megvalósuló, kormányzati döntésen alapuló beruházási projektek pályáztatási, tervezési és előkészítési tapasztalatainak ellenőrzéséről", valamint az erről írt Index-es cikk.A…..
ember67 2012.06.26 14:06:20
@Zébácsi: már így is kockáztatjuk, hogy egyszer csak ránk legyintenek és azt mondják: ezek a magyarok ha ilyen hülyék, hogy hagyják magukat kifosztani, úgy kell nekik. Ha nekik így jó...
ember67 2012.06.26 14:12:54
@rolika: Ez a német polgár fizeti a cehhet kicsit túlzó. A német akkor ad neked 1 eurót, ha már keresett rajtad 4-et! Azért 20 éve viszik ki a pénzt az energetikai, távközlési, biztosítási és bankszektoron keresztül. Semmi más nem történt, mint a 2008-as válságkor túl sok pénzt vontak haza a saját gazdaságuk megmentésére. Nemhiába meg se zakkantotta a válság a BMW-t, a Mercedest, stb. A német tulajdonú bankok a külföldi leányaiktól bevonták a központba a pénzt és belepumpálták a német gazdaságba. Inkább megvédtek 200 ezer német állást, mint akár 10 cseh, vagy 5 magyart. Szerintem ez jogos, csak mostmár meg kéne menteniük a piacokat is, mert hiába dübörög a német gazdaság, ha nem lesz hova eladni, mert az összes "eu tag PIACORSZÁG" térden.
ember67 2012.06.26 14:13:32
@Zébácsi: mármint saját vezetőink fosztogatására gondoltam!!!!!
Nincs épelméjű politikus, aki ezt a célt kimondaná. Márpedig Orbán ezt tette a Die Presse-nek adott interjúban.Igaz, ő sem „bontotta ki az igazság minden részletét”. Orbán egy bátor állítással indított: „Magyarország nagyon sikeres volt a válság kezelésében.” – ez…..
ember67 2012.06.20 14:59:15
@jo.e: ugyanarról beszélünk, csak te a jelenleg megvalósítás alatt lévő rendszertől várod a megoldást. Most sem azzal foglalkoznak, hogy az államnak járó befizetéseket tényleges ellenőrzésekkel valóban be is szedjék és az ügyeskedőket megtalálják! Inkább kivetnek újabb adókat, melyek talán jobban kiszámítható összegek, mivel a vezetőket az államháztartás, ezáltal az általuk elkölthető összeg nagysága érdekli. Az eddig ügyeskedők, ezt is ki fogják kerülni, az egyszerű paraszt meg többet fizet. A kreszt azért tartjuk be, mert kamerákkal, rendőrökkel folyamatosan ellenőriznek, nagy a lebukás kockázata. 2000 db kresztábla plusz kihelyezése (lásd TÉNYLEG KOMOLYAN MEGÁLLNI TILOS tábla) szart sem ér. Ebben is, mint mindenben ebben az országban ez a baj: van egy szabály, majd az ellenőrzését leszarja a hatalom, mert az ellenőrzés pénzbe kerül. Egy példa: 100 egység adóból befolyik 60. Ha ellenőriz, akkor 90. Ehelyett kivet 150-et, és az alap 60%-al befolyik a 90, ellenőrzési költség nélkül. Igenám, de az egyszerű paraszt hülye módon befizeti a 150-et, a 100 helyett. Hát itt a gond: AZ ÁLLAM TOVÁBBRA IS FEJI A BECSÜLETES EMBEREKET, TE MEG -MIVEL NEM GONDOLOD ÁT- TAPSIKOLSZ ÖRÖMÖDBEN sőt, még le is tolod azokat, akik erre rávilágítanak. GRATULA!
ember67 2012.06.20 15:02:25
@Balt: kurvajóljárt! Majd most a "szemét nyerészkedő bankokkkal" fizetteti ki a saját hasznát! Nem esem seggre a bankoktól, de az államnál képmutatóbb harácsoló szervezetet még nem láttam!!!!
ember67 2012.06.20 15:10:10
@De gustibusaut bene, aut nihil: Nem. Az arábia, meg afrika. Akinek van, az jó, akinek nincs, az dögöljön meg. Mi elméletileg európaiak vagyunk, akik egy rákost, egy gerinctöröttet nem hagyunk megdögleni az út szélén, de ez változik. Van ez a szó, hogy SZOLIDARITÁS. Ez különböztet meg minket a "gazdag arab országoktól". Ott ugyanis az olajmilliárdok ellenére simán megdögölhet a paraszt egy rozsdás szögbe lépéstől. Ha egy 30-40 éves mellrákos nőt a befizetett összege határáig kezelnének, akkor 1-2 kezelés, azután szevasz, mehet a temetőbe. Egy 18 éves fiatalnak valószínűleg már egy szárkapoccsonttörés is túl drága lenne, nemhogy az antibiotikum ami a műtét után kell. Irány a temető. De érdekes lenne az első gyomorműtét is érzéstelenítés nélkül (mert arra már nem jut a befizetéséből, mert pl. 27 éves)
A hét elején jelent meg a Nemzeti alaptantervről (NAT) szóló kormányrendelet, így eldőlt, hogy szeptembertől milyen tantervhez igazodhatnak a pedagógusok. Bár az alaptanterv számos alapvető változást hoz magával, a leghevesebb reakciók mégis egy látszólag marginális ügy, az…..
ember67 2012.06.06 16:11:07
@Csucsundra: azért szívesen végignéznék egy 1960-as elvi blogot, hogy csúszott át ADY, ez a tripperes kábszeres író a coccialista kultúrszűrőn...
Nem az írók a baj, hanem az ideológia keresztülveréséhez szükséges 90%-os NAT fegyelem. Emiatt nem lehet a helyén kezelni a dolgot.
ember67 2012.06.06 16:13:36
@Csucsundra: Ez megint a kettészakadt ország tipikus esete! Jobb és bal nem beszél, amelyik hatalmon van, az diktál. Szarul állnak a lovak a szekérben!!!!! Sehova nem húznak!
Lobsterizmus Emigrálj barátokkal! 2012.06.02 20:36:00
A magyar kormány olyan szemérmetlen lenézéssel tekint a fiatalokra, ami nemzetközileg is kirívó. Orbánt mélyen érinti, hogy le akarunk lépni, de nem miattunk, hanem a szüleink miatt. Csak nekem fordult fel a gyomrom?  Gondolkodtam, mi bajom vele. Úgy beszél, mint egy szülő. Nem…..
ember67 2012.06.03 12:03:13
A magyar politikától távol esik a tervszerű befektetés filozófiája. Pedig a legszebb, leghasznosabb, legtiszteletreméltóbb befektetés a gyerekekbe invesztált pénz. Amikor az ember céget épít, azt szeretni kell gondoskodni róla. Hát még egy nemzetet építeni! Márpedig a nemzet az nem hegyek, folyók, hanem emberek! Magyarnak lenni nem térképészeti fogalom, hanem érzelem: BIZALOM, SZERETET, HŰSÉG, RAGASZKODÁS, BÜSZKESÉG, MÉLTÓSÁG!!!! Csakhogy ezeket KI KELL ÉRDEMELNI! Márpedig jelenlegi országunk ezt nem érdemli ki. Ennek legfőbb oka az, hogy jelenlegi politikai elitünk (minden oldal) méltatlan az ország vezetésének fennkölt feladatára! Nem államférfiak, hanem semmirekellő paprikajancsik. Én 45 éves vagyok, ezért le merem írni: Ennek az időszaknak a történelmi szégyenéért mi középkorúk mai felnőttek vagyunk felelősek. Nincs kire mutogatni se előre, se hátra. Ezt a szégyent soha nem fogjuk lemosni magunkról, csak remélhetjük, hogy az utókor megbocsájtja nemtörődöm butaságunkat. Azt, hogy engedjük, sőt felhatalmaztuk politikusainkat, hogy ártsanak az országnak. Két mondat még: a jelenlegi kifacsart értékrend olyan, amelyben 50 m2 dísztér burkolat többet ér, mint egy fiatal egyetemi képzése.(kb ugyanannyiba kerül, csak az előzőre van pénz) Másik: mi vagyunk az első nemzet a XXI században, beleértve afrikát, délamerikát, mely több focistát képez nappali ingyenesen, mint jogászt, vagy közgazdászt!!!!!!! Szégyen, melyet mi, birka középkorú választók hagyunk, sőt támogatunk szavazatainkkal. Ha valaki ezt látni tudja kívülről, az már csak szégyenében is elmegy innen. Sajnálom ezt a szép országot, de a nemzet valószínűleg megérdemli a sorsát.
ember67 2012.06.03 12:09:41
@Blogger Géza: Úgy vélem nem seftelésre gondolt, hanem komoly befektetésre. Látod, itt a különbség. Nem megszedni magad a nyomorúságon, hanem hosszútávú befektetéssel (gazdaságba) tisztes jövedelmet nyerni, ami mellet másnak munkahelye, jövedelme lesz, majd az országnak bevétele!!!! Ez az ország most nem így működik.!!
Unger Anna cikkét megírta, saját világképével tele is írta. A szerző Magyar Narancsban megjelent cikke az ellenzéki összefogás esélyét latolgatja, törésvonalakat vázol fel, elképzeléseket ismertet (mármint, hogy szerinte melyik politikai szereplő mit gondol), csak a lényeget nem…..
ember67 2012.06.02 12:54:30
@Kandeláber: vagy esetleg éppen azért esett, mert eltűnt az szdsz-ből a liberalizmus!
ember67 2012.06.02 13:01:27
@Alma János: épp ezért nem szabad elmenni az olyan választási szabályok mellett, mellyel a jelenlegi politikai DUÓ nehezíteni próbálja egy új- az országhoz méltó- politikai párt és hozzá érdemes politikai elit létrejöttét. Erről szól a választási törvény, a médiatörvény, a jogorvoslatot és jogbiztonságot kiiktató alkotmánybíróságot korlátozó törvény, minden, ami kicsit is korlátozza a szabad megnyilvánulás és fellépés lehetőségét. Most próbáljon indítani egy új párt egy "inforádiót", vagy egy "saját hírtévét". HAHA szabad média! Sajna nagyon úgy tűnik, az LMP eljátszotta ezt a hozzá fűzött reményt és belesüppedt ebbe az MSZP-FIDESZ mocsárba.
ember67 2012.06.02 13:08:40
@Kandeláber: nalátod, mégis a liberalizmus, mint eszme erodálódott. Ezt a csúsztatást használta azután fel a fidesz a RENDPÁRTI rendszer keresztülveréséhez. Legjobb példa talán:

Nemzeti konzultációs kérdés: költsünk felesleges milliárdokat az úgyis folyton visszaeső, nem termelő, csak költséget jelentő, majd hosszan kínlódva meghaló rákosokra, vagy inkább aktív eutanázia minden rákkal diagnosztizált betegnek, majd a megtakarításból fizesse az állam minden magyar nő mellműtétjét, melyért cserében betiltjuk a melltartót!
Akar-e a Magyar kormány IMF megállapodást, vagy sem? Mindenki ezt a kérdést teszi fel és válaszolja meg pártállásától vagy szakmai meggyőződésétől, érdekétől függően. Az alapvető –mindenki egyöntetű véleménye is ez- szükség van a megállapodásra a magyar…..
Isten malmai lassan őrölnek. Jelen esetben 2 hónapig. Még február elején olvastam a NOL-on, hogy a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) bérleti szerződését felmondta a Honvédelmi Minisztérium, hónap végéig ki kell költözniük a Gogol utcai…..
ember67 2012.04.19 15:56:09
@julios: Itt nincs zsigeri gyűlölet: egyszerűen irritáló, hogy amely iskolára rámutat az egyház, az az övé. Einstand állami támogatással.
Irritáló, hogy amíg az önkormányzati iskolák állami támogatása 40 %, addig az egyháziaké 100 %, ezzel belekergetve az önkormányzatokat abba, hogy ha meg akarják tartani a községekben a sulijukat- ez alapvető feltétele annak, hogy a fiatalok ott maradjanak-akkor az egyháznak adják.
Ismét a jó öreg középkori kényszer a vallás terjesztésére, csak most az aktuális "pénz fegyverrel"!
Nincs ebben semmi rossz, maximum annyi, hogy a 100% támogatás csak a kiemelkedően hátrányos helyzetű gyerekeket felkaroló intézményeknek kellene hogy járjon, nem pedig az azonos szintet beiskolázó önkormányzatival konkurálónak.
2011. október 22-én – az MSZP-n belül egy éve létrejött Demokratikus Koalíció Platform első születésnapi ünnepségén – Gyurcsány Ferenc bejelentette, amire már mindenki számított: Demokratikus Koalíció Párt néven új, saját elmondása szerint baloldali,…..
Annak az embernek a neve, akivel kapcsolatban ilyen-olyan beszélgetésekben az elmúlt időszakban gyakran csak „az ember, akinek nem szabad kimondani a nevét” megfogalmazás hangzott el, egyre többet szerepel a hírekben. Simicska Lajos és a sajátos "szerzőpárosává"…..
ember67 2012.03.13 23:18:11
@Blogger Géza: és akkor még nem beszéltünk a GDP-ről. Mert ugye az is lehet FT, lehet deviza és ráadásul épp ezek keveréke. Szóval ezt ember meg nem mondja, csak ordítja azt a verziót, ami az érdeke: politikusok!
ember67 2012.03.13 23:24:39
@aszekelyek: Tudod három tanács ehhez a rendpárti kirohanáshoz: 1.,Nézd meg a Majmok bolygója című filmet.
2., Olvass az 1928 utáni Német "demokratikus átalakulásról"
3., Gondolkozz azon, hogy nevezhet ki 9 évre valakit az, akinek a hatalma 4 évre szól?
ember67 2012.03.13 23:27:06
@ubul2000: akkor elnézést, de a besorolásért azonnal horkanok!
Oligarchák? Dehogyis, csak  Fideszbefektetők!  Előre bocsátom, „egyik kutya, másik eb”! Az MSZP-SZDSZ komplette ugyanazt csinálta,  mint a FIDESZ. Egy alapvető különbséggel: legalább kussolt! Van az alapmondás: aljas, de legalább nem hülye! Ez sem jobb, mint…..
Négy évvel ezelőtt, 2008. március 9-én volt a szociális népszavazás.Három kérdésben döntött a szavazáson megjelent 4 millió választópolgár: Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január…..
ember67 2012.03.10 11:10:35
@röhögő: leírtam ezzel kapcsolatos konklúziómat egy blogban. Hosszú, nem másolom be ide. Sajna egy jó kis manipulatív játéknak vagyunk asszisztálói.
enavalaszto.blog.hu/api/trackback/id/4098747
ember67 2012.03.10 11:23:21
@fátum: A pénzmegmaradás törvénye szerint olyan kifejezés nincs, hogy "nincs pénz"! Olyan van, hogy "erre nem jut", "erre nem szánok annyit"! Ha a családi kassza zsugorodik 1000 Ft-al, akkor arról kell dönteni, mi legyen a takarékoskodás formája: nem fizetek villanyszámlát, vagy figyelek rá, hogy ne égessem feleslegesen a villanyt. Nem ugyanaz! Mindenből arányosan visszafogok a költségben, vagy egyet törlök, a többit hagyom békén. Nem mindegy! Az elosztás módja dönti el a jövőt. Ha a kassza egy huszassal rövidebb, dönthetek hogy leszokom a cigiről, vagy mondhatom a gyereknek, ugrott az egyetem, menjen dolgozni. Ja és teszem hozzá, -analógia a pártközeli vállalkozókra- közben havi tizenötöt elhordok egy kurvához. Ha szigorúan matematikailag nézem az egyenleget, pofátlanul mondhatom, hogy "nincs pénz", viszont felettébb kétséges, hogy megfelelően, felelősséggel vezetem-e a családomat...
ember67 2012.03.10 11:30:32
@Bona Fides: akkor még inkább nemzeti vagy, mint liberális. Csakhogy most döntened kell, pedig ez az aljasság: magyar vagy szabad. Sajna ide korcsosult a politikánk. Ugyanis ha e kettő között választanod kell, soha nem lehetsz boldog ember! Ez látszik az országon: búvalb...ott emberek tömkelege!
Varánusz Ki fizeti a bayerzsoltit? 2012.03.07 13:05:44
 Miután pártunk és kormányunk rácsibészelte nemzeti adóhivatalát a Milla két prominensére, fölmerült a társadalmi igény, hogy akkor tessenek mondani drága békemenetelők, honnan, miből a plakátbőség? A HVG utánaeredt a dolognak, de csak riadt pislogással…..
ember67 2012.03.07 14:54:24
Pártfinanszírozás és annak szabályozása

A magyar emberek 97%-ának lila dunsztja sincs, miért ágál pár ember olyan régóta a pártfinanszírozás szabályozása és nyilvánossága érdekében. „Adnak pénzt oszt jól van”.

„A kicsi pártok verik magukat, mert nincs pénzük” felkiáltással az emberek leseprik a témát az asztalról.

Akkor kicsit részletesebben, de csak annyira, hogy érthető legyen a pártfinanszírozás tisztaságának fontossága és rávilágítsak, hogy közvetlenül semmi köze nincs a kispárt-nagypárt Dávid és Góliát harcához és a párttagság elszántságához. Sokkal inkább a hatalomhoz:

Jelen állapotban a kutya sem kérdezi, hogy ki mennyi pénzt ad egy-egy párt kasszájába, annyit ad, amennyit akar. Ez az állapot a hétköznapi ember számára nem mond semmit. Az üzleti életben tájékozottabbak viszont látják a lényeget. Azok a támogatók, üzleti körök, akik nagy pénzekkel támogatnak egy pártot, azok nem támogatásként adják, hanem befektetésként. „Majd megadod, ha tudod (mikor hatalomra kerülsz)”. Abban a pillanatban, mikor a párt elfogadja az „adományt”, lekötelezetté, adóssá válik.

Jelenleg ezen lekötelezettség szintjének csak a politikusok józan belátása szab határt. Az hogy mennyire akarja a hatalmat. Jelen politikai elitünk erkölcsi szintjére jellemző, hogy az intervallum a „bármiáron”-tól a „mindenáron”-ig terjed.

Tehát minden pénzt, mindenkitől, akármennyit átvesz, ezzel aláírva a „hatalomra kerülés esetén beváltható” váltót. Érthető, hiszen a hatalomra kerülés a hatalomra méltóvá válás kikerülésével csak pénz kérdése: tüntetni, népszavazni, megint tüntetni, óriásplakátolni, buszokkal menni tüntetni, napidíj a tüntetőknek, újságokban hírdetni, 17 villáskulcs a kordonhoz, harckocsiba benzin, stb. sok pénzt emészt fel.

A pártfinanszírozás szabályozatlanságának eredménye.

A bármennyi pénzért a támogató (befektető) bármit kérhet. A hétköznapi ember számára elképzelhetetlen összegek (10 milliárdok) befektetői hozamként a jól ismert uzsorásoktól (pfuj) már megszokott tízszeres szorzókkal számolnak. És itt jutunk el a már szinte felfoghatatlan, külön világban élő összegek szintjére. Ezt már nem lehet megadni egy egyszerű „parképítéssel”, „iskola rekonstrukcióval”, „tankönyv ajánlással”, „telkecskék átjátszásával”! Itt már nagyban megy a játék, akár stratégiai szinteken: teljes tankönyvkiadás, összes kórház rekonstrukció, teljes BKV buszpark, MALÉV, fél megyékre szóló földbérlet, komplett kizárólagos cafeteria, komplett bank megvásárlás, komplett gépjárműgyár felvásárlás, forintomlást okozó nyilatkozat, komplett állami szektor biztosítás, teljes új metró, autópálya építés, autópálya üzemeltetés, kaszinó engedélyezés, kaszinó tiltás, motorpálya engedély, állami kiemelt beruházás státusz.

Ekkora hálát már csak így lehet leróni, ekkora pénzeket már csak ezeken a szinteken lehet visszaadni.

Igen, Tisztelt Választók, az önök által érthetetlenül zajló nagyberuházások és stratégiai cégek érthetetlen bebukása, míg döglődő cégek indokolatlan felvásárlása, új biztosítók versenyen kívüli helyzetbehozása, szolgáltatások „állambiztonság alapú” versenyen kívüli leosztása, síkvidéki alagútépítés bizony nem más, mint az adósság leróvása, akár az állam érdeke ellenében is! Nincs mese, adós fizess! A kormányon lévő párt pedig semmi mással nem tud fizetni, mint az ORSZÁGGAL, hisz az áll hatalmában!

A pártfinanszírozás szabályozásának lényege, fontossága:

A pártok finanszírozásának szabályozása és átláthatósága igyekszik megakadályozni, hogy a hatalomra vágyó politikusok egy meghatározott szint fölött eladósodjanak, leköteleződjenek. Meghatározza egy-egy támogató támogatás maximumát és szigorú elszámoltatással megakadályozza a feketepénzek pártkasszába történő beáramlását. Kizárja a „barter” című csikicsuki játékot, valamint ellenőrzi a „tagjaink ingyen csinálták ezt a 400 db óriásplakátot” című 0 Ft bekerülési mesedélutánt. Így a legkomolyabb gazdasági hatalmasságok, oligarchák sem tudnak kezelhetetlen nagyságrendű pénzzel „politikai rabszolgákat” vásárolni.

Ezzel az eljárással gátat lehet vetni a „semmi nem drága a hatalomért” politikusi mentalitásnak, mely azután hatalomra kerülve a korrupt, értelmetlen, a nemzetet károsító viselkedéshez vezet. Persze így is lesz egy-két érdekes parképítés projekt, nade 10-20 millió még bele kell, hogy férjen a győztesek hadizsákmányába.

A pártfinanszírozás szabályozása leegyszerűsítve: pótolja a hatalomra vágyó politikusok józan önmérsékletét.
ember67 2012.03.07 14:57:03
@Cogito.t: alább a bejegyzésem megmagyarázza, hogy miből megy olyan profin a fidesz rendezvények szervezése! Az mszp sincs nagyon lemaradva, max ők nem ennyire elvakultak, illetve az öregek jobban ismerik a dörgést, ezért nem lehet őket ilyen szinten megvenni!
Döntés születik az EU részéről, hogy a kohéziós alapból „járó” pénzt felcímkézett „adható” pénzzé minősítik át.  Ennyi történt, s kormányunk idegességében vad koncepciós perezésbe kezdett. Meglepődtek, pedig épp kormányfőnk mondta:…..