Adatok
Gnosis
480 bejegyzést írt és 60 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Kedvenc etno/folk/punk/alter/crossover zenekarunk, akik még mindig Bartók Béla szellemiségét éltetik tovább dalaikban kellően laza hozzáállással, megjelentett egy új EP-t nemrég. A zenekarról, a kislemezről Bencze Tibor, a zenekar vezetője mesél nekünk. Olvasásra és mondogatásra való:..

Május 18-án látott napvilágot a szegedi Sungazers poszt-progresszív projekt második nagylemeze Wasting Space címmel. A 12 számos stúdióalbum a korszellem mechanizmusait boncolgatja. A Drops From My Dream nyitódal a fényképeink és a közösségi-média algoritmusai közötti kapcsolatról, a Send Nudes a…..

A zalaegerszegi Leiru 16 éve rendületlenül a hazai underground zenevilág egyik oszlopos tagja és a most debütáló lemezükkel ezen a pozíciójukon semmit sem fognak változtatni. A blackmetalos felfogású, de attól ezerfelé eltérő zenei világuk négy demó után sem lett kevésbé finom, hacsak a…..

A norvég farkasok újra beveszik a Kárpátokat, majd 9 év után visszatérnek hozzánk és a (vélhetőleg) Flowers Of Evil című vadiúj lemezüket szépen be is mutatják a Dürer közönségének, május 8-án. A másik fontos hír, hogy a tavalyi Drone Activity, drone-ambient-instru anyag után február 14-én…..

A hazai underground egyik elszigetelt barlangjában (aka sötét Zala) tevékenykedik a Leiru csapata, aminek vezetője nem más, mint Leiru. A papíron 15 éve létező project négy demó és két másik kisebb kiadvány után idén jelenteti meg első nagylemezét Idő címmel. Igen, ez valóban hosszú idő! A zene a…..
Lángoló Gitárok
Újra Dögvész pusztít - hamarosan itt a fanzine második száma (+sokkoló nyereményjáték)
2019.09.12 18:00:00

Két év után új kiadvánnyal jelentkezik a Dögvész fanzine. Az idült underground rajongók és Fekete Halál-fanatikusok által pusztulásra lehelt újság ismét kalandra hív minket a sötétség humoros és véresen komoly dögkatlanjába. A részletekről Dögger 'Egyik Alapító Atya' Dögvész mesél a kattintás után,…..

z underground örök és elpusztíthatatlan, tartja a mondás. Ez különösen igaz napjainkban is, amikor 66 percenként jelenik meg új blackmetal(os) lemez, természetesen mindegyik vagy kazettán vagy bakeliten, a tagok saját vérében megfürösztve. A Lángoló Fatemplomok célja nem más, mint a dömpingben…..

Az augusztus 9-én megjelenő új Slipknot album (We Are Not Your Kind) első dala és klipje ma jelent meg hivatalosan. Az Unsainted című számban van minden, amit már jól ismerünk a bohócbrigádtól: titándobok, üvöltés/kiabálás, nagyívű refrén, szkreccs, súly. A dalhoz készült klip szintén a szokásos…..
Lángoló Gitárok
Az erdélyi kultúrterroristák újra lecsapnak - Siculicidium Ep-premier (+ nyereményjáték)
2019.04.08 18:00:00

“Sorsunk nem a valószerűtlensége miatt irtóztató; azért irtóztató, mert visszafordíthatatlan és vastörvényű. Az idő anyagából vagyok. Az idő folyó, mely magával ragad, ám én vagyok az a folyó.”
Három évvel a Land Beyond Forest Ep után ismét egy miniformátumú,…..

Sokaknak ez csak egy átlagos hétfő, de a Naked Szesz zenekarnak az ötödik állomása a „Naked Hétfő” dal- és klippremier maratonjában. 8 dal, 8 klip egészen április 28-ig, a második nagylemezük megjelenésééig.Hogy miért éppen az ötödik kliphez készül premier a Lángolón az…..

A kazincbarcikai blackmetal szcéna állóvizét rendre felkavaró Frost új albummal jelentkezett. Huszonkét év és három lemez után, egy erősen átalakult csapat készítette el a közel félórás, hatszámos Deathtree Mystery című hangzóanyagot, ami ugyan hivatalosan már februárban…..

A több mint negyedszázada létező szegedi Ahriman nem kapkodja el az atmoszférikus/pogány blackmetalkodást. Többször is meg-megálltak zenei kalandozásaikban, de nem hagyták soha kialudni a fekete lángot. Március elsején jelenik meg hivatalosan a harmadik nagylemezük Őskő címmel és abban a szerencsés…..

Tavaly mutattuk be nektek a hazai underground egyik feltörekvő reménységének, a Massza zenekarnak a dalait és klipjét. Azóta is töretlen a srácok lelkesedése és bizonyítási vágya, így elérkezett az idő, hogy a Mámor című dalukhoz is elkészüljön egy mozgókép. Részletek és…..

A YERÛŠELEM project két, underground körökben jól ismert zenész szerelemgyereke. Vindsval és W.D.Fled a francia Blut Aus Nord zenei útvesztőit évek óta közösen róják és most eljött az a pillanatuk, amikor a BAN 2012-es Cosmosophy albuma utáni ötletmorzsákat a YERÛŠELEM égisze alatt formálták…..

A finn Archgoat zenekarban olyan híres-neves zenészek játszanak, mint Ritual Butcherer, Lord Angelslayer és Goat Aggressor. Ha ezek után sem kattintottál el, akkor te vagy az ő emberük. A Sátán legigazibb képviselői 1991 óta szolgálják híven a Mesterüket és a szeptember 14-én megjelenő, The…..

Cease the Day címmel november 23-án jelenik meg a norvég IN THE WOODS... ötödik nagylemeze. Aki egy kicsit ismeri az avantgárd metal vonalat, az tudja, hogy a zenekar első három lemeze megkerülhetetlen a műfajban, és azt is tudja, hogy az újjáalakulás már nem hozta ezt a színvonalat,…..

November másodikán érkezik a norvég Sylvaine második nagylemeze Atoms Aligned, Coming Undone címmel. A blackgaze / post-metal mezsgyéjén ide-oda ugráló Kathrine Shepard alias Sylvaine legújabb dala (Mørklagt) hozza a már megszokott magas színvonalat. A zenéjével személy szerint úgy…..

Hallgassa csak az Ossiant és a Moby Dicket, és maradjon meg a Rockmaraton mellett, örökre! Többek között ezt kapta meg jelen sorok szerzője, miután tavaly beszámolót közölt a Brutal Assault fesztiválról. Egy társa hozzáfűzte, szerinte a cikkíró eleve utál fesztiválozni, és elment egy olyan…..

Négy évvel ezelőtt tanult kollégám egy lelkes posztban már értekezett a Manes zenekarról, és az akkor leírtakkal én sem tudnék nagyon vitatkozni. Talán csak annyit, hogy a How the World Came to an End lemezük igenis jó. A legújabb, Slow Motion Death Sequence című kiadványuk újra ezt az…..

Na kérem, hagyjuk a finomkodást, itt az Umami Fétis a maga teljességében, aki nem ismeri őket, az marha. Aki pedig ismeri, na, az se normális...

Ezúttal egy single-el és a hozzá tartozó kisfillmel bővül az 'Objects' történet, mely a szegedi Sungazers poszt-progresszív formáció konceptnovellája. A történet kilenc fejezetből áll, mind a kilenc fejezethez tartozik egy dal, melyből hármat a Narrow Lungs kislemez keretein…..
Lángoló Gitárok
Precízebb karcolások és tudatosabb harapások, de a balhé a régi… - Mámor EP-premier
2018.07.04 19:00:00

Massza már a tavasz, itt tombol a nyár és bizony eljöttek a mámoros esték. Mi lenne ehhez a legjobb aláfestőzene, ha nem a Massza zenekar legújabb EP-je. Kattintás után minden kiderül a háromszámos kislemezről. Vigyázat, premier!..

A 2013-ban indult Ygfan második lemeze még májusban jelent meg fizikai adathordozókon, de digitálisan csak most lett elérhető. A Hamvakból... című album folytatja a három évvel ezelőtt elkezdett black/doom/atmoszférikus menetelést, még jobban hangsúlyt fektetve a szomorúságra és a nyerseségre. A hét…..

A synthwave/ambient zene régi magyar motorosa (before it was cool), Tangram (Fabók Péter) kapaszkodjunk meg: harmincadik albumát jelentetjük meg most exkluzívan itt, a Lángoló Gitárok hasábjain. Hazánk jelentős szintimágusának The Grand Design című lemeze a nemrég elhunyt elméleti…..

A death metal őshazájából, Belgiumból érkezett hozzánk a Carnation zenekar legújabb klipje és dala. Chapel of Abhorrence című debütlemezük (megjelenés augusztus 17-én) címadó dala teljes mértékben hozza azt a nagyon kőkemény metal kliséhalmazt, ami már tíz éve is ciki volt,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz