Adatok
Alfagumi
0 bejegyzést írt és 2795 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Alfagumi
2012.11.27 04:46:57
@tollaszerge: Még szerencse, hogy amit írsz, nagyjából az elejétől a végéig tévedés. Mivel azonban írtad, hogy hipo meg tézis, így ne problem:-) Másképpen vitatkoznék:) Teljesen jól összerakható kik azok, akik a fideSS tábort képviselik, sőt a békemenetek résztvevői is igen jól belőhetőek, az átfedés pedig 99,9%-os... Az elme állapot pedig korlátolt. Akik nem azok, azok már lemorzsolódtak a fideSS-től az elején. És nem, nem vagyok libsi, mielőtt elkezdi valamelyik :)
Alfagumi
2012.11.27 04:48:57
@Lasombra: Biglike:-)
Ferenc az utolsó állólámpát hozta el az országunkból távozó barkácsüzletlánc végkiárusítási akcióján. Bár a soroksári üzletükben azt mondták, a lámpához kapni tartalék üvegbúrát a forgalmazónál, kiderült, hogy egyáltalán nem forgalmazza más ezt a lámpát az…..
Alfagumi
2012.11.26 14:55:01
@Intelli: Azért csippentettem én már ilyen akcióban komoly értéket, töredék áron. Kis kockázat de ha valakinek van szeme és nem teljesen hülye, megérheti, nagyon is. Vettem Logitech hangfalszettet, negyed áron, elektromos csörlőt, az óta is műxik, sok mindent. Mint mindent, ezt is lehet ésszel.
Az elmúlt hetekben láthattátok, hogy a Michelin szervezésében téli abroncs teszteléssel kapcsolatos játék indult, aminek résztvevője blogunk is és ezúttal nem csak szerkesztőségi részről, hanem bekerült egy szerencsés olvasónk, Hammer is. A program szerint október utolsó…..
Alfagumi
2012.11.20 11:59:28
@dzsaszper: Ezzel sem értek teljesen egyet, de nem akarok most szakmai vitákba belemenni.A gyenge nyári gumi pont olyan gáz, mint a gyenge téli, csak máskor. Egy jó kiadós nyári esőben tessék megpróbálni egy 2-3 mm-es nyári gumit a nulláson....
Csak egy apróságot fűzök hozzá. Amikor a téli abroncs elkopik, 4 mm körülire, akkor még mindig adott a lehetőség, amivel sokan élnek is, akik nem autóznak extrémet,hogy a 4 mm-es téli gumit elhasználjuk nyáron, amiben még lehet jó pár ezer km.A tél után fent kell hagyni, amíg használható és kész. A legtöbb téli gumi, ha nincs nagyon veszett melegben agyon hajszolva, gond nélkül használható, de a fordítottja nem igaz.
Elég sok tapasztalatom van abban ,hogy akinek egy új autón van egy gari nyári és egy gari új téli, átlag felhasználónak, a legtöbbnek a közép kategóriás autókon minimum négy, de inkább öt évre van abroncsa.

Pamkutya is elkészítette a saját gangnam verzióját. Közepes.
..
Alfagumi
2012.11.15 11:21:13
A mai napon sajtótájékoztató keretében indította el átfogó kampányát a márkaszervizek előnyösebb megítélése érdekében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete. Ennek központi eleme az egyesület, és az akcióban résztvevők által közösen indított weboldal, az…..
Alfagumi
2012.10.18 17:38:12
@eszkütyü: LIKE+1
Hiába nézted meg hirtelen a dátumot a sarokban, bár én sem szeretem túlzottan ezt a hűvös, nyirkos őszt, meg utána a telet sem igazán, de nem ugrottunk vissza április első napjára. Volt nekem biciklim tizenéves koromban, még ha olyan is, hogy szerintem váltót meg féket is csak…..
Alfagumi
2012.10.18 11:42:07
@D4D: :-) Elég nevetséges alternatívákat sikerült felállítaniuk egy vállalkozó számára, hogy Érdligetről a Campona-ba jussak, elintézni valamit, majd vissza és folytassam a munkát.-) Mert a nagy urak azt sem számolják, hogy mindez munkaidőben történik és ugye az idő meg pénz. Amíg sétálgatok, vonatozok, buszozok (túlzás nélkül szűk egy óra lenne innen, csak oda és a vonat mindig késik) szóval ez alatt én dolgozom és sokan mások is, akik autóba ülnek! Tehát azt se tessék már elfelejteni, hogy aki csak látszólag egy kistáskával egyedül autózik, az sem a napot lopja valószínűleg, nem mindenkinem van ideje tömegközlekedéssel tökölni, bringázgatni. Helyette dolgozik, termelő munkát végez, az idő alatt, amit utazással töltene.
Alfagumi
2012.10.18 11:45:47
@ex-dr. vuk: "
"mert "miattad" pöfögöm végig a fél várost, mert te 25 km/órával vagy alatta tekersz előttem"
Ez szimplan lol. Tehat azert indulsz el reggel kocsival, akkor is, ha a sarki boltba kell menned, mert EN kerekparozok. Szolj, ha eszrevetted az osszefuggest, en nem :D" Jól mutatja, hogy meddig érsz el agyilag, ha szerinted a sarki boltba indul az a rengeteg ember minden reggel. :-) Klinikai eset vagy, szóval szerintem mi függesszük fel a beszélgetést. Azt sem érted meg, hogy én elindulok a dolgomra, te pedig feltartasz, pedig lenne más lehetőséged. Értem én, hogy csak te vagy fontos, csak neked lehet dolgod, de a sarki bolt nem a Nagytétényin van, sőt, szinte senki nem oda megy, akit ott feltartatsz. Dolgozni megy!

