Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Geldrin

11 bejegyzést írt és 97 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sziasztok! Következzék új tagunk, Malindovszky Ákos első munkája, a Kalandgyár bevezető epizódja, amely ezúttal a nem túl távoli jövőbe kalauzol bennünket! Egy kis újítással is szeretnénk a kedvetekben járni, hisz' a magazint ezúttal nem a szokásos HTML megjelenítőben,…..
Sziasztok! Hosszú kihagyás után új, színes-szagos(!) képregénnyel jelentkezünk, mégpedig a Kalandgyár bevezető részével, Malindovszky Ákos jóvoltából. Üdözöljétek új tagunkat szeretettel! Íme egy kis bevezető a történetről: "Bizonyára sokan eljátszottatok a…..
A képregényblog frissen megjelent cikkében Lénárd László osztja meg élményeit a legutolsó három Random kiadványról. Reméljük, hogy meghozza a kedvet azoknak, akiknek kimaradt volna a DarkJazz, a Peter Shed vagy netalán a Valamilyen Hivatal. Köszönjük szépen a véleményezést,…..
Több mint egy hónapja került sor 9. Nemzetközi Képregény fesztiválra, amelyen Budai Dénes steampunk Osztrák-Magyar Monarchiában játszódó képregénye, a Gépjárómű második része is debütált (az első részért klikk ide!). Az olvasói visszajelzések már akkor is pozitívak…..
Random Képregények DarkJazz 2013.06.06 06:06:00
James "Jim" London magánnyomozó és társa, Bakersville kutya munka nélkül tengetik mindennapjaikat, és ha tehetik, az összes idejüket a DarkJazz nevű bárban töltik. Egy nap azonban bizarr gyilkosságok... khm, nyomaira bukkannak a szórakozóhelyen, és ha már ők ketten épp…..
Sokféle beharangozót lehetne írni a DarkJazzhez... A legegyszerűbb úgy hangzik, június 6, majd pedig bökjetek rá a PLAY gombra és nézzétek meg a képeket (teljes méretért klikk rájuk!): ..
Teljes felbontású verzióért kattints a képre!..
Gépjárómű 2. rész. Nagyobb, hosszabb, keményebb!Keressétek május 12.-én a 9. nemzetközi képregényfesztiválon! Nagy felbontású verzióért klikkeljetek a képekre! ..
Random Képregények Emberiség 2012.11.19 07:00:00
Üdv mindenkinek! Ahogyan a múlt héten ígértük, itt az ígért science-fiction képregény! Barta Szabolcs rajzoló Halloweenkor mutatkozott be nálunk, Fazekas Zsolt író neve pedig már biztosan ismerősen cseng a kitartó Random-olvasóknak. Kettejük közös gyermeke az alant olvasható…..
Üdv minden olvasónak! Már több helyen is elejtettünk némi információt a jövő héten megjelenő képregényünkről, de aki a képregénybörzén nem jutott hozzá a szórólapunkhoz, vagy nem figyelt fel miniantológiánk végén elrejtett hirdetésünkre, azok most figyeljenek! Tehát,…..
Üdv skacok! Már elég rég történt érdemi esemény képregény ügyben, ezért egyetértettünk a csapattal abban, hogy mostantól több-kevesebb időközönként írunk egy "állapotjelentést". Arról van szó, hogy röviden összefoglaljuk nektek, milyen projektek futnak éppen, hol…..
Geldrin 2012.08.24 16:17:29
@Chavez: Baró, sikerült tovább dagasztani a matériát...

Rendben, törlöm a vonatkozó részt, nem fogom ezt a hadi-állapotot tovább szítani/fenntartani.

Még mielőtt kimoderálták volna a reggeli kommentedet, válaszként nagyjából annyit íram, hogy ja, kissé túlzásba vittem a dolgot, és a te perspektívádból érthető volt a felindulásod. Szóval sorry, kicsit túlbuzgó voltam. (Persze egy poszt összerondítását senki sem kedveli, így a moderáció várható volt.)

Sajnálom, hogy emiatt a hülye ügy miatt nem akarod a randomos munkáimat megnézni, de hát a harag az harag, nem? :D

Minden jót.
A korábbi rendszerben külön menüpontban találtátok a fájlkezelőt, az új adminfelületen nem külön menüpontban találjátok, hanem ott, ahol a használatára szükség van: posztszerkesztés, HTML oldaldoboz szerkesztése és sablon szerkesztés. A fájlkezelő és a képkezelő működése teljesen azonos, csak…..
Jönnek mindig, kopogtatnak. A Tanúk, a Jehováéi. Mely egyház bizonyos tagjai egy frissen talált videó alapján olyasmi sebeket szeretnének hagyni ártatlan gyermekekben, ami egy pedofilnak, vagy egy szcientológus kényszermunkaüzemnek is becsületére válna. Ez a három perces…..
Nemrég olvastam, hogy a francia ANDRA cég munkatársai kifejlesztettek egy olyan merevlemezt, ami 1 millió évig képes tárolni az adatot. Ennek kapcsán több dolog is az eszembe jutott. Először is, nézzünk kicsit vissza. Mondjuk 1 millió évet. Akkoriban Homo erectus (felegyenesedett…..
Geldrin 2012.07.25 19:20:14
Érdekes téma.
A szóban forgó merevlemez egyébként nem hagyományos merevlemez, de még csak nem is digitális elven működik. "Egyszerűen" csak egy zafír lemezre írnak föl mikroszkópikus képeket vagy jeleket. A tudósok azon agyalnak, hogy milyen jelképrendszert használjanak, ami 1 millió év múlva is érthető (vagy legalábbis megfejthető lesz)
news.sciencemag.org/sciencenow/2012/07/a-million-year-hard-disk.html
Maga az elképzelés nem túl modern... igazából jobban hasonlít az említett könyvre, mint egy HDD-re.
Ahogyan említetted, félszáz év alatt óriásit fejlődött az informatika. Ebből a szembszögből nézve viszont okos választás az analóg lemez.

Egy millió év "kissé" optimistának tűnik, de még ezer év is. (Pár évtizede épphogy elkerültük az atomháborút...)
Aztán ott a kérdés, hogy hol tárolják el ezeket a lemezeket, hogy ne semmisüljenek meg? Véleményem szerint legnagyobb biztonságban földkörüli pályán, vagy a holdon lenne. Gondoljunk bele, az emberiség eltűnése után mi maradna a civilizációnkból? Jóformán semmi. Az erózió és a vegetáció ezer év alatt mindent átformálna, és elpusztítana. Ma egyetlen épületet sem tudnék megnevezni, ami annyi ideig kibírná, mint mondjuk a piramisok. Az ember után csak űrszemét, és néhány lábnyom maradna a Hold porában.

Visszatérve az adattároláshoz, csak engem zavar, hogy még mindig az optikai lemezeket használjuk? Már tíz éve is elavultak voltak... Talán ez is megérne egy misét.
Rengeteg fotót készítünk. Folyamatosan. Ha kell, ha nem. Egy 10 napos nyaralásról több százat. Fejenként. Egy buliról, bográcsolásról is legalább százat. Mert nem kerül semmibe még egy képet csinálni, hátha az előző nem sikerült. Amíg filmre fotóztunk, volt 24, max. 36…..
 Álmodok, rólad, veled, benned. Itt minden zöld, minden meleg, fényes lépcsősor kanyarog fehér sziklába vájt templomok felé, ezer éve néma  rézharangot kongat egy lábam nyomán elgurult kődarab. Fülemben lüktet a dobok basszusa, hallom a szirének énekét, rovarlábakon…..
Geldrin 2012.06.28 14:40:26
@oPPÁRÉ: osztom a véleményed. Havi egy-két firkámánynak már nagyon örülnénk.
:)
Régenmindenjobbvolt-rovatunk mai adásában elmesélem, hogy nagyjából másfél-kétévente rendszeresen előveszem a Starcraftet, és újra végigjátszom. Kívülről tudom már az összes pálya minden pixelét, hogy Kerrigan mikor mit mond, melyik átvezető animáció melyik pálya után…..
Geldrin 2012.06.21 19:59:44
@Gsnake: Apropó Diablo I.
Tudtátok, hogy a Blizzard a mai napig futtatja a D1-es szervereket?
A legdurvább, hogy bármikor találni rajta online playereket. (Bár lehet, hogy nem mondtam újat ezzel.)
Az ember ilyenkor szomorúsággal gondol arra, hogy ennek a fickónak a filmjeiről írta a szakdolgozatát... Jó, a Deep Red meg a Suspiria csúcshorrorok, és a Tenebre meg az Opera is szuper, de 90 óta Argento csak rosszabbnál rosszabb filmeket készít. Az alábbi "trailor" láttán…..
Geldrin 2011.12.16 12:39:18
Dühös vagyok. Felszámolják az ADOC-Semic Nyomdai és Kiadói Kft-t, és a múlt pénteki hitelezői gyűlésen véglegessé vált, hogy a még tavaly októberben kibocsátott, bruttó 300 ezer forintos számlámnak nincs fedezete. Még a törvénytisztelő módon befizetett adótartalmát sem valószínű, hogy visszakapom.…..
Geldrin 2011.08.27 11:59:43
Én NEM sajnálom a céget, pláne azok után, hogy ennyire elhanyagolta az olvasókat az utóbbi időben.

Nagyon remélem, hogy a Semic megszűnése nyomán keletkező űrt egy olyan szervezet fogja betölteni, amely teljes szívvel fogja továbbvinni az eddigi sorozatokat, és egy valódi képregényes megújulásnak lehetünk szemtanúi.

Akár az MKSZ is szerepet vállalhatna az újjáépítésben, ha elült a vihar... jót tenne a hazai nyomtatott képregénynek, az biztos.

@romaniarulez!: "Azt gondolom, ha tetszik, ha nem, egy lapkiadónak nyitni kell az elektronikus formátumok felé."
Ez így igaz, csak sokan még ragaszkodnak a régi formátumhoz. Szerintem a kettő nagyon jól megférne egymás mellett, párhuzamosan, esetleg egymást kiegészítve.

@opati666: Teljesen egyet értek veled, a Semic le se szarta (elnézést), hogy mit akar a magyar SW rajongó. Amikor a "Sith Birodalom Bukása" c. borzalom első része kijött, átkoztam a Semicet és Kevin J. Andersont.
Hogy-hogynem, a történet nem hozta a várt eladási statisztikákat, így úgy döntöttek, hogy a "Legacy" helyére beerőltetik ennek a rakás... szerencsétlenségnek a folytatását.
Na ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy nem fizetek többet elő a magyar SW képregényre.

Kösz a cikket, Nero.
Geldrin 2011.08.27 14:24:06
@NeroBlanco: "Az MKSZ nem kiadó. Annyit tehet - és azt meg is teszi a blogján - hogy minden kezdeményezésről hírt ad."

Pedig itt a lehetőség, hogy egy hozzáértő csoport terelje tovább a dolgokat, de természetesen megértem. A válság még koránt sem ért véget, a nagy országok csak a szőnyeg alá söpörték a gondokat.

Előbb utóbb úgy is lesz valahogy, csak attól tartok, hogy egy újabb pénz orientált "Doktor Ferenc" veszi kézbe a jogokat. :(
 Virtuális képregénykiadónk, a Random még csak két digitális magazinon van túl, de úgy éreztük, érdemes lehet másféle irányokba is elbarangolni, mint ami az eddig megjelent képregényeinket jellemezte. A FanService lapjain így hát kevésbé az akcióra, sokkal inkább az…..
Geldrin 2011.08.01 17:29:12
"A kritikát hadd ne tekintsük trollkodásnak[...]"

@varvizib:
Azért azt meg kell jegyezni, hogy a második hozzászólásod jóval korrektebb volt. Megy ez, csak akarni kell.

Leszarozni nyugodtan lehet, csak nem mindegy, hogyan. (A negatív kritikákból többet tanulunk...)
Az eddigi Randomok kapcsán többen szóvá tették, hogy túl sok benne a tesztoszteron, és egyáltalán nem gondolunk azokra, akik szívesebben látnának a szereplők között többet a gyengébbik nem képviselőből, vagy azokra, akik inkább az érzelmesebb témákra nyitottak. Nos, dehogynem…..
Geldrin 2011.07.22 20:03:15
@mesko: Valszeg jövő hét közepe.
Aggodalomra semmi ok, félreteszünk egy számot csak neked. :D
A Rossz bőrben a harmadik részre új rajzolót kap, méghozzá Lukácsy Gergelyt, alias Geldrint, aki korábban a Magnába rajzolt csonkolt papot, meg vasvelláról integető kisgyereket. (Természetesen szó sincs arról, hogy Balakinnal elégedetlenek lettünk volna.) Alant megtekinthetitek a…..
Geldrin 2011.07.20 13:38:58
Geldrin 2011.07.21 15:11:38
@diwat26: Megértelek, engem sem fogott meg soha a manga stílus, viszont belekötnék abba, hogy lemangázod a rajzaimat.
Ez olyan, mintha egy street art-ra azt mondanám, hogy "tag", vagy "falfirka", ami azért eléggé pejoratív...

Egyébként semmi para, nem vagyunk sértődősek. :)
Geekblog Space Battleship Yamato 2011.07.06 08:00:00
Amióta a mozifilmes technika túlhaladta a makettekkel és egymásra vetített képekkel felvértezett, relatíve olcsón előállítható sci-fi történeteket, azóta nem nagyon készítettek ilyesmit a Távol-Keleten, szinte csak mutatóban létezik néhány, kevéssé ismert darab. A japán…..
Random Képregények Random #2 2011.06.27 07:00:00
Bár a nyár általában mindenhol uborkaszezonnak számít, a Randomnál pont ez az időszak lesz a legizgalmasabb. Valamivel több, mint fél évvel a debütáló első szám után, íme megérkezett az első magyar virtuális képregénymagazin fantasztikus második száma. (Mivel főleg…..
Geldrin 2011.07.03 17:34:55
@mesko: Hehe... pont ugyanazt írták a lovakkal kapcsolatban, amit te is. :D
Geldrin 2011.07.03 18:56:38
@mesko: Jézusom, dehogy akartalak másolással vádolni!

Még a végén miattam veszítünk el egy megbecsült Random-olvasót! :D
Én voltam hülye, amikor nem jeleztem, miről van szó... A lényeg, hogy tisztázódott a dolog. ;)