Regisztráció Blogot indítok
Adatok
esmondta

1650 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az, hogyan látjuk másokat, nem csupán másokról beszél, de rólunk is. Nátánaél, ahogyan a samáriai asszony is, abból ismeri fel Jézust, abból érti meg, tapasztalja meg, hogy ki Jézus, ahogyan Jézus őket látja. Nátánaél azt kérdezi Jézustól, hogy "honnan ismersz engem" (Jn 1,48), az asszony pedig azt…..
Hogy beteljesedjen, ami írva van rólatok: "mint liliom a tövisek közt, olyan a kedvesem" (Én 2,2): mint liliom a tövisek közt, mint bárány a farkasok közt...
Nehéz lefordítani, hogy mit is mond Jákob Ézsaunak a mondat végén, mondhatjuk, hogy "kedvesen fogadtál", vagy "kegyes voltál hozzám", akár úgy is fordíthatnánk, hogy "jóindulattal voltál irántam", vagy hogy "akartál engem". A lényeg, hogy Jákob Ézsau irgalommal teljes viselkedésében meglátta Istent.…..
Jézus mondta, hogy menjenek és mutassák meg magukat a papoknak, ahogy a Mózesi Törvény is előírja. Ez a szamaritánus pedig tényleg idegen volt köztük, és pont ez, ez az idegensége tette őt képessé arra, hogy mást tegyen, hogy eszébe jusson, hogy visszamehet Jézushoz, hogy eszébe jusson, hogy ezt…..
Jézus azt mondta nekik, hogy menjenek a papokhoz és mutassák meg magukat. Kilenc engedelmeskedett Jézusnak, egy pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, inkább visszament Jézushoz, hogy megköszönje Neki, és dicsőítette az Istent. Jézust azt mondta, hogy menjen a paphoz. Ő mégis inkább visszament…..
Aki a másikat szereti, magát szereti és Istent. Aki Istent szereti, magát szereti és a másikat. És aki magát szereti, szereti Istent és szereti a másikat is. Mert nincs két vagy három szeretet. Csak egy szeretet van. Ahogy Jézus szeret minket, szeretve ezzel az Atyát, a Lelkét és Önmagát. Így…..
Három jót tett Isten velünk azonnal a bűn elkövetése után: megígérte, hogy lesz valaki, aki eltapossa a kígyó fejét, ahogy írva van: "ő a fejeden tapos" (I.Móz 3,15); ruhát készített és felöltöztetett, ahogy írva van: "és bőrruhát készített az Úr, az Isten az embernek és a feleségének, és…..
"Jöjj, Urunk, Jézus!" (Jel 22,20)..
Ha így fordításban olvassuk, akkor jön ki igazán, hogy mennyire abszurd ez a kérdés. A görög igét úgy is lehetne fordítani, hogy megörököljem az örök életet. Ez talán kicsit finomabb. A fordítások mégis jól mutatják a saját hozzáállásunkat, hogy mi hogyan is értjük ezt a kérdést. Mit kell tennem,…..
Ábrahám azt kéri Istentől, hogy ne pusztítsa el a jókat a gonoszokkal együtt. Erre vonatkozóan teszi fel ezt a kérdést, és Jézus válaszol neki, és azt mondja: Távol legyen tőlem, "mert a konkolyt szedve, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is!" (Mt 13,29) Jézus ezzel a példázattal megmutatja, hogy…..
Hiszen kezdettől fogva gondoskodik is róla. Arról, hogy mit együnk, ahogy írva van: "és növesztett az Úr, az Isten a földből mindenféle fát, látványra szépet, és eledelnek jót." (I.Móz 2,9) És arról, hogy mibe öltözködjünk, ahogy írva van: "és az Úr, az Isten bőrruhát készített a férfinak és a…..
Ha nem mutatod meg nekem, ha nem látom a sebeidet, a gyengeséged és gyengédséged nyomát. Ha nem látom a fájdalmadat, a sebezhetőségedet, a szereteted nyomát, nem tudok hinni Benned...
És Isten szeretete még erősebb is, mint a halál. Mert Ő inkább azt választotta, hogy megölhetjük, és meghal, mint azt, hogy ne szeressen minket, hogy ne akarjon velünk lenni...
Lehet olyan az életünkben, vagy a személyiségünkben, amit legszívesebben kivetnénk, azt szeretnénk, ha nem lenne. Isten pedig szegletkővé teheti ezeket. Ő építhet rájuk...
Pilátus az elítélt, megkorbácsolt, kigúnyolt Jézusra mutatva akár azt is mondhatta volna: Íme, az Isten!..
Ahogy írva van: "Nekünk nincs királyunk, csak császárunk!" (Jn 19,15)...
Jézus és az Anyukája találkoznak úton a Golgota felé...
Van olyan fordítás, ami azt mondja, hogy "olyan, mint Isten". Ezzel kísértett a Sátán, hogy egyenek és legyenek olyanok, mint Isten. És mennyire mélyen bennünk van, hogy olyanok legyünk, mint Isten. Leginkább persze hatalmasak, erősek, ellenállhatatlanok szeretnénk lenni. Uralmat szeretnénk.…..
Azaz, az az ítélet, hogy nem hitt. Jézus azt mondja, hogy már el van ítélve. Nem azt mondja, hogy majd eljön, és megbünteti, hanem hogy már kb olyan annak, aki nem hisz, mint aki büntetésben él. Mert Jézusban hinni jó. Nem hinni Benne pedig hiány, üresség, olyan, mint büntetésben, ítéletben…..
A pusztában azt gondolták, hogy azért vannak a kígyók, és azért kell meghalniuk, mert Isten ezt akarja, mert Isten megbünteti őket. Azt gondolták Istenről, hogy Isten olyan, aki azt akarja, hogy meghaljunk, mert rosszak voltunk. Ezt a rézkígyót azért tűzte fel Mózes, hogy jel legyen, annak a jele,…..
Nehéz igaziból lefordítani a héber igealakot. Van, aki úgy fordítja, hogy "elbűvöltél", van, aki úgy, hogy "felbátorítottál". Sőt, olyan is van, aki azt mondja, hogy "megsebesítetted a szívem", vagy "megzavartál". Van, aki amellett érvel, hogy az igealak miatt igaziból a "szív elvételét" jelenti, és…..
esmondta "Mit kerestek?" (Jn 1,38) 2018.01.31 23:11:13
Téged, Jézus, ahogy írva van: "mindenki Téged keres!" (Mk 1,37) Téged, Jézus, a Te szeretetedet, a Te vigasztalásodat és békédet, a Te személyedet. Téged...
esmondta "Kezdetben..." (Jn 1,1) 2017.12.25 23:28:13
Két kezdet van: "Kezdetben": amikor Isten létre hívta a világot, és "kezdetben": amikor megtestesült a világba. Két kezdete van az életemnek: "Kezdetben": amikor Isten létre hívott engem, és "kezdetben": amikor először megszólított, és megtestesült a kapcsolatunkba. Személlyé lett számomra...
Megjelenik Isten angyala ennek az asszonynak, köszönni se köszön neki, hanem egyenesen a szemébe mondja, hogy meddő, majd újra elmondja más szavakkal. Nem nehéz elképzelni milyen fájdalmas lehetett ez neki, abban a kultúrkörnyezetben pedig még szégyen is. És jön egy idegen, aki még egyszer,…..