Adatok
waldorfbalcon
0 bejegyzést írt és 269 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nyugati Fény
"Honnan ez a pökhendi arrogancia?" - Visszaszólnak a költőcelebnek a lebutuskázott antifeministák
2015.08.06 18:31:40
Vendégszerzőnk: Kiss Heléna, a Nők a feminizmus ellen társalapítója
Kitüntető figyelemmel kíséri oldalunkat Karafiáth Orsolya. Hazánk európai értelemben…..
waldorfbalcon
2015.08.07 12:58:41
@mikigyerek: És ha már apostolok és nők viszonya, Mária Magdolnát az apostolok apostolának tartják, ugyanis neki és Máriának jelent meg az angyal a feltámadás hírével, és ők vitték el ezt a hírt az apostoloknak, akik le voltak maradva pár ütemmel.
Lásd:
"Mária Magdolna egy volt azok közül a nők közül, akik közelről hallgathatták Jézus tanítását, és a Golgotára is elkísérték, amikor a tanítványok – János kivételével – elfutottak. Márk evangéliumának tanúsága szerint a két Mária mindvégig kitartott Jézus mellett, ott maradtak keresztje közelében, s jelen voltak akkor is, amikor Arimateai József levette Jézus holttestét a keresztről, és gyolcsba fektetve, sziklába vájt sírboltba helyezte (Mk 15). A szombat elmúltával, „a hét első napján, kora reggel” kimentek a sírhoz, hogy a drága holttestet bebalzsamozzák. Szomorúságuk érthetővé teszi, hogy az üres sír megzavarta őket, s bár az angyal bátorítóan a feltámadás örömhírét adta tudtul nekik, „félelem és szorongás” vett rajtuk erőt (Mk 16,8). Szent János szerint Mária Magdolna külön is tanúja volt a feltámadásnak (Jn 20,11–18). János evangéliuma szerint az Úr arra választotta ki Mária Magdolnát, hogy elvigye az apostoloknak a feltámadás örömhírét (Jn 20,9). Ezért kapta Magdolna az apostolok apostola nevet."
Szóval kevés ostobább ötlet van, mint megpróbálni kijátszani a kerszténységet a nők ellen. Jaj.

2015.08.07 15:57:07
@mikigyerek: Már idéztem a forrást, ami alapján Mária Magdolnát így nevezték, az ok János evangéliuma 20. fejezet:
„Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” 18Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”
A keresztény hagyományban ez alapján nevezi őt az apostolok apostolának, mivel ő vitte meg a feltámadás és mennybementel hírét a közösség többi tagjának.
Nem mellesleg pont ezeket a „család feje”, „ő hozza a döntéseket”, ”ő kommunikál az Úrral” stb. patriarchális, judaista hagyományokat tette elvaulttá a jézusi tanítás.
Elég elolvasnod a szöveget, pont Mária Magdolna az első aki kommunikál Jézussal, ő az első szemtanúja az egyik legfontosabb keresztény misztériumnak, és Jézus rábízza, hogy vigye el ezt az üzenetet a többieknek.
A jézusi tanításnak éppen az a lényege, hogy bárki kommunikálhat az Úrral, és hozhat döntéseket, nem csak férfiak vagy néhány kiválasztott.
Jézus férfi és nő egyenrangúságát hirdette, szemben a judaizmus általaíd is propagált patriarchális hagyományával, amely a nőt kiszolgáltatta a férfinak. Jézus semmi olyasmit nem mond a nemi szerepekről, mint amit te állítasz, sőt, épp az ellenkezője igaz. A korban példa nélküli módon több női követője és tanítványa volt, ami az adott térben és időben példa nélküli, sőt botrányos volt.
Amiről te beszélsz az az Ószövetségi, judaista hagyomány, szíved joga, hogy ezt preferáld, de a jézusi tanítás egész másról szól.

Valami egészen szomorú és sajnálatos módon valaki kasztrálta a pasikat.
Elvette a férfiasságukat, a magabiztosságukat, az erejüket.
A csapból is ez folyik: mi, nők tehetünk róla, hogy elférfiasodtunk, ezért a férfiak mellettünk puhányabbá váltak és mi nem hagyjuk, hogy a…..
Véget ért Aaron Sorkin három évadot megélt médiakritikus sorozata, A híradósok. Kevesen szerették, sokan gyűlölték, és minden okuk megvolt rá. Ugyanis ha egy Sorkin-filmet vagy sorozatot látott, az összeset látta. Minden szereplőnek ugyanolyanolyan pengeéles elméje, és…..
waldorfbalcon
2015.01.01 13:54:52
A phys.org-on megjelent cikk hivatkozik a Pew Research Center tanulmányára, mely szerint az amerikaiak legalább harminc százalékának a Facebook jelenti a hírforrást. Ha Mark Zuckerbergen múlik, ez a szám hamarosan sokkal nagyobb lesz. A gyengélkedő hagyományos média képviselőinek…..
Ezúttal John McCain térdepeltette meg alaposan kis hazánkat azzal, hogy a magyar miniszterelnököt egyszerűen leneofasisztázta. Bármennyire is szeretnénk máshogy látni, ezzel bizony az egész országot jellemezte, hiszen egy neofasiszta miniszterelnököt csak egy neofasiszta ország tud…..
Nettó pénzbeszedés, maffiás módszerekkel. Annyira megéri, hogy éjszaka is érdemes strázsálni, hátha beáll egy balek.
Mai közélet-cikkünk kommentposztja...
waldorfbalcon
2014.09.30 12:25:32
@M. Laci: A követelmények betartásának aránya nem reális. Alig pár százalék esélyt kapsz, hogy elkerüld a csapdát, viszont 100%-os szigorral hajtják be rajtad a büntetést.
Ezért érzi igazságtalannak az ember. Korrekt 100%-os jelölés esetén én is teljes mellszélességgel kiállok akár a félmilliós büntetés mellett is. Viszont ilyen sanszokkal akár ki le is üthetne és kirabolhatna a közteres, úgy sem tudna többet leakasztani rólam, mivel nem hordok magamnál ekkora összeget.

A tét
Van itt egy tét.
A centrális erőtér kiépülése és megszilárdulása szükségképpen olyan kérdések napirendre tűzését is maga után vonja, amelyek megválaszolásához a kétpólusú erőtérben egymással küzdő politikai erőknek nem volt elég bátorsága.
A bal- és a…..
waldorfbalcon
2014.09.15 23:17:11
@Egy kis porszem: Már bocsánat, de miért is akarná megtartani? Ugyan mi szüksége van rá? Arra legfeljebb nekünk lenne szükségünk.
charivari
'Az a buta kis ruhácska' - Marilyn Monroe leghíresebb jelenetének története
2014.09.15 21:39:28
Marilyn Monroe éppen 60 éve állt rá abban a bizonyos ruhában a metró szellőzőrácsára a Hétévi vágyakozás forgatásán, amiből a filmtörténet egyik legismertebb pillanata született. A klasszikus jelent összeforrt a ruhával és a színésznővel, de van pár dolog, amit talán nem…..
waldorfbalcon
2014.09.16 12:46:59
Nem kell ide semmit írni. Analóg szuperautó-teszt. EVO Magazine, respect!
..
63 éves korában eltávozott Robin Williams, kit elsősorban színészként, humoristaként jegyeztek. Szavakba önteni nehéz azt a hiányt, melyet halála okozott. A "nagyok" között tartották számon, gyorsan hozzáteszem, méltán. Munkássága maga volt a művészet, ha kellett bohóc volt,…..
Egy koszos kis faluba nyomultunk be az egyik délután, amikor három oldalról támadás érte a konvojunkat.
Kosz és por minden mennyiségben..
waldorfbalcon
2014.08.10 19:44:33
@Alick: Alick, azért a talibán sem örök, ahogy mondjuk az inkvizíció sem volt az.
waldorfbalcon
2014.08.11 03:03:55
@megmondomúgyahogyvan: Mielőtt azt gondolnád, hogy a csúnya nyugatiak vitték oda a háborút, pedig egyébként csak virágillatt és lepkék lennének ott, jelzem, nem így van. Kőkemény polgárháború megy ott már sok-sok éve a helyi hadurak között.
waldorfbalcon
2014.08.11 03:05:26
@miketbeszéltek: Ahogy én látom, próbálják így-úgy karbantartani a volt gyarmati területeket, de inkább tűzoltási jelleggel és felemás eredménnyel. A közel-kelettel és az oroszokkal is folyamatosan külön puncsolnak, ami nem növeli éppen a bizalmat irányukban. Líbiai részvételük is inkább fegyvertesztnek tűnt, és gyengeségüket mutatja, hogy bár nagyon fogadkoztak, meg lehet nézni, mi van jelenleg Líbiában.
Mondjuk úgy, hogy stratégiai képességeik meglehetősen korlátozottak még európai viszonylatban is (elég az egykori balkáni bénázásukra gondolni). Atombomba és anyahajó ide vagy oda, a mai világpolitikához egyszerűen kevesek.

Smart Tech Blog
Dönthet-e mesterséges intelligencia egy ember életéről és haláláról?
2014.08.06 23:30:46
Az Én, a robot című filmben Will Smith karaktere azért gyűlölte a gépeket, mert egy korábbi autóbaleseténél, mikor egy tizenéves kislánnyal együtt a vízbe zuhant, a segítségükre induló robot gyors kalkulációja alapján az ő megmentésének volt nagyobb esélye, így ő tovább…..
waldorfbalcon
2014.08.08 18:25:06
@Liquid_Night: Nem tudom, szerintem nem minden trend rossz. Én például nagyon drukkolok az elektromos autóknak, és ha le tudnák vinni tömeggyártással olyan alacsony szintre az árát, tuti vennék pl. egy Teslát, kicsit sem ragaszkodom a benzingőzhöz.
Az automatizálásnak is megvannak a maga erényei, előnyei, de korántsem gondolom, hogy minden automatizálható lenne, vagy érdemes lenne minden automatizálni. Értelmes célokat kell megfogalmazni, hogy élhető, értelmes életet élhessünk, szerintem ez a fontos.
Hasonló módon az eu-t is lehet jól csinálni, óriási dolog, hogy nincs háború, és szabadon lehet utazni, tanulni, munkát vállalni. Bürokratikus túlbuzgás az persze akad, elég nagy és bonyolult ahhoz, hogy legyen. De inkább ebből csináljunk jobbat, mint újra a mindenki mindenki ellent játsszuk, az ugyanis tuti bukó, ez már kiderült párszor.

2014.08.08 19:34:18
@Liquid_Night: Mindenkinek megvan a maga hite meg károsultsága, nekem is neked is. Nem írhatjuk elő, mit gondolojon a másik. De nincs ezzel semmi baj, mindenki dolgozzon a sajátján.
waldorfbalcon
2014.08.08 19:36:52
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Pontosan, ezért dilemma a dilemma. Nyilván érdemes minden szereoposztásban lejátszani: én ülök az autóban - idegene gyerek, idegen az autóban - az én gyerekem, és a legbizarabb: én ülök az autóban - az én gyerekem.
Nők és Férfiak
Megbuktak a szaúdi férfiak a párkapcsolati piacon- már saját asszonyaiknak se kellenek
2014.07.28 08:35:03
Mélyen el kell gondolkozniuk a szaúdi férfiaknak a legújabb statisztikák és kutatások eredményein. A szaúdi nők körében bekövetkező népszerűség-csökkenésük ugyanis arra mutat rá, hogy mégsem vált be a több ezer éves, "nőelnyomó" minta, ami szerintük a jól működő, erkölcsös társadalmat, jólétet és…..
waldorfbalcon
2014.07.29 16:31:30
@polyvinyl: Kedves polyvinyl,
a szabadon választott öltözködés és a pornó között mintha átugrottál volna pár száz lépcsőfokot :)
Olyan hely is volt/van, ahol a nők például szabadon hagyják a mellüket, el sem kell égetniük a melltartójukat. És valahogy mégsem szenvednek a mindent lángba borító pornótól.
A liberalizmus lényege pedig, hogy biztosítsa a szabadsághoz való jogodat. Persze ez sem való mindenkinek, ha a szaudiaknál vagy Kínában ütöd fel a sátorfádat családostul egy csomó ilyen problémától megmenekülhetsz. Igaz, a feleséged pl. nem vezethet, nem láthatja el férfi orvos, akkor sem, ha esetleg belehal, ki kell vágnia a ruhatára 90%-át, de biztosan megértő asszony, és terhesnek érezné az ilyen szabadosságokat. Kicsit arrébb vonulva a liberalizmustól a lányod pl. már nem is járhatna iskolába, mert akkor szimplán megölik. De ezek nyilván apróságok a nagyobb jó érdekében.
A lényeg: divat is egy dolog, meg az erőszakos kényszer is. Olyan idő is volt, amikor a férfiak hosszú kunkori orrú cipőt hordtak, meg olyan is, ahol óriási fodorgallért meg rizsporos parókát.
Ez valahogy mégsem összehasonlítható azzal, hogy valakit kényszerrel zsákba bujtatott, személyiség nélküli szellemmé változtassanak akarata ellenére.
Engem pl. nem zavar, hogy már nem hord minden férfi kalapot. Ettől még aki akar, hordhat. Meg öltönyt is, meg rövidgatyát is. Ez benne a jó. És rühelleném, ha holnaptól mindenkinek kötelezően borsalinót vagy kunkori orrú cipőt kellene hordania, ha tetszik, ha nem, mert a hatalom azt írja elő.
Úgyhogy köszi, én maradok a liberalizmusnál, te pedig remélem majd megírod az élményeid egy kellően fundamentalista, illiberális közegből.

Amióta áll a kétharmad, a többségi párt már nem tartja magát ahhoz, hogy az alkotmánybírák jelölése szavazati arányok szerint történjen. Megteheti: semmi jogi kényszer nincs erre. Aztán egy idő után természetesen a Fidesz itt is többségbe kerül azzal, amit mi "józan észnek"…..
Problémája van a csajozással? Van megoldás, percek alatt! Úgy hangzik, mint egy férfiakat célzó teleshop, ami a nőket húspiacnak tekinti? Az is: az interneten különböző, állítólag kommunikációs technikák tárházát találjuk, pillanatok alatt PUA-k lehetünk, tapadni fognak…..
waldorfbalcon
2014.07.09 17:23:00
@Ferkó Gergó: Nézd, számomra egyértelmű ez a szitu, de biztos lesz itt olyan, akit meg tudsz győzni, szóval hajrá!
waldorfbalcon
2014.07.09 17:47:00
@Gour: Hidd el, Gour, nem én fogom rád vetni az első követ ezért :)
Ja, a rossz randi frusztráló, klasszikusokat idézve: „olyan, mint sajtreszelővel rejszolni”, nyilván a nőknek is az, őket sem irigylem, amikor rájuk esik a sudribunkó és megpróbálja beléjük dumálni a reszketeg farkincáját, hogy aztán felvághasson a haverok előtt.
Tudod mit, visszavonom, a nőknek szerintem nehezebb. Találkoztam már pár nyomulós, kvázi erőszakos csajjal, de olyanból sokkal, de sokkal többet láttam, amikor faszkalap „nem fogadja el a nemet válasznak, mert az lehet igen is” és nyomul a csajba, mert ő most aztán alfa. Nem egyszer előfordult, hogy az ilyen aszfaltpuát erőszakkal kellett leépíteni a pár percre egyedül hagyott csajomról. Na, az például nem egy soft skill :)

Francisco Pizarro a földre rogyott. „Jézus!” – kiáltotta, majd ujjával egy keresztet rajzolt a vérével áztatott padlóra. Lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja, ám ekkor egy utolsó kardcsapás véget vetett életének. Gyilkosai az utcára rohantak, és véres kardjukat a magasba…..
waldorfbalcon
2014.06.25 19:43:28
@erol: Engem mindig lenyűgözött, hogy a szeretet vallását kínzással ünneplik és gyilkolással terjesztik. Olyan megnyugtató, puha érzés...
waldorfbalcon
2014.06.25 20:27:04
@kewcheg: Ó, hát így mindjárt más! Igen, a lelkekért, mennyire világos! Nem is értem, hogy az a buta Jézus, abban a sötét ókorban miért nem spanyolcsizmával, hüvelykszorítóval és fejroppantóval térített, mint a felvilágosultabb későbbi korok. A kis butus, biztos kiment a fejéből! De hát mire való a fejlődés, nem igaz? Milyen szerencse, hogy mindig van előre!
waldorfbalcon
2014.06.25 21:38:13
@bloggerman77: Nem ferdítek, az inkvizíció megkínozta és meggyilkolta az embereket egyházi megbízásból. Ezzel rögtön megszegte a legfontosabb parancsolatot, és megtagadta a jézusi tanítást. Bár ha találsz olyan részt, hogy öld meg felebartátodat, akkor újra átgondolom.
Tavaly a BBC az űr Gréta Garbojának nevezte Valentyina Tyereskovát. Ma űrrepülésének 51 évfordulóján néhány ritkán látható képpel tisztelgünk a világ első űrhajósnője előtt.
Tyereskova űrrepülésével halhatatlan lett, égi utazását egy üvegmozaik is…..
waldorfbalcon
2014.06.20 11:01:34
@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!: Igen, ez tényleg Tyereskova, én tévedtem. Denem a szemüveget kell lecserélni, hanem telefont, amikor először néztem az ötéves szar felbontású képernyőn, azt hittem, ezt a képet rakták be:
nembulvar.hu/site/images/0%200%200gagarin.jpg
Ami majdnem teljesen ugyanaz, otthon jobb eszközön megnézve,már láttam, hogy mégsem.
Lehetett valamilyen egyen fotós setjük, mint a vidámparkban, amibe csakbedugták a fejüket, és mehetett a fénykép :)

2014.06.20 11:06:12
waldorfbalcon
2014.06.20 11:18:20
@waldorfbalcon: Bocsánat, az előbb rossz képet (az eredeti Tyereskovát linkeltem), erre a gagarin képre gondoltam:
www.sarahouten.com/wp-content/uploads/2011/02/gagarin.jpg
www.sarahouten.com/wp-content/uploads/2011/02/gagarin.jpg
Szigeti Attila írása
Cápák! Zombik! Armageddon! Ezek mind félelmetes dolgok, de semmiség ahhoz képest, hogy az emberek mennyire félnek a nyilvánosság előtti szerepléstől, beszédtől...
Akár így is kezdődhetett volna Batiz András előadása a prezentálásról és pitch-elésről.…..
waldorfbalcon
2014.04.23 22:55:24
waldorfbalcon
2014.04.24 00:36:12
@kreater: Természetesen ízlések és pofonok különbözőek. Saját különbejáratú véleményem Batizról: csábos semmitmondás. Úgy előadásmódra, karakterre és fizimiskára. Alkalmazkodó nullkarakter, mínusz tartományba lógó karizmával. Az eldünnyögött Naplót és az alapvetően kudarcos szóvivőséget sok mindennek lehet nevezni, de sikertörténetnek semmiképpen. Előadó- szpíkergurunak pedig ő lenne az utolsó aki eszembe jutna. Bocsánat, de ez a fickó egy nímand, amivel persze itthon még eléri a középmezőnyt. Csajoknak valószínűleg bejön, de egy hard közönséget semmiről nem tudna meggyőzni, puha, erőtlen, plötty.
Világos, hogy itthon nincs túl sok olyan figura mint mondjuk Guy Kawasaki vagy Simon Sinek, de azért sok jobb van mint ez a halvány, minden átütő erőt nélkülöző, majdhogynem átlátszó figura. Toastmaster kurzust indítani a címerben egy vizesnyolcassal szvsz nem túl erős állítás.
No offense. Ez a véleményem.

2014.04.24 01:44:10
@kreater: Igen, Fókusz, köszönönöm a javítást!
Politikai szerepvállalását nem minősítettem, ez nem is érdekel, azt írtam, mint szóvivő volt kudarcos, és ezt tartom is, a politikai hibák természetesen nem őt terhelik, de nem is különösebben lendített szerepvállalása az adott pozícióban. (Magánvéleményem, hogy ez egy eleve hibás szerepfelfogás volt a részéről.)
Semmilyen előítéletem nincsen vele kapcsolatban. A véleményemet mondom, az alapján amit láttam belőle.
Az a véleményem, amit írtam, ha egy kurzus kitesz valakit a kirakatba, annak van egy olyan üzenete, hogy te is válhatsz ilyenné, te is elérheted ezt. Erre írtam, hogy az én szememben BA előadóként semmilyen (és újfent: ez egy magánvélemény).
Kérj meg embereket, hogy idézzenek fel emlékezetes batizos pillanatokat, riportokat, előadásokat, gesztusokat stb. Nemigen fognak tudni.
Tisztelem, becsülöm, hogy elvégezte a szakot, rákészült stb. Láttam olyan előadását is, ahol a meggyőzésről beszélt. Sajnálom, engem nem győzött meg.
Nekem is van többéves tanári és előadói tapasztalatom, és ezt külső, elfogulatlan megfigyelőként mondom.
Elhiszem, hogy hisztek benne, jók a tapasztalataitok, és simán lehet, hogy tök jó mentor és munkatárs. Komolyan, elhiszem, és drukkolok.
Amit én állítok, hogy látható szereplései gyengécskék, és emiatt cégérként a celeb-státusz marad hívószónak, mert saját előadói telejesítménye nem teszi túl meggyőző reklámmá. Aki olyan előadó szeretne lenni, mint ő, az szerintem tévúton jár a cége sikeressé tételében, de könnyen lehet, hogy jobban tanítja, mint ahogy csinálja. Ha ez így van, akkor én is örömmel elmegyek majd hozzá tanulni. Meg fogom kérdezni azokat, akik beiratkoztak a kurzusra.
Mert egyébként én is azt gondolom, hogy óriási szükség van a hazai vállalkozók ilyen irányú képzésére. Ehhez azonban nem ártana támogató nice guyok mellett ütős élő példákat is eléjük rakni.

Figyelem! A következő bekezdések - nem csak nyomokban - véleményt tartalmaznak. Aki nem képes elviselni, hogy másnak is van olyanja, ráadásul alkalmasint más, mint az övé, az most kattintson a vissza gombra :)
Mielőtt valaki azt hiszi, hogy a négyes metró rajongója lennék, el kell…..
waldorfbalcon
2014.03.31 01:48:51
@Blikknépe: A rozsdát én is sokáig néztem: balra a szürke beton, jobbra egy falnyi "rozsda" - műanyagból. Mi van? Ehhez jött felülről a csupasz neoncső a kilógó drótokkal (a játék annyi, hogy minden másodikból kék, és minden elsőből narancs drót lóg ki).
Ezt a fílinget egy lőrinci vasúti aluljáró alapból tudta a 70-es években. Nyilván megelőzte a korát.
A Gellért-mozaik bejött, van hangulata, karaktere. A kőbálna is úgy ahogy, a kibetonozott gödrök meg nem jöttek be, inkább emlékeztetnek egy cementgyárra. A Keletinél a padló is pár helyen nyers beton (nagyon touchy), ahol nem, ott pedig szimplán szürke kő. Tényleg roppant hangulatos, piknik a betonkeverőben!
Pedig én piszkosul rühellem a klasszicista giccset, de ezt az industrial giccset legalább annyira.
Egy szürke novemberi napon leereszkedni ebbe a betonba az embernek valszeg kedve támad majd lenyelni néhány borotvapengét :))

Egészen elképesztő visszásságról tudósít az Index: az afganisztáni magyar katonai kontingens tagjai nem szavazhatnak az országgyűlési választáson. Választójogú magyar polgárok, akik nyilvánvalóan "hivatalos" ügyben járnak el, van magyarországi lakcímük - amelyről nem is…..
Amikor a Való Világ szereplőin, Benkő és Delhusa luvnyáin vagy az Éden hotel agyhalottain edződött egyszeri tévébuzi azt hitte, hogy a Life Network Ha Ciki, Ha Nem: Beteg Vagy! című műsoránál félelmetesebb nincs, amikor nem tudott elképzelni annál ijesztőbbet, hogy a walesi…..
Nem akartam elhinni - valójában persze tudtam, hogy igaz, és a Hírcsárdát megint jócskán túlszárnyalja az élet - a hírt, miszerint a kormány emlékművet állít Magyarország 1944. március 19-i német megszállásának. Megvártam, míg kijön az online Közlönyben, és hát igen,…..
A pornó műfaját nem sokáig műveltem. Nehezen ment az a közöny, ami ott megjelenik egymással szemben az emberekben. Külsőségek nagyon fontosak, a haverkodás, nyalizás, fejben meg nem voltak erősek a pornósok.
Látom, hogyan lehet beragadni abba a szakmába, egyik egykori partneremet…..
waldorfbalcon
2014.01.03 20:21:32
@Yanacska: Nézd, teljesen mindegy, ő ezt így élte meg. Szíve joga. Van, akinek meg a karsztvízkutatás segít.
A Porno Oscar egy hülyeség, 4-5 producer osztogatja egymásnak, hogy hírt csináljanak a csajoknak.
Ciccio kémkurva volt az átkosban, hát annál talán a filmezés is kevésbé gáz.
A lényeg itt az, hogy ez a nő nem lett egy szétcsúszott és leépült ember, hanem egy kedves és jófej csaj maradt, ami speciel unikum, úgy általában is, ebben a húsbányászati iparágban meg pláne.
Egyébként pedig van olyan jó fej, hogy jól jár, aki vele él, az ember több mint a puncija meg a farka.

Egy szál virág, csokoládé, kinyitni az ajtót a hölgyeknek és még sorolhatnám. Kihalóban vannak már az udvarlás ezen formái. Még anyáink idejében azért iparkodtak a férfiak annak érdekében, hogy jó benyomást keltsenek a randipartnerükre, de ez valahogy elpárologni látszik.…..
waldorfbalcon
2013.12.01 13:10:09
@Valóraváltógép: Ne hidd, nem para :) egyszerűen megkérdezed: "meghívhatlak?", amire mondhatja, hogy "meg hát", és téma lezárva, vagy ragaszkodik, hogy fizesse a sajátját, ez esetben, egyszer ragaszkodsz hozzá, hogy mégis te, második "de én" jelzésre nyugodtan hagyhatod. És már meg is beszéltétek. Ha pedig moziban te veszed a jegyed és odanyilatkozik, hogy akkor övé a popcorn, szintén megtörtént ugyanez. Okos fiú és okos lány kombó esetén ez nem para, überfaszok és picsoidok esetében persze már okozhat problémát.
waldorfbalcon
2013.12.01 13:27:17
@Valóraváltógép: N ekem ez a megközelítés eddig tökéletesen bevált. Az eredménye is. Ez mindkét oldalról afféle teszt, olyat kell választani, aki ez alapján neked megfelel.
waldorfbalcon
2013.12.01 14:02:05
@Valóraváltógép: A különbség ott van, hogy a nő azt mondja: jól esik, esetleg el is fogadom, de nem várom el. Egyrészt mert nem akarja kihasználni, másrészt mert nincs rászorulva, harmadrészt mert ez őrzi a függetlenségét egy adott esetben még bizonytalan szituációban.
A férfi pedig azt: felajánlom, ha kell állom is, de nem erőltetem. Egyrészt, mert ő is képvisel egy adott szerepet, másrészt mert nem akar "erőtlennek" mutakozni, harmadrészt, mert nem akarja "megvásárolni" a nőt, tiszteletben tartja függetlenségét.
Egy kapcsolat elején ezek a rituálék jelzésértékűek, az udvarlás részei, később a partnerkapcsolatban, amikor egyfajta életközösség jön létre, akkor némileg átkalibrálódnak, létrejön az "utazósebesség", ahogyan a felek jól érzik magukat a párkapcsolaton belül. Ilyenkor kialakul a költségmegosztás "hétköznapi" módja, legtöbbször az adott életszituációhoz igazítva.

Igen, mindenki emlegeti azt a hazai Forma-1-es sportkommentátort. Rengeteg minden miatt emlékezünk rá, tudott sikítani, fejhangon üvölteni.
De valójában pite volt.
Mert a Dél-Amerikai futball-kommentátorokon is túltesz a japán műsorvezető. Nem kicsit, nagyon. Mondjuk tény, hogy a…..
waldorfbalcon
2013.10.23 12:23:37
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Olvasgass levéltári kutatási anyagokat, meg fogod találni azokat a leveleket, amelyek az őskersztény közösségek levelezését tartalmazzák, és a megszólításokból egyértelműen kiderül, hogy többnek a vezetője nő volt.