koceraj 2017.01.29 10:29:13

Ráadásul "of whom" lenne a helyes. Tekintvén, hogy tárgyeset. Ilyenkor a "who" "whom".

koceraj 2017.01.29 11:15:41

@sixx: én már az elején elakadtam :-)

koceraj 2012.07.04 18:30:38

naccerű hírdetés
a kéró is naccerű
pity hogy nincs ennyi zsém

koceraj 2011.01.23 13:55:49

Szia, sziasztok!

Először is köszönöm a kritikai üzenetet, amit az Edmund Spencer versfordításomra írtál!

Nos, ha jól látom, inkább a keletkezett fordítás önállóságával kapcsolatos gondolataidat taglaltad fentebb. Jogos, sőt, eredendő a kérdés, hogy egy, más nyelven írt vers célnyelvre fordításával vajon új artikuláció jön létre, vagy pedig az eredetinek egy tükrözött formája.

Mint már írtam, sokat foglalkoztam fordításelmélettel, így remélem az alább megfogalmazott gondolataim segítségedre lesznek, valamint további gondolatokat indít majd el.

Először is le kell szögeznem, hogy tézisem végén bebizonyítottam, hogy a versfordítás mint úgy egy meglehetősen hiú és dead-end próbálkozás. Ugyan is pontos, mindent visszaadó célszöveg sose fog születni. Vagy itt vagy ott, de minden szinten keletkeznek lyukak, hegek, sérülések az eredeti tartalmon és formán.

És ha már a tartalomnál és formánál tartunk bizony nem felejthetjük el ezt az orosz formalizmus előmozdította disztinkciót. Ahogy írtad, a prozódia valamint tartalom közötti kényes egyensúly hamar megbomlik, ha mondjuk az angol és magyar nyelv hangtani, morfológiai és szintaktikai formáit valamint szókészletét vizsgáljuk.

Ahogy ezt a spenceri versnél is látni lehetett, már az angol nyelv izolált volta nem fér össze a magyar agglutinativ jellegekkel. A sorok meghosszabbodnak, viszont ezt ellensúlyozza a magyar tömörebb szóképalkotási tulajdonsága (magyarán egy szóban többet tudunk kifejezni, amit az angol körülírással, poszt vagy premodifikációkkal old meg.)

Elméleti szinten minden gyorsabban pörög, ezt tudjuk. A gyakorlat mutatja meg a műfordítás igazi arcát. Menél többet próbálkozunk vele, annál többször felsejlenek olyan problémák, amikkel addig nem is gondoltunk, vagy egyáltalán nem akartunk foglalkozni. Ahogy írtad, a kiindulópont valóban maga a (i) szövegismeret, (ii) kulturális ismeret, (iii) a környezet / világ ismerete.

(i) A műfordítónak minden szinten (makro és mikro metaforális szinten) értenie kell a forrásszöveget ahhoz, hogy a célnyelvre való ültetéssel a tartalmi mondanivaló (ahogy mondani szokták) ne sérüljön. Viszont nem kizárt, hogy a helyes fordításhoz az adott költő munkásságát is ismerni kell, vagy azokét, akik vele együtt alkottak, illetőleg az őt megelőzőket, hogy mindent pontosan át tudjunk adni. (Utalnék itt Julie Kristevára: "literary texts are partly past quotations and partly new articulations, and thus no individual literary piece exists.")

(ii) A kulturális ismeret szükségszerűsége talán ugyan annyira vitathatatlan, mint az elősző pontban kifejtett szükségszerűség. Szerencsénkre az angol és magyar kultúrvilág között nagy különbségek nem alakultak ki, így, általában a fordítás közben nem szükséges a magyarázat. Viszont mi van akkor, ha olyan kultúrkörből származik egy irodalmi alkotás, mely a miénktől gyökeresen eltér (pl. japán vagy koreai).

(iii) A harmadik általam említett pont talán a legfontosabb, hiszen minden irodalmi artikuláció a valóság átirata illetőleg egyben arra való reflektálás.

Az új-keletű fordításelmélet és irodalomtudomány már megkülönböztet úgynevezett makro és mikroszerkezetet egy vers esetében. Mint láthatod, erre utaltam én is. Makroszerkezetnek hívjuk a vers teljes egészét. Az ezen a szinten megvalósuló képzettársítás, metaforizációs folyamat maga a vers teljes jelentését adja (általában ez a címben is megjelenik.) A mikrostruktúra pedig a versszakok által alakul ki: a versszakok, mint építőelemek újabb és újabb elemet adnak hozzá a jelentéshez, így kialakítván a makrostrukturális szintet.

Ehhez a fogalomkörhöz rendeljük a mikro és makrometaforákat. A költői eszközök közül szerintem elsődleges prioritást élvez a metaforák (jelentésátvitelek) helyes célnyelvi közlése. Nos, itt van a kutya elásva, ugyan is ha a műfordító megbukik a metaforák értelmezésénél, akkor hiába minden próbálkozás, a célnyelven közölt fordítás el fog térni, vagy makro vagy mikroszerkezeti szinten.

Ezért konklúzióként elmondható, hogy fontos az adott forrásnyelv pontos ismerete ahhoz, hogy a lehető legpontosabb célnyelvi formákat alkossuk meg. Így szükséges, hogy a fordító egyben anyanyelvi beszélője is legyen mind a két nyelvnek.

Úgy érzem, hogy kommentem így is meglehetősen hosszúra nyúlt, viszont még sokat lehetne témázni a séma elméletről is, viszont most inkább erre nem térek ki. Gondolom, így is elég lesz mindezt végigolvasni :-)

Nos, de csak hogy próbálkozzunk egy kicsit, ajánlanám az alábbi magyar vers angol fordítását:

"miért az egy? bár egy a lényeg
de volt! és nincsen semmi
múlik a lesz, megállt a régen
titok: mért a lenni?

miért élni és miért nem élni?
hisz oly mindegy a lét
kinyitni, becsukni? leülni
állni? minek bontani szét?"

Üdv,
Simon Zsolt

koceraj 2011.01.23 17:06:25

@mistinguett:

Egy szóban summázva: valóigaz.

Az irodalom nem egzakt. Absztrakt. Ezzel újat nem mondtam. Amúgy is, nehéz ennyi évezred után újat mutatni innen, a háttérből megbújva.

Az irodalom való igaz, absztrakt; csakúgy, mint elmélet és csakúgy, mint gyakorlat. Innentől kezdve (nem számításba véve, milyen távolról vagy közelről indulunk neki az értelmezésnek = interpretációnak vagy megértésnek) az arra való reflexió is absztrakt.

Az értelmezés (=?= befogadás) a kusza és néha tébolyult megfogalmazás braille írás szerű letapogatásának, a leírtak érzelmekkel való társításának végtelenbe ívelő sorozata.

Ahány olvasó, annyi olvasat, ahogy a krónikák is mondják. Az értelmezések száma végtelen, viszont hozzávetőlegesen meg lehet mondani, hogy mely' értelmezés "életképes" és mely' nem.

Olvasni egyenlő megindulni és megtorpanni; csudamód emberi önkény a leírtak önmagunkra való kényszerült, vagy ingerszerű, vagy inkább ösztönös, alkalmazása; vagyis inkább mondanám, a leírtakat a mi eszmerendszerünk, élettapasztalatunk, érzelmi világunk stb stb stb szerint megélni, megismerni, élvezni. Ez kell.

Az írott dolognak - főleg gondolok itt a versre - egyben kell önmagának értelmet adni, valamint az azt körül velő valóságnak is egyfajta hordozónak kell lennie.

Az, hogy mennyire állja meg a helyét az, amit írtam a műfordító személyéről, valóban vitás pont. Kikerülhetetlen, sőt, mondhatom, kivéthetetlen, hogy a műfordító ne essen abba a ?hibába?, miszerint saját értelmezését adja át nekünk, ezzel kiüresítvén az adott művet. Nade kérdem én! Hol vagyunk mi attól, hogy más gondolataiba behatolva megmondjuk, hogy az adott írott kommunikáció megfogalmazása során milyen élmények, érzelmek stb stb kavarogtak benne?

A legjobb az lenne, ha már egyből megírná a fordítást :-)

Na jó, tréfát félre téve, Eszterházy úr előadását úgy érzem, érdemes végignéznem, hátha ellát valami újjal. Mert hát mit is várunk el az irodalomtól vagy az azzal való foglalkozástól? Adjon valami újat!

Remélem, én is adtam valami újat, valamint köszönöm az eddigi hozzászólásokat apró-cseprő intellektuális viharaimra!

koceraj 2011.01.23 09:56:54

Szia!

Örvendek, hogy van ilyen blog is, mely a műfordítással foglalkozik (mint teória és gyakorlat). Nos, én is ezzel harcoltam még egyetemi éveim alatt, írtam is belőle egy szakdolgozatot, nagyon nagyon érdekes területe az irodalomelméletnek-nyelvészetnek. Nos, ezt a Spancer verset én is fordítottam.

Egy napon homokba írtam én nevét,
De jött a hullám, és betűit mosta el.
Majd a másik kezemmel leírtam ismét,
De jött az apály, és fájdalmam zsákmánya lett.

„Hiú ember” mondta ő nekem, „hiú terv
halandót halhatatlanná tenned így
mert én magam, mint az írás fogyok el,
és nevem is e-mód’ eltöröltetik.”

„Nem így van,” (mondtam én) „mert mi
hitvány, porba hulljon, de téged éltet hírneved:
versem az, mely ritka értéked az örökbe menti,
és a menny falára írja rá magasztos neved:

És mialatt a halál igába hajtja a világot
Szerelmünk újra és újra megújul, örökké élni fog!

koceraj 2011.01.16 10:52:13

Szia!

A festmény valóban remek, Auden írt is hozzá egy verset! Azt is érdemes hozzánézni.

Amúgy szerintem a festmény inkább reneszánsz, nem annyira középkori. Legalább is eléggé a határán van, de inkább reneszánsznak mondanám.

koceraj 2011.01.16 21:01:43

Szia!

Oh, de jó, mert én csak az angol eredetijét ismerem, de a kollégámnak már jól esett volna a magyar is! Milyen jó, hogy ide tévedtem :-)