Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fler

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Július harmadik hétvégéje már hosszú ideje a magyar Forma-1-es pályán körözni vágyók piros betűs ünnepe, ekkor rendezik ugyanis a Tour de Ring (Ring24) amatőr megmérettetést. A televízióból már jól ismert környezetben, parádés minőségű aszfalton zajlik a körözés egy teljes napon át, hogy eldőljön…..
Kapott egy rendes, másfélperces előzetest Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May közös, új sorozata, a Grand Tour, amit az Amazon mutat majd be november 18-án. A Top Gear egykori műsorvezető triója a fenti videó alapján pontosan ugyanazt fogja csinálni, amit eddig, amivel semmi probléma…..
Filmbook WarCraft – A kezdetek 2016.06.02 06:00:00
Duncan Jones feladta a leckét harmadik filmjével, mert totál felkészültem rá, hogy a földbe döngölöm ezt a rakás szart, miután a sajtóra nem mentem el, a Rotten Tomatoes is adott neki egy szép 24%-ot, és még nincs konszenzus, mert az USA-ban majd csak a jövő héten mutatják be a filmet. Mindezek után…..
Dollár, líra, rubel. Gondolkodtál már rajta, honnan ered a pénznemek elnevezése? Most eláruljuk. (Ez persze nem igaz, mert a líra és a rubel nem kerül szóba.) DollárAz Egyesült Államokon kívül Új-Zélandon, Ausztráliában, Kanadában és Szingapúrban is ezzel fizethetsz. A szó eredete a flamand vagy…..
Ismét egy zabkása, mert a zabkása jó! Finom, egészséges, rostban gazdag, lassan felszívódó szénhidrátot tartalmaz, és még okosodunk is tőle. Egy egyszerű zabkásától csak annyiban tér el, hogy miután felrakom főni a növényi tejet, jelen esetben kókuszos mandulatejet, úgy személyenként bő fél…..
fler 2016.03.25 19:16:38
@Nazareus: nemtudom ez a naturportal honnan vette a számokat,de hogy a fehér rizs alacsonyabb lenne mint a barna ott azért lehet van baj.
A fruktozt dobd ki, a zab amugy is édes.
Vendégszerzőnk, Duka Zsófia közgazdász, politológus (Igazságügyi Minisztérium) írása   Ismerőseim körében újra felütötte a fejét a 168 óra online-on megjelent korábbi írása a kivándorlásról. Nem tudok érzelmek nélkül elmenni a téma mellett, és most már szó nélkül sem. Reflektálnom kell,…..
fler 2016.03.13 08:08:55
@BircaHang Média:
A keletről kivont pénztömeg? Lehet hogy érdemes lenne elkapcsolni az m1ről hogy kicsit lássad mi van nyugaton. Nyilván a tőlünk elvett pénzekből vannak 50 évvel előrébb amit Tolcsiék utól akarnak érni
Világszerte nagy vita robbant ki az idei Sports Illustrated fürdőruha-kiadványa mentén: összecsaptak „normál” és „plus size” modellek, kritikai érte a címlaplány Ashley Graham-et és Palvin Barbit is. Itthon a két ellentábort Sarka Kata és Nótár Ilona alkották. Na de kinek lehet igaza?..
Bécsi fekete Nem csak férfiaknak 2016.02.26 18:37:27
A Hadtörténeti Múzeumot ritkán keresi fel az ember, amikor annyi más, érdekes dolog is akad Bécsben. Kár, merthogy érdemes. Hogy egy nő mit élvez ebben a hadászati fegyvereket felvonultató múzeumban, afelől gyötörtek kétségek. Mégis hajtott a kíváncsiság, érdekelt, mit hoztak össze a férfiak ennek…..
Nem olyan könnyű igazi különlegességet találni a jachtok kategóriájában, ám a Scenic Eclipse mégis igazi ritkaság. Nem elég ugyanis, hogy két helikopter-leszállója van, van hozzá tengeralattjáró is. Tulajdonképpen már csak egy rakétakilövőt várunk.....
Az írás spoilermentes! Tök fölösleges lenne elpofázni, hogy a Star Wars univerzum milyen meghatározó szegmensét képezi/képezte a popkultúrának évtizedeken keresztül, hiszen úgyis tudja mindenki. A Star Trek-et is felélesztő, és új köntösbe helyező JJ Abrams-en tehát nagy…..
fler 2015.12.20 08:08:34
@AldoWinnfield: A hatalmas elvárást a média hájp tolta szerintem. Nekem 10/5 de csak mert látványban meg színészi játékban jó volt. A forgatókönyvön lett volna még mit csiszolgatni. Spoiler nélkül mondom de az anime szerü fél perces jelenetnyújtások túlzások voltak. Egyéb hibák mellett sajnos nem a látvány miatt ülök be moziba, hanem a sztori miatt.
A zene azért kárpótol a hangulatért.
Abrams meg a star treket már megerőszakolta, SW már fel sem tűnik. Korunk geekrendezőjének tartani túlzás ezért..
Az állatok világnapját október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének, halála napja. Aki tartott valaha állatot, tudja, hogy a kedvencek rengeteg dolgot tanítanak gazdájának, többek között rendszerességet és felelősséget. De az, hogy az állat jelenléte gyógyítana…..
Szomorú, de most már végérvényesen ki lehet jelenteni, hogy a 90-es évek második felének, valamint a 2000-es éveknek a sztárjai már nem sérthetetlenek többé. Akinek a neve akkor még garancia volt a…..
Az idei év talán még durvább lesz minden eddiginél. Beizzítják a nagy stúdiók végre a kurrensgen címeiket, az indie alkotók sorra villantanak. Első körben lássuk mely open world játékokra lesz érdemes odafigyelni ebben az évben! Grand Theft Auto 5 Fejlesztő: Rockstar…..
Ha a Kennedy-gyilkosság 50 évvel később, az okostelefonok korában történt volna, a helyszínen lévő több száz ember a minden valószínűség szerint a zsebében lapuló technika segítségével több ezernyi bizonyítékot jelentő dokumentumot gyártott volna, megakadályozva ezzel a…..
fler 2013.11.10 01:48:57
@Mohamed: Melyik orszagban van az allam kezeben a penznyomtatas? Max az erme veretes joga.
Az RBR-mérnök Adrian Newey megtervezte a versenyautók csúcsát, az X1-est, de csak a GT5 videójátékhoz. "Az eredmény borzongató, az X1 a kipróbált technológiák maximális kombinációja egyetlen dizájnban. Ez lenne a jövő, ha nem kötnének a szabályok. Már ma…..
Olvasónk a múltheti dohányzós levél hozzászólásain felbuzdulva elhatározta, hogy nem az ügyfélszolgálaton keresztül intézi hasonló ügyeit, megpróbálja személyesen, de azt kapta amire számított. Kulturált kérésre tegező, flegma választ kapott. A többi alant: Tisztelt…..