Adatok
gólyafiók
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A magyar iskolarendszer súlyos bajaira sokan sokfelé keresik a gyógyírt, egyetértés alig körvonalazódik, annál gyakoribb a bűnbakkeresés. Érdemes talán megnézni, miként alakították át közoktatásukat mások – méghozzá sikerrel. Egy nagytekintélyű nemzetközi szervezet,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Viszont számomra megnyugtató, hogy most végre nem a tananyagainkat, tanterveinket, tankönyveinket szidják, és nem a projektmódszer-csoportmunka blablablával jönnek. Matematikatanárként ugyanis ezeknek nem sok értelmét látom. Sok más "újítást" jónak találnék, de akármilyen is az oktatásunk, nem kell mindenestől kidobni az ablakon azt, ami már felépült, és önelégülten a nulláról valami "merőben újat" építeni. A magyar oktatásban szerintem igenis vannak értékek.
A gyerekek lelki terheiért, szorongásáért, antiszociális viselkedéséért, sikertelenségéért, a tartalmas, alkotó, jószándékú élet iránti érdektelenségükért folyton az iskolát tesszük felelőssé. Pedig a nevelés elsődleges helyszíne a család, a legnagyobb áldások, és a legnagyobb sebek is mind a családtól jönnek. Lassan el kellene ismerni például Magyarországon, hogy a család "intézménye" sokkal nagyobb bajban van, mint a közoktatás. A hűség, az összetartás-összetartozás, elhivatottság, önzetlenség (és itt elérkeztünk ahhoz is, amit a jelen és a jövő tanáraitól is elvárunk) a családban tanulható meg igazán.
Ez látszólag nem tartozik ide. De ha valaki nagy tudású és tehetséges, akkor pénzt is kereshet Magyarországon ahelyett, hogy tanár lenne, amiből aztán eltarthatja a CSALÁDJÁT, vagy ha mégis tanít, akkor sok magánórát vagy egyéb munkát kell vállalnia ehhez, ami miatt kevesebb idő és energia marad a gyerekekre az iskolában.
Én azonban -sajnos- egyedülálló vagyok, így sok időt szánok az osztályomra, a tanításra, tanítási anyagok készítésére, a gyerekek egyéni felkészítésére. Még tehetségem is van hozzá, bár töredékét sem tudom megvalósítani annak, amit tanárként szeretnék, de nem 2-esekkel, hanem OKTV eredménnyel jutottam be annak idején az egyetemre (programtervező matematikus szakra). Mégis az iskolavezetés, néhány szülő, egy-két gyerek, és néha-néha még a kollégák részéről is a következő "hozzám-állást" érzem: ha a lelkemet tettem ki, akkor is elvárják, hogy még én legyek hálás pusztán azért, hogy nem bántanak. Ez elsősorban a gyerekek szüleitől, a CSALÁDjuktól jön. Olyan szülők verik az asztalt sokszor az iskolában, akik még annyit sem beszélgetnek a gyermekükkel egy munkanapon, amennyi ideje erre pl. a gyerek osztályfőnökének jut. A gyerekek már úgy jönnek iskolába, hogy nem tudnak cipőt kötni, nem tudnak mondókákat, énekeket, nem tudják kifejezni a gondolataikat, vagy éppen nem képesek osztozni másokkal (pl. a tanító odafigyelésén). Ha a CSALÁD nem tölti be a szerepét, akkor a jó tanárnak a gyenge tanárhoz képest viszonylag kevéssel van több esélye a gyereket jó irányba segíteni, különösen, ha a gyerek otthon azt látja, hogy a szülei is lenézik, lekezelik a tanárt, vagy hülyeségnek nevezik a tananyagot.
És a pszichikailag alkalmas pedagógust is EGÉSZSÉGES CSALÁDOK nevelik ki!
Egyébként a pedagógusok kiválasztása valóban nagyon "gáz", én például nem engedném meg (már 1. osztályban sem), hogy tanítók tanítsák a matematikát, mert az nagyon nem matematika, ami így megtanítódik, és a legtöbb gyereket az iskolai oktatás már 5.-re leszoktatja a logikus gondolkozásról. Viszont azt sem szeretném ha tovább folytatódna a tananyag leépülése, mert tudomásom van arról, hogy függetlenül az érettségi eredményektől az egyetemek tanárai évről évre elégedetlenebbek a diákok felkészülésével. Mások meg azzal jönnek, hogy ennek a sok mateknak semmi köze a hétköznapi élethez, és mért kell ez mindenkinek, aki érettségizik. Ez a gondolatmenet kedvenc vesszőparipámhoz, a differenciáláshoz vezet, amihez sok jó tanárnak sok energiájára van szükség és rengeteg olyan anyagra, amelyek csak az álmainkban (vagy vázlatosan a fejünkben) léteznek, és amiket csak akkor teszünk közzé, ha egyúttal pénzzé is tehetjük, mert különben éhen halunk.
Mindezek ellenére meggyőződésem, hogy nincs az a kiváló oktatási reform, ami akár csak a PISA-teszt elől eltakarhatná a romba dőlt, szétzilált, vagy rossz értékrenden vagy erkölcsi alapokon nevelő CSALÁDok negatív hatásait.