Adatok
Emiceha
0 bejegyzést írt és 199 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Tavaly szinte ugyanekkor szintén a KDNP családról alkotott véleményéről írtunk. Most megint muszáj.
Tegnap, mikor a parlament megszavazta Matolcsy csomagját és az új választási törvényt, a törpepárt benyújtott egy, a frakció valamennyi tagja által aláírt módosítót az…..
Emiceha
2012.11.13 15:03:09
Az egyébként teljesen oké, ha egy transznemű férfi és egy transznemű nő házasodik össze, Apának nunija, Anyának kukija van, ugye? Az a lényeg, hogy férfi és nő legyen. Baromság. Gratulálok.
Az útépítésből ismert hárman ásnak egy ásóval egy gödröt formáció a Komjádi uszoda alkalmazottainál is működik. A naiv ügyfél a töküres medence partján szembesült azzal, hogy ma bizony itt nem lesz vizes, a bejáratnál ücsörgő három jóemberből ugyanis egy sem vette a…..
Az időjárás-előrejelzéssel foglalkozó magáncégek szerint az állami radarkép közérdekű adat, az OMSZ októbertől mégis sok pénzt kér érte a konkurenciától...
Emiceha
2009.10.05 19:49:09
Mókás címmel válaszolt Hagyó Miklós a parkolási rendelet az EMPAMO által kiemelt, máshol nem reklámozott "autósbarát" részeire. Sajnálatos, hogy azon kívül, hogy elmondja, mindenhova meghívtak minden civil szervezetet, és több módosításuk bekerül a tervezetbe,…..
A Homár se gondolta volna, hogy a "válság" nem vitte el az üdülésijogturizmust, de nem. Sőt, még emberek is vannak, mint Feriék, akik befizetnek egy "nyereményhétvégére", hogy aztán többórás agymosásért fél nap kárpótláswellnessz után utcára tegyék…..
Emiceha
2009.04.07 18:49:00
Sly egy három résztvevős koccanás egyik szereplőjeként szembesült azzal, hogy a biztosítók nem szeretnek fizetni. Az Allianz nem hisz a saját ügyfelének, aki elismerte a felelősségét, de a szemtanúknak és a helyszinelő rendőrnek sem, inkább az elnyelés szabályaira hivatkozva…..
Cikkünk tanulsága: a legkisebbtől a legnagyobbig bármi lehet jó női autó, csak jól kell tudni hordani. Smarttól GMC Yukonig mindenféle szerepel a tesztben, csak győzzék olvasni. Vélemények az azonos című cikkünkről...
Emiceha
2009.02.19 10:11:12
Az rendben van, hogy Danica Patrick nő létére versenyzik.
Az is rendben van, hogy nő létére versenyzik és nyer.
Sőt, mi több, nő létére versenyzik, nyer és jól néz ki.
Ráadásul barna, ami szintén piros pont.
Nem beszélve arról, hogy fürdőruhában kígyózik.
Tudják mi kell a…..
Emiceha
2009.02.12 17:27:33
Álljon fel az aki tudja miről lehet szó az alábbi videóban! Miért beszélnek benne magyarul? Kik ezek? Mi a történet? Miért létezik? Miért látjuk? Mit miért? ..
Emiceha
2009.02.11 18:56:18
Pár dolgot rögtön előre: - A posztban bemutatott művész SZUPER - Aki beszól a következő artistára, az automatikusan a világmindenség legnagyobb faszkorbácsra íteltetett - A szerkesztőségben loopolva hallgattuk az eddig fellelt munkásságát - Az enyhe defekt szexepil (Nem tudjuk,…..
Emiceha
2009.02.05 15:06:16
Egy garantált módszer a derült hangulatra, irodában vagy otthon. ..
Emiceha
2009.02.05 15:02:31
A sítáboros panasz eddig három részben szerepelt a Homáron (I., II., III.), és most itt az epilógus az Exit Tours jogi képviselőjétől. És a Homár, mint mindig, természetesen most is örömmel közzéteszi a másik fél véleményét. Nézzük az alapvető tényeket. Az Exit Tours Kft.…..
Az Index külpolitikai szakújságírója, Király úr szerint tényleg nagyon sok értelme volt betiltani (2005) a gombát Angliában, mert a középosztály most kokainra váltott.Az általa talált cikk szerint a ködös Albionban az elmúlt két évben 50 százalékkal emelkedett a…..
Emelt hangú anyázással végződő történet a Centrum jóvoltából: majd másfél órával a parkolójegy lejárta előtt bírságot kapott a Homár-közeli autós. Miközben a Centrum Parkoló hibájából sorbaállt és ügyintézett, ismét megbüntették, bár beígérték neki, hogy erre…..
Emiceha
2009.01.23 18:02:32
Vannak, akik szeretik a csapvizet, esetleg az ásványvizekben nem bízván szívesebben fogyasztják a hagyományos, vezetékből folyó vizet. Azonban nem mindenhol tehetik meg, hogy egy ebéd elfogyasztása után kedvenc italukkal öblítsék le a napi menüt. Lenti levél íróját a jelenleg…..
Emiceha
2009.01.11 19:59:19
Ma délután, ebéd utáni szunyókálásunkból ébresztve robbant a hír, miszerint hazánk napi 2 millió köbméter földgázt szállít a gázkrízisben szinte azonnal térdre kényszerült déli szomszédunknak, Szerbiának.Rögtön adódik a kérdés: kinek adnánk még gázt, ha kérné?…..
Emiceha
2009.01.08 21:32:43
Kötelességünknek érezzük, hogy beszámoljunk Milli Chab új videójáról. Nagyon felháborítónak találjuk, hogy a Magyarországra jellemző kötelező tíz éves késést semmibe sem veszi, és már most ráugrott a kétezernyolcas hangtorzítós, vokóderes vonatra. Bár az új…..
Emiceha
2008.12.16 17:16:20
A videó bátran indulhatna a hülye zene kategóriában, de ott túl könnyen nyerné meg a kategóriát. Amennyiben már látta a kedves olvasó, idézze fel a kellemes emlékeket bátran. Ani-ani-anima! ..
Emiceha
2008.12.15 20:20:22
Pompás légitársaságunk utasbarát megoldása: a Velencéből érkező keddi járatot törlik, az utasok vagy vesznek jegyet másnap reggelre a Malév-járatra, vagy megvárják a szombati Wizz Airt, esetleg az éjjal átjutnak Milánóba vagy Rómába és onnan próbálnak hazajutni. Ráfaragott…..
Emiceha
2008.12.08 08:39:29
Én katolikus középiskolába jártam, így már azt is eredménynek könyvelem el, ha egy katolikus intézményben nem kötelező Cliff Richardot hallgatni, akire ismeretlen okból végtelenül gerjednek a katkók. A Névtelen Felháborodott Szülő nem ennyire megengedő, ő kiborult a Pázmány…..
Emiceha
2008.12.03 00:10:32
Hülyék segítségével ismeretterjeszteni akkora kihívás, hogy Frei Tamásnak bele is tört a bicskája. És persze a kutya nem kérne számon egy szórakoztató műsoron ismeretterjesztést, ha a promókban nem hangsúlyozták volna túl, hogy a Sztárok a fejükre estekből a nézők…..
Emiceha
2008.12.02 15:06:13
Emiceha
2008.12.02 15:09:25
Ezt a bejegyzést átköltöztettük és a továbbiakban csak új helyén érhető el ITT.(Természetesen a kommentek is elérhetőek ugyanott.)A kényelmetlénségért elnézést kérünk!..
BKV figyelő kolléga találkozott az adománygyűjtés eme eredményes módszerével Tesco-ban. Azért a másik oldalon is gondolkozzunk el kicsit: ki az, aki egy noname pénzgyűjtőbe képes egy fillért is beledobni?A Tétényi útnál nyílt Tesco Expresszben fényképeztem szerda este. Egy kis…..
Emiceha
2008.11.27 15:37:49
India fogyasztóvédői még nem tiltakoztak a Homárnál, de minden pillanatban csöröghet a telefon Pitta leleplező felvételének közlése után. Az orosz húsostáskagyártók féltékenyen figyelnek, a darált medvetalpszállítmányok már uton vannak a pékségek felé. Levél alant:…..
Emiceha
2008.11.21 14:56:31
"Nem is olyan szar, ha tudod, hogy másnak legalább annyira" sorozatunk újabb tagja azt mutatja meg, hogy a szerencsétlen Magyarország elé állandóan bezzegpéldának állított Írországban még rosszabb banki ügyfélnek lenni, mint itthon. Egy példa nem példa, de azért jól…..
Emiceha
2008.11.17 14:23:02
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz