Adatok
Gonosz Repülőmókus
0 bejegyzést írt és 272 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az Eurostat a legfrissebb tanulmányában a Horvátországgal kiegészült EU28 régióit vizsgálta meg, összesen 272 régiót, az egy főre jutó GDP alapján (2011-es adatok). A 272 régió utolsó, legszegényebb 20 régiója között 4 magyar régió szerepel.
Úgy, hogy 7 magyar régió…..
Egy csodálatosan szürreális videót forgatott a Hír24 Németh Szilárd sajtótájékoztatójáról, ami egy újpalotai panelház egyik lakásának nappalijában tartott.
A Rezsitábornok úrnak már a bejutással is meggyűlt a baja. Kis magyar valóság, avagy ilyen, amikor kilépünk egy…..
Gonosz Repülőmókus
2014.02.21 21:58:41
@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Nyugi, abban a pillanatban, hogy nem a fidesz lesz kormányon és nem is a kis pajtásai (mszp, dk, meg a többi patkány) hanem egy olyan, amelyik nem csak lopni, rabolni akar (haj, megérjük-e ezt valaha?), akkor azonnal ki fog derülni. És akkor a kis hombárfejű törpegeci meg a bandája a komcsi selejttel együtt mehetnek a paksi új blokkokba beszerezni a fűtőanyagot, hamár úgyis annyira a szívükön viselik (gyk: uránbányába kis csákánnyal a kezükbe 1000 m mélyen, amíg meg nem rohadnak. Legalább egyszer egy rövid ideig tudni fogják, hogy mi is az a munka...).
Tegnap este eleget tettem Papcsák Ferenc polgármester úr Facebookos szíves invitálásának és elmentem a zuglói rezsifórumra, ahol Németh Szilárd rezsibiztossal együtt léptek fel. A helyszín a Szent István Király Zeneiskola volt, a "ne vigyük be az iskolákba a politikát "…..
Gonosz Repülőmókus
2014.02.14 10:28:29
@beebeer: Valahogy ez ugrott be: www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=Lx_K99E8XJ8#t=284
Gonosz Repülőmókus
2014.02.14 10:30:51
@rat12: Tiszta "Vidám vasárnap". Már csak egy kis földön fetrengés kellett volna, hogy teljes legyen az agyhalál.
Gonosz Repülőmókus
2014.02.14 10:33:13
@Lazybones: Van ebben nem kis igazság, viszont zero nem újságíró (legalábbis nem itt) és ez sem egy újság, hanem egy blog, ahová az ember a gondolatait írja, úgy ahogy azok feltörtek belőle. (na jó, lehet, hogy nem...)
Komment nélkül:
"Az elmúlt évben több magyar és nemzetközi szervezet - többek között az Európai Néppárt - emelte fel a szavát az ellen, hogy Magyarországon egyes ügyekben nem érvényesülnek megfelelően az emberi jogok. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ezekkel a…..
Gonosz Repülőmókus
2014.02.07 10:32:47
@Conchobar: Egyelőre nem találtam olyat, akinek ebből az jött volna le, amit itt te az alternatív valóságodban érzékelsz. Ez van.
Gonosz Repülőmókus
2014.02.07 10:53:55
@Conchobar: Nem tudom, hogy te az alternatív univerzumodban milyen témával kapcsolatos milyen videót láttál, de én az itt linkeltben egy kdnp-s balfaszon kívül csak fideszeseket. Ráadásul a tökéletes mutyiban megalkotott (egyébként az ország szempontjából egy teljesen érdektelen, ugye?) atomerőmű építéssel kapcsolatban, amelyet szintén a fidesz hajtott végre.
Ezek után nem beszélhetek a hottentotta néppártól vagy ufókról. De nyugi, ha pl. az mszp csinálta volna, akkor róluk is ugyanaz lenne (az is egyébként) a véleményem.
Az a fidesz technika pedig, hogyha szembesítik őket a mocskosságukkal, akkor azonnal terelnek és más dolgait kezdik mantrázni (elmúltnyócév stb...) az már tényleg csak a leghülyébbeknek jön be.

2014.02.07 10:58:46
@vontod75: Azt hiszem a sötétzöldek vágyálmain kívül senki nem hiszi, hogy az ország ellátásának biztonságát kockára kellene tenni.
Sajnos ez nem teljesen igaz. Egyáltalán nem sötétzöldektől hallottam ezeket a hisztiket. Hozzáértés ohne, de a libek/szocik hülyeségét kivállóan tudták mantrázni.
Sajnos ez nem teljesen igaz. Egyáltalán nem sötétzöldektől hallottam ezeket a hisztiket. Hozzáértés ohne, de a libek/szocik hülyeségét kivállóan tudták mantrázni.
Persze nem most, és nem maga ellen, ezt remélem senki nem hitte egy percig sem.
Szóval még 2003-ban, 11 évvel ezelőtt történt, hogy három szocialista képviselő, Simon Gábor, Szitka Péter és Török Zsolt közölte, hogy hamarosan benyújtják az Országgyűlés mentelmi,…..
Gonosz Repülőmókus
2014.02.05 18:57:33
@Vidéki: Nyugi, a te gazdáid is látatlanban megérdemelnék a kötelet (inkább golyót, a kötél drága, lassú és macerás viszont nincs meg az az élvezet, hogy lássuk ezeket a geciket hosszasan agonizálni a saját mocskukban).
Vastagbőr
Ügyeleteket állítottak fel, hogy éjjel-nappal tudják büntetni a hajléktalanokat
2013.12.09 09:01:00
Szerencsések vagyunk, mert megígérték, hogy két hét alatt rendet csinálnak, és mivel Pintér Sándor még ma is miniszter, ezek szerint ezt az ígéretüket úgy gondolják, hogy teljesítették.Így a rengeteg felszabadult rendőrségi üres órákból két csoportnak is jut bőven, az…..
Gonosz Repülőmókus
2013.12.09 10:43:56
@jpmjpm: Nem hiszem, de valószínűleg csak elzavarják őket.
Gonosz Repülőmókus
2013.12.09 10:49:20
@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): "az ember otthon söprögetve kis halmokba rendezi a szemetet... és utána egy laza mozdulattal beküldi a szőnyeg alá."
Nekem meg az jutott eszembe, hogy azért mert vannak (nem kicsi) problémák, attól még nem kellene igénytelen féregként mindenből szardombot csinálni.
Vagy nektek mire van igényetek? Még több hajléktalant a budapesti aluljárókba? Csak mert elárulom, a hajléktalankérdés nem fog idén, de valószínűleg még sokáig sem, megoldódni.

2013.12.09 11:17:53
@SirTocy: Ez az igazi demagóg szöveg. Csak azért mert valamit tünetileg (is) kezelsz, attól az még nem zárja ki, hogy egyéb érdemi intézkedést nem teszel/tehetsz (nem tudom, hogy tesznek-e valóban, de az meg egy más kérdés).
Hogy lefodítsam: ha agytumorod van, és majd' megpusztulsz úgy fáj a fejed (mert fáj), a doki meg nam ad neked fájdalomcsillapítót, csak mert az tüneti kezelés. Várd meg amíg kivágják, aztán utána elmúlik.

Nő vagyok, tehát természetesen teljesen elítélem a családon belüli erőszak egyik leggyakoribb formáját is Természetesen teljesen elítélem a családon belüli erőszak minden formáját, és mivel nő (sőt anya) vagyok, a gyerekbántalmazás mellett különösen annak egyik leggyakoribb…..
Gonosz Repülőmókus
2013.11.08 11:29:13
@Impavidus Mortalium: Nagyszerű tudományos okfejtésedet végigolvasva, szerintem te valahol az elsők között lennél, akik elbuknak ebben a világégésben. De sebaj, ne csüggedj, ott volt Platón is, aki szintén olyan világot álmodott meg, amelyből azonnal likvidálták volna. Pedig őrá azt mondják, hogy "okos" volt :)
Egyébként szerintem inkább a csúnyákat kellene eltűntetni, meg a mozgássérülteket. Ja, meg a pékeket...
Egyébként szerintem inkább a csúnyákat kellene eltűntetni, meg a mozgássérülteket. Ja, meg a pékeket...
Gonosz Repülőmókus
2013.11.08 11:39:56
@DarthVader: "nem jut eszembe, hogy 25 év alatt cigányasszonyt kellett volna kezelnem azért, mert a férje megverte."
Nem járok a putriba és a traumatológiát is kerülöm ha tehetem. Ennek ellenére nem tartom valószínűtlennek, hogy a cigány nő nem megy el egy-két monokli miatt az orvoshoz. A rendőrségre meg pláne nem, tehát hogy te mit tapasztalsz orvosként az ebben az esetben nem biztos, hogy mérvadó.
Én viszont a saját szememmel láttam, amikor a huszonéves cigány csávó meglehetősen keményen, ököllel osztotta a hasonló korú párját. Nem is akárhol, hanem egy budapesti metróállomáson. Akkorákat ütött a fickó, hogy a csaj feje csak úgy csattant a falon. Én ezen persze jót mulattam (nem szégyellem magam emiatt), viszont volt olyan szerencsétlen, aki nem tudta ezt szó nélkül hagyni. Erre viszont a két more viszont együtt támadt rá, sőt, még a nő volt az agresszívabb, hogy hogy mer beleszólni az ő dolgukba (ezt nem ilyen finoman mondta)

Július elején leveleztünk a Papcsák Ferenc által vezetett zuglói polgármesteri hivatallal az év elején 1 millió 263 ezer 940 forintért kialakított különbejáratú WC-ről, illetve ahogy a jegyző asszony nevezte, "komplett, előzetes építési munkálatokat is igénylő, mosdó-…..
Az alábbi kedves történet 3 főszereplője Bayer Zsolt, Debreczenyi János, Veszprém korábbi fideszes polgármestere és Latorcai János, a veszprémi KDNP elnöke."A KDNP városi szinten jól működik, erős, de nem szabad elbízni magunkat, a keresztényi kultúra terjesztésével…..
Gonosz Repülőmókus
2013.02.19 10:35:59
@eMM2: Egyébként igen, nekem is ez volt az első gondolatom. Ritka rokonszenves brigád.
Gonosz Repülőmókus
2013.02.19 14:53:02
@laspalmas: Nem, a Vastagbőrnek. :)
Szerinted? Akinek első gondolata, hogy az ATV-vel parolázzon az milyen lény? Megmondom: vég...
Szerinted? Akinek első gondolata, hogy az ATV-vel parolázzon az milyen lény? Megmondom: vég...
Gonosz Repülőmókus
2013.02.19 15:19:11
@Ironfist: Vannak bizonyos dolgok, amelyeket normális emberek nem csinálnak semmilyen körülmények között sem. Nem közösülnek állatokkal, nem pajtáskodnak az ATV-vel, és még sorolhatnám... :)
A szocik már ott tartanak a megújulásban, hogy most épp az erdélyi magyaroknak nyalnak.
Mondhatnánk, hogy ez abszurd, pedig valójában csak a vérprofi, mindent túlélő párt hideg logikával meghozott döntése a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva. "Mégis kettős…..
Gonosz Repülőmókus
2013.01.21 11:17:31
@Anyád, a szúnyogok!!!: Tudod, ha valaki azzal példálózik, hogy ő mennyit járt templomba (gyerekként) és ezután csak ürülék és egyéb testnedvek fröcsögnek ki belőle (ráadásul még büszke is arra, hogy hülye mint a föld), akkor nem kell nagy gondolkodónak lenni, hogy kitaláljuk, hogy mi mindent is sikerült neki magába fogadnia gyermekkorában és hogy az mennyire határozta meg a későbbi életét.
De mit is magyarázok neked itt logikáról, hisz most nem uzsoráról, hazudozásról meg élősködésről van szó, ezért ezt te (meg a fajtád) nem is tudja felfogni.
De mit is magyarázok neked itt logikáról, hisz most nem uzsoráról, hazudozásról meg élősködésről van szó, ezért ezt te (meg a fajtád) nem is tudja felfogni.
Gonosz Repülőmókus
2013.01.21 11:27:43
@ftk: Mint azt már írták, van amikor csak közvetett hatása van a szavazásra (ajándékok, ígéretek stb), van amikor közvetlen. Ez főleg akkor fontos, mikor a delikvens (szavazó) még írni, olvasni sem tud. Magam részéről az ún. láncszavazásról hallottam eddig (látni nem láttam), ahol a legelső szavazó valójában nem szavaz, csak kihozza a saját lapját, majd kint a "felügyelő" beikszeli a megfelelő pontokat és a következő már azt dobja be. Ezután ő is kihozza a saját lapját üresen. Azt persze már nehezebben tudja ellenőrizni, hogy tényleg be is dobta. De miért is ne dobná?
Gonosz Repülőmókus
2013.01.21 11:31:58
@Anyád, a szúnyogok!!!: "A te neoliberális fajtád "
Hahaha! Én meg a neoliberális. Téged is érhetett valami súlyos trauma gyermekkorodban. Szerintem beszélgessél kicsit a szüleiddel vagy a környezetedben gyakran felbukkanó egyik ápolóval év/vagy elmeorvossal.

Pedig olyan jól ment minden ... államosították a 3000 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári vagyont, nem tüntettek. Lett új alkotmány, új munka törvénykönyve, új választójogi törvény, rengeteg kreatív új adók, adóemelések, egy minisztériumot lepasszoltak a szponzoroknak,…..
Gonosz Repülőmókus
2012.12.21 15:06:49
..
Gonosz Repülőmókus
2012.06.16 20:39:23
Gonosz Repülőmókus
2012.06.17 09:20:39
@KKKKKKK: Egy szóval nem mondtam, hogy ugyanaz csinálta, csak azt, hogy amilyen állapotok Oroszországban vannak (közlekedés terén) akár egy ember is tudna hasonlót összehozni pár hét alatt.
Matolcsy sorozata a Heti Válaszban egyszerűen csodálatos, még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt ő írja, nem pedig mondjuk Bödöcs a Showder klubból.A legfrissebb írásából például kiderül, hogy születnek azok az isteni, soha-sehol meg nem írt unortodox ötletek:"Minden új egy…..
Gonosz Repülőmókus
2012.05.16 00:52:48
@sárkányfő: "Ez nagyon nem vicces, hogy egy Rejtő-regény hőse a gazdasági miniszterünk."
Nekem kapásból a "Három testőr Afrikában" c. regény ugrott be, mikor elolvastam a cikket. Mégpedig a saját embereinek mennyországot építő, és azt hazugságól, lopásból, rabszolgamunkából fenntartó Pittman "százados" és a teljesen elmeháborodott "orvos", Winter "tanár úr" viszonya, aki élő embereken kísérletezett, persze csak gyógyítás célzattal, és teljesen meg volt győződve a munkája és a maga tökéletességéről. Egy ide vágó részlet:
"A százados, akiről most már tudtuk, hogy Pittman és szökött legionárius, kellemes arcú, mosolygós, jóindulatú embernek látszott.
- No mi az, tanár úr? - kérdezte tréfásan Wintert.
- Sok műtétem volt... Sok a dolog. Estére előkészítek egy extrahációt...
- Hát csak szorgalmasan. És ön?
- Kérem, százados úr... - a tanár felé nézett, aki távol volt. - Winter tanár működését nem bírom elviselni.
- Ugyan, kérem! Ő éppolyan orvos, mint amilyen zongorista ön.
- Az én játékom esetleg hamis, de senki sem hal bele.
- Mindegy. Ne zavarjuk egymás szórakozását. Itt mindenki azt teszi, amit akar..."

Április végén megszületett az első kormánydöntés a témában. A megvizsgált szociális ellátások közül egyelőre csak kettőnél lesz változás: - a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény teljes összegét (évi két alkalommal gyermekenként 5800 Ft) utalványban kapják meg a…..
Ha nem lenne egészen elképesztő a történet, akár egy blogreklám is lehetne: kezdj egy blogolni, a határ a csillagos ég! A kedves user szerdán létrehozott egy új nicknevet, elindított egy blogot, 10:36-kor kitett egy posztot ami 14:20-kor megjelent MTI-hírként. Blogger legyen a…..
Tegnap, április 11-én, József Attila születésnapján, ami 1964 óta a Magyar Költészet Napja, bejelentették, hogy a költő Kossuth térről eltávolított szobrának ez lesz az új helye:
Értem én, hogy komcsi volt szegény, de ennyire?! Lerakjuk egy falnak háttal a rakpartra,…..
Gonosz Repülőmókus
2012.04.12 21:15:56
@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: @Virág et.: Sajnos ma Magyarországon minden hely "méltóbb", mint a Kossuth tér, még a rakodópart legalsó köve is.
Gonosz Repülőmókus
2012.04.12 21:18:12
@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Na az minőségi csere lenne: József Attila a Kossuth térre, a politikusok meg a Dunapartra...
A Jobbiknak három kártyája van, ezt kevergetik szorgalmasan: zsidók, cigányok, melegek. Teljesen felesleges elmagyarázni nekik, hogy milyen magyarországi és Európai Uniós alapjogokat sért ez az agyszüleményük, amit "T/6721 Egyes szexuális magatartászavarok visszaszorítása…..
Gonosz Repülőmókus
2012.04.11 15:06:01
@spinat: Tudtommal élettársi kapcsolatban lehetnek és részemről nyugodtan össze is házasodhatnak, mivel számomra a házasság egyrészt egy gesztus a másik fél felé, másrészt egyfajta törvényes elismertetése a kapcsolatuknak. Ez egyeseknek számít, másoknak kevésbé vagy egyáltalán nem. Ezt teljes mértékben támogatom. Mi kellhet még?
Gonosz Repülőmókus
2012.04.11 15:10:39
@Fedor: Ó, értem. Szóval más rajtad kívül nem olvas? Gratulálok. Szép volt. Ha megtámogattad volna néhány év kutatásával az okosságodat, akkor azt mondtam volna, hogy rendben van, ez ellen nem tudok mit felhozni, csak a saját tapasztalataimat, ami valóban semmi ahhoz képest. De ez után légy szíves ne osszátok nekem az észt spinat kollégával együtt, hogy kinek miben van igaza.
Én legalább elismerem, hogy ez csak a saját szubjektív véleményem.
Én legalább elismerem, hogy ez csak a saját szubjektív véleményem.
Gonosz Repülőmókus
2012.04.11 15:27:29
@spinat: Ha viszont azt mondom, hogy nem betegség, akkor nem kell orvosnak lennem? Mi van???
2 éve még a meleg étkezési jegyek magyar üzletláncokban való beválthatóságáért aggódtunk, de szerencsére ma már nincs ilyen probléma, sőt.A Fidesz gondolt egyet, és a cafeteriarendszert is átalakította, nemzetivé tette, leginkább a francia Sodexo kajajegypiacról való…..
Gonosz Repülőmókus
2012.01.16 11:51:32
Gonosz Repülőmókus
2012.01.16 11:59:17
@Jani haverja: "drágábban forgalmaznak általában silányabb minőséget, mint a multik"
Ez így ebben a formában nem feltétlenül igaz. Menj be a Tacskóba a Köki Terminálban pl. (ja 1000 km-re vagy. Akkor ne menj be). Ott az árak simán verik a non-stop kisközért árait. Felülről.
Másrészt véleményem szerint egy külföldi tulajdonú, (nagyrészt vagy teljesen) külföldi cuccokat forgalmazó multi csak lapátolja kifelé a pénzt az országból, függetlenül attól, hogy (úgymond) hány munkahelyet teremt.

Miközben kiderült, hogy Schmitt disszertációját bíráló két tanár is tagja volt a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) Tanácsának, melynek 1990-től Schmitt volt az elnöke, és nagy megtiszteltetésnek érezték, hogy egy kétszeres olimpia bajnok dolgozatát bírálhatták el, az atv…..
Gonosz Repülőmókus
2012.01.13 12:11:47
@TaTa86.: "Ha az egyikre 90% az esély a másikra 10%, akkor is qrva kínos, ha most mindenki elítéli, majd kiderül, hogy ártatlan."
Ezt nagyon egyszerű bizonyítani. SP előkapja a disszertációját, bemutat(ja) országnak-világnak, hogy tessék, nézzétek, vizsgáljátok gyökerek, sehol egy betű hasonlóság. Kész ennyi lenne.
Ehelyett jön a szokásos maszatolás, hazudozás.

2012.01.13 12:52:34
@TaTa86.: Ok, igazad van. Ilyen gyorsan konkrétan állást foglalniuk valóban elhamarkodott lenne. Azért egy normális nyilatkozat mondjuk elvárható lenne tőlük
Gonosz Repülőmókus
2012.01.13 13:11:58
@TaTa86.:
- "L. Simon László (Fidesz): majd meglátjuk, hogy mi az igazság."
Ez rendben lenne, de
- "én író vagyok, úgyhogy a plágiumot nem tartom sokra"
Nem tartja sokra. Mert író. Itt most nem egy szaros, senki által nem olvasott novellának a lemásolásáról van szó, hanem egy KE doktori disszertációjának a meghamisitásáról, csalásról.
"Révész Máriusz (Fidesz): Olvastam a hírt, de nincs kialakult véleményem."
Mondjuk ezt Máriusztól nem is várom el. Mármint hogy véleménye legyen. Ez már akkor "lejött" nekem, mikor az egykulcsos adó + családi kedvezmény kapcsán megkérdezték, hogy akkor most kb. hány százezer Ft-tal emelkedett a fizuja. Ő meg csak pislogott mint hal a Tescós szatyorban. Azért mert nem akar most állást foglalni, azért még véleménye lehet(ne). Ez kb. olyan mint ha azt mondta volna, hogy "nem t'om, ma még nem gondolkoztam..."

Nehogy lemondjon, tisztelt Schmitt Pál!
Ezekben a vészterhes időkben tényleg csak Ön gondoskodik a Nemzet legmagasabb szintű szórakoztatásáról! Másfél év is elegendő volt Önnek, hogy bátran le merjük írni, hogy Torgyán doktor óta nem volt ilyen szórakoztató figura a magyar…..
Gonosz Repülőmókus
2012.01.12 15:13:45
@ruhaszarito: Ha Plagi bá egy, a Sándor-palotát meglátogató óvodás csoportot sajátkezűleg mészárolna le, majd jóízűen elfogyasztaná a gyerekeket mind egy szálig a Dísz tér közepén, akkor talán hivatalosan is eljutnának odáig, hogy "Palikám, azért ezt mégsem kellett volna". Na persze lehet, hogy ezt is csak akkor, ha az óvoda a Lauder Javne lenne...
Egyébként.... Ráadásul ez gyakorlatilag az összes mai politikusra igaz.
Egyébként.... Ráadásul ez gyakorlatilag az összes mai politikusra igaz.
Gonosz Repülőmókus
2012.01.12 15:38:51
@Valahol Máshol: @Dogla: Ti egyébként mit értetek jobbos, meg jobber alatt? Csak mert ha valaki nem a féreg maszop agyhalott zombijait erősíti, akkor szerintetek az már mindjárt fideszes?
Gonosz Repülőmókus
2012.01.12 15:47:44
@csizsikpizsik: Mondtam már, hogy szerintem vidéki az igazából zero. Akkor postol így, mikor kezd nagyon leülni a blog. Az idézeteket meg a blog robot küldözgeti random. Most aznonban még zero is kevés ahhoz, hogy bármiféle akár tökéletesen elfogadhatatlan, értelmetlen álmagyarázattal is jöjjön elő. Esetleg lesz egy-két idézet... :)
A kormány a költségvetéshez benyújtott módosító indítvánnyal zárolta a BKV-nak 2012-ben szánt 32 milliárdos támogatást, az ORFK 800 millió forintnyi éves bérletet mondott le, az állami cégek közül egyre többen nem vesznek BKV-bérletet a dolgozóiknak, Matolcsy nem volt…..
Gonosz Repülőmókus
2012.01.10 13:56:28
@marcinátor: Valójában ez nem teljesen igaz, mármint az utasok általi teljes finanszírozás. A közösségi- (Budapesten tömeg-) közlekedés lemondásokkal jár az utasok részéről. Ha a teljes árát neki kell(ene) fizetni, akkor sokan átgondolnák (szinte mindenki, aki csak teheti), hogy igénybe vegyék. Ez azt jelenti, hogy vagy legyen USA szerű "mindenki kocsival jár", viszont akkor durván kétszer ilyen széles és jobb minőségű úthálózatra lenne szükség, vagy legyen Kína/Vietnam stb. ahol mindenki bringával meg kismocival jár (meg gyalog). Jelen állapot szerint ez utóbbira azért van esély.
A jegyek ára valószínűleg még akkor is túl magas lenne, ha egyébként a BKV teljesen tisztán, optimalizáltan működne.
A jegyek ára valószínűleg még akkor is túl magas lenne, ha egyébként a BKV teljesen tisztán, optimalizáltan működne.
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége helyreigazítást kért az ATV-től, mert félrefordították Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet szavait. Az interjúban elhangzottak vezető hír lett, így cseppet sem mellékes, hogy mit is nyilatkozott pontosan a nagykövet. Ugye az alap,…..
Gonosz Repülőmókus
2012.01.10 11:48:51
@Őrült Ló Nagyfőnök: Bakker, nekem is ez volt az első gondolatom. Meg a második és a sokadik is. Többször elolvastam mindhárom szöveget, és ahogy mondani szokták: értem én, csak fel nem foghatom. Az angol úgy van megfogalmazva, hogy akárhogy is lehessen érteni, a magyarnak meg semmi értelme. Egyiknek sem.
Mondjuk erről a csajról már régóta megvan a (nem túl jó) véleményem (az sem javított rajta, mikor mentek Sintérrel cigányt sajnálni).
Mondjuk erről a csajról már régóta megvan a (nem túl jó) véleményem (az sem javított rajta, mikor mentek Sintérrel cigányt sajnálni).
Gonosz Repülőmókus
2012.01.10 11:56:23
Nem tudom van-e még olyan állam, ami átkúrja a palánkon, és a másik oldalon még le is szopatja a saját választópolgárainak 35%-át. Képzeljük el, hogy az USA-ban Obama megszívatna 70 millió amerikait a megválasztása után ... Csendes kis hír volt tegnap, és is majdnem…..
Gonosz Repülőmókus
2012.01.10 08:58:12
A forradalmi törvényhozás egyik legszebb vadhajtására bukkantak a Füstírtók:"A Parlament alkotmányügyi bizottsága 2011.december 30-án a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényjavaslathoz (!) egy zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be. Ennek…..
Gonosz Repülőmókus
2012.01.04 13:10:23
@7esbusz: De jó lenne újra a rajtvonalnál kezdeni. Valójában lesz ott plusz 4-5 kör hátrány is...
Gonosz Repülőmókus
2012.01.04 13:12:31
@zrobasé: "a kormány keresi-kereste, hogy kik állnak a forintspekuláció mögött"
Remélem, hogy ezzel kapcsolatban bevezetik a statáriális, azonnali kivégzést. Azután szépen sorban elballaganak egy nagy, álló tükör előtt és máris megvan aki(ke)t kerestek.
Remélem, hogy ezzel kapcsolatban bevezetik a statáriális, azonnali kivégzést. Azután szépen sorban elballaganak egy nagy, álló tükör előtt és máris megvan aki(ke)t kerestek.
Boldog új évet kívánunk mindenkinek! Ismét vége egy évnek, nem is akármilyen év volt, nem merném rámondani, hogy simplicity. Ez a kelet-közép európai abszurd, amiben boldog statiszták vagyunk, egészen bizarr magasságokba jutott. Az új szereplők keményen tolták egész évben,…..
Gonosz Repülőmókus
2012.01.01 00:09:11
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Elnézést a többiektől, de ez már nem ment másképp...