Miután kiderült, hogy Silent és én is rendszeresen bringára pattanunk, többen (na de biztos nem komolyan) megijedtek, hogy átalakulunk kerékpáros bloggá. Természetesen nem, bár a mai poszt főszereplője is egy biciklis, mégis teljesen érthető Tier kifakadása autósként. Párszor…..
Alfagumi
2012.10.08 14:29:25
@dzsaszper: Látod, neked is megvan a célcsoport, Audis..Én meg Audis vagyok (voltam és leszek) mégsem tartom magam tipikus Audisnak. Mindeni így van ezzel:-) Ma pl. nem láttam a nagytétényin bringást az úton, csak a bringaúton. Fáznak az országutisok? .-)
Alfagumi
2012.10.08 14:55:24
@dzsaszper: A különbség kettőnk közt inkább az, hogy én el tudom fogadni, hogy te így látod. Valamiért. Én meg egészen másképp látom. Azt nem írtam ,hogy minden bringás egyforma.(Sokszor leírtam, tisztelet a normális bringásnak) Azt viszont tudom, látom, hogy az országutisok közt van a legtöbb problémás, önző, kerékpárutat kerülő, másokkal mit sem törődő közlekedő. Én ezt vélem felfedezni, nem egyedül, többed magammal. Egyébként köztük országúti bringás ex kollégával, aki ezt pontosan tudja. Ő is ott megy, ő is tudja, hogy probléma és ő is lexarja. Felvállalja azt, hogy ez konfrontációra ad okot. De legalább nem kamuzik össze-vissza, ő megmondja, tekerni akar és ott kényelmes. Nem hadovál össze-vissza. Ha előveszi a montit és a család is megy vele, a bringaúton megy. Igazi országutis genyó, de ő ezt tudja is:-) Csak sokat autózik és legalább nem autós gyűlölő! Ráadásul tényleg profi és úgy teker, hogy a lehető legkevésbé legyen útban, mentem már mögötte és tudja milyen sérülékeny. Nm harcolja ki az elsőbbséget az élete árán, mert autósként is gondolkodik... Csak hát a többség nem ilyen...
Alfagumi
2012.10.11 08:33:25
@dzsaszper: Már te is kezded? Mikor értik már meg a bringások és te is úgy látom, nem készülhet út külön az országutisnak, a montisnak a BMX-esnek és a Józsi bácsinak a 28-es Csepellel? Elvárásaitok minden ép eszű határon túl mennek. Olvasd el, amit írtam fentebb. Bármelyik járművel közlekedőnek lehet számára tökéletes utat építeni? Nekünk autósoknak sem építenek, pedig mi keményen fizetünk érte. Egyszerűen képtelenek vagytok megérteni, ha a kerékpár jármű, nem az útnak kell a közlekedőhöz alkalmazkodnia, hanem a közlekedőnek az útviszonyokhoz. Ha rossz az út, menjen annak megfelelően. Ha nem belátható, szintén. ki és hol írta le azt, hogy a kerékpárnak mindig és mindenhol az elérhető legnagyobb sebességgel kell közlekednie és ezt mindig biztosítani is kell nekik, bármi áron? Vezetsz autót? Kérdezd meg magadtól, mit teszel, nem belátható útszakasz esetén? Mit teszel kátyús úton? Minden más járművel közlekedő megoldja, csak a bringás nem. Ő ilyenkor megy ahol kedve tartja...Járdára fel, aztán le, közútra ki, aztán át a zebrán... Aki szerint ez normális, kezeltesse magát. "És különösen védett út mellett párhuzamosan haladó kerékpárút esetében a kereszteződések előtt 15 méteren kiiktatni minden akadályt ami a belátást akadályozza... " Az ilyenektől kapok agylobot. Ember, megmutassam hány olyan kereszteződés van, amit csak itt a környéken, nem látok be? Ezért szeghetek szabályt? Szívathatok másokat? Nem. Alkalmazkodom, lassítok, benézek, ha kell megállok, pedig nekem benzinbe kerül! A nagy sportos bringás meg nem tud megállni, neki fékezés nélkül kell tudni átmennie a városon? Nálunk még a körforgalmakba is sokszor úgy van a tábla, hogy miatta meg kell állni, mert pont nem látod merre halad, aki kifelé jön, mégsem vágtatok ott fel a járdára, hogy ezt elkerüljem... A bringás szemlélettel van a nagy baj. Százszor leírtam, de leírom még egyszer. Ha kötelezettségről van szó, akkor hobbi jármű, ha viszont a jogokról, akkor mindig gépjármű. Ez így nem megy. Sokszor le lett itt írva, hogy sokan nem városnéző bringások, hanem közlekednek vele. Rendben! Közlekedjenek! Úgy, ahogy azt az ő számukra kijelölt út megengedi, ahogy nekünk és mindenki másnak is úgy kell! Én sem követek el szabályszegést csak azért, mert előttem rossz út jön, pedig drága a felnim. Az országútis is szépen lassítson, álljon meg ahol kell, klipszeljen ki,ha kell, mert az a legvérforralóbb indok, hogy egy gépjármű vezetője azért nem áll meg, mert lendületet veszt. A pofám le is szakad... Amíg ezek a dolgok nincsenek rendben, addig a kerékpáros-autós viszony nem fog javulni.
Nem csak egyes magyar autósok képesek néha bicskanyitogató módon parkolni, a kazah kollégák legalább olyan rosszak, sőt... Bizonyítékunk is van.
Hatalmas népszerűségnek örvend Kazahsztánban egy honlap, a nemes egyszerűséggel csak „Úgy parkoltam, mint egy seggfej" („Я…..
Alfagumi
2012.08.16 18:02:27
@qwertzu: Hiper parkolóban, de már nem bébihordozóval. Nem olyan rég, mikor még azzal, akkor pont a nagy autó volt, Audi A6, még a válság előtt. Akkor sem álltam a csíkra, ott köpném magam szemen. Arrébb álltam és a csíkok közé. Nem is verték soha össze az autóm. Ha pedig van családi parkoló, hát oda kell állni. Mondjuk nekem asszem egyszer sikerült, mert mindig foglalt, a sok kancsó oda áll, ha van gyerek, ha nincs..
Alfagumi
2012.10.08 09:23:25
@vmaast: Már elnézést, de akinek nem inge... akinek pedig inge, azt hadd döntsem el én, minek tartom, ne oszd be nekem. Az én véleményem nem változott, aki csíkra áll, bunkó. mindegy miért. Ez egy szabad ország. Neki szabad csíkra állni, nekem meg szabad bunkónak tartani. Problem? Megéltem pár évtizedet, sosem kellett csíkra állnom. Bár egyszer megpróbáltam, mondom, kipróbálom, milyen:-) aztán visszamentem az autóhoz és beálltam rendesen. Nem ment, mert nem így vagyok összerakva. Van akinek megy. Nevelés kérdése.
Elég érzékeny téma, amiről Borisz írt, gondolkodtam egy ideig, hogy kitegyem-e, mert volt már korábban hasonló poszt, aminél a kommentáradat elment a vétkes etnikai hovatartozása feszegetésének az irányába, úgyhogy ezt ezúttal ne tegyétek. Kérlek, hogy vegyétek ezt figyelembe,…..
Alfagumi
2012.09.24 16:08:45
@"streetfighter": "Nagyobb forgalomnál, normális használatnál általában végéig kihasználják az elfogyó sávot, és senki nem tartja pofátlanságnak a végén való besorolást a cipzár elv alapján."
Itt tévedsz... Ha ugyanis mögöttem van hely, hogy besoroljon, az előjelző tábla után, akkor nem engedem be. Az a pofátlanság, ha be tudna sorolni, de nem teszi, mert neki egy szempont van, a lehető legelőrébb jutni. Akár olyan áron is, hogy ezzel nem segíti, hanem lassítja majd a forgalmat, de ő előrébb van. Na most, ha sok ilyen van, lépésben haladó forgalomnál, akkor bizony volt már olyan, hogy 10 autó is elém került, ami nem mindegy, ha én is sietek. Pl. a Campona-nal, a Rózsakert vasúti átjáró felé menet, a Növény utcai kanyarodó.. Ott brutális amit művelnek, pedig az kanyarodó és buszsáv..

2012.09.26 08:30:26
@"streetfighter": Természetesen. Nincs is ezzel gondom, mint írtam, ha nem azt látom, hogy egyébként már besorolhatna, de előre megy és ott pofátlankodik, ami miatt aztán nem elég, hogy elém kerül nyolc autó, de még meg is áll a sor, ami egyébként addig halad, míg valaki az elfogyóban előre nem megy és be nem feszegeti az autóját. Pedig csak be kellett volna sorolnia időben a haladó sorba és akkor senkinek meg sem kell állnia..
Nick Thorpe-ot, a BBC budapesti tudósítóját kerékpározás közben gázolta el egy autó a reggeli forgalomban Csepelen. Az újságíró sérülése miatt kórházba került. Egy éve.
A BBC szerdán hosszú írást közölt a baleset áldozatának tollából a magyar főváros kerékpáros…..
Alfagumi
2012.09.24 09:13:43
@protézisesh: Like:-)
Alfagumi
2012.09.24 09:39:16
@protézisesh: Like, még egyszer!
Alfagumi
2012.09.24 09:46:11
@B0BDobalina: Elképesztő méretű tévedésben vagy és az áruterítést, forgalmat teljesen kihagytad. Ez akkora, de akkora csúsztatás, hogy nincs is mit mondani erre. A felsorolás pedig a legtöbb ember számára teljesen megoldhatatlan...
Íme nyolc tipp, amikre ha odafigyelsz, akár egy szezonnal is meghosszabbíthatod az autódon lévő gumik élettartamát. Némelyik talán evidens, de sokat lehet velük spórolni!
1. TIPPTartsd be a megfelelő nyomást
Rendszeresen ellenőrizd az abroncsnyomást. A túl alacsony nyomás…..
Alfagumi
2012.05.16 15:55:14
@zsoci: Ámen..Valamikor régen valóban volt egy séma, amiben a pótkerék is benne volt,hogyan kell az 5 db gumidat forgatni. Az abroncsokat csak elölről hátra forgatjuk, és viszont, amennyiben a két méret azonos. Másról szó sem lehet. A gumiabroncs, ha megfordítod, igen hangos lesz, és bár a karkasz valóban ki fogja bírni, jót nem tesz neki. Ha minden áron át akarja valaki tenni a másik oldalra, úgy a felnin is meg kell fordítani. Már ha nem aszimmetrikus az abroncs.Akkor nem lehet. Egyébként pedig igen sok butaságot írnak a gyártói oldalakon is, nem kell mindent nekik sem elhinni. Annak kell hinni, akiben, hogy úgy mondjam, benne van pár üzemóra.:-) Engem, ha éjjel, egy sötét szobában felébresztesz is megmondom egy gumiról, tapintásra is, hogy merre forgott, ha már futott pár ezret. Ha egy ilyet megfordítanék, futással szemben, nem lennék túl népszerű az ügyfeleimnél:-)
Alfagumi
2012.09.11 18:14:15
@Drdnght: Semperitben volt a Direction L és a Nokian-nak is volt ilyen gumija. Ezek értelem szerűen jobbos és balos gumik. Néhány komolyabb, nagy teljesítményű sport autó gyári szerelése is ilyen. Valóban nincs már sok belőle, mert rájöttek a gyártók, ha a gumi jobbos és balos, az csökkenti az eladást, mert senki nem meri megvenni és a raktározást is tovább bonyolítja.
online-tyres.com.ua/data/43279_1.jpg
online-tyres.com.ua/data/43279_1.jpg
Olyan érzése van az embernek, mintha fix évfordulós ünnepe lenne a dinnye árának. Ez valami hagyomány itt a Balkán sarkán, hogy a dinnye árának a piaci önszabályozás nem jó, lépten nyomon bele kell beszélnie valakinek. Tavaly szinte napra pontosan ugyanitt tartottunk, a dinnyeár…..
Alfagumi
2012.07.24 18:36:09
@Illyés Edith: Mondod te. Egyébként fogalmad sincs, mihez értek és itt te vagy aki pontosan úgy osztja az észt, mintha tudna valamit, de az igazság az, hogy csak hinted a port. mno.hu/mezogazdasag/mar-nem-kell-sokat-varniuk-a-magyar-dinnyere-1092269
Az exportőr indít 40-50 Ft-tal és van aki alatta. Akkor ugye ki tudod számolni te is, hogy már az induláskor is 40 Ft alatt is adták el a termelők a dinnyét. Ekkora tételnél az exportőr haszna kg-onként nem egy két forint, hanem 3-6 Ft. Mernék fogadni,hogy 25-30 Ft/kg körül adták át a termést, előre lekötve. Egyébként kérdezz utána, mert nem is olyan nagy titok ez. Az sem lenne meglepő, ha a cikkben is írt, rögtön alacsony árral indulók még a 25 Ft-ot sem érték volna el.

2012.07.24 19:47:27
@Illyés Edith: Az én felfogásom a szánalmas? Azzal érvelnek a dinnye kartel mellett, hogy a 40 Ft alatti ár nem kifizetődő a termelőnek! Szánalmas az a hazugság. Mert kifizetődő az, ez az egész egy hatalmas műbalhé és csak a hozzád hasonlók akarják elhitetni, már azzal, aki elhiszi, hogy ez még ráadásul nekünk jó! Ez egy sima, mezei spekuláció, amin a megfelelő emberek megkeresték a megfelelő pénzt. Nem tudom, neked ebből mennyi jut, nem is érdekel. Senkit nem érintett volna ez ilyen érzékenyen, ha nem kerül képbe a fix polc ár. Ki volt az, aki a 40 Ft-os termelői ár "érdekében" 99 Ft-os fix polc árat talált ki?? Ki az, aki azt hiszi az emberek hülyék és nem látnak az orruknál tovább? Egyébként a cikk az export árat írja, ami nem a felvásárlási ár. Az az export cég eladási ára.
Amitől te demagóg vagy, az az ilyen hozzászólások:
"Amit biztosan elvisznek, annak az ára alacsonyabb. Amivel a gazda kockázatot vállal - mert akár a nyakán is maradhat, ha nem tudja 2-3 napon belül eladni - azért joggal vár el magasabb árat. A szerződött áru és a piaci áru az két különböző dolog."
Érdekes, ezt náluk megérted, nem nem bírod felfogni, hogy amiket írsz, mindenki másra is igazak kellene legyenek, de nem azok! Amit leírsz jól hangzik, én is szeretnék ilyet, de nem kivitelezhető a mai piaci viszonyok közt! Mégis, nekünk a sokkal nehezebb körülmények közt megkeresett forintjainkra apellálva "erősítették" a dinnyéseket. Meg kellene érteni, a mezőgazdaság termelőinek, hogy úgy kell a piacra lépniük, minta piac összes többi részvevőjének!Üzletemberként! Nem másokra hagyatkozva! Ahogy nekem, másnak, bárkinek! Már pedig a te általad leírt álomképek már nem léteznek. Illetve nekik még igen, néha. Sajnos. Fel is háborítja az embereket. Mintha szezonban, éppen mikor el lehet adni, akkor megemelném a gumi árát..LOOOL Hol van már ez a világ? Aki a gumi szezonban nem a legolcsóbb, nem akcióz, éhen hal!A rendszer már fordítva működik, ez nem a kommunizmus! Ez mindenkire és mindenre igaz... Meg fogják látni, mekkora butaság volt ez a polc ár. Fel fogja borítani az egész dinnye szezont. Rengetegen ne vettek még egy dinnyét sem, emiatt. A környezetemben is több ember.. Mert ahol megvehetnénk ott még 120-130 Ft.. Nesze okos fix polc ár. Aztán majd rájönnek, hogy kár volt belenyúlni, de akkor már késő lesz.. Jó néhány percentnyi dinnye eladást beáldoznak, valakinek a zsebéért..

2012.07.25 08:31:30
@Husz_János_Puszita: Ámen. "Meg lehet próbálkozni piacvédő akciókkal, de ha viszonozzák, szépen éhen halunk, miután megettük az összes dinnyénket." Erről nem is beszélve.
Az uborkaszezon után jön a dinnyeszezon, a lényeg, hogy a víztartalom 90% felett legyen! Dinnyét ennék! -hangzik fel a sokat hallott óhaj, az ember ilyenkor elindul a dinnyeboltba, már ha olyan hülye, és képes cipekedni valakiért. A dinnyeboltok kínálata ezerszínű, kis dinnye, nagy…..
Kezdődik. Elfogták Bándy Kata (egyik?) gyilkosát, aki beismerte tettét. A különösen megrázó és nagy port kavaró bűncselekmények után szinte mindig akad valaki, aki előáll a Btk. szigorításával, vagy egyenesen az adu ásszal: a halálbüntetés visszaállításával. Nem…..
Alfagumi
2012.07.17 10:50:57
@Könnyen elkaptuk, uram!: Ahogy mondod. Konkrét esetet is tudnék, sőt.. Olyan esetet is, ahol szembesítéssel azonosították az elkövetőt. Aztán kiderült, elnézte a tanú..
Alfagumi
2012.07.17 15:33:56
@Patrick Bateman: Respect. Szépen megfogalmaztad, mi a bajom a halálbüntetéssel. Nincs hibátlan rendszer. Köszönöm!
Alfagumi
2012.07.17 15:40:47
@genyamagyar: Fogd fel. Mert akkor ugyan olyan gyilkos vagy, mint ő. Azt az erkölcsi alapot áldozod fel, amire hivatkozva úgy gondolod, jogod van ítélkezni felette. Attól a pillanattól ugyan olyan gyilkos vagy, mint ő, csak te még el is bújsz egy rosszul működő jogrendszer mögé, ami igen sokszor téved. www.zsaru.hu/content/%C3%A1rtatlanul-kiv%C3%A9gezve
Az Omszki tóban a Szentendrei Rendőrkapitányság döntése értelmében tilos fürdőzni, mivel a tavalyi szezonban az Omszki és Lupa tavakban négy haláleset történt. Egy idős úr viszont passzív ellenállásba kezdett és a rendőri felszólítás ellenére bement a vízbe, majd az utána…..
Alfagumi
2012.07.04 18:32:05
Itt meg még lehet is fürdeni, mégis...Ez is ma: www.origo.hu/itthon/20120704-szorfost-es-furdozot-mentettek-ki-a-velenceitobol.html
Akkor szerinted egy nem kiépített fürdőhely milyen veszélyes? Persze pont azok a nagy arcok szoktak kipurcanni, akik olyan "okosak" mint te és mindig tudják a tuttit, mindenkinél jobban:-))))
Akkor szerinted egy nem kiépített fürdőhely milyen veszélyes? Persze pont azok a nagy arcok szoktak kipurcanni, akik olyan "okosak" mint te és mindig tudják a tuttit, mindenkinél jobban:-))))
Alfagumi
2012.07.05 17:08:43
@Beren: Én úgy látom, a lényeget egyszerűen nem látjátok. A videó is és az élet is azt bizonyítja, az emberek nagy része, hülye, felelőtlen. A rendszer pont nekik nem engedheti meg, hogy önállóan döntsenek. Ha a ti elképzelésetek szerint nem lenne tiltás, garantálom, hetek alatt megtöbbszöröződne a halottak száma. Még egyszer mondom, az emberek, ahogy itt is jól látható, óvodások. A legjobb példa talán a téli korcsolyázás. Még ennél is hülyébbek halnak halomra. Pedig ott is ott a tábla, a tiltás. Ha az sem lenne......Egyszerű szabályokat hoztak, hol lehet , mert alkalmas, fürdeni. Nem is foghatom fel ép ésszel, hogy mit nem értenek ezen.
Alfagumi
2012.07.09 10:18:10
@Beren: .-) Azért, remélem, hallgatod a híreket. Az utolsó szó váltásunk óta, ha jól számoltam, amit csak fél füllel hallottam, 8 ember veszett oda. Most ebben a pillanatban is, hétfő reggel, még kettő.
Ezért aztán nem gondolom, hogy a "rendszer" megengedheti, hogy csak úgy, azt mondja, mind értelmes felnőtt ember, vagy azok a szülei, fel tudják mérni a veszélyt, nem kell ebbe beleszólni. Csak a miheztartás végett, hallgasd a híreket. Morbid lenne, arra fogadni, hogy ezen a héten hányan fulladnak vízbe, de, sajnos, én a 6 közeli értékre tippelek. Lehet, hogy több lesz. Elképesztő körülmények közt halnak meg, fulladnak meg az emberek. Mikor bemondja a hírek, el sem hiszem, hogy meg lehet így halni. Én azt mondom, én magam valóban képes vagyok megítélni, hol, mit és mikor lehet. Tudok figyelni a gyerekemre, 6 éves, jó úszó, de mégis, mellény nélkül még a partra sem engedem. Tartok tőle, te engem kinevetnél, túlaggódónak néznél. Viszont az én fiam él és én mindent meg is teszek, hogy ne legyen baja.
index.hu/belfold/hirek/2012/07/08/holttestet_talaltak_a_cibakhazi_holt-tiszaban/
index.hu/belfold/hirek/2012/07/07/belefulladt_a_dravaba_egy_ferfi/
21 éves? Bemegy, meghal? Pedig értelmes, felnőtt lehetett. A szerencséd meg nagyon remélem, kitart. A tied, az enyém, mindenkié. Remélem! Sajnos a hírekből nem ez jön le.

Imitto nem töltötte tele rizsával a levelét, de a lényeg úgysem a szövegben, hanem a képekben van. A kereskedés hasznaltauto.hu-ra feltöltött képein ugyanis az összes autót nemcsak hogy a levélírónk által is emlegetett zebrán, de egy részüket ráadásul félig a járdán…..
Alfagumi
2011.12.09 19:50:08
@Qkac:..és havonta még mennyi és mióta?? Ez téma volt már sztem vagy másfél éve!!!
Alfagumi
2012.06.26 12:58:05
@atipeugeot: Csak tudod, ha nem is tiszta a lelkiismerete mindenkinek, de következetesen, pofátlanul, mindig és direkt ugyanazt a szabályt, ennyiszer,fotózva, kitéve,provokálva, mutass valakit még, aki ezt teszi. Itt sántít, amit írsz. Teszik ezt már évek óta, pedig sokan szóltak érte, sok ember szemét csípi. Mindegy, vagyunk páran, akik az évszázad verdájáért sem mennénk oda:-))) Ha nekik ez jó...
Alfagumi
2012.07.02 17:43:43
@atipeugeot: Egyet értek. Itt a szó arról esik, hogy következetesen és pofátlanul laxarják a szabályokat, amitől kialakul egy kép, anélkül, hogy oda mennék autót venni. Épp ma került véletlen szóba ez a kereskedés a műhelyben és az ügyfél egyből csak arra emlékezett, azok, akik a gyalogátkelőn fotózzák az autókat?? :-)))Azokról megvan a véleményem, mondta... Igen azok..Én már csak röhögtem..:-)
Korábban én is gondolkodtam már a mindenféle traffipax fotót nézve, hogy amikor csak egy rendszám látszik a képen, az mennyire bizonyító erejű. Cs egy ilyen helyzeten akadt fenn, ti mit tanácsoltok neki, mit tegyen?
Elnézést kérek, hogy hozzátok fordulok a problémámmal, de…..
Alfagumi
2012.05.31 08:01:35
Itt ülök most a műhelyben, az utcán, ami kicsi, szűk, és a jobb oldalon nincs járda, a lakók az útra lépnek ki, most nyolc előtt tíz perccel, úgy 10-20 autó megy el, percenként. 4 db harmincas tábla óvja a tőlünk 200 méterre iskolába menő gyerekeket, az utcára kilépőket. Amíg eddig jutottam 11 autó ment el, de egyik sem ment ötven alatt! Senki, de még a fentről érkező bringás sem. Elmebetegek. Ha most itt állt volna egy trafi, ma reggel több milliót szedett volna össze a yard és csak tapsolni tudnék nekik...Értem, hogy sok a tábla, de könyörgöm, itt menni 50 felett?? Ehhez konkrétan gyökérnek kell lenni...Most kisétáltam, és véletlenszerűen megnyomtam a telefonomon a felvételt. Nem vártam egy percet sem. youtu.be/vZrjSEnxwSs
Ez nem a túltáblázás, ez a lexarom a másikat..Az út végén bezzeg, ezek mint a kisangyal,lelassítanak és szép szabályosan tötyögnek, mert ott már lehet rendőr...
Ez nem a túltáblázás, ez a lexarom a másikat..Az út végén bezzeg, ezek mint a kisangyal,lelassítanak és szép szabályosan tötyögnek, mert ott már lehet rendőr...
Alfagumi
2012.06.04 17:44:21
@Reggie: :-) Pedig még több is...Majd felteszek olyat, ami 30 km/óra..Ráadásul ezek még a lazábbak..Néhányan már jártak nálam, innen is, az érdi műhelyben, mindenki elszörnyülködött, mi megy arra..A 60-80 általános. Amíg nem látod, nem hiszed, de nem kell több reggel vagy délután 5 percnél és lősz egy 80-ast, üveghangon, harmadikban:-)
Tekintsd ezt persze pletykának, mert nem fogok sem interjút csinálni, sem bizonyítékokat szolgáltatni, de megvolt az első konkrét eset, amit hallottam. Ezer éve megy a kamuötvenes divat, a röhejes költségek miatt az utóbbi tíz évben szinte alig hoznak be olyan 125-ös robogót,…..
Alfagumi
2012.05.08 16:28:49
@GroundHog: "na de most tényleg, van egy forgalomból kivont, lejárt műszakis, huszonéves autó a ház előtt. barmi sokba kerülne az elmaradt kötelező miatti fedezetlenségi díj, az új biztosítás, a műszaki... és a rendszám is leesett róla.
miért nem járhatok én ezzel a kocsival nap mint nap úgy, ahogy a sok csupor hajtja az ötvenesnek hazudott robogóját? és ha hamisítok egy papírt, hogy egyébként minden oké?"
Respect. Erről van szó. Nem értem, a közlekedés bizonyos részvevői miért is szeretnének egyéni elbánást? Honnan jön ez nekik? Gyerekek, egy ismerősöm lejárt műszakival megcsípték az utcasarkon a jagellók és élből pengetett 70 papírt. Arról nem is beszélve, mekkora suttyók járnak ezekkel a pöcsköszörűkkel..A zajt meg már meg sem említem...Alig várom, hogy azt is mérjék, autón, motoron, egyaránt..

Sajnos léteznek olyan alakok, akik mindenáron bele akarnak valakibe kötni, egy ilyet fogott ki imitto is. Lehet, hogy máshol felidegesítették vagy csak rossz napja volt, de ez abszolút nem menti fel az alól, hogy ő nem tartotta be a szabályokat és még ő kötözködik. Ráadásul, ha…..
Nem is olyan régen még arról volt poszt, hogy az autósok nem használják a csepel-szigeti gerincutat. Már akkor is gondoltam, nem sokáig marad ez így, az autósok megszokják, aztán előbb-utóbb megjelennek itt is a hülyék. Heti rendszerességgel járok erre, és már többször láttam…..
Alfagumi
2012.04.26 18:33:46
@Leadfoot: Aztán honnan veszed, hogy csak szájhős? Én meg az olyanokat nem szeretem, akik mindenkiről azt hiszik csak szákhős, mert magukból indulnak ki. A taxis nem szent tehén, rohadtul nem érdekel senkit, hányan vannak. Én öt taxissal boxoltam össze, ifjú titán koromban, és?? Ennyire futotta tőlük, ennyit tudnak, egy karc nélkül eljöttem. Ne magadból indulj ki, nem mindenki bexari aki itt leírja, mit tenne. A gyerekkel meg persze, hogy nem ment oda harcolni...Nyelved meg vedd ki a taxisok se..ből...
Alfagumi
2012.04.26 18:52:01
Gerinctelen dolognak tartom, ha valaki az általa okozott karambol után a felelősséget nem vállalva elhagyja a helyszínt. Ezen a tényen az sem változtat, hogy Gáspár autója nem sérült meg nagyon, bár szerintem egy lökhárító javítás sem olcsó egy fiatalabb (ha jól látom)…..
Alfagumi
2012.04.22 15:59:06
@Napkutya: LOOOL ez jó duma:-) Kegyelemből lelövi:-))
A jobbra-tartás mellőzése az autópályákon, ami engem mostanában leginkább zavar. Senkinek sincs joga önkéntes rendőrt játszani, a gyorsabb járművet lehetőség szerint el kell engedni. Ha előzök - például kamionokat - akkor ilyenkor én is inkább a gázra lépek, majd az első…..
Alfagumi
2012.04.11 19:25:14
@Csigorin: Nem volt paraszt, ember. Ő haladt a belsőben, és kívül. Lassítottam,(ezért egy rövid időre mellettem volt, gondolom, tudod van azért ilyen) index jobbra és elkezdtem volna a kanyarodó sávba húzódni. Büdösparaszt meg a Peug. 307-tel már előzött jobbról, csak nem tudta a leállóban befejezni, beleszaladt egy kicsit a kanyarodóba is. Az egyetlen szerencsém, hogy belenéztem a tükörbe, és hogy egy marha jó kis panoráma tükröm is van, ami az Audi avantomban még a jobbos tükör helyett is jó volt, ha kellett, mert kilátni az egész oldalán azzal a tükörrel. Az utolsó pillanatban vetem észre..@SvenH.: a ha valamire fogadhatsz, az az, hogy én időben indexeltem. Az a halálom. A jogsim meg miért is kéne visszaadnom? Édesapa, én nem gondolom magamról(ellentétben egyesekkel), hogy világbajnok pilóta lennék, de nagyjából általános iskolás korom óta vezetek. Azt csak csendben jegyzem meg, hány éve jogsi nélkül, de az más világ volt, ma már nem vagyok rá büszke. Jó eséllyel merem mondani, hogy nem voltam hunyó a helyzetben, de ahogy érzed. Mindig elcsodálkozom itt, hogy egy egyértelműen hunyó valakit itt többen pártolnak, mint elítélnek:-)) Illetve, dehogy csodálkozom el, hiszen Magyarországon vagyunk:-)) @"streetfighter": Mint írtam, értelek, valahol el is fogadom amit írsz, de ahogy ezt előadod, nekem abból minden lejön, de a körültekintő, másokra odafigyelő autós képe nem..:-) Te valami sportnak tekinted a közlekedést? Folyamatos cerkaméregetési kényszer?? :-))
Alfagumi
2012.04.11 19:26:58
egyébként, ha már index: www.facebook.com/ILoveIndex
Tessék, lehet lájkolni, aki szokott irányjelzőt használni. Szabadon lehet írni, feltölteni, minden, ebben a témában.
Tessék, lehet lájkolni, aki szokott irányjelzőt használni. Szabadon lehet írni, feltölteni, minden, ebben a témában.
Alfagumi
2012.04.12 17:26:42
@"streetfighter": Látod, azzal amit most írtál, minden rendben, még értem is, bár én már nagyon fosok a bírságoktól. Viszont azt teljesen el tudom fogadni. Azt nem tudom elfogadni, mikor mindenki mást ehhez a közlekedési szokáshoz akarsz formálni:-)) Tudod, mikor mindenki más sütemény nálad:-) Illetve néha nem vagy hajlandó elfogadni, hogy ennek a stílusnak, akár milyen jó vagy, nagyobb a kockázata, másokra is, nem csak rád.. Én ezért jutottam oda, hogy odalépek, megyek, mennék, de felébredek, hogy élvezetből kockáztassak? Ha ez eszembe jut, ma már lelépek a gázról..Pedig volt olyan autó, aminél sírtam, hogy nem taposhatom meg rendesen.(azért megkóstoltam őket párszor) Én a nagy autókat szeretem és pl. a 750i vagy az S8 az a kategória, aminél elgyengültem én is:-) Pedig a BMW-t még nem is szeretem, de az E38 az más!
Bringáznál a buszsávon, netán behajtanál szemben az egyirányúba? Lerohadtál, és vontatjátok a kocsit az autópályán? Ne tedd, tilos, ahogy sok más dolog is.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Alfagumi
2012.04.11 20:02:04
@jelentéktelen alak: "A hobbi kerékpáros, aki lemegy a parkba 30-40percet a levegőn lenni, teljesen mindegy, hogy milyen a bicikliút, nem A-bol akar a B-be jutni, csak az időt eltölteni.
Aki viszont iskolába, boltba, dolgozni, stb. megy a biciklivel, annak pont úgy számít az idő, mint neked autóban eljutni ilyen helyre. Miért kellene bármelyik közlekedési eszközt használóval is kicseszni? " Többször írtam már, gondolkodj el azon, hány féle kerékpáros érdek létezik és hány félének szeretnéd megfeleltetni a várost, az országot. Az országúti, aki nem szereti a bringautat, ezért az úton teker. A hobbista, aki hol itt, hol ott. Járda, park, út, liget, stb. Ő a mindenes. A munkába járós, az aki A-ból-B-be, de a lehető legrövidebb úton. A montis, akié(szerintetek) az erdő-mező, mindegy kié. Vedd észre, hogy a járművel közlekedők közül a bringás az,akihez a környezetének aránytalanul nagy teherrel kell alkalmazkodnia! Ennek úgy anyagi vonzata mint közlekedési, hatalmas. A helyről nem is beszélve. Azt figyelembe véve, mi mindent követeltek, az alkalmazkodás képessége igen kevés kerékpárosban van meg. Néha látom az utakon azt a kerékpárost, akit tisztelek, a bringaúton, szabályosan, normálisan közlekedőt, de pár percen belül ott az országútis, akinek ugyanaz a bringaút már nem felel meg, aztán jön a papó-mamó, munkába járó, életveszélyes-bizonytalan bringás és még sorolhatnám. Ezekhez, mindhez mi autósok alkalmazkodunk. Hát ők, hozzánk?

2012.04.12 17:10:22
@Prussian King: Egyszerű a válasz, csak nem az, amit sugallni szeretnél. Azért nem kap jogosítványt, amiért szavazati joga sincs és közúton sem kerékpározhat. Ahogy egyébként ha rajtam múlna és sok más értelmes nem kerékpáros is osztja ezt, a közúton bringás jogsi nélkül nem is mehetne. Alább ezt írod: "mert sajnos vannak, de az egesz KRESZ-t at kene irni ugy, hogy a biciklisek mas szabalyok szerint kozlekedjenek mint az autosok." Értem. Kellene egy bringás KRESZ, de ne legyen bringás KRESZ oktatás, ne legen bringás jogsi. Csak a KRESZ-t is formáljuk a kerékpárosok igényeihez, de elvárást ne támasszunk, ugye? :-)) "hogy a stop tabla a biciklinek egy elsobbsegadas kotelezo tablat kellene jelentenie, nem azt, hogy tenylegesen meg kell allni mint egy autonak." Kérlek ez után ne is írj nekem, ez akkora, de akkora állatság, hogy nem is tudok mit hozzászólni. Szerinted a bringás valami isten? Egyedi állatfaj? Uralkodó élőlény? Nem szeretnélek bántani, de ez már a kezelendő kategória.
Alfagumi
2012.04.12 17:11:16
Nincs azzal baj, ha valaki sportosan vezet, mint teszi és vallja ezt Gab is, bizonyos határok között szerintem is belefér. De ez utóbbi ilyenkor a legfontosabb, tudni kell, hol van az igazi határ. Mert mások veszélyeztetése már túl van ezen és valahol átérzem a posztíró indulatát.…..
Alfagumi
2012.03.14 10:54:50
@jelentéktelen alak: Tudod a hiba abban az alap állításban van, amit ő úgy értelmez, csak az vezet jól, aki gyorsan vezet. "Az "állandóan szabályosak" is bőven csinálnak életveszélyes helyzeteket, mert figyelmetlenek, tapasztalatlanok vagy csak egyszerüen hülyék. "
Az ilyenekből kell leszűrni, van-e értelme vitázni:-)
Az ilyenekből kell leszűrni, van-e értelme vitázni:-)
Alfagumi
2012.03.15 13:23:01
@jelentéktelen alak: ""Az én értékrendemben, aki tarja magát egy jogszabályhoz, vagy akár egy játékszabályhoz, az morálisan jogosan várja el ezt a többiektől. Aki csal, annak nem lehetnek elvárásai. Persze vannak ebben fokozatok, de számomra erre az alapra épül minden. " No, ebben egyet kell értsek, ez a lényeg! Ez az ami miatt valójában ne tudom elfogadni Streetfigter-t és az álláspontját. Tömören ez az egyik igen lényeges pont.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz